oktatás
„Levéltárban jártunk, kincseket találtunk” – egy felső tagozatos levéltárpedagógiai foglalkozássorozat
Szerencsésnek érezheti magát az a történelemtanár, akinek van arra lehetősége, hogy levéltárpedagógiai foglalkozásokat vegyen igénybe. Ha ehhez még lelkes és érdeklődő tanulók is társulnak, akkor különösen. Miért tartom fontosnak, hogy
Sorsfordítók – Diákoknak a hősiességről és helytállásról
Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Sorsfordítók címmel nemrég olyan rövid, pár perces animációs kisfilmeket mutatott be, melyeket azok főszereplői kötnek össze: valamennyien bátran, másokért vagy hazájuk védelme érdekében cselekedtek. Miként értelmezik
Múlt, jelen, s jövő – Jubileum a PTE BTK Történettudományi Intézetében
A Pécsi Tudományegyetem fontos jubileumi napokon van túl; az Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözésének 100., a Pedagógiai Főiskola létrejöttének 75., a Bölcsészettudományi Kar fennállásának 30., a pécsi egyetemi képzésnek pedig 40.
A szabadság gyermekei – A VII. Regionális Honismereti és Helytörténeti Tanári Műhely
2023. március 31-én A szabadság gyermekei címmel immár hetedik alkalommal rendezték meg Szegeden a nagy hagyományokkal bíró Regionális Honismereti – Helytörténeti Tanári Műhelyt a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület és a
Búcsú Haraszti Györgytől (1947–2023)
Haraszti György tudományos munkásságának középpontjában a magyarországi zsidóság története áll. A történelem iránti szenvedélyét, elkötelezettségét jól mutatja, hogy vegyészmérnöki diplomával a kezében, számítástechnikai szakértőként dolgozva mégis a történeti kutatás felé
„…hangolja össze a történész a szigorú vizsgálatot az értelmezés szabadságával” – Interjú Velkey Ferenccel
Velkey Ferenc történész a reformkor politikai gondolkodástörténetével foglalkozik, különös tekintettel Széchenyi Istvánra. A Debreceni Egyetem Történelmi Intézetében működő Modernkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi docensével tanulmányairól, történészi pályafutásáról, oktatói tevékenységéről és
Magyarországi szabadkőműves oktatási intézmények hálózata a Kelet közlöny alapján (1899–1911)
A népoktatásügy, népnevelés, az alsóbb néprétegek szellemi felzárkóztatásának víziója tehát már a 19. század második felétől előkelő helyet foglalt el a magyarországi szabadkőművesség törekvései között. Amint a szabadkőművességet Magyarországon 1868-ban
Nem mind arany, ami fénylik – A Power Point használatáról a történelemórán
A Power Point prezentáció használatáról a hazai történelemtanításban Kékesi Szabolcs írt először 2005-ben, az újdonság iránti, szinte még töretlen lelkesedéssel. Lutter Andrásné Hegedűs Ildikó, illetve Békés Anna már összetettebben látták
„…a történelmet egy kicsit a szívünkön is át kell ereszteni!” – interjú Újváry Zsuzsannával
Újváry Zsuzsanna (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, mestertanár, a Szent István Akadémia tagja, több tudományos testület mellett például a Jászok Egyesületének is tagja) szerteágazó és gazdag tudományos
Pedagógus békevonattal a Szovjetunióban
1958. január 4-én délután illusztris társaság gyűlt össze a Nyugati pályaudvaron. A helyszínen tartózkodott Kállai Gyula művelődésügyi miniszter, Sebes István külügyminiszter-helyettes, Gromov szovjet nagykövet, valamint a Művelődésügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium