Parasztkáderek az iskolapadban

A kommunista káderek intézményes szocializációjának fontos helyszínei voltak a politikai tanfolyamok, továbbképzések és pártiskolák, amelyek elvégzése szakképzettségtől függetlenül hatalmi pozícióra jogosított. A káderképző iskolák másik típusa valamilyen szintű szakismerettel is felruházta az adott területen irányító-vezető pozíciót birtoklókat, utóbbiak közé sorolhatók a téeszelnökképző iskolák. Írásomban ezen iskolatípusok megszervezése kapcsán azt vizsgálom, hogy milyen jellegű volt a képzés, kik voltak az iskolák hallgatói, mit tanultak ott, hogyan éltek a bentlakásos iskola falai között, s végső soron milyen kádereket is kívántak kinevelni ezeken az iskolákon.

A pártiskolák kiépítése 1945-ben

A pártiskolai képzési rendszer kiépítése már 1945-ben megindult. Az alapfokú, két- és háromhetes iskolák feladata volt az üzemi, területi alsóbb funkcionáriusok tömeges kiképzése. Az elsőként Debrecenben, Budapesten, Pécsett és Békéscsabán létesített középfokú pártiskolák két-három hónaposak voltak. A kezdetben öt-hat hónapos felsőfokú pártiskolákon a vezető pártfunkcionáriusok, megyei, városi, nagyüzemi titkárok, vezetőségi tagok, szakszervezeti és tömegszervezeti vezetők képzése zajlott. A szovjet mintát követő pártiskolák különböző szintjein azonos képzési rendet és munkamódszereket követtek, különbség a tananyag mennyiségében és a kommunista szellemiség elsajátításának mélységében volt közöttük. Az alsófokú pártiskolák létesítésének egyik első nagy hullámáról, 1945 nyaráról országszerte számos helyszínről maradtak fenn az iskolavezetők jelentései, a következőkben elsősorban ezeket, valamint a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) által 1952-ben megtartott – a pártiskolai képzést követő – kéthetes titkárképző, illetve két hónapos iskolák kapcsán készült feljegyzéseket hasznosítom.

A megyénként akár több helyszínen, több turnusban lebonyolított képzések koordinálását a Magyar Kommunista Párt Országos Propaganda Osztálya végezte, míg az iskolák megszervezése elsősorban a megyei pártbizottságok feladata volt. A hallgatók kollektív nevelése és élete szempontjából fontos követelményként határozták meg az iskolák bentlakásos jellegét. 1945 nyarán több helyen sem sikerült azonban megoldani a hallgatók elszállásolását, akik így például a környező településekről (16-20 km) gyalogosan, biciklivel vagy vonattal közlekedtek, ami fárasztó volt. Az étkezéssel kapcsolatban is többször panaszkodtak, különösen ott, ahol gyengén működtek a pártszervezetek. Volt olyan iskola 1945 telén, ahol az egyik előadó háromszor esett össze az éhségtől, míg például Salgótarjánban kenyeret is alig tudtak biztosítani a hallgatóknak, s gyakran az egész napi táplálékuk csak levesből állt, máshol pedig a hallgatóknak maguknak kellett élelmet vinniük. A háború utáni szűkös élelmezési lehetőségek tartósan megmaradtak, ezért a hallgatók iskolai élelmezésüket hazulról jövő csomagokkal pótolták. Az iskolák sikerét nagyban meghatározta a megfelelő időzítésük is. Az 1945 nyári képzések kapcsán többen is kiemelték, hogy nem szerencsés a nagy mezőgazdasági munkák idejére szervezni a képzést, mivel a falusi káderek nem tudnak részt venni ezeken, vagy ha mégis, akkor a kelleténél többet hiányoznak. A későbbiekben ezért a falusiakat megcélzó pártiskolákat telente és kora tavaszi időpontokban szervezték meg.

Az első impresszióm a tanuló-anyagot illetően nem volt túlságosan jó”

A hallgatók kiválasztása is a megyei pártbizottság hatáskörébe tartozott, amely korántsem bizonyult zökkenőmentesnek. Visszatérő panaszuk volt az előadóknak, hogy a pártszervezetek nem a legalkalmasabb személyeket, hanem az éppen kéznél lévő, illetve nélkülözhető, alacsony előképzettséggel bíró elvtársakat küldték be a szemináriumra:

„A hallgatóktól az első pillanatban idegenkedtem, csupa olyan ember, aki még soha életében nemhogy előadást vagy szemináriumot nem tartott de még két három napos párttagok is voltak közöttük és általában kezdők voltak.” (MNL OL 274. f. 22. cs. 30. ő.e. Győri kéthetes vezetőképző, 1945. június 15–29.)

Az 1946 tavaszi-nyári oktatási munkáról készült országos beszámoló a háromhetes pártiskolák 1100 résztvevője kapcsán a tervszerűtlen kiválasztás kirívó példáiként említette meg, hogy

„Sopronban hivatásos prostituált, Ózdon feleséggyilkosság kísérletéért másfél évre elítélt, Pacsán pedig Hunyady páncélos került az iskolára.” (MNL OL 274. f. 22. cs. 20. ő.e. Országos Propaganda Osztály beszámolója 1946 tavaszi-nyári oktatási munkáról. Révai elvtársnak.)

Kevesellték továbbá a nők létszámát, továbbá a túl fiatal hallgatói összetételt sem preferálták, mivel azok, meglátásuk szerint, kevés tekintéllyel rendelkeztek munkájuk során. E problémák ellenére a jelentésírók úgy látták, hogy a vidéki pártszervezetek rengeteget nyertek a tanfolyamokról kikerülő elvtársakkal:

„Ki lehet hozni még teljesen kezdőkből is egy jó átlagot, aki a falujában olyan fix pont lesz a párt részére, hogy rá mindig építhetünk.” (MNL OL 274. f. 22. cs. 30. ő.e. Debreceni kéthetes tanfolyam, 1945. július 15–30.)

Fotó a Borsod Megyei Pártiskola résztvevőiről (Tisza János volt gömörszőlősi párttitkár hagyatékából. Gömöri Múzeum, Putnok. mandadb.hu)

Bár egyre több helyen szervezték meg az iskolákat (1947 decemberére minden megyebizottság mellett van háromhetes pártiskola, összesen huszonnyolc állandó megyei iskola), a fent jelzett, 1945-ben észlelt hibák hosszú távon fennálltak: nem sikerült feltölteni a kívánt mértékig a tanfolyam létszámát, a nemi megoszlás sem javult, korösszetételben viszont némi előrelépést érzékeltek 1946-ra, hiszen nagy általánosságban megállapították, hogy „a legtöbb helyen növekszik az iskola tekintélye és az idősebb elvtársak sem idegenkednek már az iskolába járás gondolatától”, továbbá a minőségi javulást jelezte, hogy több volt közöttük a funkcionárius hallgató. (MNL OL 274. f. 22. cs. 29. ő.e. Összefoglaló jelentés február, március hónapban lezajlott kéthetes pártiskolákról. Budapest, 1946. április 18.)

„Az első napokban a beszámolóik alatt úgyszolván vergődtek”

Az iskolai oktatás szigorú napi és heti menetrendet követve zajlott:

6.00

ébresztő

6.10

torna

7.30

reggeli

8.00

előadás: két 50-60 perces

9.30–13.00

jegyzetátnézés, egyéni tanulás

13.00–14.30

ebéd

14.30–16.00

munkacsoport-tanulás (5-6 fős munkacsoportok): feladata a kollektív szellem kifejlesztésével segíteni és támogatni a gyengébbeket

16.00

konzultáció, majd szeminárium: a szeminárium a pártiskolai munka legfontosabb része és kontrollja: a tanultak végső rögzítése, fejlődésük ellenőrzése, a hallgatók vitakészségének és előadókészségének fejlesztése

19.00

vacsora

este

kultúrmunka, gyakorlati munka: a helyi pártszervezeti életbe való bekapcsolódás

Forrás: MNL OL 274. f. 22. cs. 29. ő.e. Háromhetes iskolák módszertana (évszám nélkül)

A tananyag – amely a politikai változásokkal összefüggő aktualizáció és a tanfolyamok időtartamának változása miatt folyamatosan módosult – főbb elemeit tíz-tizennégy magelőadás képezte, amelyek közép- és felsőfokon további előadásokkal kibővítve tantárgyakba rendeződtek össze. Az 1945-ös kezdő évben alapfokon a bevezető ismeretek mellett az MKP programja és szervezési politikája, a történelmi materializmus néhány kérdése állt az oktatás középpontjában, amely középfokon politikai gazdaságtannal, magyar történelemmel és a Szovjetunió Kommunista Pártjának történetével egészült ki. Felsőfokon hasonló tantárgyi tematikát követtek, azonban csökkent a szervezési munka jelentősége, s újdonságként szerepelt például a dialektikus materializmus és a szónoklattan.

Az előadásokon az egyszerű, közérthető beszédmód használatát javasolták az előadóknak, akik viszont többször is szóvá tették a hallgatók számára központilag – olykor a párt prominens személyei (például Révai József, Nagy Imre, Kádár János) által – készített szemináriumi füzetek, sillabuszok és kötelező olvasmányok nehéz nyelvezetét. Többen is szószedetet küldtek azokról az idegen szavakról, amelyek használatát kerülni kellene a falusi (és ipari munkás) aktívák előtt. Nehezebb dolguk volt azokkal a kulcsfogalmakkal (burzsoázia, profit, pozíció, valorizáció, bürokrácia, opportunista, stratégiai, aktív, passzív, szekta), amelyek kihagyhatatlannak bizonyultak, s napi többszöri megmagyarázásuk sok nehézséget és időveszteséget okozott az előadók számára. A salgótarjáni pártiskola előadója szerint a legkönnyebben az MKP történetéről szóló előadást fogadták be, míg legnehezebbnek az MKP szervezeti felépítésének, különösen a párt tudományos alapjának, homogén voltának és demokratikus centralizmusának a megértése bizonyult számukra. 1947 végére azonban az oktatási füzetek már sokat egyszerűsödtek, színesedtek és befogadhatóvá váltak.

Az elméleti képzés mellett nagy hangsúlyt fektettek az esti órákban, ebédszünetekben, illetve vasárnaponként megejtett gyakorlati munkára. A képzés egyik legfontosabb célja a hallgatók előadókká, szónokokká való felkészítése volt. Ennek gyakorló terepei voltak a vasárnaponként megszervezett települési pártnapok, különféle népgyűlések, akár több száz fős hallgatóközönséggel. Egy miskolci tanfolyam gyakorlati munkája során részt vett a nagygyűlés előkészítésében, amelyen Rákosi Mátyás beszélt, plakátok kiragasztásával, feliratok készítésével, röplapok kiosztásával, házi gyűlések tartásával, a nagygyűlésen Rákosit éltető táblákkal jelentek meg, és szavalókórusként léptek fel az üdvözlő beszédek előtt. A kultúrmunka (szavalókórus, dalkórus, színjáték betanulása) szervesen kapcsolódott a gyakorlathoz. A munkásdalok, mozgalmi indulók betanítása mellett fontosnak tartották a népdalok tanítását is, ami, reményeik szerint, elősegíti a kommunisták „belegyökerezését a népi talajba”. Bár többször is számot adtak arról, hogy szépen, fegyelmezetten felvonulva énekelnek a városban a hallgatók, nem mindenütt volt ez a helyzet. A békéscsabai két hónapos pártiskolán például kifogásolták, hogy az énektanítás vontatott, nem sikerül hozzá kialakítani a megfelelő hangulatot. Ennek jellemző következményeként említették, hogy

„az elvtársak nagyon nem szeretnek együtt felvonulni, az utcán szégyelnek hangosan énekelni”. (MNL OL 274. f. 22. cs. 25. ő.e. Jelentés az MKP békéscsabai Központi Pártiskolájáról, 1946. május 6–7.)

A számonkért lelkesedés valószínűbb, hogy a relatíve idősebb (30 körüli), nehezebben formálható elvtársak korlátozottabb szereplési vágyával állt összhangban. Az iskola végeztével a hallgatók tudásukról a megyei pártvezetők részvételével olykor szélesebb közönség előtt megtartott záróünnepély keretében adtak számot.

„MDP pártiskola Nógrád megyei hallgatói” (Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján)

„Erkölcsi és jellembeli hiányosságok alkalmatlanná teszik funkció betöltésére a legjobb tanulót is”

A tananyag megtanulása mellett fontos szerepet szántak a nevelőmunka keretében végzett személyiségformálásának is, amely úgynevezett kulcstulajdonságok – elvhűség és a párt álláspontját minden körülmények között védelmező „gerinces, bátor” magatartás – kifejlesztésére irányult. Fontos elem volt még a káros, rossz tulajdonságok (fasiszta ideológia maradványai, sovinizmus, antiszemitizmus) elleni fellépés. Az 1952-es két hónapos MNDSZ-iskola három fő nevelési szempontot határozott meg. 1. a Szovjetunió és a Párt iránti szeretetre való nevelés; 2. az ellenség elleni gyűlölet, klerikális reakció elleni harc; 3. munkafegyelem, állami fegyelem.

Az MNDSZ-iskolán ekkor végzett hallgatók jellemzése, valamint a képzés átfogó értékelése alapján még részletesebb képet alkothatunk arról, hogy mely tulajdonságokat értékelték pozitívan a leendő aktivista nőkben, milyen személyekké akarták „átformálni” őket. A képzésben összekerülő városi és falusi asszonyok eltérő tudásszintje, tanulási képessége determinálta, hogy kiből vált jó, illetve gyenge tanuló, de személyiségjegyük is legalább ilyen lényeges szerepet játszott a megítélésükben. Nem meglepő módon sok asszonynak – s általánosságban minden kevésbé képzett személynek – nehézséget okozott az előadások követése, jegyzetelése, az anyagok átvétele, a tanultak alapján kiselőadások tartása. Folyamatosan hozzászólásra késztették őket, ami gyakran zavaros feleleteket eredményezett, például egy a tanfolyamról kizárt szabolcsi asszony

„olyant mondott, hogy a Vörös Hadsereg megszilárdította a fasizmust, nehezen akarta megérteni, hogy mennyire helytelen, amit mond. Mondván, hogy ő a megszilárdítás alatt gyengítést értett” (MNL OL 895. f. 46. ő.e. II.-ik 2 hónapos iskola anyaga, 1952. január 7–március 14.).

Ha tájékozatlanságukat felmérve-leplezve csendben maradtak, akkor negatívan értékelték passzivitásukat, ahogy a bírálatokra adott érzelmi reakciókat is. A pozitív magatartásjegyek, mint az aktivitás, vitakészség, határozottság, értő hozzászólások és a bírálathoz való helyes hozzáállás azonban keveset nyomott a latban, ha valakinek rendezetlennek találták a magánéletét.

A párt iránti szeretetnek kiemelt szerep jutott a hagyományos női és a közéleti, politikai szerepvállalás összeegyeztetéséből fakadó nehézségek elfogadásában is, hiszen a pártaktivista munka és a különféle továbbképzések folyamatos távolléttel jártak az otthontól. Az MNDSZ Ida utcai központi iskolájában tartott tizenhat napos titkárképző tanfolyam hallgatói kifogásolták, hogy a gyakorlatban majdnem három hétig tartott a képzés, emiatt nagy részük csak péntekre ér haza,

„és nem tudja a gyerekeit és a lakást rendbe tenni az [húsvéti] ünnepre” (MNL OL 895. f. 46. ő.e. Jelentés az Ida utcai 2 hetes titkárképző tanfolyamról, 1952. március 24–április 4.).

Úgy tűnik azonban, hogy a képzés hosszával arányosan növekedett a hallgatók elhivatottsága is. Az iskolában ugyanebben az időszakban megtartott két hónapos képzésről egy hónap után kizártak egy szabolcsi asszonyt, aki az iskolánál ittasan megjelent férje nyomására (aki gyermekeik betegségére hivatkozott) egy éjszakára elhagyta az iskolát. Másnap – férjével megbeszélve a történteket – már hiába szeretett volna visszatérni az asszony, nem fogadta őt az iskola. Iskolagyűlésen tárgyalták meg az ügyet, melynek – a munka- és tervfegyelem betartásának fontosságát hangsúlyozó – felvezetése iránymutató jelleggel szolgált a további hozzászólások számára is. Az 58 fős évfolyamról 21 hallgatótársa szólt hozzá az ügyhöz a bírálat jegyében. (MNL OL 895. f. 46. ő.e. Jegyzőkönyv az Ida utcai iskolán 1952. február 4-én megtartott iskolagyűlésről.) Visszatérő gondolatuk volt a hozzászólóknak, hogy vajon számíthat-e rájuk a párt, ha ezt az iskolát sem tudják megbecsülni, s nem képesek példát mutatni:

Hogy akar másokat nevelni, ha a saját férjét sem tudja megnevelni.”

A pártmunka végzésének egyedül elfogadható indokaként a hitbeli meggyőződést tüntették fel. Ennek okán negatívumként említették, ha valaki egyéni, karrierérdekből képezte magát:

„Bent volt nálunk F. munkatárs és azt mondta, hogy innen hazatérve a megye őt el fogja helyezni, mert eddig állás nélkül van. Nyilván célja volt neki az iskolával, állítom, hogy érdekből jött el, nem azért, hogy a Pártunkat, a békeharcot erősítse. [B.né]” Persze más indítékok is közrejátszhattak a képzésben. A kéthetes titkárképzőn például így fakadt ki az egyik asszony:

„én nem akartam ide jönni, a járási titkár könyörgött nekem, hogy ne hagyjam cserben”.

Ugyanezen okból sorolódott második helyre a család is, mint azt többen is kiemelték hozzászólásukban. Csak néhány példát hozva ezek közül:

„Az én férjem sem akart engedni az iskolának és eljött utánam, azt mondta, hogy menjek haza és mégsem mentem, mert tudtam, hogy milyen követelmények vannak. Azt mondtam neki, hogy szeretem őt is, de szeretem a Pártot is. Határozott tudtam lenni és nem mentem haza. És F. elvtársnőnek sem lett volna szabad engedni a férjének, nem méltó, hogy megtűrjük az iskolán. [K.]” „Amikor minket a Párt ideszólított, gondoskodott családunkról is. Megkérdezték milyen problémáink vannak, részt tudunk-e venni az iskolán. Nekem 7 éves kisfiam van, egy héttel előbb lett intézetbe utalva. Az ilyen munkatárs nem közénk való, mert nekünk, ha a Párt akárhova szólít, nekünk oda kell menni, meghátrálni nem szabad. Ez a munkatárs nem közénk való, mert fegyelemlazító. [T.]”

A káderképzés egyik célja volt, hogy a párt irányvonalát képviselni, és azt gyűléseken vagy szemináriumokon előadni képes pártmunkásokat, agitátorokat képezzenek, akik tudnak fegyelmezetten vitát vezetni, referátumokat tartani, tettre készek és hűségesek a párthoz. A nehézséget az jelentette, hogy a hallgatók több esetben sem rendelkeztek mozgalmi tapasztalatokkal, gyakran volt hiányos az elemi iskolai képzettségük, így járatlanok voltak a szocialista irodalomban is, s maga az előadás témája, formája is új volt számukra. Miként az orosházi előadó kiemelte,

„az első napokban heves harcokat kellett vívni, hogy kérdezzenek és általában megszólaljanak” (MNL OL 274. f. 22. cs. 30. ő.e. Jelentés az orosházi kéthetes szemináriumról, 1945. július 5.)

Több előadó mégis egyfajta sikertörténetként ábrázolta ezt a folyamatot, s a fokozatos fejlődésre helyezték a hangsúlyt beszámolójukban.

A zsámbéki téeszelnökképző iskola

A termelőszövetkezeti vezetőkáderek továbbképzését nagy jelentőségűnek ítélték a téeszek megszilárdításában, ezért hamar megszervezték az első, pár hónapos elnökképző tanfolyamokat, majd – kezdetben a gödöllői Mezőgazdasági Akadémia keretében – a Zsámbéki Tsz Elnökképző Iskolát, amely az első évfolyamot az 1951/52-es tanévben fogadta, és az utolsó hallgatókat az 1968/69-es tanévben bocsátotta útjára. A 9–11 hónapos képzési idő után a végzett hallgatók a kezdetekben főiskolai szintű diplomát és „okleveles mezőgazdász” képesítést, később képesített termelőszövetkezeti vezető címet és bizonyítványt kaptak, amely jelvény viselésére is jogosította őket. Az iskola szervezeti felépítését, oktatói besorolását tekintve eleinte felsőoktatási intézményként igyekezett meghatározni magát, de valójában a tanfolyami szakoktatás és az iskolarendszerű szervezett felnőttoktatás keverékének tekinthetjük, amely mind a hallgatók bemeneti, mind kimeneti követelményei kapcsán alacsony szakmai színvonalat képviselt az 1950-es években.

A végzett hallgatók által kapott jelvény

„Ezen az iskolán a mi jövő szocialista mezőgazdasági üzemeink tisztikarát képezzük ki!”

A zömmel paraszti származású hallgatók létszáma az első évtizedben többnyire 150–300 fő között mozgott éves szinten. A felnőtt hallgatók sorában fiatalabb és idős emberek egyaránt előfordultak. Egy 1952-es kimutatás szerint a 232 hallgató közül mindössze 6 volt nő, 90%-uk párttag vagy tagjelölt volt, sokan pártiskolát is végeztek, és 75%-uk már téesz-elnökként került az iskolára. 1955-ben az iskolaigazgató a toborzás alkalmával így jelölte meg a kívánatos hallgatókat:

„Iskolára olyan elvtársakat hozzunk be akik értelmesek és 40–45 év között vannak. Legalább 4 elemije legyen azt hiszem ez nem nagy követelmény.” (MATE KDKL 18.a. 1. d. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1955. január 21.)

A kollektivizálás befejező, harmadik hulláma nyomán megnövekedett a hallgatók létszáma: 1960-ban már 90%-uk frissen belépett termelőszövetkezeti tag, illetve újonnan kinevezett vezető volt.

Népszabadság, 1957. szeptember 4.

A hallgatók hiányos előképzettségéből fakadóan felzárkóztató jelleggel eleinte helyesírási, fogalmazási feladatokkal (pl. beadványok, fogalmazványok, jegyzőkönyvek készítése), valamint számtan és természettudományos ismeretek tanításával kezdték a tanévet. Az oktatók folyamatosan igyekeztek felvértezni a diákokat a sikeresnek tartott tanulási módszerekkel is (jegyzetkészítés, egyéni, páros tanulás, tanulókörök), továbbá a helyes bírálat-önbírálat technikájával. A hallgatók előzetes tudása a tsz-szervezésre (tagság toborzása, tagosítás) és a „primitív módon, kisparaszti munkaszervezéssel” való gazdálkodásra terjedt ki, az iskolán kellett elsajátítaniuk a szovjet kolhozok mintáját követve a szocialista nagyüzemi gazdálkodást. Emiatt legnagyobb óraszámban az üzemszervezés című tantárgyat oktatták, amit a marxizmus-leninizmus tantárgy követett. A növénytermelés és az állattenyésztés-tan hasonló súllyal szerepelt a tantervben, míg a legkisebb óraszámban a gépesítés tantárgyat oktatták. Utóbbi keretében bemutatták a korszerű gépeket, és üzemeltetésüket. Mindezeket gyakorlati képzés egészítette ki.

Népszabadság, 1957. december 18.

A Magyar Dolgozók Pártja 1954. áprilisi III. kongresszusán a Központi Vezetőség a téesz-elnökképzés átdolgozását sürgette, amely az iskola igazgatóját is nyilvános számvetésre késztette a Szabad Nép hasábjain. Megállapította, hogy hiába tanítják kiemelten az üzemszervezést, összességében sok haszontalan ismeretet is tanulnak az iskolában, amelyekre vezetőként nincs okvetlenül szükség.

„Az oktatásnak még most is gyakori betegsége a maximalizmus; egy év alatt mindent bele akarnak gyömöszölni a tsz-elnökök fejébe. A túlterhelt hallgatók így gyakran csak felületesen tudják elsajátítani a tananyagot, s amit megtanultak, azt is hamar elfelejtik.” (A termelőszövetkezeti elnökök képzéséről. Szabad Nép, 1954. június 22.)

Mivel a tanfolyam hallgatói köre még 1960 őszén is különböző előképzettséggel bíró „idős emberekből” állt, a túlterhelés tartósan fennálló problémának bizonyult. Az igazgató az óralátogatások után arra a következtetésre jutott, hogy csökkenteni kell a tantervi anyagok mennyiségét, a tanároknak pedig minél egyszerűbben kell magyarázniuk, több gyakorlati példát kell ismertetniük, és gyakrabban alkalmazniuk a szemléltető eszközöket.

„Ez elvtársak nem tsz. elnökhöz való megnyilvánulás”

A kommunista tudat kialakításában fontos szerepet szántak az erkölcsi nevelésnek, amely az egyik központi eleme volt az 1952–1953 folyamán rendszeresen megtartott iskolagyűléseknek, ahol a tanárok és hallgatók a bírálat és önbírálat jegyében tárgyalták ki az elnökökhöz, leendő vezetőkhöz méltatlan viselkedést. Habár példáim elsősorban ebből az időszakból valók, az itt említett esetek az iskola fennállása alatt visszatérően előkerültek. A bentlakásos élettel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő problémák között szerepelt a hazautazás, az italozás, általánosságban a laza munkafegyelem és a tisztaság kérdése.

A munkafegyelem, tanulási fegyelem megsértéseként kezelték azokat az ügyeket, amikor a hallgatók a (hat hetente) kiszabott szabadságidőn túlmenően is hazautaztak. A „hazamenési láz” és az önkényesen meghosszabbított szabadságok mellett problémaként jelentkezett a kedvezményes utazási igazolványok megengedettnél többször való felhasználása is a hazautazások alkalmával. Ezt annak jeleként értékelték, hogy a hallgatók nem tudják kikapcsolni az otthoni problémákat, csak fél lábbal vannak az iskolán, nem elég elkötelezettek a tanulással kapcsolatban. Fegyelmezetlenségnek tartották azt is, ha nem törekedtek a takarékoskodásra, pl. jobban befűtöttek a szobákban annál, mint amit a belügyminisztériumi rendelet számukra előírt:

„A C. épület 8-as és 9-es szobájának lakói ennek ellenére kapitalista gondolkodásra jellemző módon fát szereznek maguknak és elrejtik a bőröndjeikbe és az ágyaik alá. […] A saját kicsinyes érdekeiken túl, amely itt a nagyobb melegedés utáni vágyban nyilvánul meg, nem látják a közösség érdekeit.” (MATE KDKL 18.a. 1. d.  Cím és dátum nélküli felszólalás iskolagyűlésen. Tanácsülési jegyzőkönyvek, 1952.)

A kívánt önfegyelmet a szabályok lefektetésével és ösztöndíj-levonással próbálták elérni.

A „hallgató elvtársak” rendszeresen látogatták a helyi vendéglátóegységeket, kocsmákat, magánházakat, ahol alkoholt fogyasztottak, gyakran be is rúgtak, azt a látszatot keltve a bírálók szerint, hogy „itt csak mulatozás folyik”. A helytelen viselkedés között megemlítették a női hallgatótársakkal szembeni udvariatlanságot, a szálláshelyen folytatott borozást, kártyázást (helyette a sakkot vagy más társasjátékot ajánlottak), záróra utáni érkezést. Magatartásukkal kapcsolatban az iskolagyűlésen később többen is önbírálatot gyakoroltak, olykor egészen kivételes magyarázatát adva a történteknek:

„sajnos én is benne voltam a későn jövők között. De hát van egy jó magyar közmondás, hogy a magyarember örömében és bújában iszik. De mikor kint voltunk a Tsz-nél kukoricát szedni és jöttünk haza elhaladt mellettünk egy autó és a Rákosi elvtárs ült benne. Én ennek úgy megörültem, hogy bementünk a szövetkezeti kocsmába és megittunk ott egy liter bort. De itt megfogadom, hogy ez többet nem fordul elő.” (MATE KDKL 18.a. 1. d. Jegyzőkönyv iskolagyűlésről, 1952. október 31.)

Kirívóan súlyos esetként kezelték és kizárással büntették azt az elvtársnőt, aki egy falusi vendéglőben történt mulatozás alkalmával annyira lerészegedett, hogy onnan távozva a mozi előcsarnokában elhányta magát. A hagyományos női szerepfelfogással össze nem egyeztethető, erkölcstelen magatartás megítélését súlyosbította, hogy a családi körből a politikai, közéleti porpondra csak ekkortájt kilépő parasztnők elfogadottsága korántsem volt még széles körű. Az egyik hallgatótárs bírálata szerint:

„Nem számolt azzal az elvtársnő, hogy rajta keresztül értékét veszti a női káder.” (Jegyzőkönyv, 1952. január 9. Rendkívüli iskolagyűlés.)

Tartottak ugyan attól is, hogy mindezek híre visszajut a lakóhelyükre, családjukhoz, a legnagyobb probléma azonban mégis az volt ezzel a viselkedéssel kapcsolatban, hogy rontja az iskola és a párt tekintélyét a kívülállók szemében, és elriasztja a téesztől az embereket. Ennek jeleként emlegették fel a hallgatók, hogy

„a községben úgy beszélnek a tsz. elnökképző hallgatóiról, hogy »Tszcs. ökörvezetők vannak itt«.” (MATE KDKL 18.a. 1. d. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1952. január 9. Rendkívüli iskolagyűlés.)

Erősítette ezt a képet a helyi közösségben a mozi látogatáskor tanúsított viselkedésük is, amikor egymás hegyén-hátán, tolongva-taposva próbáltak helyhez jutni az iskola diákjai, olyan véleményeket generálva ezzel a falusiak körében, mint hogy:

„na ezeken is meglátszik, hogy Főiskolán tanulnak”. (MATE KDKL 18.a. 1. d. Jegyzőkönyv iskolagyűlésről, 1953. március 25.)

A kapcsolat még a helyi téesszel sem bizonyult felhőtlennek, mivel egyes elvtársak rendszeresen megdézsmálták a téesz szőlő- és diótermését, amelyhez még aktatáskát is vittek magukkal, emellett a téeszben végzett hallgatói munka is kölcsönös elégedetlenséget szült mindkét félben.

Többször is felmerült az iskolagyűléseken a tisztaság problémája, elsősorban a köpködés, a cigarettacsikkek szétszórása, a szemét eldobálása, valamint a vízöblítéses vécék és a fürdők nem megfelelő használata kapcsán.

„A tisztasággal kapcsolatban én is szeretnék egyet-mást megjegyezni. Nem egy esetben előfordult, hogy az elvtársak leköpdösik a falat és végig a folyosókat. Képzeljék az elvtársak a takarító elvtársnők helyébe magukat, hogy milyen jó lenne ha nekünk kellene takarítani. Nem elsősorban fordul elő olyan dolog is, hogy a VC lepiszkolják és úgy hagyják. A múltkor én is megjártam, mert mikor ráültem a VC-re a kabátom bizony szépen nézet ki mert jól össze kentem. Képzelheti az az elvtárs, akilecsinálta, hogy milyen megtiszteltetésbe részesítettem.” (MATE KDKL 18.a. 1. d. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1952. január 9. Rendkívüli iskolagyűlés.)

Visszatérő problémaként emlegették, hogy egymást zavarják a különböző időpontokban felkelő hallgatók, a reggeli tornát sokan kihagyják vagy hanyagul végzik, nem követik a „tornavezető elvtárs” utasításait.

„Az iskola fegyelmét sérti szerintem az is ha reggel korán már úgy zuhogunk mint a lovak a rajcsuron. Már korán felkelnek az egyes elvtársak és azok akik rendesen viselkednek és még aludnának, de nem lehet mert már 5-órakor talpon van az iskolánk fele. Ha 6 órakor kelünk is fel megvan adval, hogy rendesen felöltözzünk és lemegyünk tornászni, ami azt hiszem minden elvtársnak csak hasznára van, mert egésznap ülünk bent az iskolában, tehát kell egykis mozgás mindenkinek. Sajnos az elvtársak nem csinálják a tornagyakorlatot úgy ahogy azt az arra kijelőlt elvtárs mondja. Nem tudom elképzelni, hogy odahaza a termelőszövetkezetben ilyen példamutatással vajjon Mit tudnak elérni. A mi iskolánkon majdnem mint nős emberek vannak és kimaradnak és későn jönnek be és lepedővel húzzák fel egymást az ablakon. Vajon mit szól othon a család ha ezeket megtudja.” (MATE KDKL 18.a. 1. d. Tanácsülési jegyzőkönyv, 1952. január 9. Rendkívüli iskolagyűlés.)

 

Máramaros út 32–34., Budapesti Szabad Akadémia (kultúrvezetőképző iskola), 1948. (Fortepan/Magyar Rendőr)

Annak ellenére, hogy az iskola a rendszer számára kulcsfontosságú területen folytatott képzést, gyakran vált bizonytalanná a helyzete. A felsőoktatási intézmények növekvő szakember-kibocsátása, s különösen a formálódó oktatási reformtervek pedig többször is helyzetértékelésre késztették az iskola vezetését, amely sehogy sem illeszkedett a mezőgazdasági szakoktatás struktúrájába. Hangsúlyozták, az a cél, hogy az innen kikerülő elvtársak jó vezetői legyenek az ezer vagy több ezer holdas társas gazdaságoknak. E nézőpontból – idézve az egyik tanárt –

„nem az a fontos hogy tisztába legyenek néhány ország földrajzával, hanem az, hogy többet és olcsóbban termeljenek. Az általános műveltséget magánúton is megszerezhetik.” (MATE KDKL 18.a. 2. d. Jegyzőkönyv rendkívüli tanári gyűlésről, 1960. március 11.)

Az egyik tanár ugyanakkor nagyon is reális, a képzés hosszú távú sorsát illető kérdéssel élt: vajon a nagy termelőszövetkezetek kialakulásával az itt végzett hallgatók továbbra is alkalmasak lesznek-e vezetőnek? A fejlődés iránya, hogy a nagyobb termelőszövetkezeteket egyetemet végzett elnökök irányítják majd, így adott a kérdés: „kiket oktatunk tehát ebben az időszakban?” A képzés végül – az iskolai javaslatnak megfelelő 1961-es névváltozást követően – tovább folyt a Termelőszövetkezeti Vezetőképző Iskolán, azonban a 10 hónapos képzést a mezőgazdasági szakiskolai végzettséggel tekintették egyenértékűnek. Sikeresen lépett előre viszont az iskola a felsőoktatás irányába, mivel 1962-ben létrehozták a felsőfokú – a fiatalabb korosztály oktatását célzó – Mezőgazdasági Technikumot, ezzel sorvadásra ítélve az egyre inkább funkciónélküli vezetőképzőt, amit végül 1969-ben meg is szüntettek.

Ispán Ágota Lídia

A cikket az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében közöljük

Források

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár (MNL OL)

274. f. 22. cs. Magyar Kommunista Párt. Oktatási osztály. 20., 24., 25., 26., 29., 30. ő.e.

895. f. Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. 46. ő.e.

 

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár (MATE KDKL)

18.a. 1. doboz. Zsámbék Tsz elnökképző, 1952–1959 

18.a. 2. doboz. Zsámbék Tsz elnökképző, tanácsülési jegyzőkönyvek, 1960–1962

Szakirodalom

Ispán Ágota Lídia: “Hol van a dolgozó parasztasszonyok helye?” Az első női főispán pályafutása. In Vakvágány. A “szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 1. Szerk. Horváth Gergely Krisztián. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2018. 11–36.

Ezt olvastad?

Dél-Dunántúli Hadtörténetírás. Az MTA PAB Hadtörténeti Munkabizottságának Közleményei címmel látott napvilágot idén nyáron az MTA Pécsi Területi Bizottságának II. Filozófia-,