Tom Hanks repülő cirkusza – A levegő urairól történészszemmel

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját. A kilenc részes háborús dráma utolsó epizódjának premierjét március 15-re időzítették, épp a Monte Cassino-i apátság romjai ellen intézett egyik jelentős támadás 80. évfordulójára. A sorozat kitűzött célja, hogy Az elit alakulat (Band of Brothers) és A hős alakulat (The Pacific) nyomdokain járva a légi háború történetébe is mély betekintést nyújtson a közönség számára, azonban minden igyekezetük ellenére a sorozat csak részben teljesíti az elvárásokat.

2001-ben Az elit alakulat képében megszületett a valaha volt talán legjobb valós történelmi eseményeken alapuló háborús drámasorozata, amit 2010-ben követett a folytatás. A két sorozat közös pontja – a téma mellett – a producerek személye: a Tom Hanks–Steven Spielberg–Gary Goetzman trió. A hármas ismét összefogott, hogy az ejtőernyősök európai harcai és a tengerészgyalogság csendes-óceáni küzdelme után a tévé képernyőjére vigyék az Európa feletti légi háborút.

A Levegő urainak elkészítése 2012-ben merült fel először, akkor még a másik két sorozatot is támogató HBO berkein belül. A társaság 2013 januárjában el is ismerte, hogy készül a Donald L. Miller Masters of the Air: America’s Bomber Boys Who Fought the Air War Against Nazi Germany című könyvén alapuló sorozat forgatókönyve, melyet Az elit alakulatot is jegyző John Orloff ír. Végül hosszas csönd után 2019 októberében a gyártás és a forgalmazás átkerült az Apple-höz, és a készülő sorozat – melyre 250 millió dollárt költöttek – az Apple TV+ exkluzív kínálatába került. A szereposztás 2021-re lett teljes, s megkezdődtek a munkálatok, amit a COVID-19 világjárvány miatti intézkedések hátráltattak – a forgatásokat is le kellett egy időre állítani.

A producerek (Forrás: imdb.com)

A sorozat története a 100. Bombázó Group, illetve annak néhány kiemelt tagja körül forog. A főszereplők John ’Bucky’ Egan őrnagy (Callum Turner), Gale ’Buck’ Cleven őrnagy (Austin Butler) és Robert ’Rosie’ Rosenthal őrnagy (Nate Mann) pilóták, valamint Harry Crosby hadnagy (Anthony Boyle) navigátor. A Bombázó Groupot az tette híressé, hogy az európai hadszíntér egyik legkomolyabb veszteségeket szenvedő csoportja volt, rájuk is ragasztották a „Véres Százas” becenevet – a bevetések során összesen 177 repülőgépet vesztettek el.

 Az első epizódok azt mutatják be, hogy repülnek át a pilóták és a legénységek a B-17 Flying Fortress bombázókkal az Egyesült Államokból – Grönlandot érintve – Nagy-Britanniába. Ezt követően bemutatja a sorozat a nappali bombázó-bevetéseket Európa partvidéke, majd a mélyebb területek ellen. Ezekben az epizódokban főként a pilóták és a legénységek tapasztalataira, a légvédelmi tűz és az ellenséges vadászok okozta veszteségekre és hatásukra koncentrál a sorozat. A fordulópont a sorozat szemszögéből a 4. epizód vége, illetve az 5. epizód: ezekben Cleven és Egan gépét is lelövik, ők pedig hadifogolytáborba – a hírhedt Stalag Luft III-ba – kerülnek. A sztori innentől kevésbé fókuszál a bombázó-bevetésekre és azok hatásaira a legénységekre, ugyanakkor egyre többet a hadifogolytáborokra, illetve a háborús klisék, közismert története bemutatására. Sajnos ez a kettősség az, ami a sorozatot jellemzi, s ami miatt a nézőben hiányérzet marad a végén.

(Forrás: imdb.com)

A sorozatnak vannak kimondottan előnyös részei: mindenekelőtt, a világháború egy olyan részébe enged bepillantást, amit eddig korábban nem dolgoztak fel. Az epizódok során betekintést kaphatunk abba, milyen egy bombázóval repülni a légvédelmi zárótűzben, és milyen veszteségek érték a legénységeket gyakran még akkor is, ha a gép képes volt visszatérni az angliai légibázisokra. Szintén betekintést kapunk abba, hogy hogyan – illetve hogyan nem – dolgozzák fel a veszteségeket a legénységek. Rögtön az első epizód végén láthatjuk a film egyik legerősebb jelenetét, amikor Cleven őrnagy megkérdezi Egant, hogy miért nem mondta el neki, milyenek a bevetések, s a bajtársa csak annyival válaszol, hogy hogyan is lehetne ezt valakinek elmondani, aki nem éli át?

Ez a motívum többször visszaköszön. A pilóták és a legénységek tagjai érzik, hogy amit átéltek, azt az otthon maradt családtagoknak nem tudják elmondani és nem fogják megérteni. Eközben egymás között is nehezen tudják ezeket az élményeket megbeszélni, miközben a veszteségek pótlására érkező újoncok nem értik, miért távolságtartóak a veteránok. Szintén megjelennek a britek és amerikaiak közti személyes konfliktusok.

(Forrás: imdb.com)

A történet során egy-egy ismertebb bevetést is bemutatnak, ami szintén egy jó gondolat a készítőktől. Ezek közül a legizgalmasabb a Schweinfurt–Regensburg elleni bombázóbevetés, ami során a megmaradt gépek nem Angliába tértek vissza, hanem Afrikába repültek, hogy feltöltés és a szükséges javítások elvégzése után kerülőúton térjenek vissza a szigetországi támaszpontokra. Szintén érdekes a bevetés, amiről ’Rosie’ gépe az egyetlen, ami visszatér, illetve a Berlin elleni, háború végi bombatámadás, hiszen addigra a szovjet csapatok már megközelítették a várost.

Nagyon érdekes az is, hogy a sorozatban jól bemutatják a kor repülőtechnikáját, illetve azt, mekkora legénység is kellett egy-egy nehézbombázó működtetéséhez. Egyrészt betekinthetünk a repülőgépek korhű belsejébe, és láthatjuk azt bevetés közben, legyen szó akár a pilótafülke kezelőszerveiről, a legénység oxigénpalackjairól, a bombatérről vagy az amerikaiak által használt Norden bombacélzó berendezésről. Másrészt az egyenruhákat és egyéb felszereléseket is láthatjuk, illetve azt, miért is volt szüksége a bombázók legénységének réteges, bélelt egyenruhára. Emellett külön érdekes látni, hogy a navigátorok milyen komoly felelősséget viseltek a vállukon, mivel csak térképre, órára és a látható tereptárgyakra támaszkodhattak.

(Forrás: imdb.com)

Az epizódok azt is jól bemutatják, hogy az ellenséges terület fölött lelőtt gépek legénységével mi történt. Két katona sorsán keresztül láthatjuk, milyen nehéz helyzetben voltak az ellenállási mozgalmak, és hogy segítettek a lelőtt gépek legénységének visszajutni a La Manche túlpartjára. A másik út a hadifogság. Itt az is bemutatásra kerül, hogy a Luftwaffe kihallgatói mennyire máshogy álltak a pilótákhoz, mint az SS és Gestapo vallatói. Emellett remekül bemutatja a hadifogolytáborok világát – a kilátástalanság és kiszolgáltatottság, illetve a tehetetlen elkeseredettség állapotát, amit a katonák megéltek ezekben a táborokban. Az is ábrázolásra kerül ezeken a színtereken, hogy milyen nehéz volt megszökni, még akkor is, amikor a katonákat egyik táborból a másikba masíroztatták át a front közeledtével.

(Forrás: imdb.com)

A pozitívumokra azonban árnyékot vetnek a készítők történelmi eseményekkel való helyenkénti szabad bánásmódja és a történetvezetés logikátlanságai. Elsőre az egyik legerősebb példa, hogy amikor Egan őrnagy gépét lelövik és őt elfogják, más elfogott amerikaiakkal együtt egy településen vezetik át, ahol a feldühödött tömeg rájuk támad, s Egan kivételével mindenkit megölnek. A település nevét is tudjuk: Rüsselsheim. Sajnos hasonló esetekre többször is sor került a háború során és alapvetően jó gondolat a készítőktől, hogy szerették volna bemutatni ezeket az eseteket is, azonban nem a legszerencsésebb egy valós történelmi eseményt beépíteni egy fiktív környezetbe. Egan gépét 1943 őszén lövik ki, míg a valódi rüsselsheimi mészárlásra 1944 augusztusában került sor. Amellett, hogy az időpont nem stimmel, az is nehezen magyarázható, hogyan került az őrnagy a településre: ugyanis Egan gépe egy Münster elleni támadás során veszik oda, azonban a település jóval északabbra van Rüsselsheimtől.

(Forrás: imdb.com)

A másik hasonló pont a kísérő vadászok hiánya. Azt a háború korai szakaszában is felismerték már a Szövetségesek, hogy a bombázócsoportok védtelenek az ellenséges vadászgépek támadásaival szemben – hiába szerelnek rengeteg géppuskát a bombázókra, és repülnek szoros formációban, hogy így megvédjék egymást – ezért igyekeztek kíséretet biztosítani, azonban a legtöbb szövetséges repülőgép hatósugara meg sem közelítette a nehézbombázókét, így nem tudták azokat végig kísérni a bevetések során. A történetbe a kísérővadászok a P-51 Mustang repülőgépek tömeges bevetésével kerülnek be, azonban a történet teljesen ignorálja a más típusokat vagy a korábbi kísérő bevetéseket – arról nem is beszélve, hogy más típust nem is nagyon láthatunk Szövetséges oldalról. Emellett egy másik hiba, hogy a harcba bocsátkozó Mustangok sziluettjein rendszerint kirajzolódnak a ledobható pót-üzemanyagtartályok, amiket azonban a harc kezdete előtt a pilóták minden esetben leoldottak, mivel jelentős mértékben rontották a vadászgépek repülési képességeit és teljesítményét.

Ezen felül vannak történetvezetés szempontjából érthetetlen dolgok. Az nem vitatható el, hogy a második világháború során az afroamerikaiak is hősiesen harcoltak az országukért, ahogy az sem, hogy a különböző területeken szolgáló nők is kivették részüket a háború erőfeszítésekből. Ugyanakkor a sorozat mindkét témát úgy hozza be, mintha utólag kellett volna a történethez hozzáilleszteni.

A nők helyzete ilyen szempontból különösen érdekes, mivel az ellenállást bemutató részekben egyértelműen kirajzolódik, hogyha a lányok és nők legnagyobb része nem is harcol fegyverrel a németek ellen, de elengedhetetlen szerepük van abban, hogy a pilóták és a gépek legénysége vissza jusson élve az Egyesült Királyságba. Ennek ellenére a készítők szükségét érezték, hogy Crosby hadnagy karaktere egy brit női katonával kerüljön szerelmi afférba, majd a nőt egy afféle női James Bondként elküldik Franciaországba, hogy ott az ellenállást támogassa. Erről is kapunk jelenetet, de az ő sztorija lezáratlan marad, s a sorozat végi szövegben sem kerül elő, hogy minek szerettek volna így emléket állítani.

(Forrás: imdb.com)

A másik eset az afroamerikai pilóták helyzete. A semmiből kerülnek be a történetbe, ráadásul nem is a nyugat-európai hadszíntéren, hanem az Itáliában harcoló repülőszázadok egyikének tagjai. Erre a magyarázat a sorozat végi visszatekintés, amiből megtudhatjuk, hogy a lehető legismertebb fekete pilótákat választották ki, hogy reprezentálják az egész Tuskegee Airman közösséget. Itt megjegyzéseket is kapunk arra vonatkozólag, mennyire másként kezelik a afroamerikaiakat – kevesebb kitüntetést és előléptetést kapnak – illetve a helyzetükre vonatkozólag is több megjegyzés elhangzik. Ezek azonban a néző számára nehezen érthetők háttérismeret nélkül, arról nem is beszélve, hogy a sorozat eredeti célkitűzése a 100. Bombázó Group bemutatása lenne. A kapcsolódási pont akkor következik, amikor a fekete pilóták egy része szintén a Stalag Luft III-ba kerül, s Cleven őrnaggyal összefogva tervezik a szökésüket – azonban ez a történet is hasonlóan elvarratlan marad, mint Crosby szeretőjének kémsztorija.

A sorozat emellett komoly történelmi ferdítést is tartalmaz, ami egyértelműen a dramaturgiát szolgálja. Az utolsó epizódban Cleven meg tud szökni két bajtársával, és visszakerül Angliába a Thorpe Abbotts támaszpontra, s megengedik számára, hogy részt vegyen a 100-asok utolsó, nem harci bombázó bevetésén – élelmiszert dobnak a holland civileknek. Cleven szökése közben Egant és társait kiszabadítják a szövetséges erők, s a visszatérő Cleven gépét barátja köszönti a rádión. Ez a jelenet kimondottan giccsessé teszi a sorozat végét, arról nem is beszélve, hogy Clevent a fogolytábor és a szökés után, már csak a megromlott egészségi állapota miatt sem valószínű, visszaengedték volna a századához, főleg nem engedték volna repülni. Szintén egyfajta giccs, amikor ’Rosie’ gépét kilövik, s a szovjet terület fölött ér földet, s miközben igyekeznek visszajuttatni a saját erőkhöz, egy koncentrációs tábor mellett állnak meg, amit az amúgy zsidó származású pilóta hosszasan szemlél.

A fentiekből is látható, hogy vegyes érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban. A fényképezés, a látványvilág gyönyörű és igen hatásos. A készítők remekül mutatják be a légi háború bizonyos aspektusait. Ugyanakkor borzasztó zavaró történelmi ferdítések és hibák, valamint a random történetszálak rontják az amúgy magas színvonalat. Emiatt nem tudom egyértelműen ajánlani a sorozatot egészében, ugyanakkor érdekes lehet azok számára, akiket érdekel az Európa feletti légi háború története és az, hogyan élték meg a bombázók legénységei a háborút – de azt a színvonalat, amit Az elit alakulat ütött meg úgy tűnik nem sikerül megismételni.

Lengyel Ádám

Ezt olvastad?

Ariadné fonala a múlt labirintusában – Bevezetés a történettudományba és a történelemkutatás módszereibe

Az egyetemi tanulmányok kezdetén mindenkinek fontos megismerkednie az általa választott szakma alapvető fogalmaival és működésével, ami a kulcs ahhoz, hogy

X