Tanulmánykötet Törökbálint sokszínű hagyományáról

Törökbálint sokszínű hagyományának ápolása, német nemzetiségi vonatkozású helytörténeti értékeinek megőrzése gyönyörű feladat. Gyerekkoromban a magyarországi németek történelme, második világháború utáni elűzetése tabu téma volt és hivatalosan először 1987 márciusában, egy budapesti történész konferencián hallottak az érintettek az 1946-1948 közötti tragédiáról és a felelősség kérdéséről. Az 1980-as évek végére a kutatások nagy része az elűzetésre fókuszált és feltárták a területi levéltárakban található, ezzel kapcsolatos dokumentumokat. Ez azzal is együtt járt, hogy a kutatók egyre inkább a lokalitás, regionalitás felé fordultak. Ezért a helytörténet – az országos történetírás mellett – tovább árnyalta, kiegészítette, gazdagította ismereteinket.

A magyarországi németek története, hagyományai és elűzetésük azonban a rendszerváltás óta is a történelem azon fejezeteihez tartozik, amelyekről a mai átlagos magyar állampolgár csak érintőlegesen hallott. Ez helyi szinten sincs másképpen. A kezünkben tartott tanulmánykötet szerzői megkísérelték az eddig csak hiányosan bemutatott témákat felkutatni. Tiszteletre méltó munkájuk, amely a helyi közösség gazdag múltját tárja fel az olvasók előtt: Csébfalviné Szalai Erika német nyelven a törökbálinti szokásokat, hagyományokat, N. Császi Ildikó Törökbálint földrajzi neveit, Pettinger-Szalma Vendel Törökbálint nemzetiségi és felekezeti mutatóinak vázlatát (1800–1960) mutatja be, valamint Simon Ágnes német nyelven a Törökbálintról elűzöttek sikeres integrációját vizsgálja.

Az első szerző, Csébfalviné Szalai Erika német nyelvű tanulmánya leírja a régi helyi szokásokat és hagyományokat – különösen jónak találtam azt, hogy leírta a mai „megfelelőit” illetve jelezte, melyik hagyományokat nem ápolják már. Nagyon szép és megható a bevezetőjében leírt célja: A kutató munkájával erősíteni kívánja a fiatal generációk kapcsolatát a német nemzetiséggel és a német nyelvvel azáltal, hogy megismerteti velük őseik kultúráját és hagyományait. Egyetértek és támogatom a szerző azon mondatát tanulmánya bevezetőjében, mely szerint, ha a gyermekek kiskoruktól kezdve megismerik gyökereiket és kultúrájukat, egész életen át ápolni fogják és valószínűleg át is adják a következő generációnak. Munkáját szívből ajánlom nem csak a magyarországi németek leszármazottjainak, hanem mindenkinek, hiszen – ahogyan a szerző is megfogalmazta – minden kisebbség gazdagabbá teszi sokszínű világunkat, értéket képvisel.

N. Császi Ildikó tanulmánya a Törökbálint földrajzi nevei címet viseli, amely egy 1988-ban megvédett szakdolgozat kivonata, s ez különösen értékessé teszi. A témaválasztást különösen jónak találtam, hiszen a földrajzi megnevezések ugyanolyan sokat tudnak mesélni múltunkról, történelmünkről, mint az írott dokumentumok, néha talán többet is. Gondoljunk csak arra, hány utcát neveztek át a második világháború után vagy a rendszerváltást követően. A tanulmány elején N. Császi Ildikó röviden megismerteti az olvasóval a települést, Törökbálintot, majd a földrajzi nevek lejegyzésére vállalkozik, ahol többnyire magyar és német adatokkal találkozott. Nekem különösen tetszett, hogy a történeti neveket az eredeti helyesírás szerint közölte. Így azok további kutatásoknál is nagy segítséget nyújthatnak, hiszen a 19-20. századi térképkészítők nyelvhasználatát tükrözi. Útmutatójával segítséget is kínál olvasóinak, illetve jelzi a névanyag helyesírását is – ami magyar és német adatoknál különösen jó, valamint külön fejezetben felsorolja az adatközlők által nem ismert, de a térképek segítségével lokalizálható neveket. A szerző 1987-ben nagyon részletes gyűjtést végzett és az elkészült adattárat, valamint a tipológiai vizsgálatát más kutatásokban is jól lehet használni, más vidék neveivel való összehasonlításra is kiválóan alkalmas. N. Császi Ildikó tanulmánya véleményem szerint ösztönzőleg hathat a környékbeli kutatókra, helytörténészekre.

Pettinger-Szalma Vendel Törökbálint nemzetiségi és felekezeti mutatóinak vázlata 1800 és 1960 között című tanulmánya nem csak a helyi, törökbálinti helytörténészeknek, hanem a környékbeli települések lakóinak is érdekes adatokat mutat be. A munka különösen értékes, mivel szerzője a Törökbálinton végzett kutatásának eredményeit további hét olyan településsel hasonlította össze, melyek kapcsolatban voltak egymással és a fővárossá váló Budapesttel is: Torbágy/Kleinturwall, Bia/Wiehall, Páty/Bath, Zsámbék/Schambeck, Budakeszi/Wudigeß, Budaörs/Wudersch és Diósd/Orasch adataival is találkozunk a tanulmányban. Dicsérendő a kutatás a tág időbeli határok miatt is – a 17. század végétől 1960-ig mutatja be az asszimilációs folyamatokat és ezen belül talán az egyik legérdekesebb kutatás az agglomerációs lakosság növekedésével kapcsolatos vizsgálat és a szerző által összeállított táblázat volt. A társadalmi változások mellett az 1880-as évektől egyre pontosabban lehetett vizsgálni az anyanyelvi és felekezeti viszonyokat, majd az urbanizációs és történelmi folyamatok is éreztetni kezdték hatásukat. A tanulmányban az ezekről az évtizedekről készített kutatás, valamint a szerző által összeállított táblázatok – népesség számáról, anyanyelvről, kitelepítésről – értékes adatai további kutatásokra inspirálhatják a környékbeli települések helytörténészeit, kutatóit. Ahogyan a szerző is összegzésében nagyon helyesen megfogalmazta, a németek elűzésének részletes társadalomtörténeti vizsgálatához tanulmánya is alapul szolgálhat. 

A negyedik munka, Simon Ágnes német nyelven írt tanulmánya Geschichte und Integration der aus Törökbálint vertriebenen Ungarndeutschen in Baden-Württemberg [A Törökbálintról elűzött magyarországi németek integrációja és története Baden-Württembergben] egy 2013-ban sikeresen megvédett diplomamunka. Számos könyvet kiadtak már a törökbálinti németek elűzetéséről, azonban a kitelepítettek új hazájában történt integrációjáról nem igazán tudunk sokat. Simon Ágnes témaválasztását ezért különösen jónak találom. Személyesen is nagyon érdekel a magyarországi németek 1946 utáni, németországi története – saját családomban például a legidősebb korosztály haláláig Magyarországot (Budaörsöt, Soroksárt – ahonnan elűzték őket) tekintette hazájának (Ihre Heimat). A szerző kíváncsi volt arra, hogyan illeszkedtek be a törökbálinti elűzöttek új hazájukban és mi segített nekik ebben a nehéz időszakban, valamint hogyan őrizték meg nyelvüket, hagyományaikat. Simon Ágnes szép, nyelvileg helyes módon írta meg kutatási tapasztalatait és nagyon dicsérendő az a sok feladat, amit az oral history eszközeivel elvégzett: személyesen kereste fel az érintetteket, beszélgetett velük, kérdőívet készített hozzá, interjúkat rögzített. Ezek fontos lépések ahhoz, hogy minden szeletét megismerjük az elűzetésnek, hiszen ez a történelmi tény Magyarországon 40 évig tabu téma volt és ezért sok kitelepített nem mert beszélni erről. A Németországba elűzött magyarországi németeknél pedig, ahogyan a diplomamunka szerzője is leírja, az egyébként is nehéz helyzetben (ahol mindent újra kellett kezdeni) az is nehezítette integrációjukat, hogy sokszor nem szívesen, nem tárt karokkal fogadták őket a németek.

Simon Ágnes munkája ösztönzőleg hat további kutatások megkezdésére. A tanulmány egyetlen állításához kívánok megjegyzést fűzni. Egy helyütt a szerző tévesen idézi az egyik szakirodalmat: „Am 22. Januar waren die ersten Züge mit Bewohnern aus Wudersch (Budaörs) weggefahren/Január 22-én már kifutottak az első vonatok budaörsi németekkel.” Valójában azonban az első vonat Budaörsről 1946. január 19-én gördült ki az elűzöttekkel, (ezért is ez az emléknapja a magyarországi németek elűzetésének). Bár január 22-én is indult kitelepítési vonat Budaörsről, az azonban már nem az első volt.

A tanulmánykötet szerzői kutatásukkal a helyi identitást erősítik, valamint a lokalitáshoz kapcsolódóan olyan tényeket és adatokat közölnek, melyek sehol máshol nem hozzáférhetőek. A kötet értéke ezért egyrészről annak töménységében – adatgazdagságában – mutatkozik meg, melyet odaadással, időt és energiát nem kímélve gyűjtöttek. Másrészről eredményeiben melyek további kutatásokra biztatnak. Ehhez kívánok a téma iránt érdeklődőknek kellemes olvasást és egy helytörténeti információkban gazdag időutazást!

Gajdos-Frank Katalin
igazgató, Jakob Bleyer Heimatmuseum

A kötet adatai: Egy hajdanvolt német település a főváros árnyékában II. [Eine ehemals deutsche Ortschaft im Schatten der Hauptstadt II.] Szerk. Pettinger-Szalma Vendel, Szalma Balázs. Törökbálint, Törökbálinti Német Önkormányzat, 2017.

Ezt olvastad?

Beszámoló a Sors mint tapasztalat (1945–1989) című műhelykonferenciáról

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia társrendezésében 2023. május 18–19-én

X