A 19. századi nemességtől a digitális bölcsészetig – interjú Szilágyi Adriennel

Szilágyi Adrienn 2010-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem földrajz–történelem tanári szakpárján, majd 2016-ban az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában megvédte Békés vármegye nemességének társadalomtörténeti vizsgálata a 18–19. században című értekezését, amely nemrég Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében címmel könyv formájában is megjelent. 2013 óta a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (a továbbiakban MTA BTK TTI) munkatársa, ahol tagja volt a Gyáni Gábor és Dávidházi Péter vezette Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon nevű OTKA-kutatócsoportnak, jelenleg pedig az Erdélyi Gabriella vezette MTA Lendület Családtörténeti Kutatócsoportban dolgozik, továbbá Kapcsolati hálózatok és informális szerkezetek a 19. századi nagybirtokokon témában posztdoktori kutatásokat folytat 2017 szeptemberétől. Rendszeresen vezet várostörténeti sétákat, és történelmi mobiltelefonos alkalmazások fejlesztésében is részt vett. A 2018-ban Benda Gyula-díjjal jutalmazott Szilágyi Adriennel az Újkor.hu főszerkesztője, Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

Szilágyi Adrienn, az MTA BTK TTI posztdoktor kutatója (Fényképet készítette: Óré Adrienn)

Újkor.hu: Hogyan lett belőled történész?

Szilágyi Adrienn: Sokan tették már fel nekem ezt a kérdést, de máig nem tudok rá pontos választ adni. Nem gyermekkori döntés vagy családi indíttatás hatására kerültem erre a pályára, – hiszen nem is tudtam családi mintát hozni egy értelmiségi pálya képéről – inkább az élet hozta. Két tárgyat szerettem igazán középiskolás koromban, a földrajzot és a történelmet, amiből adta magát, hogy – az egyébként egymást nagyon jól kiegészítő – földrajz-történelem tanári szakpárra jelentkezzek.

A két szeretett tárgyon vagy a tanárságon volt a hangsúly, amikor így döntöttél?

Azt hiszem, hogy a két tárgyon, bár sokszor hallottam már, hogy milyen jó tanár lennék. Valamelyest ki is próbáltam magam ezen a téren, de inkább a tárgyaimban szerettem volna elmélyülni, mint a pedagógiában. Az egyetemi évek alatt a Bölcsészkar légköre tetszett meg jobban, az itteni oktatók nagy hatást gyakoroltak rám, és szépen lassan kiformálódott bennem, hogy érdemes lenne kutatói pályára lépni történészként.

A földrajz szak nem bizonyult feleslegesnek azután, hogy kikristályosodott benned a történészi pályára lépés szándéka?

Egyáltalán nem, sőt a képzés bizonyos részeit nagyon élveztem, gondolva például a kárpátaljai vagy a természet- és társadalomföldrajzi terepgyakorlatokra, vagy arra, hogy olyan innovatív dolgokat tanultam, amelyek a mai napig hasznosak számomra. A földrajztudomány számos olyan szeletébe tekinthettem bele, mint a meteorológia, a csillagászat vagy a hidrológia, nem is szólva a térképészetről, ami például elemi fontossággal bír egy történész számára is. A nemesség költözése és letelepedése köré rendeződő szakdolgozatom témaválasztásában is jól tükröződött a földrajzos gondolkodás.

Szilágyi Adrienn a 2018. november 29-én a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban tartott

könyvbemutatón (Fényképet készítette: Rusznyák Csaba, Gyulai Hírlap)

A földrajz szakon megismert módszertan mennyiben épül be a kutatásaidba?

A térképek fontosságának vagy a témaválasztásnak a szintjén beépül, de azt látni kell, hogy a földrajz szakos tanárképzés során csak ízelítőt kaptunk a földrajztudomány részterületeiből. Ráadásul komplett módszertanokat nem lehetett áthozni, azonban bizonyos elemek természetesen átemelhetők. Rám egyébként is jellemző, hogy próbálok innovatívan gondolkozni, szeretek új dolgok iránt nyitni, ezeket integrálni az addigi tudásomba.

Egyenes út vezetett számodra a történelemtudományi doktori iskolába?

Olyan értelemben igen, hogy az utolsó év végéhez közeledve már benyújtottam a doktori jelentkezést, amellyel eldőlt, hogy ezzel akarok foglalkozni. Olyan értelemben viszont nem, hogy nem sikerült ösztöndíjas helyre kerülni, ami nagy anyagi terhet rótt rám és a családomra egyaránt. Szerencsére csak az első évet kellett költségtérítéses képzésben végeznem, másodévtől ösztöndíjas helyre kerültem. A doktori iskola oktatói folyamatosan támogattak szakmailag, bíztattak, és amiben tudtak segítettek. Különösen sokat köszönhettek témavezetőmnek Dobszay Tamásnak, akivel a doktori évek alatt Az 1843-44. évi országgyűlés kerületi üléseinek naplója című OTKA-projektben is közösen dolgozhattunk. Kutatói pályán való elindításomért máig hálás vagyok neki, ahogy a jelenlegi munkahelyemen, az MTA BTK TTI Újkori témacsoportjában dolgozó kollégáknak is, akiktől szintén rengeteg szakmai segítséget kaptam az elmúlt években.

A doktori értekezésedben a Békés megyei nemesség 18–19. századi társadalomtörténetét vizsgáltad. Ez a téma a szakdolgozatodból nőtt ki?

Igen. Az ötlet onnan jött, hogy olvastam Rácz István az alföldi városlakó nemességről szóló könyvét, amiben feltett egy olyan kérdést, ami nagyon megtetszett nekem, mivel földrajzos és történész szemmel egyaránt érdekesnek tűnt: honnan érkeztek az Alföld nemesei? Arra gondoltam, hogy ezt meg kellene nézni saját szülőmegyémre vonatkozóan is, s így a helyi indíttatás összetalálkozott a földrajzi és történészi motivációval, amiből megszületett a szakdolgozatom, majd mikor jelentkeztem a doktori képzésre, ezt kívántam folytatni.

Mik voltak a legfontosabb következtetések, amiket sikerült levonnod a kutatás során?

Az egyik legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy bebizonyosodott az, hogy ha egyes kővé dermedt történeti fogalmak mögé nézünk, akkor kiderül, hogy nem pontosan írják le azokat a jelenségeket, amiknek a meghatározására megalkották őket. Az egyik ilyen fogalom a rendiség. Példának okáért a 19. században már nemcsak a nemesi jogállás a fő választóvonal a társadalom rétegződésében, hanem gazdasági és társadalmi folyamatokkal, elemekkel is számolnunk kell. Vagy olyan konkrét eseteken keresztül is, mint a (családi) hitelezés vagy a földbirtokszerzés új ismeretekhez juthattunk. Továbbá Lengyel Györgytől kölcsönöztem a multipozicionális elit fogalmát, hogy ne csak a rendi határvonalak, hanem több tényező, mint például uradalmi, megyei pozíciók, birtoknagyság és abból származó jövedelem mentén vizsgáljuk a megyei elitet. A fogalom használata egyébként már a doktori védésen vitát generált, és a későbbiekben is párbeszéd tárgya lehet.

A doktori értekezésedet 2016-ban védted meg, viszont már 2013 óta az MTA BTK TTI munkatársa vagy. Hogyan kerültél ide, illetve miként alakult előtte munkafronton az életed?

Minden család életében nagy vállalást jelent, amikor a gyerekek Budapestre költöznek, ha pedig egyetemi tanulmányaik után költségtérítéses képzésen tudnak csak tovább tanulni, az még nagyobb. Ezen mindenképpen enyhíteni szerettem volna, ezért az egyetem befejeztével munkába álltam. 2010-ben kezdtem a Sziklakórházban dolgozni mint múzeumpedagógus, ahol két és fél évet töltöttem. Ezzel párhuzamosan tanítottam egy OKJ-s képzésben, később estin földrajzot, még később dolgoztam egy pályázatíró cégnél, majd egy alapítványnál, legutóbb pedig egy középiskolában történelmet és földrajzot is oktattam, ahol megérhettem azt, hogy elvihettem egy osztályt a történelem érettségiig. Ott volt mellette a Hosszúlépés. Járunk? városi sétákat szervező cég is, ahol a mai napig sétavezető vagyok. 2013-ban, amikor az Akadémia Történettudományi Intézetébe kerültem, még elég sok helyen dolgoztam párhuzamosan, de ez volt az első lépés ahhoz, hogy tovább tudjak lépni a tudományos pályán maradva. Gyáni Gábor OTKA-kutatócsoportjához kerültem, amelynek adminisztratív koordinációját kaptam feladatul.

Ez óriási tapasztalatot jelent, ugyanakkor nem lehetett könnyű feladat.

Igen. Ebbe bele kellett tanulnom, és visszatekintve már nagyon hálás vagyok, hogy megadatott ez a lehetőség, hiszen olyan gyakorlati tapasztalatokat szereztem, amelyeket más kutatócsoportban dolgozva, saját kutatásokat végezve is tudok hasznosítani. A pénzügyi és pályázati rendszer persze folyamatosan változik, de a gyakorlati tudás nem vész el, ráadásul utána is itt tudtam maradni az Intézetben.

Szilágyi Adrienn és a Lendület Családtörténeti Kutatócsoport vezetője, az MTA BTK TTI tudományos főmunkatársa Erdélyi Gabriella (Fényképet készítette: Fekete Bálint)

Tagja vagy az Erdélyi Gabriella vezette Lendület Családtörténeti Kutatócsoportnak. Milyen feladatokat látsz itt el?

Egyrészt hasonlókat, mint korábban: szervezési, koordinálási ügyeket viszek, kezelem a honlapot és a Facebook-profilt. A legfontosabb feladatom azonban a családtörténeti adatbázis felépítése. Ez persze csapatmunka, hiszen a kutatók folyamatosan gyűjtik az adatokat, de ezek különböző formátumokban vannak, így egységesíteni kell őket, és meg kell teremteni azt az adatbázis-kezelő rendszert, ahova az adatsorok bekerülhetnek. Ennek megvannak már az alapjai, de még a kutatócsoport igényeihez kell igazítani, és létre kell hozni a kimenetét, online kereső és adatelemző felületet szükség kialakítani, hogy egyfelől minden családtörténet iránt érdeklődő hozzáférhessen az adatokhoz, másfelől a kutatók adatelemzési lehetőségei bővüljenek a rendszeren belül Ez nagyon hasznos dologgá forrhatja ki magát, hiszen sok kutatót segíthetünk azzal, ha egy egységes és idővel bővülő, felhasználóbarát családtörténeti adatbázist sikerül megalkotnunk.

A posztdoktori ösztöndíjjal végzett kutatásod összefügg ezzel a munkával?

A vállalások és elszámolások tekintetében nincs átfedés, de nem is lehet a pályázati szabályzat szerint. Amit viszont itt technikailag megcsinálok, azt remélhetőleg a saját kutatásaim során is tudom majd hasznosítani. A posztdoktori ösztöndíjam során a Károlyi-uradalom közös birtokrészeit vizsgálom 1827 és 1872 között. A közös birtokrészeken és közös adminisztráción keresztül szeretném leírni az uradalmak közösségeit. Ennek vizsgálatához a hálózattudomány módszereit szeretném alkalmazni. Azt értem ez alatt, hogy miként, milyen hálózatok, konfliktusok, információk, haszonbérlői, hitelezői körök mentén lehet egy közösséget leírni. Részben hasonlít tehát a korábbi kutatásaimhoz, mégis más kutatási kérdésekre keresem a választ. Ehhez adatbázisra, adatvizualizációra van szükség, ebben pedig összeér a Lendület Családtörténeti Kutatócsoport munkájával.

Sokat publikáltál már, az első önálló köteted viszont 2018 őszén jött ki Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében címmel. Jól sejtem, hogy ez a könyv a doktori értekezésedre épül?

Igen, javarészt arra épül, az eredményei is ugyanazok. Viszont az akkor kapott kritikákat igyekeztem beépíteni, kihúztam olyan fejezeteket, amelyekről úgy gondoltam, hogy további kutatást igényelne a kibontásuk, és a szöveget igyekeztem a lehető legolvasmányosabbá tenni. Új, pontosabb térképek és ábrák készültek, s van egy melléklete is, amit családfa- és hálózatkészítő programmal készült. Gondolkoztam rajta, hogy átírjam teljesen az utóbbi két év tapasztalatai alapján, újabb kutatásokat végezve, de végül úgy döntöttem, hogy ez most jelenjen meg. Az új kutatásaim eredményeinek pedig új felületet keresek majd, ha itt lesz az ideje.

Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a 19. századi Békés megyében című kötet (Fényképet készítette: Rusznyák Csaba, Gyulai Hírlap)

Szerinted ki lehetne terjeszteni több megyére is a kutatásokat, amiket végzel?

Persze. Többen hozzákezdtek már, hogy megyei szinten kutatásokat végezzenek a nemesség kapcsán, de nincs országos lefedettségű, azonos módszertanra épülő, szisztematikus kutatás. Fontos egyébként kitekinteni a megyéből, akár régióban gondolkozni és megvizsgálni, hogy egyedi vagy általános jelenségekről van szó, amikor megállapításokat teszünk. Lényeges lenne tehát, hogy több megyére készüljön hasonló vizsgálat. De általában úgy szokott történni, hogy valaki elkezdi megyei szinten, de nem lesz belőle országos kutatás, megmarad személyi vagy projekt szinten.

2018 őszén nemcsak ez a könyv jelent meg, hanem a Hajnal István Kör Benda Gyula-díjjal is jutalmazott. Minek köszönheted ezt az elismerést?

A Benda Gyula-díjat 35 év alatti, megvédett doktori disszertációval és legalább egy megjelent könyvvel rendelkező kutatók kaphatják meg. A könyvem még a nyomdában volt, amikor megkaptam az értesítést, de mivel olyan körben mozgok, ami sok szállal kötődik a Hajnal István Körhöz, ráláttak a munkára és tudhatták, milyen fázisban van a könyv kiadása.Végül az egyesület választmánya döntött a díj odaítéléséről, amely óriási megtiszteltetés volt számomra. A munkám ráadásul kapcsolódik is Benda Gyula kutatásaihoz, hiszen ő Keszthely társadalmán keresztül vizsgálta a nemesség kérdését egy nagyon inspiráló írásában, és megállapításai paralelek azokkal az eredményekkel, amikre én jutottam.

Szilágyi Adrienn gyulai könyvbemutatójának érdeklődő közönsége (Fényképet készítette: Rusznyák Csaba, Gyulai Hírlap)

Ha szerencsésen alakul az életed, és sokáig tudsz kutatásokkal foglalkozni, akkor milyen terveket szeretnél végrehajtani?

Nem tudom, helyes-e digitális bölcsészetnek nevezni, amire gondolok, de szeretném, ha új innovatív és technikai módszereket lehetne meghonosítani a bölcsészettudományokban. Ez nem a kutatási kérdések és alapok megingatását jelenti, hanem a segédeszközök bővítését, s ebben tudnék másoknak is a segítségére lenni.

Ráférne a digitális forradalom a bölcsészettudományokra?

Forradalomnak azért nem nevezném, de szerintem mindenképpen fontos lenne, hogy nyitottak legyünk erre. Többektől hallottam, hogy ellenérzésüket fejezték ki, vagy legyintettek ezzel kapcsolatban, de mégis csak fontos lenne ezen az úton elindulni, hiszen olyan segédeszközöket jelent a „hagyományos” kutatási kérdések megválaszolásához, amiket nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Többen foglalkoznak már adatbázis-készítéssel, adatok tematikus térképekre való vetítésével, kapcsolati hálók megrajzolásával, családfakészítéssel és egyéb adatvizualizációs lehetőségekkel Látnunk kell, hogy rengeteg – illetve egyre több – adat van a kezünkben, amiket kezelni kell, és megfelelő kezelés esetén új kérdéseket is feltehetünk ezekkel kapcsolatban. A távlati szerepemet abban látom, hogy minél többeket hívjak erre az útra. A családtörténeti kutatócsoporton belül is kezdeményeztük egy Digitális Műhely elindítását, ahol találkozhatnak azok a kollégák, akik már használják ezeket a lehetőségeket, és meg lehet mutatni, hogy például miért hasznos a Zotero, hogyan lehet az Access-t kapcsolati hálók feltérképezéshez felhasználni, vagy miként lehet hatásos prezentációt készíteni. Nem azért kutatunk évekig, hogy eltegyük az íróasztalfióknak, vagy előadjuk egymásnak (ami egyébként szintén fontos, de nem szabad, hogy kizárólagos legyen), hanem azért, hogy átadjuk közérthetően. Vannak tehát olyan technikai megoldások, amelyeket jó ismerni, hiszen megkönnyítik a munkánkat.

Ha jól emlékszem, te applikációk készítésében is részt vettél már.

Igen, már kettőében is. Az egyik 2015-ben jelent meg a Sighter csapattal együttműködésben, és az 1956-os eseményekhez kapcsolódott. GPS-koordináták alapján jelölte a forradalom és szabadságharc helyszíneit, a történelmi ismeretek mellett megmutatta a felhasználónak, hogy hogyan nézett ki 1956-ban az adott tér vagy épület, hangfelvételeket játszott le, valamint kvíz és ezen keresztül játék is kapcsolódott hozzá. Azaz egy versenyt is beépítettünk, ahol azzal lehetett pontot szerezni, hogy minél több helyszínt felkeresett az ember. A másik projektben a Mistory fejlesztő csapatával dolgoztunk együtt, az ELTE BTK Trefort-kerti kampuszára optimalizáltuk a játékot. Itt az volt a cél, hogy le kellett fülelni az ott bujkáló szabadkőműves mestert, azaz az előző játékkal szemben egy történeten keresztül haladhat a játékos A történet előrehaladtával be kellett járnia a helyszíneket, feladatokat kellett megoldania, s adalékként az applikáció játékosa megismerhette a Bölcsészkar épületeinek és kertjének a történetét, érdekességeit. Pedagógusként és történészként egyaránt támogatom a „játszva tanulás” módszerét. Ha azt látjuk, hogy a fiatalok sokat használják a telefonjukat, akkor ne szidjuk őket ezért, hanem teremtsük meg a lehetőségét, hogy tanulásra is használhassák. Ez egy más típusú pedagógiát eredményezhet.

Ez arra is jó példa, hogy a bölcsészettudományok bizony sok mindenre alkalmazhatók.

Persze, hogy sok dologra alkalmazhatók. Nem tartom jónak, hogy kétségbe vonják a bölcsészettudományok létét, mivel ugyanúgy a körülöttünk levő világot írják le, mint a természettudományok, csak más aspektusból, és erre a tudásra is mindennapi igény van a társadalomban. Ezek a játékok is erre utalnak, de minden hétvégén testközelből is tapasztalom sétavezetés során, hogy mennyire érdeklődők az emberek a történelem iránt.

Ha már itt tartunk, hogyan kezdtél sétákat vezetni?

Régóta szemeztem vele, nagyon tetszettek a Hosszúlépés szervezte programok. Budapesten vagy más városokban velünk él a történelem, érdemes erre felhívni a figyelmet. Több mint két éve csinálom egy nagyon szimpatikus csapattal, vezettem/vezetek sétákat a Citadellában, az Adria-palotában vagy a leányfalui Sorg-villában is. Szerintem nagyon fontos munkát látunk el, mert olyan helyekre jutunk be, amelyek esetleg zárva vannak a nagyközönség előtt, de értéket képeznek a város életében, a mi életünkben. Erről tudást átadni olyan közönségnek, amelyik szintén fontosnak tartja az ő városának értékét és történetét, nagyon hálás feladat. Ott pontosan kijön az, hogy mennyire felnéznek ránk, történészekre, és mennyire hitelesnek gondolják azt, hogy nem egy idegenvezető, hanem egy történész mesél arról, amit ő csinál, kutat, és ezt átadja nekik „csomagban”.

Szilágyi Adrienn a séták mellett más történelmi városokat is szeret bejárni – 2018 novemberében az athéni Akropoliszon, a Parthenón előtt (Fényképet készítette: Puskás Veronika)

Szerinted ma már a séták vagy az applikációk fontosabbak az ismeretterjesztésben, mint a regények vagy a játékfilmek?

Ezt azért nem gondolnám. Mindenkit más fog meg. Van, akit egy film, van, akit egy színházi élmény, és van, akit egy applikáció. Nem rendelném egyik területet se a másik fölé. A sétákon egyébként úgy látom, hogy ez a szabadidős kulturális tevékenység generációtól függetlenül vonzó, miközben nyilván figyelembe kell venni a generációs különbségeket ahogyan megszólíthatom a közönségemet. Fontos tehát, hogy a szakmánkban megfeleljünk, és jó munkákat tegyünk le az asztalra, de szerintem ma már lényeges az ismeretterjesztés is.. Az, hogy ez milyen műfajban valósul meg, formai kérdés, minőségi különbségnek azonban nem szabad közötte lennie.

Hogyan foglalnád össze a szakmai ars poeticádat?

Sokat kell tanulni, csiszolódni, olvasottá, innovatívvá kell válni, s egyre érettebb munkákat kell letenni az asztalra. Fontosnak tartom az ismeretterjesztést, hogy mindenkivel megoszthassuk a tudásunkat, aki érdeklődik a kutatásaink iránt. Talán a pedagógus énemből fakad ez, mint ahogyan az a szempont is, hogy segítsük a fiatalabbakat, hogy integrálódhassanak a szakmába, vonzóvá téve számukra ezt a pályát, összetartó, egymást segítő, együtt gondolkodó társaságot létrehozva.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

2018. október 30-án a Barabás Villában zajlott az MTA BTK Lendület Családtörténeti Kutatócsoport Magyar Családtörténetek: Tanulmányok című sorozatán belül megjelent