Boszorkányok márpedig nincsenek? – 900 éve hunyt el Könyves Kálmán

Könyves Kálmán alakja kivételesnek számít a magyar uralkodók hosszú sorában. A régebbi történeti feldolgozások, különösen a tizenkilencedik században írottak, kiemelték azt, hogy Magyarország, és különösen az Árpádok, nemcsak hódítókat adtak a világnak, hanem olyan széles látókörű és művelt férfiakat is, mint Könyves Kálmán. A király történelmi megítélése mégis sokáig ellentmondásos maradt, hiszen a ránk hagyományozódott kevés forrásból igen eltérő képet kaphattunk a személyiségéről és a tetteiről. Könyves Kálmán 1116. február 3-án hunyt el, 900 évvel ezelőtt.


Forrás: Wikipedia

Családja és ifjúkora

Könyves Kálmán születésének idejét csak megbecsülni tudjuk, de nem szól közvetlen történeti forrás az édesanyjáról sem. I. Géza (1074 – 1077) királynak két felségéről tudunk: az első egy Zsófia nevű hercegnőről, a limburgi herceg lányáról, és Szünadénéről, aki VII. Mihály bizánci császár nővérének volt a lánya. Mivel a bizánci hercegnő I. Géza halála után visszatért a konstantinápolyi udvarba, ezért feltételezhető, hogy nem született gyermeke a királytól, különben továbbra is Magyarországon maradt volna. Géza gyermekeinek az édesanyja tehát Zsófia lehetett.

Abból a tényből, hogy Könyves Kálmán, és az öccse Álmos, az 1090-es években váltak aktív politikai szereplőkké, valamint a szüleik 1060-as évek első felére tehető házasságából legalább két fiúgyermek is született, akiről csak a krónikás szűkszavú híradásából tudunk, azt következik, hogy Kálmán születése valamikor 1070 tájára tehető. A két fiún kívül lehettek lánytestvérei is, a II. István idejében trónkövetelőként fellépő Bors ispánról, és Ivánról feltételezik, hogy esetleg Kálmán és Álmos lánytestvérei révén Árpád-házi rokonok lehettek.

Kálmánnak nemcsak a „Könyves” mellékneve tér el a megszokottól, de a keresztneve is szokatlannak számított az Árpád-korban. A kortárs középkori krónikások a latin Colomanus, Colombanus nevet a ’columba’, azaz galamb szóból eredeztették. A nyelvészek szerint a török eredetű név ’maradék’ jelentésű. De Alsó-Ausztriában működött egy Skóciából érkezett hittérítő, Stockeraui Szent Kálmán, aki 1012-ben halt vértanúhalált. A tisztelete Magyarországon is elterjedt, így I. Géza akár róla is elnevezhette a fiát. Fennmaradt egy történet is, amely szerint az ereklyéje egy ideig Magyarországon volt, röviddel a halála után.

Könyves Kálmán fiatalkoráról a forrásaink hallgatnak. A neve akkor kerül elő ismét, amikor I. (Szent) László (1077 – 1095) az utódlásról dönt, és a magyar krónikás hagyomány tájékoztatása szerint Álmost szemelte ki utódjának. A középkori elbeszélő forrásaink azonban nem hagytak ránk túl megnyerő képet Könyves Kálmánról. „Külsejére nézve visszataszító volt: borzas, szőrös, kancsal, púpos, sánta, dadogó, ám ravasz és tanulékony”.[1] A leírás valóságos karikatúrája a középkori uralkodói ideálnak, de hogy mégsem lehetett minden alap nélküli, arra László döntése is utal, amely szerint utódjának Álmost szánta, nem pedig az egyházi karriert befutó Kálmánt.

Csakhogy ez a kép, ami elénk tárul az uralkodóról, II. (Vak) Béla (1131 – 1141) utódai alatt született meg, nekik pedig minden okuk meg volt arra, hogy befeketítsék a királyt. Emellett pedig azt is meg kell említenünk, hogy ha Kálmán a fenti testi hibák összességével bírt volna, aligha tölt be magas egyházi méltóságokat, mivel a fenti hibák arra is alkalmatlanná tették volna. II. Orbán pápa egy levelében dicséri a király kánonjogi tudását, és a lengyel Anonymus Gallus hasonlóképpen emlékezik meg a magyar királyról, vagyis bármilyen fogyatékossága is volt Kálmánnak, az nem terjedt ki a szellemi képességeire, és nem akadályozta meg azt, hogy püspök legyen belőle.

A másik magyarázat, amelyet Kristó Gyula vetett fel, az az, hogy Kálmán testi hibája miatt László már idejekorán egyházi pályára küldte az unokaöccsét, és ebben az időszakban pedig a trónutódlás szempontjából betöltött szerepe másodlagos volt. Élt még ugyanis Lampert herceg, Géza és László öccse, valamint Salamon király nála kevésbé bajkeverő öccse, Dávid herceg is, és az uralkodó is joggal remélhette, hogy előbb-utóbb neki is születik egy fiúörököse.

Álmos és Kálmán pályafutása egymás mellett haladhatott, míg Kálmánt előbb pappá, majd az 1090-es években királyi kinevezéssel váradi vagy egri püspökké emelték, addig Álmos megkapta a horvát királyi címet. Csakhogy az 1090-es évek elején meghal a fent említett Lampert és Dávid is, örökösként pedig csak Kálmán és Álmos jöhetett szóba. László a megnyerőbb külsejű, és kormányzási tapasztalatokkal is bíró fiatalabbik unokaöccsét jelölte ki utódjául. Kálmán nem fogadta el a döntést, és Lengyelországba távozott.


Forrás: Wikipedia

Királyként a császár és a pápa között

Bármi is történt, annyi bizonyos, hogy 1095 nyarán meghalt I. László, és utódjául 1096 tavaszán Könyves Kálmánt koronázta meg az esztergomi érsek. A két időpont közötti meglepően nagy távolság arra utalhat, hogy valamiféle küzdelemre is sor került a két testvér között, bár egyetlen híradás sem emlékezik meg arról, hogy konkrét katonai lépések is történtek volna. Viszont Kálmán csak azután uralkodhatott, hogy a pápa elbocsátotta őt az egyház kötelékéből. A két testvér között különbség volt külpolitikai koncepcióban is: míg Álmos a német-római császár és a pápa invesztitúraharcában az előbbi mellé állt volna, követve I. László utolsó éveinek magyar külpolitikáját, addig Kálmán a pápaság pártján állt.

Könyves Kálmánnak már trónra lépése évében egy komoly kihívással kellett szembenéznie. Az 1095-ben I. Orbán pápa által meghirdetett keresztes hadjáratok ugyanis 1096-ban már a keresztes seregek felvonulási útján fekvő Magyarország határára értek. Kálmán eleinte átengedte őket, azonban a rendezetlen hadak nekiálltak fosztogatni. Remete Péter serege elfoglalta Zimonyt, és számos magyart megölt, de amikor a királyi sereg közelebb ért, elmenekültek az országból. Az újabb érkezőket előbb Nyitránál, majd Mosonnál győzték le. 1096 őszén Bouillon Gottfried már a saját testvérét és a családtagjait adta kezesként a magyar királynak, hogy a keresztes sereget átengedje. Ez a hadjárat végül nem okozott gondot. A források rendkívül sajátságosak Könyves Kálmán és a keresztesek ügyében: míg az Álmos utódai alatt írt magyar krónikák elítélik a királyt, amiért szétverte a támadókat, addig a külföldi források, mint például Guibert francia apát, úgy vélik, hogy Kálmán jogosan járt el.

Könyves Kálmán egész uralkodása alatt aktív külpolitikát folytatott. Feleségül vette Felíciát, Roger szicíliai gróf lányát, és ezzel szövetségre tett szert a dél-itáliai normannok személyében. (Régebbi történeti munkákban helytelenül olvasható Buzillaként a királyné neve). Ezzel a házassággal nem mellesleg rokoni viszonyba került a IV. Henrik német-római császár ellen lázadó, és a pápa pártján álló III. Konrád német királlyal is, aki Felícia testvérét vette el feleségül. 1097-ben Kálmán legyőzte Péter Svačić horvát királyt, aki elesett a csatában, ezt követően pedig Kálmán megszállta Horvátországot. Dalmácia lett volna a következő célpont, ám Álmos herceg 1098-ban fellázadt, és sereget gyűjtött a király ellen. Könyves Kálmán és az öccse Tiszavárkonynál néztek farkasszemet egymás seregeivel, de a Képes Krónika tudósítása szerint a magyarok nem voltak hajlandóak a harcra, így a két fivér ki kellett, hogy egyezzen egymással.

A császársághoz fűződő, és a pápaság iránti elkötelezettebb viszonynak kiváló tükre az ebben az időben keletkezett Hartvik-legenda, amelyben a Szent Istvánnak történő koronaküldést a pápának tulajdonította. Finom hangsúlyozással a szerző, a Magdeburgból érkező Hartvik, a pápát az angyalok által közölt isteni akarat végrehajtójának teszi meg, hogy elkerülje Róma részéről Magyarország pápai hűbérré történő deklarálását, és ekkortól terjed el a Szűz Máriának történő országfelajánlás is, mint motívum. Kálmán később lemondott a magyar királyokat megillető invesztitúra jogáról, és hozzájárult a papi nőtlenség bevezetéséhez. Nevéhez fűződik a nyitrai püspökség felállítása is. Ennek ellenére II. Paszkál pápa például panaszkodott, hogy Kálmán továbbra is helyezett át főpapokat egyik püspöki székből a másikba.

A déli irányú terjeszkedés folytatódott, 1102-ben a Biograd na Moruban (magyar nevén Tengerfehérváron) horvát királlyá koronázták, és a dalmát városok, mint Spalato, Trau és Zára elfogadták a főségét, cserébe pedig kiváltságokban részesítette őket. A terjeszkedést elősegítette a házassági politikája is, mivel I. László lányát hozzáadta Komnénosz János, későbbi bizánci császárhoz. A bizánciaknak az volt a szándékuk, hogy egy esetleges normann-bizánci konfliktus során a magyarok ne avatkozzanak közbe előbbiek pártján, és ezt a célt el is érték. A pápai tiltakozásokat a fentebb említett engedményekkel előzte meg, a horvát-magyar perszonálunió pedig egészen a huszadik századig fennmaradt.

Kevesebb sikert hozott a másik külpolitikai vállalkozás, amely északkelet felé irányult. 1099-ben Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem kérésére sereget vezetett a przemyśli részfejedelem ellen, és ostrom alá vette a várat. Az ostromlott fejedelem azonban a kunok segítségével szétverte a magyar sereget, az Álmos-párti krónikás meg is jegyzi, hogy ritkán vettek részt a magyarok ekkora öldöklésben.


Forrás: Wikipedia

Családi „perpatvarok”

Kálmán életének jelentős részét azonban a családi viszály határozta meg. 1101-ben ikerfiai születtek, László és István, és ezt megelőzően látta meg a napvilágot Zsófia nevű lánya. Miután a tengermelléki helyzet stabilizálódott, Kálmán 1105-ben megkoronáztatta Istvánt. Hogy miért nem a kevés adat alapján idősebb Lászlót, azt nem tudjuk, mindenesetre Font Márta a Kálmánról szóló monográfiájában azt a gyanút fogalmazza meg, hogy talán fizikailag gyengébb volt, mint a testvére. Erre utalhat az is, hogy László még gyermekként, 1110 körül meghalt. A koronázás azonban felbőszíthette Álmost, aki István koronázását követően a császárhoz menekült, ám IV. Henrik éppen ekkortájt harcolt a fiával, a későbbi V. Henrikkel, így nem tudott érdemi segítséget nyújtani. Álmos így kénytelen volt hazatérni, Kálmán pedig megbocsátott neki.

A herceg azonban nem hagyott békét sokáig a királynak, mert már 1106-ban lengyel földre ment, III. (Ferdeszájú) Boleszláv fejedelemhez. Álmost rokoni szál kötötte a lengyel uralkodóhoz, mivel a feleségeik, Predszláva és Zbiszláva, II. Szvjatopolk, kijevi nagyfejedelem lányai voltak. Boleszláv Magyarországra vezette seregét, és nekilátott Abaújvár ostromának, ám végül megegyezett Könyves Kálmánnal. A magyar uralkodó ugyanis a féltestvérének, Zbigniewnek a támogatását kereste, ami Boleszlávnak nem tetszett, és ennek felhagyásáért, valamint a cseh terveinek a támogatásáért cserébe vállalta, hogy nem segíti többet Álmost a magyar trónért vívott harcában. Könyves Kálmán és Boleszláv szövetségre is léptek egymással. Álmos kénytelen volt ismét bátyja bocsánatát kérni, és a király ezúttal is kegyesnek bizonyult.

Hogy megelőzze a további bajokat, Kálmán 1107-ben elvette tőle a hercegséget. Tehette mindezt azért is, mert Álmos ekkor éppen jeruzsálemi zarándokúton járt. A Képes Krónika beszámolója szerint Álmos, a dömösi prépostság felszentelésének az idején, Kálmán meggyilkolását tervezgette. A terv azonban kitudódott, és a fiatalabbik fivér V. Henrik német-római császárhoz menekült. A német-római császár hadsereggel támadt Magyarországra, és megostromolta Pozsony várát is. Csatlakozott hozzá Szvatopluk cseh fejedelem is. Ám Kálmán korábbi szövetsége Boleszlávval kifizetődött: a lengyel fejedelem lerohanta a cseheket, akik kénytelenek voltak visszavonulni Magyarországról, Henrik pozsonyi ostroma pedig teljes kudarcnak bizonyult. Álmos visszatér Magyarországra, és a király ismét megkegyelmezett neki. Mikor 1113-ban Boleszláv elzarándokolt Somogyvárra, a fivére, Zbigniew megvakíttatása miatt a magyar uralkodó szívélyes fogadtatásban részesítette. Ehelyütt érdemes megjegyezni, hogy a magyar és a lengyel történelem egy időben egy sajátos párhuzamot produkált: Zbigniewet ugyanis szintén egyházi pályára szánták, és sokat harcolt a testvérével, Boleszlávval. A viszálynak Lengyelországban is az lett a vége, hogy az egyik fivér megvakíttatta a másikat.


Forrás: Wikipedia

Az utolsó esztendők

Könyves Kálmán legmaradandóbb alkotásának talán a törvényei bizonyultak. Általánosan elmondható róluk, hogy enyhítették a Szent László korára jellemző szigort. Az 1100 körül a tarcali zsinaton meghozott határozatok utóbb Könyves Kálmán első törvénykönyvének 84 cikkelyeként váltak ismertté. A leghíresebb, gyakran tévesen idézett passzusa az, amelyben kimondja, hogy boszorkányok nincsenek. Valójában azonban csak az ún. strigákat említi a szöveg, akik állatalakot voltak képesek ölteni. Ugyanebben a törvénykönyvben a boszorkányok más fajtái, a maleficusok, vagy maleficák ellenében intézkedéseket helyez kilátásba. Ők, a korabeliek szerint, rontást tudtak küldeni másokra. A második törvénykönyve a második esztergomi zsinat határozataiból állt össze, amelyben például kimondták, hogy a világiaknak ne legyen beleszólásuk az egyház ügyeibe. A két törvénykönyv az Aranybulla időszakáig meghatározta a magyarországi jogrendet.

Könyves Kálmán uralkodásának utolsó éveiben a trónutódlási kérdés a korábbiaknál is erőteljesebb problémaként jelentkezett. Felesége 1110 körül elhunyt, és László fia nem sokkal előtte szintén meghalt. Ez azt jelentette, hogy ha István is meghalna, akkor Álmos válik a magyar trón örökösévé. Részben ezért, részben pedig az északkeleti orientáció miatt elvette Vlagyimir Monomahnak, a későbbi nagyfejedelemnek a lányát, Eufémiát. A frigy azonban balul sült el, miután az orosz hercegnőt házasságtörés vádjával Kálmán visszaküldte az apjához. Kijevben született meg Borisz, a későbbi trónkövetelő, akit azonban sem Kálmán, sem pedig a későbbi magyar királyok nem ismertek el családtagjukként. Álmos mindenesetre egy újabb összeesküvésbe kezdett, amelyet a király időben megakadályozott. Kálmán türelme azonban alighanem elfogyott, mert parancsot adott Álmos, a fia Béla, valamint a követőik megvakíttatására. A krónikás hagyomány szerint Béla esetében a kasztrálásra is parancsot adott, de a herceget végül megkímélték ettől.

A krónika leírása szerint Könyves Kálmánnak nem jutott könnyű halál. Az állandó fülfájdalmaira olasz orvosa készített tapaszokat, de azok nem segítettek a vélhetően középfül-, majd agyvelőgyulladásban szenvedő királyon. Miután ő maga is tisztában volt hamarosan bekövetkező halálával, Álmost még jobban őriztette. Könyves Kálmán 1116. február 3-án hunyt el. Az a szándéka, hogy a fia örökölje a trónt halála után, megvalósult, ám a trónra lépő II. Istvánnak nehéz dolga akadt, és nem is tudott felnőni művelt apja örökségéhez. Azok a problémák, amelyek megterhelték Kálmán uralkodását, nem múltak el a trónra lépésével. Alig másfél évtized múlva II. (Vak) Béla léphetett a trónra, Kálmán leányági unokája, Saul helyett. Az új uralkodó és leszármazottai nem bántak kesztyűs kézzel az egykori király emlékével, és alaposan eltorzították azt. A fennmaradt törvénykönyvei, és az udvarában keletkezett latin nyelvű források, mint például a Hartvik-legenda, azonban biztosították azt, hogy ne csak azt a képet őrizzük meg róla, amit Álmos herceg és utódai szerettek volna. Erre a szellemi teljesítményre méltán lehetünk büszkék 900 év után is.


Forrás: Wikipedia

Kanyó Ferenc

Felhasznált irodalom:

Font Márta: Így élt Könyves Kálmán. Budapest, 1993.

Font Márta: Könyves Kálmán és kora. Szekszárd, 1999.

Font Márta: Koloman the Learned, king of Hungary. Szeged, 2001

Kristó Gyula: A történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig. Budapest, 1994.

Kristó Gyula: Magyarország története (895 – 1301). Budapest, 2006.

Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpádok. Fejedelmek és királyok. Budapest, 2000.

Kristó Gyula – Engel Pál – Makk Ferenc (szerk.): Korai magyar történeti lexikon. Budapest, 1994.

Makk Ferenc: Magyar külpolitika. Szeged, 1996.

Kapcsolódó cikkek:

Salem – Sorozatajánló történész szemmel

„Amikor a számozott pontokból összeáll a nyuszi” – interjú Kiss Gergely Bálinttal

Egy mítosz nyomában – A sosemvolt nándorfehérvári hős, Dugovics Titusz

Főurak, dinasztiák, királyságok kapcsolódásai

„A hazai kutatásokat hozzáférhetőbbé kell tenni a nemzetközi közeg számára” – interjú Bárány Attilával

 


[1] Bollók János fordítása. Képes Krónika. Budapest, 2004. Osiris Kiadó. 94. p., 143. cap.

Ezt olvastad?

A közelmúltban egy nagyon érdekes és értékes forráskiadvány jelent meg a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozásában, amely Biró Lajos újságíró, prózaíró