Új szemszögből a régi Magyarország utolsó háborújáról
Régóta várt mű bemutatójának adott otthont a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Díszterme április 16-án, amikor Hajdu Tibor és Pollmann Ferenc munkáját, A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918 című művet mutatta be Romsics Ignác, valamint a szerzőpáros.
A Hajdu-Pollmann páros műve hosszú idő után az első összegző jellegű, magyarországi tudományos munka a Magyar Királyság háborús részvételéről, megjelenésének pedig fontos aktualitást ad a tavalyi világháborús emlékév. A bemutató jelentősen eltért a tudományos életben oly gyakori, pusztán protokolláris és formális könyvbemutatóktól. A csütörtöki eseményen a megszokott tiszteletkörök helyett egy valódi, termékeny valamint inspiráló párbeszéd alakult ki Romsics Ignác és a megállapításaira reagáló szerzők között.
Először Kovács Vilmos ezredes, a HM HIM parancsnoka köszöntötte a jelenlévőket. Rövid beszédében kiemelte, hogy az első világháborús magyar szerepvállalás kutatása és oktatása nem kap kellő hangsúlyt. Emiatt is ítéli fontosnak a Hadtörténeti Intézet az olyan munkákat, mint a Hajdu-Pollmann szerzőpáros műve. Kovács továbbá elismerő szavakkal nyilatkozott A régi Magyarország utolsó háborújáról, dícsérve többek közt annak felosztását.
Ezután Romsics Ignác, az Eszterházy Károly Főiskola oktatója és egyben Történelemtudományi Doktori Iskolájának vezetője vette át a szót, aki egy rövid, ámde alapos historiográfiai bevezetőben összegezte a történettudomány első világháborúhoz való viszonyulásának főbb csomópontjait és tendenciáit, valamint külön vizsgálta a korszakkal foglalkozó főbb idegen- és magyar nyelvű munkákat, mindezzel kontextusba helyezve a szerzőpáros művét. Áttérve A régi Magyarország utolsó háborújára, Romsics a mű kronologikus felépítését vizsgálta, továbbá aláhúzta, hogy Hajdu Tibor és Pollmann Ferenc munkája az első világégés német, orosz, angol és magyar nyelvű szakirodalmát használja fel. A mű döntő erősségeként értékelte Romsics, hogy kritikusan viszonyul a vizsgált téma historiográfiai hagyományaihoz, és az első világháború kapcsán gyakori sztereotip értékelésekhez. A műben – emelte ki Romsics – szó van a fronteseményekről, a hátország életéről, valamint az osztrák-magyar politikai életről. Romsics bemutatójában, elismerő megállapításai mellett csupán egy bevezető jellegű fejezetet hiányolt a műből, amely áttekintette volna a közös hadsereg struktúráját és fegyvernemeit, ezáltal segítve az olvasókat a mű további részének teljesebb megértésében. Romsics pozitív tényezőként emelte ki, hogy a könyvben számos fotó és térképvázlat szerepel, azonban hiányolta ezek jegyzékét a kötet végéről.
Átvéve a szót, a szerzők közül elsőként Pollmann Ferenc reagált Romsics Ignác észrevételeire. Pollmann a bevezető fejezet hiányát terjedelmi korlátozásokkal magyarázta, kiemelve, hogy évekkel ezelőtt már megjelent egy első világháborúval foglalkozó lexikon, melyben az olvasók választ találhatnak a közös hadsereg felépítésével és fegyvernemeivel kapcsolatos kérdéseikre. Pollmann leszögezte továbbá, hogy céljuk volt egy egységes kép nyújtása az első világháborúról, továbbá be akarták mutatni, hogy milyen volt az élet a fronton és a hátországban a háború során. Pollmann hozzátette, hogy művükben demonstrálni akarták, hogy az első világháború határvonal volt, vagy „ahogy mondani szokták, a háború hosszú árnyéka máig nyúlik”.
Hajdu Tibor
Végezetül Hajdu Tibor válaszolt röviden Romsics megállapításaira. Hajdu egyetértett Romsics észrevételeivel, és hozzátette, hogy művükben jó lett volna bemutatni például a téma historiográfiáját, vagy a közös hadsereg etnikai arányait is. Mindez azonban Hajdu szerint is túltett volna a terjedelmi korláton. Értékelve Romsics észrevételeit, Hajdu leszögezte, hogy „Romsics értette is, amit olvas, ami nem minden recenzensről mondható el”.
Ezt olvastad?
További cikkek
Beszámoló a hatodik SZETE konferenciáról
2024. április 18-án és 19-én került megrendezésre a Szegedi Történészhallgatók Egyesületének hatodik konferenciája, amelynek a helyszíne idén is a Szegedi Akadémiai Bizottság székháza volt. A két napos SZETE konferencia összesen […]
Globális miniatűrök – Magyarország története a világ perspektívájából
2023-ban jelent meg a Corvina Kiadó gondozásában Laczó Ferenc, Vadas András és Varga Bálint szerkesztésében Magyarország globális története a kezdetektől 1868-ig című kötet, amely ennek a kezdeményezésnek a második része. […]
Középiskolai országos történelmi verseny Szegeden
2024. április 12-13-án zajlott le a Báthory István Középiskola Tanulmányi Verseny döntője Szegeden. A kétfordulós országos történelmi verseny felvezetéseként sor került egy tanároknak és diákoknak szóló szakmai fórumra is. A […]
Előző cikk
ISHA Budapest: A történész hallgatók nemzetközi szövetsége
„Aki nem ismer idegen nyelveket, mit sem tud a magáéról.” Goethe találó sorai juthatnak eszünkbe, amikor a nemzetközi nyitás, perspektíva esszenciális voltát szeretnénk hangsúlyozni történetírásunkban. Ahogyan a más szakterületeken tanulóknak, […]