Buda ostromai

2019. május 24-én a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében rendezték meg az V. Hadtörténész Sörestet, mely a Magyar Honvédelem napjához kapcsolódóan az 1849. május 21-én lezajlott eseményekről kívánt megemlékezni. Külön kuriózumként szolgált, hogy az 1686-os és az 1944/45-ös ostrom részleteivel is megismerkedhettünk. Az előadók között Domokos Györgyöt, Hermann Róbertet és Mihályi Balázst köszönthettük, akik három különböző évszázad távlatából mutatták be a budai vár ostromát.

Domokos György, Hermann Róbert és Mihályi Balázs

Az első előadást Domokos Györgytől, a Hadtörténeti Kutató Osztály munkatársától hallhattuk „Buda Eliberata”: az 1686-os ostrom címmel. A 16. századi Buda, mint stratégiai központ, fontos szállítási és közlekedési útvonalakat biztosító vár volt. Jelentősége ellenére nem volt kellőképpen megerősítve, hiszen az országot délről védő péterváradi erődöt csak a visszavételt követően (1692) építették meg, a város természetes védelmét nyújtó Dráva és Rába folyók mocsarai pedig nem állították meg a török előrenyomulást.

Domokos György

1541-ben Buda török kézbe került, majd kiépült a budai vilajet. Bár a magyarok, köztük Zrínyi Miklós horvát bán, folyamatosan szorgalmazták az ország felszabadítását, ezzel kapcsolatban egészen 1683-ig nem született döntés. 1683-ban a törökök Kara Musztafa nagyvezír vezetésével másodszor vonultak Bécs ellen. A várost védő Ernst Rüdiger von Starhemberg szorongatott helyzetbe került, melyen egyedül a lengyel király, III. Sobieski János megérkezése tudott enyhíteni. Bécs megmenekült (kahlenbergi diadal) és a szövetséges hadak üldözőbe vették a török csapatokat, melynek eredményeképpen elindult a magyar területek felszabadítása. XI. Ince pápa tevékenysége nyomán megalakult a Szent Liga, melynek seregei felszabadították Párkányt, Esztergomot, Érsekújvárat, Vácot, Hatvant és Pestet, így teljes ostromgyűrűbe tudták zárni a körülbelül 12-16 ezer fős török védősereget.

Benczúr Gyula: Budavár visszavétele (Kép forrása: Wikipedia)

Budát Abdurrahmán pasa védte, a támadó seregeket pedig II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem és Lotharingiai Károly vezették. Az első ostrom (1684) alkalmával a Szent Liga seregei több hibát is elkövettek, például négy irányból támadtak, megosztották a seregvezetést és nem fordítottak elég időt az ostromot megelőző sáncmunkálatokra.  A második alkalommal azonban már tanultak a hibákból, így 1686-ban két irányból támadták. Hermetikusan körülzárták a várat paralel árkokkal, majd további tört vonalvezetésű árkokon keresztül (hogy ne lehessen keresztül lőni) közelítették meg azt. Az ágyúknak pallókat építettek, hogy ne süllyedjenek el a földben, földdel töltött sánckosarak szolgáltak az ostromló katonák fedezékéül. A Szent Liga seregei 72 nap alatt bevették a várat. A harc során esett el az utolsó budai pasa, Abdurrahmán is.

Hermann Róbert és Mihályi Balázs

Az est második előadójaként Hermann Róbertet, a Magyar Történelmi Társulat elnökét, a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának vezetőjét és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos-helyettesét köszönthettük. Előadása a Budavár 1849-es elfoglalása címet viselte.

Az 1848-as forradalmat követően Budán rendezkedett be a Kossuth Lajos kormányzóelnök által vezetett Országos Honvédelmi Bizottmány. 1848 telén azonban a honvéd csapatok sorra vereséget szenvedtek a császáriaktól, így az 1849. január 2-án összehívott pesti haditanács a főváros kiürítése mellett döntött, melyet Perczel Mór 1848. december 30-án elszenvedett móri veresége is megerősített. 1849. december 31-én megkezdődött Buda kiürítése, amely január 5-én fejeződött be.  Az ország székhelyét hat nap alatt költöztették át Debrecenbe, melyet Hermann a honfoglalás után a magyarok második legsikeresebb logisztikai akciójának nevezett.

Than Mór: Buda ostroma (Kép forrása: Wikipedia)

A főváros visszafoglalásának terve a tavaszi hadjárat kidolgozása során került elő újra a március 31-ei haditanácson. Az 1849. április 2-ai hatvani csatával indult a hadművelet, majd április 26-án a komáromi erőd is magyar kézre került. A komáromi haditanács során felmerült a kérdés, hogy Bécs felé vonuljanak a honvédseregek vagy a fővárost szabadítsák fel. Budát Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy 5 ezer katonával, míg Bécset Windisch-Grätz herceg 75 ezer császári katonával védte. A döntést az 1849. április 14-ei trónfosztás és Magyarország függetlenségének kimondása is elősegítette, hiszen mindenki igazságérzetét bántotta, hogy a főváros császári kézen volt. Kossuth emellett a bécsi ostrom kritériumaként azt kötötte ki, hogy 50 ezer fő alatt ne indítsanak támadást a császári főváros ellen, azonban az előadó megjegyezte, hogy a tavaszi hadjárat elején sem rendelkeztek a magyarok ekkora haderővel, nem hogy a végén.

Hermann Róbert és Mihályi Balázs

Buda ostroma május 4-én indult meg, azonban problémát jelentett, hogy a honvédsereg nem rendelkezett ostromlövegekkel, a gyalogság ütegei pedig nem sok sikerrel tudtak rést ütni a falakon. Heinrich Hentzi május 13-án lövetni kezdte a pesti villasort, amellyel nem lopta be magát a honvédek szívébe. Miután május 18-án megérkeztek a réstörő ütegek, sikerült meggyengíteni a falakat. Az ostromlók helyzetét nem könnyítette meg, hogy hatalmas felhőszakadás volt aznap, mely a leírások szerint az ökrösszekereket is elvitte. Az igazi áttörést május 21-én hajnali három órakor így is sikerült elérni. A benyomuló 47. zászlóalj zászlótartója, a zalai Püspöky Grácián honvéd elsőként tűzte ki a trikolórt. Heinrich Hentzi vezérőrnagy az ostrom során halálos haslövést kapott. Alois Allnoch a 23. gyalogezred ezredese, aki az utolsó pillanatban fel akarta robbantani a Lánchidat, hasonlóan járt. A robbantás során az elárasztott hídnak csak néhány kereszttartóját sikerült összezúzni, de a lánc ép maradt. Ezzel szemben Allnoch von Edelstadt ezredes felismerhetetlenül megégett, a jobb karja pedig leszakadt a robbanás következtében. A honvédek jelentős győzelmet arattak, így a főváros felszabadítása a tavaszi hadjárat dicsőséges lezárása volt.

A harmadik előadó, Mihályi Balázs Buda az 1944/45-ös ostrom alatt című előadása zárta az estet. A hadtörténész-térképész az ostrom előzményeiként elmondta, hogy 1944. októberében megindult a budapesti offenzíva. A szovjet csapatok áttörtek a Margit-vonalon, majd december 26-án Esztergomnál kijutottak a Dunáig, ezzel katlanba zárva a német és magyar csapatokat. A 160-170 ezres szovjet sereggel szemben mindössze 90 ezer védő állt, akik közül 15-20 ezer fő képezte a harcoló állományt. Budapest stratégiai jelentőségét az is növelte, hogy december elején Hitler erőddé nyilvánította a várost.

1945. január elsején megindult a szovjet támadás Budapest ellen. A német felmentő seregek a Konrád I-II-III-as hadműveletekkel próbálták feltörni a szovjet ostromgyűrűt, próbálkozásaik azonban idő előtt kifulladtak. 1945 január 18-ára fel kellett számolni a pesti hídfőt. A védő csapatok a budai oldalra vonultak vissza. Hátrahagyták a Farkasréti temetőt, a Sas-hegyet, a Gellért-hegyet, majd január 30-án a Rózsadombot is. Ezt követően a védők a Krisztina körútra vonultak, de egyre nagyobb gondot jelentett az élelmiszerellátás akadozása. Február 5-től 7-ig az ellátás minimálissá vált, majd megszűnt. Ekkor a megmaradt 40 ezer fős német és magyar csapatok egyetlen reménye a kitörés maradt. A budai várba szoruló védők a Mária és a Bécsi Kapu téren gyülekeztek, elégették az irataikat és hátrahagyták járműveiket.

A halászbástya 1945-ben (Kép forrása: Fortepan)

A kitörés három ütemben zajlott. Elsőként a németek egy része tört ki, akik a Széna térig, majd a Bolyai laktanyáig jutottak. A második ütemben indult a csapatok zöme, köztük a magyarok is. A harmadik ütemben indult a 22. SS hadosztály a sebesültekkel. Az 1945. február 11-én 20 órakor elinduló első hullám felnyitotta a szovjet ostromgyűrűt, így a második és harmadik hullámból többeknek is sikerült a saját csapataikig eljutniuk. A kitörésben részt vevő 16 ezer főből 700-an menekültek meg. A szovjetek bevették a várat.

A budapesti események során 20-25 ezer ember vesztette életét, melynek csak a fele, 10 ezer fő volt katona. A szovjetek 30 ezer fős véres veszteséget szenvedtek, nem beszélve a városban keletkező hatalmas anyagi kárról. Az épületek 40%-a megsemmisült, 34%-ot lakhatónak ítéltek, s mindössze 26% maradt épen. Mihályi zárásként elmondta, hogy bár a budapesti volt a harmadik legnagyobb városostrom a második világháborúban, arányaiban véve kevesebb áldozattal járt, mint a kétszázezer halottat számláló varsói vagy a több millió emberéletet követelő Sztálingrád.

Gulyás Adrienn

Ezt olvastad?

1848 márciusában a Bécs és Pest-Buda forradalmai által kivívott alkotmányos reformokat közös sikerként ünnepelte az osztrák és magyar ellenzék, a