Találatok a következőhöz: neb
A hódmezővásárhelyi Emlékpont és a kommunista múlt amerikai szemmel
Az Emlékpontba belépve elsőként annak hatalmas mérete tűnt fel, hiszen Hódmezővásárhely – mondhatni – kisváros, ahol a nagy épület valósággal kiugrónak, már-már hivalkodónak tűnhet. Túlméretezettsége viszont szimbolikusan kifejezi, mekkora hatást
Kutatni terepen, könyvtárban és térképtárban – interjú Polgár Balázzsal
Polgár Balázs régész-muzeológus 2013 óta a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadirégészeti gyűjteményének vezetője, 2020 óta pedig a múzeum Tárgyi Gyűjteményi Osztályának osztályvezető-helyettese. Fő kutatási területe a konfliktusrégészet, 2019-ben megvédett
„A szépség költője” – John Keats élete
„Itt nyugszik az, kinek nevét vízre írták” – olvasható John Keats sírján, Róma protestáns temetőjében, a Cimitero Acattolicoban. Úgy tudjuk, hogy maga a haldokló költő fogalmazta meg sírfeliratát, ezt a
Mészáros Lázár, a szabadságharc hadügyminisztere
Mészáros Lázár 1796. február 20-án született Baján. Apja, Mészáros János, fia későbbi jellemzése alapján táblabíró, szabadkai polgár, bajai nemesi honorátior, pacséri composessor, azaz részbirtokos és tarankuti pusztabirtokos volt. Egyszerű csallóközi
Port Arthur 1904–1905. évi ostroma
1904 karácsonyán a világ közvéleményének figyelmét egy százezres hadseregeket megmozgató, Kelet-Ázsiában dúló fegyveres konfliktus kötötte le: az 1904–1905-ös orosz–japán háború. A Koreai-félsziget feletti dominancia megszerzése céljából a hadban álló felek
Tadeusz Kościuszko élete
Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko 1746. február 15-én született a lengyelországi Kosówban. A történeti szakirodalomban több időpontot is találhatunk a születés időpontjára: február 4-ét, február 12-ét vagy éppen február 15-ét. Vérbeli
Online elérhetővé vált Krassó György archívuma
Elérhetővé vált az interneten a 30 éve elhunyt emblematikus ellenzéki személyiség, Krassó György hírügynökségének archívuma. Budapest Főváros Levéltára (BFL) Krassó György élettársa, Háy Ágnes jóvoltából letétként őrzi Krassó terjedelmes irathagyatékát.
A múlt üzenetének ereje – interjú Knapp Évával
Knapp Éva neve fogalom a magyar irodalom- és eszmetörténeti kutatásokban. Önálló, illetve férjével, Tüskés Gáborral közösen publikált tanulmányai és kötetei állandó igazodási és referenciapontok a szakmában. Az első és mindmáig
A száműzetés krónikája – Szibériai napló (1948-1954)
Aligha akad olyan ember a világon, aki ne ábrándozott volna csak egyszer is arról, milyen jó lenne elutazni a múlt egy kiválasztott pontjára, és átélni valamilyen nagy történelmi eseményt. És
Amikor Magyarországra hivatkoztak a Westminsterben. Magyar példa a Home Rule vitákban
A Home Rule jelentése „hazai kormányzás”. Voltaképpen ezt szokták autonómiának hívni. 1870–1914 között az írek autonómia-követelése váltotta ki talán a leghosszabb ideig tartó brit belpolitikai vitát, amely során a reformokat