Az Oszmán Birodalomról – Egy hosszúra nyúlt „betegség” kórtörténete

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

Az Oszmán Birodalommal foglalkozó szakirodalmak többsége a nagyság (gloire) időszakára fókuszál és csak kevés hangsúly esik a birodalom 18–19. századi történetére. Különösen igaz ez a magyar nyelvű irodalmakra, amik főként a két állam kényszerű szomszédságát és különösen a 16–17. századot dolgozták fel. A sokak számára elfelejtett Oszmán Birodalom hosszú agonizálását kitűnően jellemzi I. Miklós orosz cár kijelentése, aki szerint a birodalom „Európa beteg embere” volt. A gyógymódot többen ismerhetjük, mivel az amputációt a beteg túlélte, sőt, segítőket hívva maga is kezelést adott az önjelölt orvos számára (krími háború, 1853–56).

A történetírók számára az Oszmán Birodalom felemelkedése és bukása mindig is izgalmas elméleti területnek bizonyult. Ahogyan a 19–20. században fennálló Osztrák-Magyar Monarchia kapcsán már többen megjegyezték, egy birodalom fennmaradása nagyban függött annak centripetális és centrifugális erejének egyensúlyától. A végeredményből („birodalom összeomlása”) kiindulva, visszafelé haladva két tényező vagy azok kombinációja eredményezhette a birodalom felbomlását, így bizonyos külső vagy belső folyamatok járulhattak hozzá a „beteg” halálához. A különböző elméletek más és más tényezőt emeltek ki a sorból, így például a katonai réteg meggyengülését, a világgazdaságból való kimaradást (periféria-szerepet) vagy a fejletlen gazdaságpolitika eredményeit. A különböző tényezők rendszerszintű összehasonlítására eddig csak kevesen vállalkoztak, azonban Demeter Gábor könyvében pontosan erre tesz kísérletet.

A kiadvány újdonsága abban rejlik, hogy a fent kifejtett elméleti sík mellett kimerítő statisztikai és közgazdasági számítással támasztja alá azok valóságtartalmát. A komoly matematikai műveletek segítségével könnyebben meg tudjuk érteni az adott régiók gazdasági és politikai döntéseit, amik eddig csak a szakirodalmi tudásunkból voltak ismeretesek. A szerző olyan, mindennapokban is jól megragadható eseteken keresztül mutatja be az Oszmán Birodalom gazdasági-politikai működését, mint például a mezőgazdasági fenntarthatóság kérdése (gabona versus olajbogyó), a felekezeti hovatartozás kérdése (muszlim vagy keresztény vallás követésének kérdései) vagy például egy külföldi államhoz való csatlakozás lehetősége.

Az Oszmán Birodalom területéből fakadóan nagymértékben támaszkodott a katonaságra. A 18. századi katonai vereségek és a gazdasági nehézségek miatt azonban a kormányzat egyre kevésbé tudta hatalmát kiterjeszteni a központtól távol lévő és leszakadó „bolygóin” (perifériák). A nagyra nőtt birodalom ezért sajátos spirálba keveredett ebben az időszakban: a folyamatos háborúskodáshoz szükséges pénzbevételeket csak úgy tudta megszerezni, ha azokat bérbe adta, vagy a helyi (regionális) hivatalnokrétegre bízta annak begyűjtését. Utóbbiak az idők folyamán egyre nagyobb hatalomra tettek szert, így politikai-gazdasági és katonai értelemben is ők voltak a hatalom valódi letéteményesei. A kormányzat pedig pénz hiányában nem volt képes arra, hogy fegyverrel törje le ezek hatalmát, ami növelte a birodalomban uralkodó káoszt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a nagy földrajzi kiterjedtség és széles kapcsolati háló ellenére a birodalom mozdulatlannak tűnhetett az avatatlan szem számára, azonban a felszín alatt komoly folyamatok zajlottak.

1908. Törökország, Isztambul Aranyszarv-öböl, szemben a Galata-torony. Kép forrása: Fortepan

A birodalom világgazdasági megjelenését – hasonlóan a világ más részeihez – itt is a francia-brit vetélkedés befolyásolta leginkább. A 17. század végétől egészen az 1830-as évekig a Mediterráneum keleti részén francia dominancia volt jellemző, így az Oszmán Birodalom legnagyobb kereskedelmi partnere is ő volt. Klasszikus irány volt még a Fekete-tengeren való kereskedelem, ami egészen 1783-ig az oszmánok kezén volt. Különösnek hathat, de az Oszmán Birodalom sokáig nem rendelkezett kifejezett kereskedelempolitikával, ami később nagyban befolyásolta annak fejlődését.

A birodalom különböző belső egységei eltérő gazdasági lehetőségekkel és motivációkkal bírtak, amit a központ (Konstantinápoly) csak kis mértékben tudott befolyásolni. Több régió számára a termelés megszervezése és a kereskedelem egyedül a központ ellátását célozhatták, míg mások –például a görög kikötővárosok – európai piacok felé is kacsintgathattak. A kormányzat több esetben beleszólt a régiók működésébe, így például szabályozott (nyomott) árakon kötelezték őket terményeik eladására, ami így gátolja a szabad gazdasági kapcsolatok létrejöttét. Ez a rendszer később a különböző kereskedelmi vállalatok és a britek megjelenésével változik meg, akik többször megkerülték az államot és közvetlenül a termelőktől szerezték be nyersanyagaikat (például a gyapotot).

Dohánygyár Samsunban, 1910. Kép forrása: Wikipédia

A 19. század legnagyobb változását a Tanzimat-reformok jelentik. A lemaradás érzete több államban is általánosnak mondható a korszakban, így az ekkor meghirdetett újításokat többen a magyar reformkorhoz hasonlatosnak látják. Az átalakítás célja a birodalom gazdasági, politikai és katonai lemaradásának felszámolása, illetve a periférikus szerepből való kitörés jellemezte. Az 1839-ben kiadott szultáni rendelet (gülhanei hatti-serif) célja az alattvalók egyenlőségének megteremtése, a katonai és gazdasági viszonyok átalakítása volt. A strukturális reformok érintették a katonaságot, az oktatást, a korábbi viszonyoktól eltérő bíróságokat, valamint a kereskedelmi szférát egyaránt. A folyamat végén az 1876-ban elfogadott oszmán alkotmány áll, mintegy keretben foglalva ezt az időszakot.

Az oszmán alkotmány (1876) ünneplése egy görög litográfián. Kép forrása: Wikipédia

A 19. századi reformok gyökeresen alakították át az Oszmán Birodalom szerkezetét. A gőzhajók megjelenésével a korábban bizonytalan időtartam („7 vagy 70 nap”) helyett pár napos időintervallummal kellett számolniuk az oszmán kereskedőknek. A vasút megjelenése meglehetősen ambivalensnek bizonyult, mivel ez egyszerre biztosította a távoli piacok bevonását a gazdasági vérkeringésbe, illetve eliminálta a korábban kiépített gazdasági (protekcionista) szisztémát. A híres-hírhedt „Berlin-Bagdad” vasút is inkább bizonyult stratégiai elképzelésnek, mint az oszmán gazdasági viszonyok átalakításának fő tényezőjének.

A kötet tartalmas illusztrációanyaggal, táblázatokkal, ábrákkal és képekkel bír. Ehhez tartozik még egy kimerítő földrajzi-és személynévmutató is, ami növeli a könyv használhatóságát. A kötet végén található 57 darab kép segít az olvasó számára, hogy vizualizálni tudja azt a rendkívül széles tudás- és tényanyagot, amit Demeter Gábor mutat be számára. A többször idézett gazdasági számítások ábrái és statisztikái azonban nem kaptak külön listát, ami akadályozhatja a kiadvány maximális befogadását. A könyv jól egyesíti magában a „top-bottom” és az alulról felfelé való építkezés modelljét, ami az olvasó számára többnyire észre sem vehető. A kiadvány hozzájárulhat egy „beteg ember” belső és külső állapotának megértéséhez, illetve hogy számszerűen láthassuk a történelmet mozgató vékony szálakat.

Kiss Márton

Az ismertett kötet adatai: Demeter Gábor: A Balkán és az Oszmán Birodalom II. – Társadalmi és gazdasági átalakulások a 18. század végétől a 20. század közepéig. Oszmán Birodalom (Rumélia, Anatólia, Közel-Kelet). Budapest, MTA BTK TTI, 2016. 756 p.

Ezt olvastad?

A Bibliotheca Hungaro-Polonica – Magyar-lengyel Könyvtár 2018-ban, Lengyelország függetlenedésének századik évfordulóján azzal a céllal jött létre, hogy a huszadik század
Támogasson minket