(Sz)elektív memória – 1848-49 emlékezete a dualizmus korában

2024 novemberében jelent meg Bea Csaba 1848-49 emlékezete a dualizmus korában című munkája, mely elsősorban historiográfiai áttekintés, melyben a szerző a forradalom és szabadságharc, valamint az ahhoz kapcsolódó nevezetes alakok (Kossuth Lajos, Batthyány Lajos vagy éppen Görgei Artúr) történelemmé formálódásának megértésébe, vagyis az emlékezettörténet világába vezet minket. Hogyan emlékezett az áprilisi törvényeket és az aradi vértanúk kivégzését egyaránt megélő nemzet önnön közelmúltjára, miként élt 1848-49 emléke a dualizmus korának embereiben? A szerző váci, egri és országos lapokat vizsgált, s ebből a páratlanul gazdag forrásanyagból igyekezett történészi következtetéseket levonni.

Mielőtt a könyv részletesebb ismertetésébe kezdenék, egy személyes történetet szeretnék megosztani. Egy téli napon találkoztam a szerzővel, korán sötétedett, a karácsonyi bevásárlás miatt hatalmas tömeg volt fővárosunk utcáin. Aztán persze sikerült a találkozó: ki is lehetne más a jellegzetes borítót szorongatva ebben a hatalmas emberáradatban? Rögtön elkezdtünk beszélgetni a nyomdából épphogy kikerült könyvéről. Bele-belelapozgattam a munkába, szó esett a dualizmus koráról, ki milyen forrásokat ismer, de elkalandoztunk a tanítás, az iskola világának témája felé is. A búcsúzást követően már a metrón elkezdtem olvasni a kötetet – a Váci Vámpír című újságról szóló résznél kezdtem bele, s rögvest megállapítottam, hogy a némiképpen  hatásvadász kép ellenére Csaba Bea munkája egyáltalán nem alkalmas a tömegközlekedésen való befogadásra. Nem afféle utazós olvasmány, hanem részletező, minden apróságot figyelembe vevő, komoly statisztikát és forrásanyagot felvonultató alapkutatás, és mint ilyen, a kor szerelmeseinek egyszerre nehezen emészthető  és letehetetlen alkotás.

Az 1848-49 emlékezete a dualizmus korában című munka általános historiográfiai és módszertani bevezetéssel indul, melyben a szerző a témaválasztás indoklásán túl a szöveg- és a diskurzusanalízis munkafolyamatát ismerteti, valamint kitér az interdiszciplináris jellegből adódó sajátosságok rövid felvázolására. Ez a fejezet már mutatja, milyen alapos és elmélyült szöveget vehetünk kezünkbe: a szakirodalom alapos ismerete a szerző sajátossága, az olykor kimondottan szellemes megállapításai és következtetései pedig sajátos védjegyei.

A második nagyobb fejezet a váci sajtó bemutatását tűzte ki célul. Teljes körű betekintést kaphatunk a két nagyobb lap, a Váczi Közlöny és a Váci Hírlap világába – előbbi a katolikus , konzervatív szemléletet tükrözte, utóbbi pedig a liberális (de nem függetlenségi) reformellenzékiségnek volt a szócsöve. Bea Csaba kitér néhány rövidebb életű lapra is (Váci Híradó, Váci Vámpír stb.), valamint komparatív elemzés céljából néhány nem váci (egri és országos) lap ismertetésére. Sajtótörténeti összefoglalást kapunk tehát a kötet második nagyobb részében, amely nélkülözhetetlen az egyes emlékezetpolitikai elemek későbbi megértése során, de önmagában is informatív és egyszersmind szórakoztató tanulmánynak tekinthető.

A harmadik fejezet 1848. március 15-ének, a forradalom napjának emlékezetét veszi górcső alá a fenti sajtótermékekben. E részben különösen izgalmasak a források, hiszen a szerző jó érzékkel válogat az eltérő világnézetű sajtótermékekben megjelenő, értékítélettől cseppet sem mentes szemelvények közül.

A Váci Közlöny például így emlékezik meg a jeles napról: „A magyar nemzet dicsőséges napjai között, mint Memnon szobra, magaslik ki márczius 15-dike. És ha ezen a napon, az egész Magyarország ünnepséget rendez, ez nagyon is természetes dolog, mert ekkor szakított nemzetünk a középkorral, megteremtette a harmadik rendet: a polgárságot, alapját vetette a demokratikus haladásnak, kimondotta azt: hogy a magyar nemzet csak akkor bír missiójának megfelelni, ha egységes és szabad.”

Ezek az érdeklődő olvasók számára éppúgy informatívak lehetnek, mint a történelemtanítással foglalkozó kollégáknak (jelen írás szerzőjének többek közt), hiszen remek historiográfiai, mélységelvű témát feldolgozó foglalkozást lehet belőlük összeállítani középiskolás vagy főiskolás / egyetemi csoportok számára. A Váci Közlöny és a Váci Hírlap között a legmarkánsabb különbség éppen a jeles nap megítélése kapcsán bontakozott ki: a liberális lap megvédte a forradalom és 1848 eredményeit, míg a Váczi Közlöny a kormányt védte a függetlenségiekkel szemben és konzervatív nézőpontból igyekezett interpretálni az eseményeket.

A vizsgálódás végkövetkeztetését a szerző mondja ki a (egyébként jó érzékkel minden egyes fejezet végén megtalálható) összegzések egyikében: „Március tizenötödike jó ideig rivalizált július 17-ével az emlékezeti elsőbbségért Vácott. Kezdetben a csata számított fontosabbnak a helyiek számára, de az 1880-as éveket követően a forradalom évfordulója vette át az első helyet, biztosítva ezzel, hogy a hagyomány és emlékezet sem abszolút, hanem idővel változó és relatív, még ha a változás fokozatos is.” (104.)

A negyedik fejezet a már említett 1849. július 17-ei második váci csata helyi emlékezetét járja körül. Itt nem csupán a sajtóban való reprezentációjáról és az aradi vértanúk kivégzésének gyásznapjával való összekapcsolásáról esik szó, hanem a helyi megemlékezésekről, emlékműről (az1868-as váci honvéd emlékműről) és egyéb műalkotásokról (pl. festményekről). A júliusi ütközet a szabadságharc tizenegy nagyobb csatájának egyike, s bár vesztes összecsapás volt magyar szempontból, a védők mégis keresztül tudták húzni Paszkievics orosz főparancsnok és I. Miklós cár terveit – így helyi (és részben országos szinten) is alkalmas volt a megtorlás, a neoabszolutizmus, majd később a kiegyezéssel szembeni ellenzéki érzelmek reprezentációjára, a nemzeti büszkeségen ejtett sebek enyhítésére.

Az ötödik fejezet az aradi vértanúk kivégzésének, október 6-ának a napját vizsgálja emlékezetpolitikai szempontból a sajtón keresztül. A megemlékezés, a gyász évfordulói a váci emlékezetben, a helyi kollektív tudatban a júliusi csata, illetve március 15-e mögé helyeződött, kisebb jelentőséggel bírt – különösen a Váci Közlönyben, mely konzervatív orientációja okán a szabadságharcot és az 1849-es véres megtorlást más aspektusból szemlélte, mint a szabadságharc mellett teljességgel kiálló Váci Hírlap. (Különösen, mivel az uralkodó, Ferenc József neve napjáról és az aradi vértanúkról való megemlékezések gyakran összecsúsztak a hetilapokban, egy számban jelentek meg az ezekről szóló írások.) A szerző minden megállapítását statisztikai tényekkel és rövid, de szemléletes idézetekkel támasztja alá. Érdekes kitérőt tesz Damjanich János vagy éppen Batthyány Lajos személyére és emlékezetére, akiknek bár alakulhatott volna ki helyi kultuszuk – különösen az első esetében -, ám ez mégsem jött létre a helyi sajtóban – a ’48—49-es korszak más alakjai vagy eseményei háttérbe szorították őket.

A hatodik, hetedik és nyolcadik fejezet három jelentős történelmi alak: Széchenyi, Kossuth és Görgei emlékezetét vizsgálja a két említett város lapjaiban és az országos médiában. Itt is alapos elemzésnek lehetünk tanúi: utóbbi esetében például rövid és átlátható elemzést kapunk a Görgei-féle árulásvád kialakulásáról a vidini levéltől kezdődően. Különösen érdekes a „hadvezér” és Vác kapcsolatának elemző bemutatása, a neves Váci helytörténész-polihisztor, Tragor Ignác például egyértelműen Görgei mellett tette le a voksát, egyenesen „magyar Napóleonnak” titulálva idolját, erősen vitatva mindeközben Kossuth Lajos tetteit. (244.) Sommás megállapításként azt írja Bea Csaba: „Az erősebb Kossuth-kultusz általában kritikusabb Görgei-képet eredményezett, míg a Kossuth-kultusz hiánya kedvezően befolyásolt a Görgei-recepciót.” (255.) A kötetet összegzés és szakirodalmi jegyzék, valamint a felhasznált források listája zárja.

Mindent összevetve elmondható, hogy az 1848-49 emlékezete a dualizmus korában című munka alapos és elmélyült kutatás eredményeit nyújtja át az olvasó számára. A fent leírtakból és a fejezetek elrendezéséből következik, hogy inkább epizodikus, már-már tanulmánykötet-jellegű műről van szó, mely mindvégig tárgyilagos és tényszerű írás marad. Ebből adódóan azonban nehéz olvasmány, ám mint ilyen, meghálálja az alapos elmélyedést. Aki a kezébe veszi, izgalmas intellektuális utazásba kezd, melynek befejeztével még inkább tudatosulhat benne, hogy a történelmi valóság és az emberi emlékezet két külön dolog, s utóbbi esetében milyen fontos szerep jut a (helyi) sajtónak, valamint az elektív és szelektív gondolkodási mechanizmusoknak.

Maróti Zsolt

Ezt olvastad?

1848-as ünnepünk anatómiája – Március 15. története a dualizmus korában

A modern nemzetek életében az ünnepek különleges szerepet töltenek be: a közösség identitásának látványos és ismétlődő megnyilvánulásai, amelyek egyszerre idézik

X