Oszmán Birodalom
Akit Thököly is ki akart szabadíttatni. Esterházy Antal, a Héttorony foglya
Esterházy Antalnak (1676–1722) a Rákóczi-szabadságharc kuruc tábornagyának a szabadságharcot megelőző katonai karrierjéről sajnos mind a mai napig nagyon kevés információval rendelkezünk. Noha annak ellenére, hogy katonai pályája már jóval 1703
Tűzvetés és kéneső – Az Erdélyi Fejedelemség aranya
Az elmúlt időszakban – örvendetes módon – fellendült a tudományos igényességgel, elsősorban a történelem iránt érdeklődőket célközönségnek tekintő ismeretterjesztő kötetek megjelenése. Ebbe a sorba illeszkedik Mátyás-Rausch Petra 2022-ben a Martin
Konstantinápoly ostroma és bukása 1453-ban
Mint előző cikkünkből kiderült, hosszas előkészületek után II. Mehmed csapatai április elején érkeztek meg Konstantinápoly falai alá, ezzel kezdetét vette a város ostroma, amelyben egy ideig úgy tűnt, hogy a
Oszmán és bizánci előkészületek Konstantinápoly ostromára
Az Oszmán Birodalom szultánjai több alkalommal is megpróbálták elfoglalni Konstantinápolyt, de minden egyes alkalommal kudarcot vallottak, mígnem 1453. május 29-én az egykor szebb napokat látott Bizánci Birodalom fővárosát elfoglalták II.
Tragikum és komikum egyszerre volt jelen Erdély (kora) újkori történetében – Bandi Bálint előadása a PTE Személyes történelem kurzusán
A PTE BTK Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke által szervezett Személyes történelem – Kalandozások a középkor és a kora újkor világában című kurzus ide szemeszterének utolsó előadását Bandi
Tayyib Gökbilgin török történész páratlan turkológiai könyvhagyatéka került a Szegedi Tudományegyetemre
Tayyib Gökbilgin a 20. századi Törökország egyik legjelentősebb történésze, akinek munkássága nemcsak jól ismert, de megkerülhetetlen is az oszmán–magyar kapcsolatokkal foglalkozó történészek és turkológusok körében. Nevét a szélesebb érdeklődő közönség
Az Oszmán Birodalom felemelkedése című sorozatról
„A legnagyobb császárnak, a királyok királyának, a szerencsés, győzedelmes, diadalmas, győzhetetlen Mehmetnek, Isten akaratjából a föld és tenger urának…” – írta II. Mehmed oszmán szultánnak a róla szóló könyv ajánlójában
Közösség, életmód, kultúra: narratívák a kora újkorból | Konferenciafelhívás
Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatói és az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Történelem Tanszéke országos konferenciát szervez 2023 tavaszán, amelyen a magyarországi és határon túli doktorandusz hallgatók lehetőséget
Az európai Oszmán hódítás nyomában – interjú Ágoston Gáborral
Az amerikai Georgetown Egyetem professzoraként dolgozó Ágoston Gábor rendszeresen publikál angol, magyar és török nyelven. Tizedik, ezúttal magyarnyelvű könyve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg Az Oszmán hódítás és
VIII. Henrik első minisztere, Thomas Wolsey bíboros
VIII. Henrik hatalomtechnikai módszerei apja gyakorlatához igazodtak, hiszen VII. Henrikhez hasonlóan olyan tanácsadókkal vette magát körül, akik a tradicionális középkori eredetű végrehajtó hatalmi struktúra és hierarchia szerint a törvényesség határait nem