ajánló
História a Kutatók Éjszakáján
2033. szeptember 29-én és 30-án kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája programfolyam, amelyhez idén is több száz oktatási, közművelődési intézmény, valamint kutatóközpont csatlakozott. Szubjektív válogatásunkhoz a történettudományhoz kapcsolódó programok közül szemezgettünk.
Válogatás a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál történelmi programjaiból
Szeptember 28-án 12:00-kor kezdődik a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A Millenárison tartott négynapos rendezvénysorozat 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit. A John Scalzit és Hollandiát díszvendégül látó
Francia fölény – 5+1 film, amit még idén láthatunk
Bár 2023-ban történelmi filmek tekintetében túl vagyunk már néhány nagy durranáson, de tartogatnak még a mozik és a streaming szolgáltatók megtekintésre érdemes alkotásokat. A premierek ütemezése úgy hozta, hogy kivételezett
Helyi Érték portál – Debrecen új helytörténeti fóruma
A Déri Múzeumban június 24-én adtuk át a nagyközönség számára a Cívisek világa c. új helytörténeti állandó kiállítást a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében. A Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program
Történelmi kötetek és programok a 94. Ünnepi Könyvhéten
Az Ünnepi Könyvhetet idén 94. alkalommal rendezik meg. A 2023. június 8–11. közötti eseménynek Budapesten a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó terület fog otthont adni, de más
Két dokumentumfilm a vikingekről a Viasat History kínálatában
Április hónapban többször is műsorra tűzi a Viasat History az alábbi, viking történelemmel kapcsolatos dokumentumfilmeket. Szerzőnk, Gyönki Viktória megtekintette őket és összefoglalta benyomásait. Vikingek: Az igazi történet Egy ilyen címmel
Milyen játékokkal lehetett játszani 50 éve? – A Kádár (játék)katonái című kiállításról
A játék sokszor perifériára kerül egy adott korszak tárgyi kultúrájának bemutatása során, noha még a játékokban is ott rejlik a történelem. Kevesen gondolnák, de jól bizonyítja ezt az állítást, hogy
Konferencia a lengyel–litván államközösség első felosztásának 250. évfordulója alkalmából
Az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszéke 2022. november 24-én (csütörtökön) tudományos konferenciát szervez a lengyel–litván államközösség első
3 izgalmas premier is jut a jövő hétre
2022. október 20-án három olyan történelmi (ihletésű) film is a magyar mozikba kerül, amely joggal tarthat igényt Olvasóink figyelmére. Ezekről állítottunk össze egy rövid ismertetőt. Blokád (104 perc) Tősér Ádám
Kiállítás nyílik az 1848/49-es forradalom és szabadságharc veteránjairól
Kik voltak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legmagasabb kort megérő katonái? Hol éltek, kik gondozták őket? Hogyan emlékezünk meg ma egykori szabadságharcunk veteránjairól? Akit érdekelnek a válaszok ezekre a kérdésekre,