A mohácsi síkon fekvő Földvár település
A mohácsi csata helyszínének azonosításában döntő jelentősége van egy Földvár nevű falunak. Mintegy száz éve keresik a kutatók ezt a települést. Az elmúlt hónapokban az írott források, a térség gazdasági szerkezetének, tájhasználati változásainak és a földrajzi telepítő tényezőknek az elemzésével, térinformatikai modellezéssel és távérzékeléssel határoztuk meg a középkori és hódoltság kori Földvár-birtok, valamint a 18. századi Földvár praedium földhasználati viszonyait, értékeltük a területen megfigyelhető településeket, illetve középkori településnyomokat abban a tekintetben is, hogy melyiknek milyen a relevanciája. Megállapítást nyert, hogy Földvár falu az 1526. évi csata után ugyan pusztásodott, de lakói a korábbi helyén telepítették újra. Ennek legvalószínűbb helyszíne a birtok déli része, a Borza valamelyik átkelőhelye körüli térség. A 18. század legelején történő újabb pusztásodás után jó ideig nem volt lakott település Földvár praedium területén, miközben a területhasználat átalakulásának keretében a telepítő tényezőkben jelentős változás következett be. Végül a 18. század második felében a mai Sátorhely község belterületén alakult ki az az állattenyésztő birtokközpont, amelynek a nevében Földvár még jó ideig élt, és amelyet a birtok régi neve után neveztek el.
Földvár és a mohácsi sík kapcsolódó topográfiája
Brodarics Istvánnak a mohácsi csatáról szóló leírásából tudjuk, hogy egy Földvár nevű falu és temploma a csata centrumterülén állt. Vizsgálataink során már korábban arra jutottunk, hogy Földvár-birtok a középkori Borza-pataktól keletre és északra, a Vizslaki-réttől, illetve a Törökdomb nevű régészeti lelőhelytől pedig nyugatra feküdt. Északon a birtokhatárt részben a „nagy árok” (egy egykori paleo-meder) nevű képződmény alkotta, miközben Földvár a Mohácsi-szigetre kiterjedő területtel is rendelkezett. Megállapítottuk, hogy a középkori falu valahol Sátorhely község mai közigazgatási területén belül állhatott.
Ha áttekintjük a kutatástörténetet, akkor láthatjuk, hogy a Földvárként azonosított településhelyek száma igen nagy, több mint 15 ilyen helyszínt tart számon a szakirodalom a mohácsi síkon. Ugyanakkor az utóbbi időben zajló vita során a lehetséges helyek száma nagymértékben leszűkült, ráadásul ezek meglehetősen közel fekszenek egymáshoz: a vita kifulladni látszik.
A jelenleg ismert és szóba jöhető helyszínek a következők: a hagyomány szerint annak tartott Sátorhely; a Papp László által a Törökdomb mellett 1961-ben feltárt középkori falu; a Györffy György által felvetett településhely nem messze a Borzától, amely megfeleltethető lehet a Papp által 1967-ben a Borza-majortól keletre megfigyelt és részlegesen megkutatott településnek; valamint Udvar tágabb környéke. Ugyanakkor a Majs keleti előterében fekvő falunyom lekerült a Földvár szempontjából komolyan vehető helyek listájáról.
A négy helyszín közül Udvar mellett egyetlen jelentős érv sem szól, a Papp által a Törökdomb mellett feltárt és általa Földvárként azonosított falu az elhelyezkedése alapján pedig nemigen jöhet szóba. Brodarics ugyanis a csata idején biztosan nem ezt a települést látta, annak jellemzőivel beszámolója nem vág össze.
A két fő „versenytárs” jelenleg a biztosan a Földvár birtokon fekvő két helyszín: Sátorhely és a tőle kb. két kilométerre délre, a Borza-mentén húzódó, Papp által 1967-ben részben feltárt középkori eredetű falunyom. Sátorhely mellett szól, hogy a 18. században egy ideig Földvárnak hívták, és az elnevezést a Sátoristye/Sátorhely név csak hosszabb idő után szorította ki. Ráadásul a népi emlékezetben is összekapcsolódott a hely a csatával. Ugyanakkor Földvár praedium gazdaságtörténetének áttekintése nyomán a következőkre jutottunk: az 1704-ben kezdődő pusztásodási szakaszt követően, a 18. század második felében a későbbi település helyén az állattenyésztéssel összefüggő funkciójú építmények jelentek meg, ahol az uradalom személyzete lakott. Úgy tűnik, hogy ekkorra a telepítési tényezők a középkorihoz és a hódoltság korszakához képest gyökeresen megváltoztak. Eleinte a lótartás, majd egyre inkább a juhtenyésztés rendezte át a területhasználatot, és ez olyan döntéseket alapozott meg, amelyek a mai Sátorhely kialakulásának kedveztek. Emellett Sátorhely esetében nincs régészeti adatunk arra, hogy a középkorban a falu helyén település állt volna, igaz, a nyomait a 18. századi kiterjedt építkezések elfedhették, el is pusztíthatták.
Úgy sejtjük, hogy Földvár falu az 1526. évi pusztulást még kiheverte, és lakói a 17–18. század fordulójáig a kiváló telepítési adottságokkal bíró helyen folytatták életüket. Ez Földvár birtok déli részén, a Borza-patakon való könnyű átkelést biztosító helyszín közelében lehetett, ahol talán az utazóknak még bort is lehetett értékesíteni, a falu közvetlen közelében pedig szántóföldi gazdálkodást, távolabb legeltetést lehetett folytatni. Az ismert és lehetséges helyek közül ez az a települési helyszín, amelynek környezetében felfedezhető a csatatér számos jellegzetes földrajzi jellemzője, régészeti lenyomata, és amely megfelelhet Földvár ismert sajátosságainak, valamint a csatáról készült szemtanú beszámolók adatainak. Nézzük ezeket röviden:
- a keresztény sereg csata előtti utolsó tábora Mohácstól délre, mintegy 4 km-re (fél mérföld), Kölkedtől nyugatra helyezkedett el;
- keresztény hadrend a Duna parti településtől mintegy 6,5 km-re állt fel, a fedezékként is szolgáló „nagy árok” (paleo-meder) mögött, ott, ahol az eredetileg lőállásokként szolgáló tömegsírok is előkerültek az 1960-as és 1970-es években;
- az ütközetre a Mohácstól mintegy 8 km-re (egy mérföld) délre húzódó széles, nyílt mezőn került sor;
- Földvár birtok déli határa Mohácstól 9–9,4 kilométerre húzódott, a Borza-patak völgyében, így a csata centrumában lévő Földvárnak ezen belül, ettől északra kellett feküdnie;
- a keresztény és az oszmán hadrend egymástól mintegy 1800 méterre (egy olasz mérföld) állt fel egymástól, amely távolság a „nagy árkot” és a Borza-patak menti terület jelöli ki a hadrendek helyeként;
- a széles mezőnél, amelynek déli részén állhatott Földvár, számos, a mohácsi csatához köthető jelentős régészeti emlék került elő: a már említett tömegsírok; a Fekete-kapu környékén talált ágyúgolyók, ágyúkerék-vasalások, kard- és lándzsaleletek; a Vizslaki-réten embercsontok, lócsontváz, lándzsa, drágakövekkel kirakott egyenes kard és hegyestőr-markolat.
- a csata helyét megjelelő első emlékmű, egy oszmán kösk (pavilon) is az akkori Mohácstól délre, mintegy 8 kilométerre épült meg a széles mohácsi mező peremén lévő kiemelkedésen, az ún. Hünkjár tepeszin (Császárdomb, Törökdomb). 1687-ben ugyanitt építették meg a csata első keresztény emlékezeti helyét, egy kápolnát, amely az 1760-1770-es évekig állt fenn.
Hozzátehetjük mindehhez, hogy a fentebb említett terület, amelyen 1967-ben feltárásra kerültek a település maradványai, az 1338-as birtokbejárás adatai alapján biztosan Földvár birtokhoz tartozott. Emellett a kérdéses település a Sátorhelyi-háton fekszik, ahogy azt már korábban is feltételeztük, annak lealacsonyodó, déli lejtőjén, így megfelel Brodarics leírásának is. Ráadásul a telepítő tényezői arra mutatnak, hogy a Mohácsi-síkság legfontosabb vízfolyása, a Borza-patak egyik átkelőhelyére települt, így stratégiai elhelyezkedése volt, és a település jellemzői nem mondanak ellent a középkori Földvár népesedési, gazdasági adatainak. A fenti adatok alapján összegzően elmondhatjuk, hogy a Borza-patak menti területen található középkori településhely megfeleltethető a források távolságadatainak, és a helyről való ismereteink összeegyeztethetők azzal, amit Földvárról a források alapján tudunk.
A csata környezeti elemei és Földvár
Érdemes Földvár kapcsán azokat a környezeti elemeket is áttekinteni, amelyek a forrásokban feltűnnek. A magyar sereg a Mohács alatt fél mérföldre (Mohácstól mintegy 4 km) álló táborból a „nagy árok” vonaláig (Mohácstól 6,7 km, a tábortól 2,7 km) vonult, és az ettől délre elterülő nagy, fátlan síkságra várta az oszmán sereg érkezését. Brodarics a következőt jegyezte le: „Velünk szemben hosszan elnyúló domb feküdt, mint valami színpad, e mögött volt a török császár tábora; a domb legalján egy kis falu templommal, neve Földvár.” Vajon ez a látvány hogyan fejthető meg? A domb nem más, mint a hosszan elnyúló Sátorhelyi-hát az árok felől nézve, amelynek a lealacsonyodó délkeleti nyúlványán fekszik Földvár falu.
A nagy számbeli fölényben lévő ellenséggel szemben Tomori akkor remélhetett győzelmet, ha nem karolják át. Ezt az tette lehetővé, hogy kelet felől a Vizslaki-rét mocsara zárta le a teret, nyugat felől pedig a Borza-patak ártere korlátozta a törökök mozgását. Úgy tűnik, hogy ezen a jól definiálható, száraz síkon akarta Tomori megvívni a harcot: a víztestek közötti „csőben” ugyanis csak korlátozottan vonulhattak fel a török csapatok. A terv minden bizonnyal egy döntő páncélos lovasroham volt úgy, hogy a török sereg elejét megverik, ami szerencsés esetben a csata megnyeréséhez vezet. Így biztosítani kellett, hogy az oszmánok átkelhessenek a Borza-patakon.
Az oszmán seregről tudjuk, hogy lassan nyomult előre. Az elöl haladó Ibrahim pasa a ruméliai csapatokkal állást vett fel Földvárnál. A tüzérséget a falutól északra és keletre állította fel, ahogy a puskával felszerelt janicsárokat is felvonultatták egy olyan helyen, ahol akkoriban egyes források szerint erdő volt, más források szerint pedig Földvár falu állt. Úgy véljük, ez a helyszín megfelelhet a Borza kanyarulata környékének, ahol még a 18. században is egy erdőt mutattak a térképek a Sátorhelyi-hát lealacsonyodó déli részénél. A forrásokból az is kibontakozik, hogy a törökök valamennyi lovasságot is felvonultattak ide. A fősereg nagy része ugyanakkor nem kelt át a Borza földvári átkelőhelyén, hanem tábort kezdett verni, attól délre és nyugatra is védekezésre rendezkedett be.
A Tomori-féle terv – amennyire meg lehet ítélni – nem volt rossz. Ugyanakkor a keresztény lovasság későn indult rohamra, a török tűzfegyverek pedig megtörték a páncélosrohamot, az oszmánok újabb és újabb erőket vetettek harcba. A török balszárnyon lovasokat küldtek a Sátorhelyi-hát takarásában a magyar jobbszárny ellen. A források nem teljesen egyértelműek, de talán ezek az egységek voltak Báli és Hüszrev bég csapatai. A térinformatikai elemzésünk alapján az egykori patakmeder melletti úton észak felé haladó lovasok lándzsahegye éppen látható volt az árok mögötti térségből. Ezen lovasság ellen a jobbszárnyon harcoló horvátok és a királyt védő lovasság vonult fel.
Hogyan került a szultán a derékhaddal és az anatóliai sereg a csatatérre? Mivel a ruméliai sereg Földvár falunál kelt át, a később érkező anatóliai csapatok és a szultáni seregtest a Borza másik, keletebbre fekvő átkelőhelyén haladt át, és így kerültek szembe a magyar középhaddal és a balszárnnyal. Középen a szultáni seregtest állt, míg a jobbszárnyon a Behram pasa vezette anatóliaiak.
A fő fronton a harc a mintegy egy olasz mérföld (mintegy 1800 méter) mélységű területen hullámzott: a csata elején a török és a magyar vonalak között a távolság egy olasz mérföld volt . Az oszmánok részben a tűzfegyvereikre is támaszkodva, majd pedig lassan számbeli fölényre jutva végül megfutamították a magyar sereget, amelyet vélhetően a török lovasság, köztük talán Báli és Hüszrev lovasai is hátba támadtak. A Brodarics által említett, Mohácstól számított egy magyar mérföld távolság (a csatatér helye 7,5–8,4 km Mohácstól) mindazonáltal elég pontosan jellemezte az összecsapás fő helyét, azaz azt a síkot, ahol a lovasrohamot végrehajtották, és amelynek a déli részén egy erdő mellett Földvár falu is húzódott.
Konklúzió
Az adatok jelenleg arra mutatnak, hogy a Sátorhelyi-hát déli részén, a középkori Földvár birtokon fekvő, középkori előzményekre visszatekintő, és 1967-ben a Borza-mentén részlegesen feltárt falu a jellemzői alapján jó eséllyel megfelelhet a történeti források 1526. évi Földvárának. A felszabadító háborúkat is megszenvedő Földvár lakói 1704 után feladták a küzdelmet, a település egy időre elenyészett. Majd csak évtizedekkel később sikerült új települést alapítani a birtokon belül, az eredeti faluhelytől északra. Így jött létre Sátorhely mai területén Földvár praedium és új központja. Gazdasági szerepe a korábbi településhez képest jelentősen megváltozott: kialakítását az állattenyésztés szempontjainak rendelték alá.
Az 1526. évi mohácsi csata lefolyása a fentebb bemutatott területen nem csupán környezetileg értelmezhető adekvát módon, de a rekonstrukció révén a hadviselő felek szándékai is messze jobban megérthetők. A történeti források elemzésén, térinformatikai modellezésen és a régészeti topográfián nyugvó elemzésünket a jövőben mindazonáltal szükségesnek látjuk további komplex terepi vizsgálatokkal is kiegészíteni.
A cikk teljes, jegyzetekkel ellátott változata ide kattintva érhető el.
Pap Norbert – Kitanics Máté – Gyenizse Péter – Szalai Gábor
Ezt olvastad?
További cikkek
Alulnézetből – Bemutatják az 1979–1989-es afganisztáni háborúról szóló könyvet
Hiánypótló szakkönyvet mutat be a Zrínyi Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 2024. szeptember 25-én. Ion Valer Xenofontov moldáv történész professzor Az afganisztáni háború (1979–1989) címmel, Bandi István […]
Darryl Cooper „tévedései” a második világháborúról
A történelmi ismeretterjesztés a történettudományt művelők egyik, ha nem legfontosabb feladata, hiszen nem elég a kutatásokat elvégezni, eredményüket kommunikálni is kell az érdeklődők felé. Ez részint azért szükséges, hogy a […]
„Nem. Én vagyok, az apád!” – James Earl Jones emlékére
93 éves korában, 2024. szeptember 9-én elhunyt James Earl Jones amerikai színész. Hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte, mint Darth Vader vagy Mufasa – emellett a […]
Előző cikk
Parasztkáderek az iskolapadban
A kommunista káderek intézményes szocializációjának fontos helyszínei voltak a politikai tanfolyamok, továbbképzések és pártiskolák, amelyek elvégzése szakképzettségtől függetlenül hatalmi pozícióra jogosított. A káderképző iskolák másik típusa valamilyen szintű szakismerettel is […]