Születés és anyaság a régi Magyarországon

Hogyan változott a gyermekáldáshoz, a szüléshez való viszony a 16-20. századi Magyarországon? Milyen hiedelmek éltek és maradtak fenn a várandósággal kapcsolatban? Mindezek a változások hogyan érintik ma a nőket? Többek között ezekre a kérdésekre is választ keres Krász Lilla szerkesztésében megjelent Születés és anyaság a régi Magyarországon 16. század – 20. század elején.

Születés és anyaság a régi Magyarországon. 16. század – 20. század eleje, szerk. Krász Lilla, 2023, ELTE BTK Történeti Intézet, 448 oldal.

Krász Lilla, történész, az ELTE BTK Kora Újkori Történeti Tanszék oktatója által szerkesztett kötet egy már korábban kiadott munka bővített, újragondolt kiadása. A Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI – XVIII. század) címmel megjelent 2005-ös alkotás Deáky Zita etnográfus és Krász Lilla, történész társszerzőségével jelent meg, a mostani 2023-as kiadás aktualitását a kibővült forrásbázis és az új módszertani megközelítések mellett, a jelenkor emberének, a halálhoz, születéshez kapcsolódó megváltozott viszonya adja – olvasható az előszóban.

A 21. században a születés, a szülés élménye kikerült a családi körből és 19. század végétől kezdve egy kórházi térbe helyeződött át, a gyermekáldás hosszú hónapjai pedig szigorú orvosi felügyelet alá kerültek. A szülés társadalmi, lélektani tényezői tehát háttérbe szorultak. Ezzel egyidejűleg pedig háttérbe került az a támogató női közösség is, amely természetes módon adta át egymásnak a saját testéről, így a szülésről szerzett tapasztalatát, tudását, valamint a szüléshez kapcsolódó hiedemleit. Ezzel lényegében eltűnt egy olyan megtartó közösség, amely az anyák támogatását szolgálta, maga a szülés, a szüléshez való viszony az évszázadok alatt pedig egy rendkívül ambivalens, tabukkal terhelt téma lett. A születés és anyaság a régi Magyarországon című könyv ennek a folyamatnak az alakulását mutatja be.

Szülőszék ábrázolása Eucharius Roesslin bábatankönyvében (Der Swangern Frauwen vnd hebammen Rosegarten), fametszet, 1513 (Kép forrása: Wikipedia)

A kötet nemcsak az egykorú forrásokat, szövegeket, de kép és tárgyi illusztrációkat is felhasznál minden fejezethez. Összesen 27 táblázat és 161 egykorú, a legtöbb esetben a szokványosnál részletesebb aláírással ellátott kép- és tárgyillusztráció található meg benne. A szülés, születés történetével Magyarországon elsősorban társadalomtörténeti, mentalitástörténeti, orvostörténeti és néprajzi irányultságú megközelítésből foglalkoztak eddig. Péter Katalin máig meghatározó munkássága főként történeti szempontból dolgozta fel a szülés témáját a 16 – 17. század vonatkozásában, ehhez csatlakozott az Erdélyi Gabriella vezetésével 2017-ben alakult Családtörténeti Kutatócsoport, amelynek kutatásai szintén érintették a témát. A történeti néprajzi kutatások több szempontból közelítették meg a témát, egyrészt a perinatális időszakhoz kapcsolódó hiedelemkör összegyűjtésén, valamint a boszorkányság történetéhez köthető kutatások kapcsán, a bábákhoz köthető rontáselbeszélések és hiedelmek vizsgálatán keresztül. Deáky Zita kutatásai pedig a bábaság, mint első fizetett, női foglalkozás történetének szempontjából érinti a kérdéskört. Az eddigi kutatások tehát több nézőpontból közelítették meg a témát, mégsem volt egy összefoglaló alkotás az anyaság, a szülés témakörében, melyet A születés és anyaság a régi Magyarországon című kötet kíván most pótolni.

A könyv elképesztő részletességgel mutatja be nemcsak a születéshez való viszonyt, a várandóságot, a szülést, a gyermekágyi időszakot, a bábák működését, de a nők menstruációhoz, a termékenységhez és a saját testükhöz való viszonyát is. A bevezető fejezetben az emberi testről, az orvosolás elméleti és gyakorlati alapvetésiről olvashatunk. Ez a bevezető egy átlag olvasó számára kissé talán hosszúnak is tűnhet, hiszen több, mint tíz oldalon keresztül tárgyalja a nedvkórtani szemléletet – az orvoslás elméletét és gyakorlatát tekintve egészen a 19. századig az antikvitás kozmológiai modellbe illeszkedő nedvkórtani szemlélete határozta meg – és annak krisztianizált formában tovább élt változatát. Ennek ismertetése ugyanakkor nélkülözhetetlen ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a szülés levezetéséhez, illetve a várandóság alatt felmerülő problémák orvosi kezeléséhez szükséges korabeli beavatkozásokról, mint például az annyira népszerű érvágás szükségessége.

A kötet hét nagyobb fejezetre oszlik: a bevezető „Minden dolgok kezdete” ismerteti a felhasznált forrásokat, a módszertant és betekintést enged a korabeli orvoslás elméleti és gyakorlati alapvetéseibe, a Lányok, asszonyok és leendő anyák fejezeten belül megismerhetjük a korabeli felfogást a menstruációról – milyen eszközöket használtak, hogyan viszonyultak a nők a menstruációhoz, hogy vélekedett a társadalom a menstruációról, milyen hiedelmek éltek ezzel kapcsolatban – de ebben a fejezetben képet kaphatunk a meddőséghez való viszonyról, és a korabeli születésszabályozásról is. Az Áldott állapotban című fejezetben bemutatja a várandósághoz kapcsolódó korabeli hiedelmeket, félelmeket és tabukat, a koraszülöttekkel kapcsolatos orvosi és népi gyógyászati hagyományokat, az állapotos asszony helyzetét a családban és a közösségen belül. Ezt követi a Szülés világa című fejezet, az Anyaság és anyai szeretet, a Gyermek a közösségben és a társadalomban, majd a Szülészet, tudás és tudományosság című fejezetek. Az egyes fejezetek tehát a várandósságtól kezdve, a szülésig, majd a gyermekágyi időszakot felölelve, a gyermek ellátásától kezdve, a közösségbe illeszkedésig mutatják be a 16 – 20. század során a témával kapcsolatos ismeretanyagot, hiedelmeket, orvostörténeti változásokat.

Az Áldott állapotban című fejezetből kiderül: a 16 – 17. században, sőt helyenként még a 18. században is a bábák szerepe mennyire megkerülhetetlen volt, nemcsak a szülést, de a gyermekágyi időszakot tekintve is. Érdekes azonban, hogy a várandóság időszakában, ha semmilyen gond nem adódott a bába szerepe csekély volt, főként az elsőszülő nő, gyengélkedő, vagy betegeskedő asszony élt a tanácsaival, gyógyításával. Előfordult, hogy a bába csak a szülésnél találkozott először az asszonnyal. A bábák terhesség alatti segítségének igénybevétele függött azonban a társadalmi helyzettől, valamint meghatározó volt az időbeli és térbeli helyzet is. Az arisztokrata családoknál főkét a férj, de sok esetben az anyósok, jövendő nagyszülők feladata volt megtalálni a legjobb hírnévnek örvendő bábát, akit a szülés várható időpontja előtt, a bábák helyszínre szállításának feladata is a férjé volt. A 16 – 17. században a megfelelő bába megtalálása szinte kizárólag személyes kapcsolatok útján volt lehetséges, mivel a valóban tisztességes, szakértő és megbízható bábák nagyon keresettek voltak még sok esetben az arisztokraták számára is gondot okozott a megfelelő szakértő megtalálása, így kézről-kézre adták őket a családok.

A szülés gyakorlati levezetéséhez kapcsolódó női tudás és a születendő gyermek jövőjét a csillagok állásából fürkésző titkos férfitudás ábrázolása Jacob Rueff De conceptu et generatione hominis címmel megjelent bábatankönyvéhez készült fametszet-illusztráción, 1554 (Kép forrása: Wikipedia)

A kötetből kiderül, a várandósság, a szülés és a gyermekágyi időszakot körülvevő női közösség mondhatni feje, a bába személye volt. Ugyanis a 20. század elejéig a szülés társadalmi rendtől-rangtól függetlenül az adott női közösség alkotta „nyilvánosság” előtt zajlott, tehát részt vettek benne a szülőasszony nőrokonai, akik már maguk is anyák voltak: így a szülő nő anyja, anyósa, nővére, komaasszonya, keresztanyja és esetleg a közeli barátnők is. Ezeknek az asszonyoknak a legfőbb feladata a fizikai segítségnyújtás mellett a lelki támasz és megerősítés volt. A 17. századi főúri levelezésekből kiderül, a vajúdó fiatalasszony mellett a legtöbb esetben ott volt az anyja, vagy ha ő már nem élt, akkor az anyósa, esetleg más tapasztaltabb rokonasszony vagy más bizalmas uradalmi szolgálattevő felesége, valamint egy vagy két bába, orvost pedig csak egészen ritka és kivételes esetben hívtak. Ez a fajta segítőrendszer a falusi és mezővárosi közösségekben is kialakult, a kölcsönsegítségnyújtás pedig még a 18. századi orvosi irodalomban is sokat használt fogalom volt. Ezekben a művekben az orvosdoktorok ugyanakkor elmarasztalóan írtak a szülés körüli jövés-menésről, lármáról, helytelennek, megrögzöttnek ítélték ezt a szülési szokást. Pedig mindez nem volt más, mint a mély összetartozástudat, hiszen egy falusi asszony számára természetes volt, hogy a segédkezzék a szomszédasszony szülésénél, előfordulhat ugyanis, hogy a következő évben éppen ő kerül hasonló helyzetbe.

A 18. századig nem volt hivatalos bábaképzés Magyarországon, a tudás generációról-generációra szállt, anya adta tovább lányának. Ahogyan pedig már korábban is említettük, a szülésnél a nők voltak jelen, férfiaknak csupán a bába helyszínre szállítása volt a feladata, nem voltak jelen magánál a szülés folyamatánál, inkább az előkészületeknél segédkeztek és egy másik helyiségben várakoztak, sőt sok esetben otthon sem voltak. A szülésen csak kivételes, indokolt esetben voltak jelen a férjek, amikor a férfi fizikai erejére volt szükség – ha az asszonyt támasztani, tartani kellett. A magyar falusi, mezővárosi paraszti közösségekben a 20. század elejéig szigorúan a nemek szerinti munkamegosztás érvényesült, normális körülmények között a férfi és a női munka élesen elkülönült. A szülés szempontjából erre változás a 18–19. század fordulóján érkezett, amikor megkezdődött a szülészet tudományosításának iránya, ennek keretében pedig a 18. századtól szervezett bábaképzés kezdődött.

A kötetben az utolsó fejezet tér rá erre a folyamatra, az ezt övező problémákra, ugyanis a korszakban a legtöbb orvosdoktor tudatlannak és babonásnak tartotta a bábákat, akik helyett tehetséges férfiakat alkalmaztak volna. Mindemellett a 19. században is úgy tartották, a nagyszámú szülési mortalitásért kizárólag a bábák tudatlansága felelős. A negatív mutatókat pedig a bábák szakszerűsítésével és ezzel párhuzamosan a sebészek és orvosok szülészet területén való térnyerésnek alkalmazásával próbálták pozitív irányba elmozdítani.

Albrecht Dürer: a Mária életét megörökítő fametszetciklus Mária születését, Szent Anna gyermekágyas szobáját ábrázoló darabja, 1503 körül. A metszet kiváló képi összegzése annak a kora újkorra jellemző népes női közösségnek, akik a szülésnél segédkeztek. A metszeten belső tér ábrázolása bemutatja a szülésnek a 16 – 18. század, de még a 19. századra is jellemző profán világát. A kép bal szélén látható a szülésnél segédkező, a kimerültség állapotában egymást bíztató, de már ünneplő asszonyok csoportja, középpontban a szülést irányító, az eseményeket koordináló vezető bába alakjával, oldalán a szülés levezetéséhez használt eszközöket tartalmazó, bugyelláris táskával és köldökmetsző késsel. (Kép forrása: Wikipedia)

A kötetből kiderül, hogy már a 19. században is mennyi konfliktust hozott felszínre a bábaság reformja és a szülés tudományosítása. Kiéleződött a bábák és az orvosok, az okleveles bábák és az alacsonyabb végzettségű bábák közötti helyzet. Az orvosok számára az elsődleges cél a szakszerűsítés és az egészségügyi szabályok betartása volt, míg a képzett bábák számára a modernizáció és a hagyomány, az egyén és a közösség igényeinek összeegyeztetése, hiszen szakszerű tudásuk mellett a hagyományos bábai feladatokat is csorbítatlanul akarták képviselni – olvasható az utolsó A képzés, a szakmai (ön)szerveződés változó színterei és médiumai című alfejezetben.

Mindezzel pedig meg is érkeztünk ahhoz a problémakörhöz, amely elképesztően aktuálissá teszi a kötetet, hiszen ma is számos nőt foglalkoztat a háborítatlan szülés kérdése. Újra előtérbe került az otthonszülés, a természetesség, valamint sok vád éri az orvosi beavatkozásokat. Mondhatni a 21. században csúcsosodott ki az a probléma, amely az előbb felsorolt folyamatokkal indult meg: a női, megtartó közösség hiánya, amely korábban természetes módon vette körbe a frissen szült édesanyákat, amelynek mondhatni az irányítója volt a bába, akinek a feladatköre mára szinte teljesen eltűnt. Ahogy a kötet írja: a bábák egykori komplex szerepköre szétbomlott, a szülésznők munkaterülete pedig a kórház szülőszobájára korlátozódott. Míg korábban egy bába nemcsak a szülésnél, de a gyermekágyi időszaknál, a szoptatás nehézségeinél is segített, a közösség más nő tagjai mellett, támogatta a frissen szült édesanyát, addigra a 20. század második felére már a szülést rendszerint férfi szülésorvos irányította, majd a szülés után sem ő, hanem a műszakonként változó ápolónők kísérték a gyermekágyas időszakot, otthon pedig a védőnő ellenőrizte az édesanyát és az újszülöttet. Meggyengültek tehát a rokoni és szomszédsági kapcsolatok, ezzel az egymásra figyelő és segítő mechanizmusok is. A születés és anyaság a régi Magyarországon elképesztő részletességgel és forrásanyaggal mutatja be ennek a folyamatnak a megindulását és kiteljesedését rávilágítva arra, milyen problémák övezik még ma is a születés kérdését és a gyermekágyi időszakot.

A mű elsősorban szakmai közegnek íródott, hiszen a részletgazdagsága miatt jóformán egy tankönyvről beszélhetünk, az olvasmányossága és a téma miatt azonban bárki számára érdekes lehet. Az olvasást némiképp nehezítheti az összegző fejezetek hiánya, hiszen éppen a részletesség miatt az ember könnyen elveszhet egy-egy fejezetben, mindez ugyanakkor nem vesz el a kötet élvezhetőségéből.

A könyv az utolsó fejezetben nagyon pontosan rámutat a ma is élő problémára, de egyben felhívja a figyelmet a szemléletváltásra is: mára a legtöbb nő meg akarja választani nemcsak a szülésének a módját, de a kórházat és az őket körülvevő személyeket is, a választások mögött pedig a legtöbb esetben a személyesség, a személyes kapocs, az egyénre irányuló figyelem visszaszerzése a cél. „A mai szülésznők pedig keresik az utat, amely a tudományosság megőrzése mellett megőrzi a születés csodáját és figyelmeztet a természet rendjére, tiszteltére, folytonosságára és a közös felelősségre.”

 

Fischer Viktória

Ezt olvastad?

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt
Támogasson minket