Sztojka Sándor görögkatolikus püspök kontra Latorca Részvénytársaság, avagy vita a kegyúri tartozásról

A magyar nemzetiségi politika célja volt Kárpátalja gyors konszolidációja és a terület integrálása az ország gazdasági vérkeringésébe, illetve társadalmi életébe. Mivel Kárpátalja nagy részét (77%) a ruszinok alkották és mivel értelmiségük egy részét a görögkatolikus papság képezte, ezért Budapest számított a Munkácsi Görögkatolikus Püspökség támogatására ebben az integrációs folyamatban. Sztojka Sándor püspök ebben partner volt, hisz örömmel fogadta az egyházmegye Magyarországhoz csatolását, támogatta a Kárpátaljai Mezőgazdasági Kamara kezdeményezését a ruszinok szociális helyzetének javítását, a háborús megpróbáltatások idején pedig igyekezett felsorakoztatni a ruszinokat a magyar kormány mellé. A visszacsatolást követő eufórikus öröm azonban nem tartott sokáig, mert a gyakorlati kérdések kezelésénél egyre több vita alakult ki Sztojka és Budapest között. Például a görögkatolikus papság illetményeinek rendezetlensége, a pravoszlávia különböző megítélése, vagy éppen az görögkatolikus ukrán érzelmű papok letartóztatása miatt. A Latorca Rt. kegyúri tartozása a munkácsi görögkatolikus egyházközségnek csak egy újabb „frontvonalat” jelentett Sztojka Sándor és Budapest kapcsolatában.

Az ungvári görögkatolikus székesegyház ikonosztáza, 1940. (Fortepan 44009/Fortepan)

Előzmények. Visszacsatolások és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye státusza

Mielőtt bemutatjuk a munkácsi görögkatolikus egyházközség és az ipari vállalat vitáját, nézzük milyen volt az egyházkormányzati helyzete a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének. Az első bécsi döntéssel a munkácsi görögkatolikus püspökség töredéke, 35 parókiája került Magyarországhoz a püspökség székhelyévvel, Ungvárral együtt. (TILKOVSZKY 1967: 151) Ez a döntés a munkácsi görögkatolikus püspökséget tulajdonképpen feldarabolta. Serédi Jusztinián, esztergomi érsek 1938 novemberében Rómába utazott, ahol megállapodtak abban, hogy a Dél-Felvidék egyházkormányzati szempontból visszakerülnek a régi, Trianon előtti beosztásukba, míg a Csehszlovákiában maradt részeket adminisztrátorok kormányozzák. Ennek keretében az 1932 óta a munkácsi görögkatolikus egyházmegye élén álló Sztojka Sándor megmaradt püspöki székében. A Szentszék viszont a munkácsi egyházmegye Csehszlovákiában maradt parókiáit – annak ellenére, hogy Sztojka Sándor vikáriusokat (helyetteseket) nevezett ki – Nyárádi Dionisius (Dénes), a horvátországi Kőrös görögkatolikus püspök személyes irányítása alá helyezte azzal, hogy 1938. november 15-én kinevezte Huszt székhellyel apostoli vizitátorrá. (BOTLIK 1997: 252–253)

A márciusi magyar katonai akcióval a munkácsi görögkatolikus egyházmegye teljes mértékben visszakerült (a Romániában maradt töredékek kivételével). Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter 1939 áprilisában Rómába utazott, ahol Luigi Maglione bíboros államtitkárral ujratárgyalták Serédi Jusztinián novemberi elképzeléseit. Ennek lett tulajdonképpen az eredménye, hogy a Szentszék 1939. július 19-én kiadta a Dioecesium fines bulláját. Ez egyebek mellett a munkácsi görögkatolikus egyházmegyét az esztergomi érsek joghatósága alá rendelte. (CSÍKY 2018: 238) Így 1938–1939 folyamán a munkácsi görögkatolikus püspökség legnagyobb része visszakerült Magyarországhoz, amely öt főesperességből, harmincegy esperesi kerületből és 278 parókiából állt.

Ruszin küldöttség Sztojka Sándor püspök vezetésével Budapesten. (Képes
Pesti Hírlap, 1939. március 15., 2.)

Az egyházmegye pénzügyi gondjai

A kárpátaljai görögkatolikus hívek, lelkészek tömegesen fordultak a magyar kormányhoz államsegélyért templomépítéshez, fizetések kiegészítéséért. Az államsegély szükségességét egyik helyen így indokolták:

Ha valahol van nyomor és elégedetlenség úgy van itt […]”. (MNL OL, K 28, 107. tétel, 1939–T–17966. 1.).

Sztojka püspök már 1939. szeptember 3-án tárgyalt a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban, hogy az állam fizesse a püspök, a hitoktatók, a papok, a káptalan tagjainak bérét. A főpásztor azzal érvelt, hogy az impériumváltás, komoly gondot okozott a nagycsaládos görögkatolikus papoknál, egyenesen egzisztenciális válságba sodorta őket. Arra kérte a kormányt, hogy a papokat tekintsék köztisztviselőknek és fizetést folyósítsanak nekik. A kormány azonban nem tekintete állami alkalmazottaknak a papokat és számukra csak fizetés kiegészítést (kongruát) folyósított. Ezt Budapest 1940. április 1-én vezette be, az egyházi jövedelem kiegészítésére folyósított államsegélyként. Ennek mértéke fejenként évi 2000–2500 pengőt jelentett. (BOTLIK 1997: 264) Az állami kongrua azonban a nagycsaládos görögkatolikus papok anyagi helyzetét nem javította. Erre utal az a többtucat panaszos levél, amelyet görögkatolikus papok írtak Sztojka püspöknek 1942–1943 folyamán. A családok megélhetési, finanszírozási gondjairól szól a legtöbb levél.

De nem csak a hívek és a községi lelkészek szorultak rá az államsegélyre, hanem a Püspöki Főhivatal is. Ennek mértéke havi 5749 pengőt tett ki. Ebből fedezték a püspök személyi járandóságát (1000 pengő), a munkácsi görögkatolikus szeminárium dologi kiadásait (3333 pengő), a munkácsi görögkatolikus püspöki iroda dologi kiadásait (666 pengő), a munkácsi püspöki iroda személyi járandóságait (750 pengő). A havi államsegélyt Budapest negyedév végén utalta ki, ami néha kellemetlen helyzetbe hozta a püspöki udvart, egy-egy számla kifizetésekor. Sztojka püspök 1941. elején szóvá tette Teleki Pál miniszterelnöknek, hogy az államsegély összege roppant alacsony. Sztojka kérésének nyomatékosítására az 1940-es év pénzügyi mozgását vázolta fel. 1940-ben a püspök 15 750 pengőből gazdálkodott. Ezzel szemben kiadásai 26 405 pengőt tettek ki, vagyis tíz és félezer pengő hiány keletkezett mindössze egy év leforgása alatt, amit a Püspöki Főhivatal más megoldás nem lévén, hitelből fedezett. A görögkatolikus püspök kifejtette:

Azt még elbírom viselni, hogy kifordított reverendában járok s volt betegségem kórházi költségeit kölcsönből fedezem, azt azonban érthető pirulás nélkül nem tudom elviselni, hogy ruszin népem egyházával, más intézményeivel és általában a szegényekkel szemben megfelelő források hiányában tehetetlen vagyok”. (MNL OL, K 28 107. tétel. 1941–D–16009. 3–6.)

Az eladósodás megakadályozása érdekében Sztojka arra kérte Telekit, hogy növelje a folyósított személyes járandóságot az évi 12 000 pengőről, 40 000 pengőre. Erre többek között Teleki halála miatt nem került sor. Így maradt az állami segélyezés, a bérezés intézményesítése helyett. A püspök mindent elkövetett annak érdekében, hogy az egyházmegyéje pénzügyi életét stabilizálja, de a magyar kormánnyal folytatott tárgyalás, a papok bérkiegészítő államsegélyen kívül nem ért el mást.

Így felértékelődtek azok a tartozások, amelyek a munkácsi görögkatolikus egyházmegye felé keletkeztek 1938 előtt, a kegyúri kötelességek elhanyagolása miatt. E tartozások „behajtásában” Sztojka számított a magyar állam segítségére is.

Huszt 1939-ben. (Fortepan 93959/Pálfi András)

A Latorca Rt. kegyúri tartozásának előtörténete

A kegyúri jog bizonyos személyeknek, az egyházi hatóság által adott kiváltsága volt, amely eleinte az egyházi hivatal vezetőjének kijelölésében való részvételre vonatkozott. A kiváltság a templom karbantartásával, felújításával járt. A 12. századtól lehetővé vált (magánegyházak), hogy a földesurak rendelkezzenek a területükön lévő egyház klérusa, vagyona fölött. A munkácsi görögkatolikus püspökség a Schönborn-család kegyurasága alá tartozott. 1728-tól kezdve a Schönborn-hitbizomány viselte a kegyúri jogokat és kötelességeket. A Schönborn-család, mint kegyúr Munkács görögkatolikusságának fő anyagi támogatója lett. 1785-ben a munkácsi görögkatolikus lelkésznek lakást vásárolt, majd 1865-ben új lelkészi lakást építettet. Miután a négy történelmi vármegye (Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék) Podkarpatszka Rusz néven Csehszlovákiához került, a Schönborn uradalom legnagyobb részét 1927. december 1-én a Latorica Rt. vette át. (FEDINEC 2002: 170) Az átvételi szerződésben a Latorica Rt. (1940-től Latorca Rt.) magára vállalta a kegyúr mindennemű kötelezettségét, így a tartozását is. Az utóbbit azonban nem teljesítette és mindent elkövetett, hogy kötelezettségének teljesítése alól kibújjon. Pedig a kegyúr tartozása nem volt kevés. A Schönborn-uradalom, majd pedig a Latorica Ipari és Gazdasági Részvénytársaság a munkácsi görögkatolikus egyházmegye felé 108 515 pengő tartozást halmozott fel, ami a korban 25–27 kg arany érétkének felelt meg (ennek mai értéke 200–210 millió forint).

A Schönborn-uradalomról lásd korábbi cikkünket:

Schönborn-Buchheim Ervin gróf és a munkács-szentmiklósi uradalom

Beregvár, gróf Schönborn Ervin által 1890 és 1895 között épült vadászkastély (Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben. VI. kötet. Budapest, 1900, Magyar Királyi Államnyomda. 421.)

Csehszlovák és magyar jogi állásfoglalás az ügyben

A munkácsi görögkatolikus egyházközség, hogy a Latorica Rt-t rábírja a több mint százezer pengős tartozás teljesítésére, 1935. június 1-én pert indított a kegyúr ellen. A vád a kegyúr kötelességszegése volt, mivel a munkácsi görögkatolikus lelkész lakását nem építette fel. Ráadásul a templom és más egyházi épületek dologi kiadásait sem finanszírozta, új egyházi épületeket sem épített. A munkácsi egyházközség első fokon megnyerte a pert, kimondták a vállalat mulasztását, ami ellen a Latorica Rt. azonnal fellebbezett. A beadványt másodfokon az ungvári Országos Hivatal, a csehszlovák tartományi ügyintézés közigazgatási szerve visszautasította, a görögkatolikus püspökségnek adva igazat és kiadta 1938. október 12-én a véghatározatot. (7972-II-4/1938.) A csehszlovák törvények értelmében ez a másodfokú döntés végleges volt és azonnal jogerőre is emelkedett, és fellebbezésnek helye már nem volt. A törvény mindössze egy lehetőséget adott, amivel a vállalat élt is. Panaszt lehetet benyújtani a törvények alkalmazási módjának ellenőrzésére.

Az első bécsi döntés miatt gyökeresen megváltoztak a közigazgatási, politikai viszonyok. A Latorica Rt. kihasználta ezt és panaszt nyújtott be – mint fellebbezést – a Magyar Királyi Közigazgatási Bírósághoz, amellyel megtámadta az ungvári Országos Hivatal ügyben hozott határozatát. A fellebbezést azonban ez a bíróság is visszautasította 7753/1938. számú döntésével és a munkácsi egyházközség javára döntött úgy, hogy Magyarországon is érvényesnek ítélte a csehszlovák Országos Hivatal határozatát. Sztojka püspök kérésére 1939. április 22-én a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium is véleményezte (1.458/1939.) a csehszlovák Hivatal döntését és hatálytalanította a Latorica fellebbezését:

„[…] az ungvári Országos Hivatal határozatát jogerősnek kell tekinteni, mely ellen nincs helye a Magyar Királyi Közigazgatási Bírósághoz intézett panasznak”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224., 21.)

Ennek nyomán az egyházmegye ügyvédje, Szvitanec András összegezte a döntés következményét:

A Latorca cég kötelezve van a kegyúri kötelezettségeket teljesíteni, mert ellenkező esetben a bíróság által kellesz a céget arra kötelezni”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224., 1.)

Szvitanec ügyvéd megállapításait csatolva, Sztojka arra utasította a munkácsi görögkatolikus egyházközséget, hogy kezdeményezze a kegyúri jogot gyakorló céggel a tárgyalást a tartozás törlesztésének módjáról, részleteiről.

Sztojka Sándor püspök. (A beregszászi Bendász István Görögkatolikus Könyvtár és Levéltár)

Bizakodás és meddő vita

A püspök joggal bízhatott a tartozás beszedésében. Az egyház kezében lévő Országos Hivatal határozata jogerős volt, és azt a magyar törvények is érvényesnek tekintették. A lelkesedés azonban hamar alábbhagyott, mert az ügyben két évig tartó meddő tárgyalás vette kezdetét. A kiegyenlítés részleteiről a munkácsi görögkatolikus egyházközség képviseletében Duliskovics Eumén főesperes, míg a Latorca Rt. részéről a vállalat vezérigazgatója Simonkay Gyula egyeztetett. Míg Duliskovics a kezében lévő iratokra hivatkozva követelte a tartozás kiegyenlítését, addig Simonkay szerint a dokumentumok nem voltak érvényesek és nem tartalmaztak semmiféle kötelező, kényszerítő rendelkezést a Latorcára nézve. Mindezért 1941. január elejére a parttalan egyeztetések is teljesen leálltak.

A püspök január 17-én levélben ismételten megkereste Simonkayt, s magyarázatot kért a tárgyalások félbehagyásáért. A Latorca vezérigazgatója február 15-i válaszlevelében arra hivatkozva nem ismerte el az ungvári Országos hivatal határozatát, „minthogy az ügy végső fokon elintézést még nem nyert”. Ezt arra alapozták, hogy 1938-ban panasszal éltek a prágai legfelsőbb közigazgatási bíróságnál is, de az első bécsi döntés miatt a válasz nem érkezett meg. Véleményük szerint a panaszt egy államközi megállapodás fogja a jövőben megvizsgálni, amit a Latorca Rt. mindenképpen meg fog várni és érvényesnek fog tekinteni. A föntebbiek tükrében Simonkay azt az álláspontot képviselte, hogy

 „[…] szilárd a meggyőződésünk, hogy álláspontunk helyessége az alsóbb fokú hatóságok eddigi döntésével szemben el fog ismertetni, bármennyire szeretnénk is ezt a régen húzódó vitát kifejezésre juttatni, nem áll módunkban más tenni, mint megvárni az ügy elintézésére végső fokon illetékes hatóság döntését, melynek természetesen nyomban eleget teszünk”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224., 12–13.)

Sztojka levonta a következtetést, ezért utasította április 19-én Duliskovics Euménnek, hogy indítsa meg a polgári pert:

Sajnálattal teszem meg ezt a lépést, mert reméltem, hogy sikerül az ügyet hazánk, a szentistváni Magyarországban békésen elintézni annál is inkább, mert a letűnt cseh-szlovák közigazgatási bíróság, amely pedig közismerten inkább ellenséges magatartást tanúsított az egyházzal szemben, a kegyúrral szembeni követelésünket jogosnak találta két fórumon is, amit a legfelsőbb magyar közigazgatási bíróság szintén akceptált ítéletileg”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224., 16.)

Ennek ellenére a polgári per mégsem indult meg. Ennek pontos okát nem ismerjük, Sztojka 1941. szeptember 17-i, a VKM vallásügyi főcsoport csoporfőnökéhez írt levele alapján közrejátszhatott a püspök döntésében a lakosság kedvezőtlen hangulatváltozása:

Ez a körülmény a hívők között érthetően nagy nyugtalanságot kelt és nem értik, hogyan lehet az, hogy két javunkra szóló cseh köztársasági határozat és a magyar közigazgatási bíróság javunkra szóló döntése után sem tudunk magyarán szólva, zöld ágra vergődni. […] A munkácsi esetben súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a kegyúri birtok bizomány eredetű s az egész Bereg-felvidéket magába foglalja úgy, hogy a szegény ruszin még a keserves kecskéjét sem tudja udvaráról kiengedni, hogy ne a Latorca udvarára tévedjen”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224., 17–17a.)

Levéltári források hiányában nem tudhatjuk, hogy változott meg a püspök álláspontja a pert illetően, szeptemberi levelében viszont már leszögezte, hogy megismételte, semmi esetre sem szeretne polgári pert kezdeni, tartva az egyház és a kegyúr kapcsolatának teljes megromlásáról.

1941 őszén a felek ismét tárgyalásba kezdtek, bár eredmény nélkül. Simonkay kérte, hogy a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium foglaljon állást az ügyben, mivel szerinte 1939-es állásfoglalását egyszerű „privát véleménynek” tekintik, ami semmiféle hivatalos erővel nem bír. Ezt az álláspontot Sztojka természetesen határozottan elutasította. A vállalat és az egyház vitája személyeskedésig fajult. Így az 1941. december 18-án lezajlott tárgyaláson Simonkay a püspök leveleire adott válaszok elmaradását valamint a tartozások kifizetésének elhúzódását azzal magyarázta, hogy roppant elfoglalt személy és, hogy „ha 70 évig vártunk, akkor félévet még várhatnak”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224., 27–27a.)

E minősíthetetlen magatartásról értesülve Sztojka püspök újra a Magyar Királyi Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumhoz fordult. Olyan határozatot kért, amelyben felszólítja a Latorca Rt-t tartozásának kifizetésére. Az ügyben semmi nem történt három hónapig. A püspök ezalatt tárgyalásokat folyatott a Magyar Királyi Igazságügyi Minisztériumban, hogy az ungvári Országos Hivatal ítéletét véleményeztesse a szaktárcával, ezzel szorítva sarokba a Latorcát. A minisztérium véleménye március 16-án meg is érkezett, amelyben jogérvényesnek találta a csehszlovák iratokat, „ami az örvendetes felszabadulás után államunkat is kötelezi”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224., 36.)

Sztojka Sándor püspök kinevezése a magyar országgyűlés felsőházába. (KTÁL, Fond 151., op. 18., od. zb. 1497. 1.)

Békés megegyezés vagy kényszerű kompromisszum

1942 nyarán jelentős előrelépés nem történt az ügyben, a párbeszéd lassan ugyan, de ősszel újraindult. Sztojka Sándor szeptember 18-i levélére Simonkay kitérő választ adott, az ügy kapcsán forduljon a vállalat budapesti főigazgatóságához a főpap. Sztojka így is tett és Budapestnek címzett levelében arra figyelmeztetett, hogy ha nem törlesztik tartozásukat, akkor polgári pert indít a vállalat ellen. Ez a levél a püspöktől, már kellemetlenül érinthette a Latorca Rt. vezetőségét, mivel az igazságügyi szaktárca véleménye komoly fegyvertényt jelentett Sztojka kezében. A Latorca november 18-án érkező válaszlevélben már nyoma sem volt a korábbi levelekre jellemző szarkazmusnak, sőt kérték a tárgyalások folytatását:

Felajánljuk készségünket arra, hogy a velünk szemben támasztott igények békés úton történő rendezése érdekében az egyházi hatóságokkal tárgyalásokba bocsátkozzunk”. (KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 695., 15.)

Az ügy békés rendezése érdekében kiküldöttek is érkeztek a vállalattól a püspökhöz.

A bizakodásra okot adó fejlemények hatására a főpásztor utasította Duliskovics Eumént, hogy tételes jegyzéket állítson össze arról, hogy mind a Schönborn, mind pedig a Latorica Rt., mint kegyúr 1867-től kezdve milyen összeggel tartozik. A pontos levéltári iratokkal alátámasztott kimutatás elkészítése érdekében egy mérnökökből álló bizottságot állítottak össze.

Miközben készült a kimutatás, december 3-án levél érkezett Sztojka Sándorhoz Pataky Tibor államtitkártól. A Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi osztályát vezető államtitkár arról tájékoztatta Sztojka Sándor püspököt, hogy hamarosan meglátogatja, Majos Ferenccel, a Latorca Rt. budapesti igazgatósági tagjával együtt. Több mint valószínű, hogy a Latorca Rt. kegyúri tartozásának ügye állt a találkozó hátterében. A megbeszélésre, amelyben Pataky feltételezhetően közvetítő szerepet töltött be Sztojka és Majos között, 1943. január 2-án került sor Ungváron. Ezt megelőzően január 1-én Sztojka magához hívatta bizalmasait, tanácsadó testületét Duliskovics Eumént, Baternay Bélát és Demkó Mihályt.

Sajnos semmiféle információval nem rendelkezünk arról, hogy az 1943. január 2-án megtartott tárgyaláson milyen megállapodásra jutottak a vitapartnerek. Azonban az események alakulásából egyértelműen látszik, hogy Pataky és Majos azért utazott Ungvárra, hogy ajánlatukkal kompromisszumra bírják a püspököt. Céljukat elérték, amiről Duliskovics Eumén főesperes által – Sztojka beleegyezésével – elkészített nyilatkozata is tanúskodik. Ebben kijelentette a munkácsi egyházközség, hogy lemondanak az 1867-től felhalmozott 108 515 pengős kegyúri tartozásáról, bizonyos feltételekért cserébe. Ilyen feltétel volt, hogy a Latorca Rt. a meglévő egyházi épületeket felújítja, illetve újakat épít. A tartozás elengedése fejében a munkácsi egyházközség követelt két, háromszobás kápláni lakás, egy főesperesi lakás, két tanítói lakás, egy kántori lakás és két tantermes iskola felépítését. Ezen túl, a munkácsi görögkatolikus templom felújítását is feltételnek szabták. Végül pedig kijelentették, hogy a Latorca Rt. kegyúri kötelességét is hajlandóak végleg elengedni, ha az egyház tagjainak a főesperesnek, a két káplánnak, a kántornak földbirtokokat (kifejezetten csak szántóföldet) juttatnak, a Munkács és Podhering közötti területen.

Sajnos sem a Latorca Rt., sem pedig a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Püspökségének a beregszászi levéltárban őrzött iratai között nem találtam semmi információt arról, hogy végül mi módon zárult le az ügy, a vállalat teljesítette-e a vállalt feltételeket. A forráshiány miatt nehéz megítélni Sztojka püspök döntésének helyességét is, hisz elengedte a „biztos pénzt”, a kegyúri tartozást. Másrészt azért is nehézkes az értékelés, mert nem ismerjük a Sztojka–Majos–Pataky találkozó részleteit, főleg azt, hogy a püspöknek volt-e mozgástere, kompromisszumos lehetősége a vitában, vagy már kész tények elé állították a budapestiek. Talán a püspök azért fogadta el a kompromisszumos megállapodást, mert a Latorca által megígért építkezéssekkel, sokkal nagyobb értékre tett volna szert? Talán a Latorca is azért támasztott ilyen nagyvonalú feltételeket, hogy időt nyerjen, és azonnal ne fizessen ki ilyen nagy összeget? Nem tudjuk biztosan.

Végül ugyancsak az iratok töredezettsége okán, nem tudjuk azt sem, hogy a Latorca Rt. a feltételeket végül teljesítette-e. Ez egyébként nagyon kétséges. A viszonyítás kedvéért nézzük meg, hogy mi jellemezte az ONCSA (Országos Nép és Családvédelmi Alap) építkezéseit. Az ONCSA a vármegyei szociális felügyelőségekkel karöltve végzett lakásépítéseket 1940-től. Az Alap tőkehiányra hivatkozva 1943-ban már nem kezdett bele új lakások építésébe Kárpátalján. Amikor a pénzügyi fennakadásokat szállítási- és az építőanyag-ellátási gondok is nehezítették 1944 elején az ONCSA minden építkezést beszüntetett Kárpátalján. Ennek tudatában nehéz a kegyúri tartozás elengedését, a kompromisszumnak tűnő megállapodást nem Sztojka Sándor püspök vereségének tekinteni.

E kegyúri ügy „kompromisszumos” megoldása csak tovább mélyítette Budapest és Sztojka amúgy is feszült kapcsolatát. A püspök ebben az ügyben is kénytelen volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy az erőfölény az államnál van, ami az egyházi érdekérvényesítést az állami érdekekkel szemben kényszerpályára helyezte.

Kosztyó Gyula

Felhasznált források és irodalom

Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztály (KTÁL)

KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 224. A Latorca Részvénytársaság és a munkácsi görögkatolikus egyházközség vitája a főkegyúri tartozásról.

KTÁL, Fond 151., op. 24., od. zb. 695. Kérelmek, határozatok, levelek a Latorca Részvénytársaság kegyúri tartozásáról.

Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár (MNL OL)

MNL OL, K 28 107. tétel, 1939–T–17966. 1. 42/1939. Hrancsák János uzsoki görögkatolikus lelkész levele Teleki Pál miniszterelnökhöz templomépítési segély kiutalása miatt. 1939. július 10.

MNL OL, K 28 107. tétel. 1941–D–16009. 3–6. 248/1941. Sztojka Sándor levele Teleki Pál miniszterelnökhöz a Püspöki Főhivatal nehéz anyagi helyzetéről. 1941. január 20.

Felhasznált irodalom:

BOTLIK József 1997: Hármas kereszt alatt. Görögkatolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646–1997). Hatodik Síp Alapítvány – Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest

CSÍKY Balázs 2018: Serédi Jusztinián, Magyarország hercegprímása. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet – MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, Budapest

FEDINEC Csilla 2002: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944. Galánta–Dunaszerdahely, Lilium Aurum Könyvkiadó

TILKOVSZKY Lóránt 1967: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon 1938–1941. Akadémia Kiadó, Budapest

Ezt olvastad?

A náci Németország bukását a kortársak jelentős része egy új, békés korszak kezdetének tekintette. A második világháború alatti jaltai megállapodás