Ötvenéves a Honismeret folyóirat – Jubilál a honismereti mozgalom „zászlóshajó”-ja
Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. A Honismeret folyóirat idén lett ötvenéves. E szép jubileumnak szentelték a 2022. évi 6. számot, amelyből a Honismereti Szövetség elnökének, Debreczeni-Droppán Bélának az előszavát közöljük újra az alábbiakban.
A Honismeret folyóirat ötvenedik évfolyamának ünnepi számát tartja a kezében a Tisztelt Olvasó. És, ha megnézzük e fél évszázad számait, akkor a gazdag tartalom láttán nem kétséges, hogy van mit ünnepelni! És van kit, illetve kiket, hiszen számos szerkesztőbizottsági tag és munkatárs dolgozott rajta. Természetesen elsősorban a szerkesztők – különösen a lapot egy emberöltőnyi időn át gondozó Halász Péter – munkáját kell megköszönnünk, akiknek odaadása nélkül nem lenne ez a folyóirat az, ami: a honismereti mozgalom „zászlóshajó”-ja.
A Honismeret története egy sikertörténet, ha csak azt a puszta tényt vesszük figyelembe, hogy folyamatosan megjelent, nem szünetelt a kiadása, még a rendszerváltoztatás idején sem. Annyi volt a folyóiratnál a változás, hogy címlapra kiadóként a Honismereti Szövetség neve került a Hazafias Népfront helyett. Utóbbi mozgalmunkat illető szerepéről tiszteletbeli elnökünk a harmincötödik évforduló kapcsán és jelen számunkban is írt, ezért én nem térnék ki rá, viszont azt hangsúlyoznám, hogy ez a lap a Népfronton belül működő honismereti mozgalomé volt mindig is. Nem kellett igazából átadni, hanem „csak” folytatni kellett. A jót, az értékeset folytatni – majd újabb értékkel gazdagítani – nem kis eredmény, mindenképpen sikerként értékelhető. Köszönet mindazoknak, akik tettek ezért!
A Honismeret az elmúlt ötven évben mozgalmunk működésének legfontosabb lenyomata lett. Forrásértéke, tudományos hasznosulása egyre csak nő az idő múlásával. Számos témáról, helyi értékről, példás életútról itt jelent meg először írás. És amire szintén büszkék lehetünk, hogy egy olyan korban mentette és mutatta fel a mozgalom és folyóirata honunk örökségét, amikor nem a múltat végképp megőrizni jelszavát tűzte a zászlajára az uralkodó hatalom. Az egyszínű zászló helyett azonban voltak, akik a háromszínűt vitték, őrizték és adták át. 1990 után és immár a XXI. században is, amikor a globalizmus egy másik zászlót kényszerítene ránk, továbbra is a piros-fehér-zöld zászló az, amit lobogtatni szeretnénk. Hiszünk ugyanis abban, hogy a világ attól lesz színes, hogy mindenki a saját zászlaját használhatja. Lehet azt is mondani, hogy a kettő nem zárja ki egymást, de éppen, akik ezt mondják, legtöbb alkalommal azok nem viselik el a nemzetek önálló identitását, sajátosságait, értékeit.
A Honismeret minden számával, írásával a mozgalom fő célját próbálta szolgálni: a helyi kötődés, a nemzethez tartozás, a hazaszeretet erősítését. Felhívni a figyelmet közös örökségünkre, múltunkra, példamutató elődeinkre. Hogy érezzük magunkénak történelmünket, hazánkat! Ez az érzés és hazánk megismerése nem önmagában fontos, hanem azért, hogy mi is részesei legyünk, mi is tegyünk hozzá e gazdag hagyományhoz. Ne higgyük, hogy mi nem tehetünk semmit, mert nem vagyunk döntéshozók, mert nincs politikai tisztségünk… Mindenki döntéshozó a maga életében, és tudja szolgálni helyi közösségeit. Akár azzal, hogy kutatja és felmutatja a helyi értékeket, hogy ír egy cikket a Honismeretbe. Sokszor esik az ember abba a hibába, hogy azt hiszi, ha világra szóló nagy dolgot nem tehet, akkor nincs is értelme, ha nem biztos a siker, akkor nem is érdemes belefogni semmibe se. Akiknek erős az identitásuk, egy településhez, egy országhoz van kötődésük, azok mindig közösségben gondolkoznak és a cselekvésben erőt és hitet kapnak. Aki helyben tesz valamit, az az országot is gazdagítja, és nem mindig kell hatalmas dolgokra gondolni. Ha csak egy udvar, egy utcai járda rendezett és tiszta a közvetlen környezetünkben, akkor már tettünk a hazánkért. Nehéz világban élünk – bár mindig arra gondolok, hogy nagyszüleink, dédszüleink mit szólnának ehhez –, de mindig tehetünk valami jót és hasznosat, amivel helyi közösségeinket gazdagíthatjuk. Ami még eszembe szokott jutni, ha a tettrekészségről vagy a nehézségekről van szó, az Esterházy Miklós nádor híres mondata: „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is!” Milyen igaz!
A honismereti mozgalom kapcsán szoktunk beszélni a honismeretről, de a mozgalom szó jelentése egy kicsit elsikkadt. Pedig benne van, hogy tevékenyeknek kell lennünk szűkebb és tágabb pátriánk javára – egymásért megmozdulni, egy ügyért harcolni, jó kezdeményezéseket tenni, majd végigvinni… Volt és van ma is sok ilyen és nagyon szeretnénk ezekről még többről hírt adni folyóiratunkban. Kérjük, hogy írjanak ezekről is olvasóink, szerzőink! Manapság nagy baj a sajtóban, hogy minden a negatív hírekről szól, pedig annyi minden épül, szépül, és létrejön Magyarországon, hogy se szeri, se száma. Az értékek átörökítésének jó példái, a jó gyakorlatok, a nemes hagyományok érdekesek és hitet és erőt adhatnak mindenkinek. Lélekemelő, lélekgyógyító dolgok ezek, szükségünk van rájuk!
Visszatérve az ünnepeltre, úgy gondolom, bátran kijelenthetjük azt is, hogy a kötődés erősítése mellett hazai történetírásunkat is jól szolgálta a folyóirat. A sok helytörténeti írás köztörténetünknek forrásává lehetett és a jövőben is azzá lehet. Manapság talán még inkább hasznosulhat, amikor a világhálón már elérhető a Honismeret, hiszen kereshetően 2021-ig fenn van az Arcanum Digitális Tudománytárban. Én is gyakran használom az egyszerűen csak adt-ként nevezett adatbázist és sokszor egy-egy témában lapunk írásai is megjelennek a találatok között. Sokan már csak így olvassák majd, de ne sajnáljuk, a lényeg, hogy a Honismeret új olvasókkal, új kutatókkal, felhasználókkal találkozhat ezen az úton is. Valószínűleg sokkal többel, mint korábban. Most a jubileumon rácsodálkoztam az egykori példányszámunkra, amikor Bartha Éva, szövetségünk örökös tiszteletbeli titkára, a szerkesztőbizottság tagja elkészítette a folyóirat elmúlt 50 évfolyamának statisztikáját. Elmeséléséből már tudtam, hogy 1990 előtt sokkal több példányban jelent meg a Honismeret is, de hogy a 80-as években pl. 40-50 ezer példány között mozgott a megjelenése, az meglepett engem is. Persze nem volt ennyi lap akkoriban, nem volt online világ… Mégis nagyon beszédesek ezek a számok, főként, ha összevetjük a maiakkal. Maradva a számoknál büszkék lehetünk, hogy – a különszámokat nem tekintve – mintegy 30 ezer oldalon több mint 11 ezer cikkel, tanulmánnyal jelent meg a Honismeret. A szerzők száma pedig a 8700-at is meghaladja! Nekik is köszönjük, hogy hozzájárultak lapunk sikeréhez! Közülük számosan folyóiratunkban publikáltak először. Erre az igazán fiataloknak, a középiskolásoknak is lehetőséget nyújtott a Honismereti Szövetség, illetve a szerkesztőbizottság, hiszen a lap Zsenge termés rovatában minden évben megjelenhettek az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia legjobb előadásai.
De a legnagyobb köszönet természetesen mindig a Tisztelt Olvasókat illeti. Nem közhelyként, hanem ténylegesen is úgy van, hogy a periodikák, kötetek nem a szerkesztők és a szerzők miatt születnek, hanem az olvasóknak. Ahogy egy színházi előadást sem a színészek miatt mutatnak be, úgy a nyomdából sem azért kerülnek ki a művek, hogy azok a szerző vagy az adott téma bibliográfiáját gyarapítsák. A hasznosulást az jelenti, ha a tartalom, így a Honismereté is, eljut az olvasóhoz; és úgy hiszem, még most is lehet azt mondani: hogyha van előfizetője, vásárlója…
Ezen a szép kerek évfordulón, amelyen jubilál mozgalmunk „zászlóshajó”-ja, a haza egyetlen honismereti országos folyóirata, arra kérem a Tisztelt Olvasókat, hogy továbbra is tartsanak ki mellette, írjanak bele vagy forgassák, tanulmányozzák, reklámozzák, és ha lehet, használják fel a benne lévő tudást közösségük és a saját maguk gazdagodására, épülésére, mert ha kitartanak mellette, akkor még biztosan lesz legalább ugyanennyi évfolyama!
Ezt olvastad?
További cikkek
Alulnézetből – Bemutatják az 1979–1989-es afganisztáni háborúról szóló könyvet
Hiánypótló szakkönyvet mutat be a Zrínyi Kiadó és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 2024. szeptember 25-én. Ion Valer Xenofontov moldáv történész professzor Az afganisztáni háború (1979–1989) címmel, Bandi István […]
Darryl Cooper „tévedései” a második világháborúról
A történelmi ismeretterjesztés a történettudományt művelők egyik, ha nem legfontosabb feladata, hiszen nem elég a kutatásokat elvégezni, eredményüket kommunikálni is kell az érdeklődők felé. Ez részint azért szükséges, hogy a […]
„Nem. Én vagyok, az apád!” – James Earl Jones emlékére
93 éves korában, 2024. szeptember 9-én elhunyt James Earl Jones amerikai színész. Hangja sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan ikonikus karaktereknek kölcsönözte, mint Darth Vader vagy Mufasa – emellett a […]
Előző cikk
Spelter Henrik, Magyarország aranykoszorús cukrászmestere
Dinasztiákat nemcsak uralkodóházak alkothatnak, hanem szakmák esetén is számos példa található a generációkon átívelő folytonosságra és tradícióra. Száznegyven éve született (III.) Spelter Henrik, méltatlanul elfeledett cukrászmesterünk, aki egy igazi cukrászdinasztia […]