A nagy októberi Puccs – BBC History 2017/11.
100 éve Oroszországban a 20. századot meghatározó események történtek. Jelentőségén és részletein még ma is vitatkoznak a kutatók, de az kétségtelen: az 1917-es orosz októberi forradalmak hatást gyakoroltak az elmúlt évszázadra…
A Kossuth Kiadói Csoport Magyarország könyvpiacának egyik legnívósabb szereplője. Számos történettudományi munkát gondoztak fennállásuk több mint 70 éve során. A tudományos ismeretterjesztést kiemelten fontosnak tartva hetedik éve adják ki havi rendszerességgel a BBC History – történelmi magazint. Az Újkor.hu örömmel köszönti partnerei között a Kiadót. Együttműködésünk keretében – többek között – havonta ajánló cikket jelentetünk meg a jövőben a BBC History aktuális számához.
Az idei 11. szám tematikájának központjában “A nagy októberi Puccs”-ot tartja, ezzel kapcsolatos több írás. Emellett azonban más témákat is érintenek a szerzők. Mint például Joel Mokyr, aki azt a kérdést teszi fel: Miért London és Rotterdam, nem pedig Peking és Isztambul volt az újkort elindító szellemi forradalom bölcsője? A főszerkesztő előszava ehhez a témához kapcsolódik:
|
A tudásról és gazdagságról – Szerkesztői előszó Igen, nincs olyan „milliószor kitárgyalt kérdés”, amihez ne lehetne érdemben újat hozzátenni – mondja nagynevű esszészerzőnk, Joel Mokyr (53. oldal), aki szerint szélesebb értelemben a kultúra szerepében, szűkebb vizsgálatban a tudományos haladásban elért megugrásnak köszönhető, hogy az újkorra Európa nemcsak átvette Ázsiától a világgazdaság vezető helyét, A „minden nézőpont tovább mélyíthető” elv alapján az európai országokra fókuszálva az írás-olvasás/analfabetizmus aránypárnak, illetve a közoktatásra költött erőforrásoknak néztem utána. Az újkor kezdetén (1475-ös adatokat nézve) még óriási különbségek az ipari forradalmat megelőző időszakra, a 18. század közepére lényegesen szelídültek, de egyáltalán nem tűntek el. Az induló időszakban Hollandia messze megelőzte a kontinens országait: a népesség 18%-a tudott írni és olvasni, az olaszok 15, a németek 9, a franciák és az angolok 5, a svédek mindössze 1%-a – Kelet- és Közép-Európában az arány fél százalék alatt volt. 1750-re a hollandok 85%-a volt e tudás birtokában, s utánuk a britek és a svédek megugrása volt a leglátványosabb – 54 és 48% –, de a franciák és a németek is valamelyest lépést tartottak a trenddel (29, illetve 38%), Itália leszakadása viszont a világgazdaság centrumától e tekintetben is kiáltó: mindössze 23%-ra cammogott föl. Hazánkról megbízható adattal csak a jóval későbbi, az 1870-es népszámlálás szolgált: ekkor a népesség 68,7%-a nem tudott írni és olvasni! Jóllehet az 1868-as népoktatási törvény radikálisan javított a nyugat-európai számokhoz képest drasztikusan alacsony arányon, még 1920-ban is analfabéta volt a magyarok 25%-a. Fölöttébb érdekes grafikont találtam a közoktatásra fordított költségvetési hányadokról is. 1870-ben ez általában fél százalék körül vagy alatt volt Európában, egyedül Németországban haladta meg az 1%-ot. Érdekes módon éppen a legnagyobb szűkösség éveiben, az első világháborút követően ugrott meg, a nagy nyugat-európai országokban ekkor 4% körül volt. A kontinensen a legegyenletesebb – mondhatni, nyílegyenes – fölfelé tartó vonalat Norvégia mutatja, s az ország még jóval az olajgazdagság előtt, már az 1940-es évek elején áttért a tudás = gazdagság útjára. A nagy nyugat-európai és a skandináv országok azóta is megmaradtak azon az úton, hogy költségvetésük tiszteletre méltó részét a közoktatásra fordítják. Az Eurostat adatai szerint Nagy-Britannia 15,4, Svédország 13,9, Finnország 12,3%-ot juttat erre a célra. Mi 8,2%-kal ebben a statisztikában is a legutolsók között vagyunk – ennél valamivel kevesebbet, 8%-ot, csak Olaszország és Románia áldoz a tudásra. Ha a GDP-ből való részesedést nézzük, akkor a mi 4%-unkkal az utolsó előttiek vagyunk. Mi a történelmi tapasztalatok leszűrésében is a magunk útját járjuk. Papp Gábor |
Ízelítő az aktuális szám (VII. évf. 11. sz.) tartalmából:
1917 orosz forradalmai
Máig vita tárgyát képezi, hogy miért következett be forradalom 1917 Oroszországában. Elkerülhetetlen, vagy csupán a véletlen műve volt, hogy előbb kártyavárként összeomlott a cárizmus, majd fél évvel később a bolsevikok ragadták magukhoz a hatalmat? A sokak szerint a legnagyobb horderejű 20. századi fordulat előzményeit Sz. Bíró Zoltán foglalja össze, majd Rob Attar kérdéseire válaszolva – a jelenig is eljutva – négy neves angolszász történész mondja el véleményét a forradalomról és hosszan tartó hatásairól. (26. és 35. oldal)
Hogyan nyerte meg Európa a jólétért folytatott versenyt?
Miért London és Rotterdam, nem pedig Peking és Isztambul volt az újkort elindító szellemi forradalom bölcsője? Esszéjében Joel Mokyr ad rá magyarázatot. (53. oldal)
Főúri életmód a kora újkori Magyarországon
A magyar arisztokrácia számarányához képest igen nagy befolyással, hatalommal rendelkezett az újkor első századaiban, nagybirtokosként és állami tisztségviselőként az ország ügyeiben meghatározó szerepet vitt. Életvitelükről, felfogásukról Romsics Ignác ad számot. (58. oldal)
Véres reformáció
David Starkey kifejti, hogy az 1517 utáni viharos események napjaink vallási fanatikusainak brutalitását is eszünkbe juttathatják. (68. oldal)
A japán főnix
„Japán csodaként” vonult be a gazdaságtörténetbe. Az ország második világháborús megsemmisítő vereségétől a gazdasági újjászületésig tartó folyamatot – az előző két számunkban közölt gondolatmenetet folytatva – Ferber Katalin foglalja össze. (72. oldal)
Büszkeség és munkásélet az acélgyárban
A 19–20. századi salgótarjáni acélgyári munkások életmódját, fizikai és kulturális környezetét Várkonyi-Nickel Réka vázolja fel. (78. oldal)
Ezt olvastad?
