„Hagyomány, megtartás, fejlődés” – interjú Borhy Lászlóval

2015. április 30-án délután az ELTE BTK Kari Tanácsa Borhy László akadémikust, a Régészettudományi Intézet igazgatóját választotta meg a Kar következő dékánjának. A dékáni kinevezése 2015. július 1-től három évre szól. Az interjúban terveiről, pályájáról, az ELTE-ről és a bölcsészekről beszélt.


Forrás: www.btk.ele.hu

A dékáni pályázatának mik voltak a főbb sarokpontjai?

Azt a három pontot emelném ki, amelyet dékán úr kérésére a Kar zászlajára hímzendő hármas jelszóként megadtam, és ami eddig tanári, kutatói, intézetvezetői hozzáállásomat, felfogásomat is jellemzi: hagyomány, megtartás, fejlődés. A hagyomány az évszázadok, csaknem négyszáz éves múltunk alatt professzorról professzorra ránk örökített közös értékek vállalását jelenti, a megtartás mindebből kiindulva egy olyan alapot, hátteret, amely a jövő, a fejlődés irányában segít tovább minket. Ezt tanultam professzoraimtól, ezt műveltem oktatóként és kutatóként, ezt vallom intézetigazgatóként.

Milyen célokat fogalmazott meg önmaga számára az elkövetkező három évre?

Ha valaki megnézi a dékáni programomban megfogalmazottakat, láthatja, hogy közös értékeink, a teljes bölcsészettudományt lefedő kínálatunk megőrzése, sőt, lehetőségeink szerinti továbbfejlesztése az egyik sarkalatos pont a pályázatomban. Amit mi BA, MA és posztgraduális szinten kínálni tudunk, páratlan a hazai felsőoktatási palettán. Ezt a kínálatot – beleértve a sokat támadott kis szakokat is – szeretném megvédeni, meg- és fenntartani. A Heidelbergi Egyetemen iskolázódott egykori diákként és hajdani tanársegédként nagyon fontosnak tartom a nemzetköziesítést, és nem kizárólag anyagi okoknál fogva. Számos nyugat-európai egyetemen megfordulva nyugodt szívvel állíthatom, hogy rendelkezünk olyan szellemi potenciával, amely külföldi hallgatókat tud hozzánk vonzani akár Nyugat-Európából is. Erasmus-kapcsolataink erre jó bizonyítékként szolgálnak. Hajdani németországi közalkalmazottként láttam, hogy hogyan működik egy nyugati egyetem, ezzel szemben jelenlegi intézetigazgatóként a bőrömön tapasztalom, hogy egy hazai milyen nehézségekkel küzd. Tudom, hogy milyen irányban és min kellene változtatni, szeretném, hogy eszközöm és lehetőségem is legyen ehhez. Hogy válaszoljak a kérdésre: fő célom az lenne, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara úgy működhessen, mint egy átlagos nyugati egyetemnek az adott országban működő, hasonló színvonalat képviselő és megfelelő tudományos súlyt betöltő kara.

Véleménye szerint milyen szakmai vagy vezetői érdemeknek köszönheti a megválasztását?

Ezt a kérdést nehéz a szerénytelenség vádja nélkül megválaszolni. Egykori professzoraimnak köszönhetően a folyamatos tudományos munka, teljesítés és megmérettetés elvét képviselem. Egykori professzorom, majd főnököm, a tanszék- és intézetvezetésben elődöm, nem mellesleg egyetemünk 1993-1999 között hivatalban levő rektora, Szabó Miklós akadémikus, amikor 1988-ban doktoranduszként maga mellé fogadott, egyik első kívánalomként azt fogalmazta meg velem szemben, hogy mindig legyek tisztában azzal, hogy mikor milyen tudományos fokozatot kell megszereznem, mikor milyen vizsgát kell a továbblépéshez letennem. A pályámon mindig is támogatott, de ehhez folyamatosan teljesítenem kellett. Közvetlen közelében dolgozva azt is láttam tőle, hogyan lehet egyidejűleg egyetemi szintű vezetőként, intézetigazgatóként és tanszékvezetőként tudományosan is aktívnak maradni: publikálni, ásatást vezetni, konferenciára járni. Megtanultam közös célok elérése érdekében csapatban dolgozni, ezt az elvet képviselem tanszékvezetőként és intézetigazgatóként is. Úgy gondolom, megválasztásomban jelentős szerepe volt az oktatás, a kutatás és a tudomány területén elért eredményeimnek.

Dr. Dezső Tamás jelenleg regnáló dékán kilenc évig vezette a Bölcsészettudományi Kart. Ön mit szeretne ebből az időszakból továbbörökíteni?

Az új dékán nagyon jó állapotban veszi át a Bölcsészettudományi Kart Dezső Tamás leköszönő dékán úrtól, akihez több mint harminc éve szoros barátság fűz, hiszen – és ezzel nem árulok el titkot – a régészet szakon csoporttársak voltunk, kétszemélyes évfolyamot alkottunk, együtt formálódtunk klasszika archaeologia szakon Szabó Miklós professzor keze alatt. Dékáni évei alatt hiteles vezetővé érett. Barátként és kollégaként mindig is példaértékű volt számomra a kiállása a Bölcsészettudományi Kar közösségéért, oktatókért és hallgatókért, közös értékeinkért – ezt a kiállást, mint utódja érdemes követni. Jól működő Hivatalt hagy maga után, amelyet a hivatalvezetőkkel együtt jó szívvel át lehet venni. Követendő példa a hallgatókkal és választott vezetőikkel fenntartott viszonya. Lényeges számomra az is, hogy konszenzus teremtő, a Kart mindig is középen tartó politikát folytatott – erről korábban, amikor még nem is gondoltam arra, hogy egyáltalán elindulok a dékáni pályázaton, sokat és hosszan beszélgettünk. Április 30-i megválasztásom óta különös hangsúlyt kap mindez. Fontosnak tartom továbbá a Kar oktatói-hallgatói közösségi tudatának formálódásában, fenntartásában nagy szerepet játszó, Dezső Tamás dékánságának ideje alatt alapított ünnepségeket, rendezvényeket.

A médiában is sokszor olvashatunk a Komáromban zajló sikeres terepmunkájáról. Hogyan tudja július 1-től a dékáni feladatkörét összeegyeztetni a szakmájával? Az új megbízás mellett továbbra is megtartja-e az óráit, illetve vezeti a komáromi ásatást?

Az óráimat mindenképpen meg fogom tartani, hiszen fontos a hallgatókkal való foglalatoskodás. Dékánként pedig kifejezetten jó dolognak tartom, hogy első kézből kaphatok visszajelzéseket a diákoktól graduális és posztgraduális szinten egyaránt. Más dolog a terepmunka. Nyáron a 24. ásatási idényünket kezdjük meg Komáromban, az ókori Brigetio városában; ez azt jelenti, hogy 1992 óta minden júliust ott töltöttem, naponta reggel 6-tól délután 2-ig a terepen voltam. Erre most természetesen nem lesz lehetőségem, legalábbis nem mindennap. Szerencsére azonban van mellettem egy kiváló, fiatal oktatókból, posztdoktori ösztöndíjasokból, doktoranduszokból és akadémiai kutatócsoportom tudományos munkatársaiból verbuválódott kis csapat, akik anélkül is el tudják végezni a brigetiói ásatás irányítását, hogy folyamatosan velük legyek. Már eddig is kiderült, hogy amikor távollétemben adott helyzetekben dönteniük kellett, és valamilyen oknál fogva nem tudtak engem megkérdezni, mindig olyan döntést hoztak, mintha én döntöttem volna. Így jó szívvel bízom a munka érdemi irányítását rájuk, hiszen – ha szabad ezt mondanom – erre neveltem, tanítottam őket. A szememet persze rajta tartom a munkálatokon, és folyamatosan kapcsolatot tartok velük. Dezső Tamás dékán úrnak is jutott ideje arra, hogy minden évben egy napot a komáromi ásatásomon töltsön; talán nekem is lesz időm arra, hogy hetente legalább egyszer, mondjuk pénteki napokon, én is ott legyek.

Továbbá a dékáni, illetve a fent említett tevékenységek mellett, ha még mindig marad ideje, milyen tudományos projektekben venne részt?

A Régészettudományi Intézet 2014-ben is, és a korábbi években is a Bölcsészettudományi Kar legsikeresebben pályázó és a legtöbb pályázati pénzt – a Kari szint 30 %-át – elnyerő intézet volt. Ezt az aktivitást intézeti és tanszéki szinten is fent kívánom tartani, már csak a fiatal munkatársak érdekében is. A projekt is csapatmunka, és vannak olyan kutatóprogramjaim – OTKA, akadémiai kutatócsoport, EU-s pályázat –, amelyek jelenleg is folyamatban vannak, és amelyekben a fent említett fiatal munkatársak vesznek részt ilyen-olyan feladatokkal megbízva. Irányításom alatt, gondolom, jól működő együttműködésekről van szó. Nem fog gondot okozni sem a folyamatban levő projektek fenntartása és lezárása, sem pedig újak benyújtása, elindítása.


Forrás: www.mta.hu

Mit jelent Ön számára az ELTE, azon belül is a Bölcsészettudományi Kar?

Dékáni programbeszédemből szeretnék idézni: „33 évvel ezelőtt léptem be I. éves hallgatóként az ELTE kapuján, azóta vagyok ELTE-s egyetemi polgár. Itt tanultam, itt formálódtam egykori professzoraim kezei alatt, itt váltam oktatóvá és kutatóvá, az eltelt több mint három évtized alatt végigjárva a ranglétrát.  ELTE-s vagyok. ELTE-s vagyok itthon és külföldön, ELTE-s vagyok a Magyar Tudományos Akadémián, ELTE-s vagyok, amikor a brigetiói ásatásokat vezetem, Komáromban.” Az eltelt évtizedek alatt, egykori diákként, később oktatóként olyan tanárokkal és kollégákkal ismerkedhettem meg, akiknek emberi és tudósi kvalitása példaértékű volt sokunk számára, hiszen olyan értékeket képviseltek és közvetítettek, amelyek Egyetemünk és Karunk, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának majd négy évszázados, sok-sok generáció alatt felhalmozódott hagyományait testesítették meg. Ezt jelenti számomra az ELTE, azon belül is a Bölcsészettudományi Kar.

Mint a BTK beiktatás előtt álló dékánja, hogyan tudná megvédeni a “bölcsészet/bölcsészek becsületét”? Vagyis miért van nagy szükség a bölcsészettudományokra?

A bölcsészettudományokért véleményem szerint az tud hitelesen kiállni, és ha kell, a “bölcsészet/bölcsészek becsületét” megvédeni, aki aktív részese a bölcsészettudományok művelésének, tapasztalattal rendelkezik oktatásban és kutatásban, folyamatosan teljesített, és ennek a teljesítménynek az eredménye a tudományos előremenetelben, beosztásban és tudományos fokozatokban is tükröződik. Talán kívülről is jobban elfogadják az ilyen értelemben felvértezett vezetőt. A bölcsészettudományok, legyen szó nyelv- vagy irodalomtudományról, történelemtudományról, megtanítanak logikusan érvelni, gondolkodni, újabb és újabb helyzetekhez alkalmazkodni. Egy bölcsész mindig, minden helyzetben képes lesz feltalálni magát, nagyon sok területen el tud helyezkedni – ez a sokirányú továbblépésre lehetőséget adó felkészítés az egyik legfontosabb feladatunk, ilyen értelemben a bölcsészettudományokra mindig is szükség lesz. Soha nem lehet tudni azt, hogy mikor válhatnak hasznunkra, pontosabban a társadalom számára a sokat bántott kis szakok. Csak egy példát mondanék: ha nem lenne Karunkon évtizedek óta folyó, a világ élvonalába tartozó asszíriológia oktatás, akkor fel sem merülhetett volna még csak a gondolata sem annak, hogy a Közel-Keleten nemrégiben elpusztított múzeumok, műkincsek, műemlékek megmentésére, helyreállítására éppen Magyarországról, éppen az ELTE-ről, éppen a Bölcsészettudományi Karról, és éppen Dezső Tamás dékán úr személyében keressen az UNESCO szakértőt.

Végül: mit üzenne a Kar polgárainak?

Ókortudományokkal foglalkozó kutatóként kicsit ókori szemmel nézek bizonyos helyzeteket, folyamatokat. Így van ez a dékáni pozícióval is. A rómaiak a hivatalokat életük egy adott szakaszában, pályájuk részeként, annak kötelező elemeként, rájuk rótt kötelességként töltötték be és látták el, azok minden terhével együtt. Mindig csak egy meghatározott időre, és mindig hivatalnoktársakkal együtt. Én is így fogom fel a dékánságot: tanszékvezetőként és intézetigazgatóként, pályámnak ezen a pontján, meghatározott időre, azaz három évre arra vállalkoztam, hogy hazánk legrégebbi egyeteme legrégebbi karának a dékánjaként hivatali teendőket lássak el. Nem egyedül, hanem helyettesekkel, hivatalvezetőkkel együtt. Intézetigazgatóként ellátva a dékáni feladatokat elmondhatom magamról azt, hogy primus inter pares vagyok: egy az azonos rangú, tizenhat intézetvezető közül, aki éppen most, éppen ezt a feladatkört látja el. Így látom ezt a nagyon megtisztelő, hatalmas felelősséget jelentő feladatot és pozíciót, amelynek sikeres ellátásához a Kar teljes hallgatói és oktatói közösségének a támogatását kérem.

Prischetzky Réka (www.btk.elte.hu) – Széphelyi Júlia (www.elte.hu)

Eredetileg megjelent az ELTE BTK honlapján 2015. 05. 14-én. Közölve az ELTE BTK kommunikációs referensének engedélyével.

 

 

 

Ezt olvastad?

Sonia Horn orvos és történész, a Habsburg Birodalom kora újkori orvostörténetének elismert kutatója, 2007 és 2012 között előbb a bécsi