A nagy októberi Puccs – BBC History 2017/11.

A tudásról és gazdagságról – Szerkesztői előszó

Igen, nincs olyan „milliószor kitárgyalt kérdés”, amihez ne lehetne érdemben újat hozzátenni – mondja nagynevű esszé­szerzőnk, Joel Mokyr (53. oldal), aki szerint szélesebb értelemben a kultúra szerepében, szűkebb vizsgálatban a tudományos haladásban elért megugrásnak köszön­hető, hogy az újkorra Európa nemcsak átvette Ázsiától a világgazdaság vezető helyét,
hanem történelmileg nézve igen rövid idő alatt – két-három évszázad folyamán – olyan döbbenetes életszínvonal-növekedést produkált, amely a világ urává tette.

A „minden nézőpont tovább mélyíthető” elv alapján az európai országokra fókuszálva az írás-olvasás/analfabetizmus aránypárnak, illetve a közoktatásra költött erőforrásoknak néztem utána. Az újkor kezdetén (1475-ös adatokat nézve) még óriási különbsé­gek az ipari forradalmat megelőző időszakra, a 18. század köze­pére lényegesen szelídültek, de egyáltalán nem tűntek el. Az in­duló időszakban Hollandia messze megelőzte a kontinens országait: a népesség 18%-a tudott írni és olvasni, az olaszok 15, a németek 9, a franciák és az angolok 5, a svédek mindössze 1%-a – Kelet- és Közép-Európában az arány fél százalék alatt volt. 1750-re a hollandok 85%-a volt e tudás birtokában, s utánuk a britek és a svédek megugrása volt a leglátványosabb – 54 és 48% –, de a franciák és a németek is valamelyest lépést tartottak a trenddel (29, illetve 38%), Itália leszakadása viszont a világgazdaság centrumától e tekintetben is kiáltó: mindössze 23%-ra cammogott föl.

Hazánkról megbízható adattal csak a jóval későbbi, az 1870-es népszámlálás szolgált: ekkor a népesség 68,7%-a nem tudott írni és olvasni! Jóllehet az 1868-as népoktatási törvény radikálisan ­javított a nyugat-európai számokhoz képest drasztikusan alacsony arányon, még 1920-ban is analfabéta volt a magyarok 25%-a.

Fölöttébb érdekes grafikont találtam a közoktatásra fordított költségvetési hányadokról is. 1870-ben ez általában fél százalék körül vagy alatt volt Európában, egyedül Németországban haladta meg az 1%-ot. Érdekes módon éppen a legnagyobb szűkösség éveiben, az első világháborút követően ugrott meg, a nagy ­nyugat-európai országokban ekkor 4% körül volt. A kontinensen a legegyenletesebb – mondhatni, nyílegyenes – fölfelé tartó vonalat Norvégia mutatja, s az ország még jóval az olajgazdagság előtt, már az 1940-es évek elején áttért a tudás = gazdagság útjára.

A nagy nyugat-európai és a skandináv országok azóta is megmaradtak azon az úton, hogy költségvetésük tiszteletre méltó részét a közoktatásra fordítják. Az Eurostat adatai szerint Nagy-Britannia 15,4, Svédország 13,9, Finnország 12,3%-ot juttat erre a célra. Mi 8,2%-kal ebben a statisztikában is a legutolsók között vagyunk – ennél valamivel kevesebbet, 8%-ot, csak Olaszország és Románia áldoz a tudásra. Ha a GDP-ből való részesedést nézzük, akkor a mi 4%-unkkal az utolsó előttiek vagyunk. Mi a történelmi tapasztalatok leszűrésében is a magunk útját járjuk.

Papp Gábor
főszerkesztő