török kor
Tűzvetés és kéneső – Az Erdélyi Fejedelemség aranya
Az elmúlt időszakban – örvendetes módon – fellendült a tudományos igényességgel, elsősorban a történelem iránt érdeklődőket célközönségnek tekintő ismeretterjesztő kötetek megjelenése. Ebbe a sorba illeszkedik Mátyás-Rausch Petra 2022-ben a Martin
Tragikum és komikum egyszerre volt jelen Erdély (kora) újkori történetében – Bandi Bálint előadása a PTE Személyes történelem kurzusán
A PTE BTK Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke által szervezett Személyes történelem – Kalandozások a középkor és a kora újkor világában című kurzus ide szemeszterének utolsó előadását Bandi
Merre van előre? – Történelemtanításunk berögződéseinek kérdései a TTE konferenciáján
2022. november 30-án Merre van előre? Történelemtanításunk berögződései címmel harminckettedik alkalommal rendezte meg a a Történelemtanárok Országos Konferenciáját a Történelemtanárok Egylete . Az összejövetelt Pikó András józsefvárosi polgármester nyitotta meg köszöntőjével.
Az európai Oszmán hódítás nyomában – interjú Ágoston Gáborral
Az amerikai Georgetown Egyetem professzoraként dolgozó Ágoston Gábor rendszeresen publikál angol, magyar és török nyelven. Tizedik, ezúttal magyarnyelvű könyve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg Az Oszmán hódítás és
Leónidasz a végvidéken – Zrínyi Miklós élete és tevékenysége
A Kronosz Kiadó gondozásában, a Sziluett. Korszerű történelmi életrajzok sorozat részeként, Szigetvár elestének és Zrínyi Miklós halálának 450. évfordulója alkalmából jelent meg 2016-ban a Leónidasz a végvidéken. Zrínyi Miklós (1508–1566)
Csáky István – „…valamely Istenét, vallását, Királlyát és hazáját igazán szerető nemes ember…”
Barta M. János 2018-ban megvédett doktori disszertációjának a kibővített, kötetbe rendezett munkája a „…valamely Istenét, vallását, Királlyát és hazáját igazán szerető nemes ember…” Egy 17. századi főnemes, gróf Csáky István
A teljesség igényével – A Magyar História befejeződött
Mint arról korábban írt cikkünkben beszámoltunk, a Kossuth Kiadói Csoport nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Magyar História néven új, a magyar történelmet bemutató sorozat kiadásába kezdett. Céljuk elsősorban az
Figyelemre méltó érdekességek – Nagy György emlékére
A történelem iránti érdeklődésem az általános iskola felső tagozatában kezdődött. A tankönyvekben leírtak mellett már ekkor érdekeltek a regények: Gárdonyi Géza A láthatatlan embere, az Egri csillagok, A koppányi aga
A (ki)útkeresés viszontagságos évtizedei a királyi Magyarországon és Erdélyben
A Digitális Legendárium munkacsoport ismeretterjesztő és értékmentő munkája során a magyar történelem számos kulcsfontosságú epizódját rekonstruálja, nemrég pedig elindították Griffsider című podcast-sorozatukat, melyben történészek és társterületek szakembereinek bevonásával a tudomány
Európa kora újkori oszmánképe a korabeli média alapján – interjú Szuromi Kristóffal
A mohácsi csatára emlékezve könnyen gondolhatjuk, hogy a korabeli Európában az oszmánokra már-már az apokalipszis lovasaiként tekinthettek. Szuromi Kristóf Vérebek, barbárok, szamaritánusok – Az oszmánkép változatai a 16–17. századi Európában