Paradigmaváltás a kora középkor kutatásában? Vida Tivadar előadása az Eötvös Collegium Történész műhelyében
2022. április 27-én az ELTE Eötvös József Collegium Történész műhely aktuális előadássorozatának keretében Vida Tivadar (intézetigazgató, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE BTK Régészettudományi Intézet) „Genetika és kora középkori történelem – Egy szokatlan kapcsolat” címmel tartott előadást. Prezentációja fókuszpontjában a természettudományos módszerek régészeti felhasználásának paradigmaváltó jelentősége állt.
Vida Tivadar előadása elején arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi identitás számtalan különböző komponensből épül fel, amelyek megértéséhez komplex vizsgálatokra, a különböző tudományterületek együttműködésére van szükség. Az azonban nem újkeletű jelenség, hogy a természettudományok jelentős hatást gyakorolnak a humántudományok működésére.
Ami a régészetet illeti, a Charles Lyell geológus által kidolgozott rétegtani alapelvek például a mai napig meghatározzák a régészek munkáját, a Linné-féle biológiai rendszertannak pedig alapvető hatása volt a régészeti tárgytipológia kifejlődésére.
Az előadáson elhangzottakból kirajzolódott, hogy a régészet, amely az emberi élet tárgyiasult nyomait kutatja, egy olyan önálló módszertannal bíró történeti tudományterület, amely az általa felkínált számtalan kiaknázható lehetőség mellett bizonyos fizikai és értelmezési korlátokkal is bír. Az egykor élt közösségek működését, történetét érintő kutatási lehetőségek horizontját a természettudományos módszerek bevonásával azonban jelentősen tovább lehet tágítani. A multidiszciplinaritás szemléletét követően megjelent a bioarchaeológia, a bioszociális régészet mint új kutatási terület, amely elsősorban a csontmaradványokból természettudományos módszerek (például molekuláris biológia, izotópkémia) révén kinyerhető információk begyűjtésére és kiértékelésére fókuszál.
Az új vizsgálati lehetőségek olyan újszerű kérdések feltevését teszik lehetővé a régészek számára, amelyek kutatásával mind az egykor élt egyének, mind pedig a közösségek szintjén egészen új távlatok nyílnak meg.
Az előadó felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy az új archaeogenetikai módszerek megjelenése változatos fogadtatásra talált a régész- és történésztársadalomban. Egyes kutatók kritikával illették, hogy a genetikai kutatások a biológiai adottságok jelentőségének túlhangsúlyozásával a biológiai determinizmus felé fordíthatják az emberek figyelmét, ami számos tudományos és társadalmi veszélyt rejt magában. Az előadó hangsúlyozta, hogy a genetika valóban csak az ember biológiájáról adhat adatokat, és önmagában nem alkalmas az emberiség történetének rekonstruálására, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy bizonyos biológiai jelenségek (például vérrokonság, betegségek) az egykor élt emberek identitására is hatással lehettek, továbbá bizonyos folyamatok genetikai tulajdonságokat is meghatározhattak, így az archaeogenetika mindenképpen egy kutatásra érdemes terület.
A történeti genetika kínálta egyéb kutatási lehetőségek mellett például a vérségi kapcsolatok vizsgálata (többek között a kis és nagycsaládi szervezet), az eredet bizonyos kérdései és különböző kórokozók (például a pestist okozó baktérium) genetikai nyomai is kutathatóak. A tudományos lehetőségeket ráadásul tovább bővíti, hogy az archaeogenetikai kutatások egyéb természettudományos módszerekkel is jól kiegészíthetőek. A különböző izotópok (stroncium, oxigén, nitrogén, szén) a mobilitás, a táplálkozás és a kormeghatározás terén is rendkívüli lehetőségeket kínálnak. Az archaeogenetika az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül mind a genetika, mind pedig annak régészeti felhasználása terén. Nagyban kitágította a lehetőségeket például, hogy mára teljes genomvizsgálatok is bevonhatóak lettek a régészeti vizsgálatokba. Fontos elvi lépés volt továbbá, hogy az analitikai alapegységet már nem a népek, etnikumok, hanem az egyének jelentik.
Az előadás további részében konkrét példákon keresztül ismerhette meg a hallgatóság a biorégészet gyakorlati működését, annak a makro- (migráció, népek) és mikroszinten (egyén, helyi közösségek) történő alkalmazásában rejlő potenciált.
Az előadás alapján elmondható, hogy a genetikai kutatások jobban megérthetővé tették például a britanniai népességek változásait az angolszász bevándorlás után és egy 6. századi, alemann elit közösség (Niederstotzingen, Németország) rokonsági viszonyainak vizsgálata világossá tette, hogy az elit tagjai között vérségi kapcsolatok álltak fenn, a vezetőréteg tehát rokonsági alapon szerveződött.
Egy Mözs község (Tolna megye) határában található, 5. századra keltezhető temető esetében például az eltérő stronciumizotóp-szintek alapján azonosítani lehetett, hogy kik azok az egyének, akik helyi születésűeknek számítanak, és kik az új betelepülők. A fizikai antropológia és a régészeti adatok pedig segítettek jobban megismerni ezeknek a közösségeknek az egymás mellett élését és kulturális egymásra hatását (vö. például a koponyatorzítás elterjedését).
A szóládi (Somogy megye), 6. századi langobárd temetőben szintén sikeresen lehetett családi kapcsolatokat, családfákat rekonstruálni, amire a genetika eszközei nélkül bizonyosan nem nyílt volna lehetőség. A stronciumizotópos vizsgálat segítségével ennél a lelőhelynél is el lehetett különíteni a helyi születésű, illetve a betelepülő egyéneket. A kirajzolódó képet az archaeogenetika segítségével a haplotípusok alapján tovább lehetett árnyalni egy északi és egy déli származási csoport elkülönítésével. A szén- és nitrogénizotópos vizsgálatok pedig az egykor élt személyek táplálkozási szokásaiba engedtek jobb betekintést (például húsfogyasztás, növényi eredetű táplálkozás).
Az ELTE Régészettudományi Intézetének kutatócsoportja a „Mobilitás és a népesség átalakulása a Kárpát-medencében a Kr. u. 5–7. században” című NKFI pályázat keretében, együttműködve az ELKH BTK Archeogenomikai Intézet elődjével olyan friss vizsgálati eredményekre jutott, amelyek alapján a 7. századi avar elit belső-ázsiai eredetét támogató történeti elképzelést lehetett archaeogenetikai érvekkel megerősíteni, szemben a közép-ázsiai eredetelmélettel. A férfiági rokonsági vizsgálatok figyelembevételével (Y-kromoszóma) pedig egy olyan modell vált rekonstruálhatóvá, amely szerint az avar elit rokonsági alapon szerveződött, és a vándorlásokban nemcsak a fegyveres férfiak, hanem azok családjai is részt vettek. A népvándorlás kori és kora középkori népességi viszonyokról átfogó képet adhat a jelenleg futó nemzetközi HistoGenes ERC Synergy Grant projekt, amelynek keretében mintegy 6000 közép-Duna-medencei egyén esetében a történeti, a régészeti, a fizikai antropológiai és a genetikai adatokat integrált módon elemzik.
Az előadás végén Vida Tivadar egy Baranya megyei település, a Kölked határában található kora avar kori női temetkezés példája kapcsán rámutatott az emberi identitás bonyolult, összetett voltára. A különböző tudományterületek adott esetben eltérő irányokba mutató, látszólag egymásnak ellentmondó eredményeket is adhatnak, amelyek ráirányítják a figyelmet a tudományágak eredményeinek együttes, integrált értékelésének fontosságára.
Abban tehát, hogy a természettudományos módszerek által kínált lehetőségek jól kamatoztathatóak legyenek, a tudományágak közötti sikeres kommunikációnak alapvető szerepe van.
Marsi Attila
Ezt olvastad?
