Szenzáció kontra valóság: Ozirisz sírja Egyiptomban

Az idei év elején ­­– egy milliós nézettséget generáló, YouTube-ra feltöltött videó nyomán – körbejárta az internetet a hír, hogy régészek megtalálták Ozirisz isten sírját a Nílus partján Egyiptomban. A tudományos igényességtől meglehetősen távol álló videó a részletek pontos említése nélkül tulajdonképpen egy olyan 2015-ös felfedezésre hivatkozik, amelynek során a Sejk Abd el-Gurnában, a mai Luxor nyugati partján dolgozó olasz-spanyol expedíció egy olyan sírt tárt fel, melyet az egyiptomiak Ozirisz végső nyughelyének mintájára alakítottak ki valamikor az i.e. 7–6. században. Míg a felfedezésről szóló eredeti beszámolók többé-kevésbé világossá tették, hogy a megtalált építmény Ozirisz sírjának replikája, addig a videó címe már elsiklik eme részlet felett, és hatásvadász módon Ozirisz sírjáról beszél.

A közösségi média ingerküszöbét átlépő, a figyelem felkeltését szolgáló bejelentéseknek persze az adhat alapot, hogy az ókori egyiptomiaknak egyrészt világos elképzeléseik voltak Ozirisz sírjáról, ahogy erről írásos és – a Későkortól kezdődően – képi források is tanúskodnak, másrészt valóban építettek olyan sírokat, amelyek megfeleltek ezeknek az elképzeléseknek, és amelyeket valamilyen formában Ozirisz sírjaként tartottak számon.

Ozirisz sírjának koncepciója négy alapvető elemet foglalt magában: (1) a sírt víz vette körül, mely szimbolikusan utalt az ősvízre, a Nunra, és az abból létrejövő teremtésre, valamint a teremtést rendre „megismétlő” áradásra, (2) ezzel összefüggésben a sír központi eleme szigetet alkotott, hiszen hagyományosan Ozirisz mitikus temetkezési helye egy szigeten volt, (3) a sír fölé kisebb domb magasodott, mely megfelelt a teremtés dombjának, a Nunból kiemelkedő ősdombnak, és végül (4) a dombon fa vagy fák nőttek, a növényzet utalva az isten újjászületésére.

Ozirisznek három „fő” sírja volt, egy az alsó-egyiptomi Busziriszben, egy a felső-egyiptomi Abüdoszban (ez a két város volt Ozirisz kultuszának két fő központja), és egy harmadik a görög-római korban a Philae szigete melletti Bigge szigetén, az ország déli határánál. A busziriszi sírt csak leírásokból ismerjük, hiszen ez a város – más Delta-béli településekhez hasonlóan – régészetileg nehezen feltárható; mindenesetre azt tudjuk, hogy ez a sír is a víz közelében helyezkedett el, és fák borította domb is a részét képezte. Jóval több információval rendelkezünk Ozirisz abüdoszi sírjáról. Ma a kutatók döntő többsége osztja azt a nézetet, hogy a Középbirodalom idejétől kezdve (i.e. 2. évezred eleje) az egyiptomiak Ozirisz sírját az 1. dinasztia királyának, Dzsernek a sírjával azonosították. Ez a sír egy tipikus kora-dinasztikus uralkodói sír volt Abüdosz Umm el-Káb néven ismert nekropoliszában. A kifejezés arabul annyit tesz „a cserepek anyja”, és arra utal, hogy a helyszínt milliónyi cseréptöredék borítja – azoknak az edényeknek a maradványai, amelyekben az idelátogató zarándokok az ókori évszázadok folyamán bemutatták áldozataikat Ozirisznek, reménykedve abban, hogy elnyerik jóindulatát, és majd bebocsátást nyernek túlvilági birodalmába. Dzser sírja eredetileg föld alatti, vályogtéglákból kialakított falakkal határolt helyiségekből állt, melyeknek plafonját fagerendákból alakították ki, és ezekre emeltek egy kisebb földhalmot. Mivel az Umm el-Káb temető, és ezzel együtt Dzser sírja, a sivatagban volt, nem tudjuk, hogy az Ozirisz sírjára jellemző elemek – a vízzel körülvett sziget, növényzettel a tetején – pontosan hogyan jelentek meg itt; nagyon is elképzelhető, hogy csak valamilyen szimbolikus formában. Mindenesetre bizonyos, hogy az Abüdoszban évenként megrendezett nagy Ozirisz-ünnepség idején, amikor rituálisan újrajátszották az isten életének kiemelkedő eseményeit, köztük halálát, a fesztivál résztvevői ellátogattak a forrásokban Peker néven szereplő nekropoliszba (Umm el-Kábba), és ott tiszteletüket tették Ozirisz – azaz Dzser – sírjánál.

Vannak arra utaló jelek, melyek szerint az i.e. 1. évezred második felében Ozirisz sírjának szerepét Abüdoszban átvette az úgynevezett Oszireion, melyet az i.e. 13. század elején építtetett I. Széthi fáraó több istennek (Ozirisz és családja, Ptah, Amon, Ré-Harahti, a király saját isteni megtestesülése) szentelt templomához kapcsolódóan, s amely eredetileg I. Széthi – az (elhunyt) uralkodó-mint-Ozirisz – kenotáfiuma volt. Ma talán ez a legismertebb Ozirisz-sír, hiszen a turisták által is látogatható. A templom fő tengelyén, de magától az épülettől nyugatra elhelyezkedő Oszireion – a mellett, hogy magán viselte az isten sírjának jellegzetességeit – szintén emlékeztetett az újbirodalmi királysírokra, mind kialakításában, mind dekorációs programjában. A sírba egy hosszú, észak-déli irányú, lejtős folyósón keresztül lehetett bejutni. A közvetlenül a föld felszíne alatt elhelyezkedő központi, oszlopos terem egy vízzel teli árokkal körülvett sziget (téglalap alaprajzú, kövezett emelvény) volt, melynek a középponti része talán nem volt lefedve gránit architrávokkal; más rekonstrukciók szerint itt is fákkal beültetett földhalom magasodott a sír fölé (vagy legalábbis ez volt az építtetők eredeti szándéka). A négyszögletes emelvényen talán gabonát csíráztattak, így szimbolizálva Ozirisz újjászületését. A teremtés szigetét jelképező csarnokot keleten  és nyugaton egy-egy hosszúkás helyiség egészítette ki, melyeknek falait túlvilági kompozíciók, míg mennyezetét csillagászati ábrázolások borították. Érdemes megjegyezni, hogy I. Széthi kenotáfiuma nem az első ilyen jellegű épület volt Abüdoszban, és a legkorábbi hasonló, valódi temetkezést nem tartalmazó királyi halotti komplexum III. Szenvoszret középbirodalmi fáraó idejéből származik, amelyet szintén szokás a szakirodalomban Ozirisz jelképes sírjaként számon tartani.

A görög-római korban Ozirisz fő sírját az ország déli határánál, Bigge szigetén alakították ki. A hely jelentőségét az adta, hogy egyrészt a sziget közvetlenül nyugatra helyezkedett el Philae szigetétől, ahol ekkor az ott épített templom Ozirisz párjának, Ízisznek a fő kultuszhelye volt, másrészt az egyiptomiak elképzelése szerint a Nílus áradását, melyet Ozirisz termékeny emanációjának tekintettek, az okozta, hogy a környéken található  barlangokban a víz szintje emelkedésnek indult. A Bigge szigetén lévő, szintén növényzettel borított Ozirisz-sírt „tiszta dombnak”, görögösen Abatonnak nevezték, és a sírral kapcsolatos elképzelésekről világos képet festenek a philaei Hadrianus-kapun olvasható úgynevezett Abaton-dekrétumok rendelkezései. Ezek szerint a szigeten az év napjainak megfelelő számú, háromszázhatvanöt áldozati oltáron naponta vízáldozatokat mutattak be, és szigorú rendelkezések biztosították az elhunyt isten nyugalmát: illetéktelenek nem léphettek a sziget területére, nem lehetett halászni és vadászni a környéken, és tilos volt hangoskodni, valamint hangszereken játszani a sír közelében. Természetesen Ízisz istennő is – kultuszszobra képében – rendszeresen átlátogatott a közeli Philae szigetéről, hogy gondoskodjon elhunyt férje halotti kultuszának fenntartásáról.

Az Ozirisz-sírok egy másik típusát képviselték azok a sírépítmények, amelyeket a Khoiak hónapi misztériumokhoz kapcsolódóan alakítottak ki a Későkortól kezdve szerte Egyiptomban. Az év negyedik hónapjában földből megformálták az isten kis méretű figuráját, majd ebbe gabonamagvakat vetettek és gondosan öntözték, hogy a magvak kicsíráztatásával előidézzék Ozirisz feltámadását. Később a figurát kitették a napra, a növényzetet hagyták elsorvadni, és az ily módon élettelenné váló jelképes testet megfelelő halotti rítusokban részesítették, majd egy évig az Ozirisz kultuszát szolgáló szentélyekben őrizték (melyek a korban megtalálhatóak voltak minden jelentősebb templomkörzetben, jellemzően a templomok tetejére építve). Egy év elteltével aztán ezeket a gabona-Oziriszeket a helyi nekropolisz erre a célra kijelölt területén eltemették. A kutatók számos helyen találtak ilyen temetkezéseket. Az 1990-es évek jelentős régészeti felfedezése volt, amikor a karnaki templomkörzetben feltártak két sírt, melyeket a 26. dinasztia (i.e. 7–6. század) és a Ptolemaiosz-kor idején használtak a Khoiak-misztériumok során. A boltozatos téglaépítmények oldalfalában kis fülkék sorozatát alakították ki, és nyilvánvalóan ide helyezték el a gabona-Oziriszek figuráit.

Voltak aztán olyan királyi és magán sírépítmények, amelyek a szokásosnál is jobban tükrözték Ozirisz végső nyughelyének jellegzetességeit, és ezért az egyiptológusok is kitüntetett figyelemmel övezik ezeket, illetve az eredeti isteni sír másolataiként tekintenek rájuk. Korábban már volt szó az abüdoszi királyi kenotáfiumokról, de lényegében ugyanebbe a kategóriába sorolandó az a Sejk Abd-el Gurnában található sír is, amely a cikk elején emlegetett videót ihlette. A Kampp -327-es azonosítási számú sír tulajdonosa ismeretlen, de minden bizonnyal valamikor a Későkorban, a 25–26. dinasztiák idején élt. A sírt feltáró szakemberek szerint a többszintes építmény néhány eleme kifejezetten utal Ozirisz sírjára: egyrészt tartalmazza magának az istennek a szobrát egy lépcsőkkel megközelíthető emelvényen, tehát egyfajta szigeten, amelyet egy díszítetlen, üres folyosó vesz körül, jelképezve a szigetet övező vizet. A kutatók szintén felhívták a figyelmet arra az érdekes körülményre, hogy ennek a folyósórendszernek az oldalai 3:4 arányban viszonyulnak egymáshoz, és ugyanez az arány szerepel a busziriszi isteni sír leírásában azokban a szövegekben, melyek a denderai templomban rögzítik a Khoiak hónapi Ozirisz-misztériumok részleteit. A Kampp -327-es számú sír azonban csak egyike volt a korszakban Théba (a mai Luxor) nyugati partján épült azon nagy magánsíroknak, melyek architektúrájukba igyekeztek beemelni Ozirisz sírjának elemeit, és az ilyen tekintetben talán legismertebb építmény Harwa sírja (TT 37). Thébán kívül még arról a gízai aknasírról érdemes említést tenni, melyet a híres  – vagy mások szerint, hírhedt – egyiptomi kutató, Zahi Havász, tárt fel a múlt század végén, és nevezett el „Ozirisz-aknának”. A többszintes aknasír legalsó részén kialakított kamra, melyet valószínűleg szintén a 26. dinasztia idején használtak temetkezésre, nagyon emlékeztet az Oszireion központi termére: a talajvízzel körbevett téglalap formájú mesterséges szigeten feküdt a szarkofág, az emelvény négy sarkán szögletes oszlopokkal határolva.

Ozirisz mítoszának az a mozzanata, mely szerint holttestét gyilkosa, Széth, darabokra vágta, lehetővé tette, hogy számos egyiptomi település azt állítsa, a túlvilág uralkodójának sírja – vagy legalábbis a test egyik részét tartalmazó sír – a területén található. Az Egyiptomról beszámoló klasszikus auktorok szerint a görög-római korban már az ország összes kisebb kerülete (nomosza) dicsekedhetett egy Ozirisz-sírral.

Ezek közül talán kiemelhetjük az Alexandriától kissé nyugatra eső Tapozirisz Magnát, mert egyrészt Plutarkhosz kifejezetten azt állítja, hogy a hely elnevezése „Ozirisz nagy sírjára” utal. A Ptolemaiosz-kor elején alapított településen valóban megtalálhatók Ozirisz templomának romjai, és bár mintegy két évtizeddel ezelőtt magyar ásatások is zajlottak a helyszínen, mostanában Tapozirisz Magna azért szokott bekerülni a hírekbe, mert az ott dolgozó, dominikai kutatónő által irányított régészcsapat kitartóan – mániákusan? – keresi a területen az utolsó Ptolemaida uralkodó, a híres Kleopátra, és utolsó társa, Marcus Antonius, sírját.

Láthatjuk tehát, hogy Ozirisz sírja többféle értelemben is létezett az ókori Egyiptomban, de az állítás, mely szerint a régészek a közelmúltban felfedezték Ozirisz isten sírját a Nílus partján, nyilvánvalóan nem fedi a valóságot. Tegyük hozzá, hogy a már többször emlegetett videó ezt az állítást összeköti az egyiptomi régészeti feltárásokkal kapcsolatban gyakran felmerülő populáris klisével, vagyis hogy a felfedezés rettegéssel tölti el a kutatókat. Ezzel ellentétben a komoly tudósok nagyon is szeretnék bővíteni tudásukat az ókori Egyiptomban kialakított Ozirisz-sírokkal kapcsolatban, és nyilvánvalóan szívesen végeznek régészeti kutatást az ebben a cikkben felsorolt bármelyik lelőhelyen. Ha van valami, amitől az egyiptológusok igazán rettegnek, akkor az inkább a régészeti kutatómunkájukat finanszírozó pénzforrások elapadása.

Priskin Gyula

Ezt olvastad?

Az ősi idegenek áltudománya

2023. szeptember 13-én Jaime Munsson „ufológus”, áltudós egy általa nem-földi eredetű faj múmiáiként azonosított tárgyakat mutatott be a mexikói Kongresszus

X