XII. Piusz pápa iratainak megnyitása

Több éves várakozás után idén március 2-án a Vatikán megnyitotta XII. Piusz pápa levéltárait. A pontifikátusának (1939–1958) éveiben összegyűlt hatalmas mennyiségű bustákban és fasciculusokban felelhető dokumentumai szabadon elérhetővé váltak a kutatók számára. Az egyházi vezető levéltáraiból olyan fasciculusok tanulmányozhatók, amelyekben számos értékes információt lelhetnek a kutatók a világháború kitörése előtti, alatti és utáni időszakból, ezek között kiemelkedő jelentősége van a második világháború időszakának és a holokausztról szóló forrásoknak. (Mint ismeretes, a nyitás a pandémia miatt egyelőre csupán egy hétig tartott, a Fraknói Kutatócsoport tapasztalatairól itt lehet olvasni).

Február 21-én, egy pénteki napon a Vatikáni levéltárak munkatársai szervezésében rednezték meg a L’Apertura degli Archivi della Santa Sede per il Pontificato di Pio XII (1939-1958) (‘A Szentszék levéltárainak megnyitása a XII. Piusz pontifikátusának korszakából’) című konferencia a római Istituto Patristico Augustinianum intézetében. A körülbelül háromszáz résztevő, köztük a különböző országokból és Olaszország több régiójából érkező történészek és kutatók egész nap hallgathatták a sokszínű előadásokat, amelyek alapján megtudhatták, hogy mennyi kutatható anyag van ebből az időszakból, melyek a kutathatóság feltételei, korlátai s nem utolsó sorban annak eszközei. A sok érdekesség mellett, amit a vatikáni levéltári dolgozók bemutattak, a fondok jellegének és történeti értékének ismertetésére is hangsúlyt helyeztek.

Az eseményt Paolo Vian, a Vatikán Apostoli Levéltárának jelenlegi helyettes prefektusa, 1983 óta a Vatikáni Apostoli Könyvtár munkatársa, majd 2003-tól a könyvtár kéziratok szekciójának igazgatója és a levéltár scriptor latinusa moderálta.

A konferenciát Pietro Parolin bíboros államtitkár nyitotta meg, megállapítva, hogy március 2-át, XII. Piusz pápa levéltárainak megnyitását már nagyon régóta várják a kutatók és a nyitás nem lett volna lehetséges a dokumentumok nagyon alapos előkészítése nélkül. Továbbá kijelentette, hogy az egyház nem fél a történelemtől, amit a Vatikáni Apostoli Levéltár névváltoztatása is kiválóan mutat. Ezzel ugyanis azt közvetítették, hogy a levéltár minden tudós számára nyitott és nincs semmilyen mértékben ‘titkos’ jellege az itt összegyűjtött dokumentumoknak. Éppen ezért a márciustól kutathatóvá vált levéltári egységek vonatkozásában is bátorítja az Egyház az anyagok kutatói feltárását. Folytatva a bevezetőt a bíboros megállapította, hogy a konferencia azért jött létre, hogy a Vatikán levéltáraiban dolgozók megosszák saját tapasztalataikat, amiket az 1939 utáni évekből származó iratok feldolgozása során gyűjtöttek össze, és ennek révén képet nyújtsanak a kutatható anyagról és támpontokat adjanak az abban történő kutatáshoz. Ezután a bíboros államtitkár azt is hozzáfűzte, hogy ebben az időszakban (a 1939-es és 1958-as évek között) a világ jelentősen megváltozott, amit a történelmi események is igazolnak, köztük a világháború időszaka, az az utáni időszak és a zsidók helyzete.

A konferencia résztvevőit José Tolentino de Mendonça bíboros, a Római Anyaszentegyház levéltárosa és könyvtárosa is köszöntötte, aki bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a dokumentumok megnyitását hosszú, 13 év előkészítő munka előzte meg. Sok irat digitális változatban lesz elérhető, ezáltal is megkönnyítve a tudósok munkáját. A bíboros felidézte Ferenc pápa szavait, amelyek akkor hangzottak el, amikor meghirdette a levéltárak legújabb nyitásának időpontját: a Katolikus Egyház egy történelmi tény, és az egyháznak nincs oka félelemre a történelemmel kapcsolatban. Ez a harmadik alkalom a vatikáni levéltárak történetében, hogy egy újabb pontifikátusra vonatkozóan hozzáférhetővé válnak iratanyagok: ez alkalommal XII. Piusz pápa korszakából lesznek elérhetők dokumentumok március 2-ától. A bíboros külön megköszönte a Vatikán levéltárosainak figyelemre méltó munkáját, amit nagy elkötelezettséggel és lelkesedéssel végeztek ezekben az években, amely nélkül egy ehhez hasonló nagy jelentőségű eseményt nem lehetett volna megvalósítani.

A Vatikáni Apostoli Levéltár munkatársainak előadásai

A délelőtti előadásokat a Vatikáni Apostoli Levéltár levéltárosai kezdték, köztük Alejandro M. Dieguez, az Apostoli Levéltár asszisztense, aki már 1999 óta foglalkozik a 20 századi dokumentumok feltárásával, a főbb kutatási területei a bíboros protektorátusok, X. Piusz pápa levéltárai és a római kongregációk. Előadásának címe Il governo della Chiesa azaz ‘Az Egyház kormányzása’ volt. Elsősorban azt emelte ki, hogy a kutatók már új technológiával találkozhatnak a levéltárakban, például a Pápai Államtitkárság Történeti Levéltárában digitális verzióban tanulmányozhatják a márciusban megnyitott fasciculusokat. A Vatikáni Apostoli Levéltárban elkészült körülbelül 5000 oldalt kitevő indexek – melyekből a XII. Piusz pápa idején keletkezett iratok tartalma levéltári egységenkénti bontásban áttekintő formában ismerhető meg – szintén segítik munkájukat. Másodsorban hangsúlyozta, hogy a kutatók a társadalom átalakulásával, a vallásos élet megújulásával kapcsolatban és a bibliai tanulmányokra vonatkozóan is találhatnak dokumentumokat. Előadásában számos konkrét példát hozott. Például XII. Piusz pápa 1950-ben Humani Generis címmel kiadott enciklikája  által kritizált új teológiai irányzatok mélyebb feltárását említette. Egy másik példa XII. Piusz pápa 1947-ben a liturgia tárgyában kiadott Mediator Dei enciklikája, amely keletkezésének hátteréhez is hasznos információkkal szolgálhat a most megnyitott anyag. Említést tett a szintén 1947-ben, március 21-én kiadott Fulgens Radiatur című enciklikáról is, amely Szent Benedek halálának 1400. évfordulójáról emlékezik meg. Az újonnan megnyitott anyagok között találjuk a Preghiera di Sua Santità Pio XII per la «Chiesa del Silenzio»-t is, tehát XII. Piusz Pápa 1957. július 16-ai imádságát. Dieguez továbbá érdekességként említette, hogy márciustól Jacques Maritainnek, aki a II. világháborút követően vatikáni francia nagykövet volt, szintén több kézirata lesz elérhető a kutatók számára. De nem csak ez, hanem azok a kérelmek is felkelthetik a kutatók figyelmét, amelyek az 1950-es években keletkeztek és a régi liturgia visszaállítását kérték. Például van köztük olyan, amely kitért a népnyelv használatára a liturgiában Trieszt városában. A nők szerepe a liturgiában is körvonalazódik az újonnan megnyitott anyagból. A zsidókérdés szintén egy olyan téma, amely sokak érdeklődésére tarthat számot. Például több iratot találhatnak az újonnan megnyílt anyagban a tudósok az 1948-as évekből a ’Pro perfidis Judaeis’ kifejezés eltörlésével kapcsolatban. Az Apostoli Levéltár levéltárosa beszélt arról is, hogy sok esetben XII. Piusz pápa a megválasztása és koronázása alkalmából kapott ajándéktárgyakat különböző politikai okok miatt nem tudta írásban megköszönni. Az 1939 utáni iratok a kommunizmus történetéhez, Lengyelország 1953-as vallási helyzetéhez, az olasz iskolák 1951-es reformjához és a pápai audienciákhoz is adalékokkal szolgálnak. A dokumentumok között felelhetők személyes belépőkártyák a Vatikánba, például Alcide Amadeo F. De Gasparié, az Olasz Királyság külügyminiszteréé (1944–1946 között) is.

A szót ezután Luca Carboni, a Vatikáni Apostoli Levéltár levéltárosa, a Vatikáni Paleográfiai, Diplomatikai és Levéltári Iskola tanára vette át, aki a pápai képviseletek iratanyaga levéltáros gyakornokok bevonásával végzett rendezésének munkálatait irányította. Előadásának címe: Aspetti della diplomazia del papa: le rappresentanze pontificie, azaz ‛A pápa diplomáciájának szempontjai: a pápai képviseletek’ volt. Carboni a beszámolóját a tények leírásával kezdte: az Apostoli Levéltár száz fondot őriz, amelyek közül legalább 73 részben vagy egészen XII. Piusz pápa pontifikátusának éveihez tartozik. 2000 és 2018 között összesen 10.000 különböző eredetű busta érkezett be a levéltárba. Tehát az áttekintést szolgáló leltárak kialakításához több millió irat alapos átnézésére és rendezésére volt szükség. Carboni azt is hangsúlyozta, hogy azzal is szembe kell néznünk, hogy míg a pápai képviseletek negyvenes években lezárult ügyeinek iratai márciustól megtekinthetővé váltak, azok az ügyek, amelyek még nem zárultak le teljesen 1958-ig, mind a mai napig nem elérhetők a kutatók számára. Szót ejtett arról is, hogy a második világháború alatt a levéltári iratok szétszóródhattak, illetve lopás áldozatává válhattak, így előfordul, hogy az egyes irategyüttesek hiányosak. A történelmi módszer a legelfogadottabb a levéltári iratok csoportosítása terén, de arra is gondolnunk kell, hogy minden egyes pápai képviselet használhatott száz féle módot a levéltári iratok rendezésére és átrendezésére. Az is megfigyelhető, hogy 1945-től a különböző nemzetiségű pápai diplomáciai képviseletek „nemzetközivé” válnak, amely azt jelenti, hogy egyre több nyelven folytatnak levelezést és különféle nemzetiségű munkatársakkal dolgoznak. XII. Piusz pápa pontifikátusa alatt a különböző pápai képviseletek száma megnőtt az új nemzetközi politika hatására. Ez alapján, az 1939-es években 60 pápai képviseletről, azaz, 33 nunciatúráról és 27 apostoli delegációról ejthetünk szót. Az idő során a nunciatúrák arányszáma növekedett: 1958-tól a 60 pápai képviseletből 42 nunciatúra, 15 apostoli delegáció és 3 nemzetközi szervnél található képviselet volt. Amint ebből is kitetszik, sok diplomáciai képviselet megszűnt és egy időben több új, esetleg más típusú született. Ezek mellett, Carboni kitért a budapesti apostoli nunciatúrára is: a Vatikáni Apostoli Levéltárba az 1939 utáni dokumentumok nem érkeztek be, így a levéltárban csak az utolsó év, az 1939-es iratok újonnan megnyitott részei válnak kutathatóvá. Ehhez hasonlóan, a prágai nunciatúra iratai egészen az 1950-es évekig terjednek, a bulgáriai apostoli delegáció levéltári anyaga az 1949-es években ér véget, miközben a bukaresti nunciatúra anyaga az 1950-es évekig is tanulmányozható. Vannak olyan nunciatúrák, amelyek dokumentumainak rendezése és a kikéréshez, áttekintéshez szükséges indexének elkészítése még folyamatban van. Ilyen például a bécsi nunciatúra 1946 és 1958 közötti iratanyaga, amelyet a Vatikáni Apostoli Levéltár munkatársa, Tomislav Mrkonjić dolgoz fel. Carboni előadását XII. Piusz 1957. november 5-én, az egyházi levéltárosok konferenciáján elmondott beszédéből vett idézettel zárta, valamint megköszönte a levéltáros kollégáknak és a levéltári iskola hallgatóinak a fondok rendezése érdekében kifejtett munkáját.

A harmadik felszólaló, Giovanni Coco, a Vatikáni Apostoli Levéltár munkatársa, XI. Piusz és a Pacelli-pápa levéltáráinak szakértője a következő, nemrégiben megjelent kötet szerzője: Il labirinto romano. Il filo delle relazioni Chiesa-Stato tra Pio XI, Pacelli e Mussolini (1929-1939) [’A római labirintus. XI. Piusz, Pacelli és Mussolini (1929–1939) közötti egyházi-állami kapcsolatok menete’] volt. A háborúról és a háború utáni helyzetről tartott előadást La guerra e il dopoguerra címmel. Coco kiemelte XII. Piusz pápa levéltárának történelmi jelentőségét, amit az 1939-as évek utáni, a világháború és a hidegháború időszakát és eseményeit leíró iratok tanúsítanak. Kitért arra is, hogy sok levéltári irat a 1945-ös évek után nem elérhető, mint például a varsói nunciatúra bustái, a budapesti nunciatúra anyagai az 1939-es évek után – a háború alatt ugyanis elégették. A prágai nunciatúra levéltárának egy jelentős része is elveszett és a zágrábi nunciatúra levéltára sem jutott el a vatikáni levéltárba. A felsorolást a berlini nunciatúra levéltárával is lehet folytatni, amely szintén nagy részben megsemmisült. Coco előadásában főleg azokra a történelmi eseményekre összpontosított, amelyekhez a márciusban megnyitott iratanyag szolgált adalékkal. Ezekből derült fény többek közt arra is, hogy a pápának ebben az időszakban nem volt semmilyen jellegű „önvédelmi fegyvere”, leginkább a szólásszabadságával élhetett és sok esetben XII. Piusz pápa szavait Mussolini nem értékelte. Coco azt is megemlítette, hogy a Pápai Államtitkárság általános ügyek részlegében értékes leírások találhatók a zsidók helyzetével és az atomfegyverek használatával kapcsolatban. Az iratokból az is körvonalazódik, hogy nagyon jelentős volt az egyház szerepe a háború utáni időszakban, a Szentszék jótékonysági tevékenysége például Jugoszlávia, Románia és Erdély területére is kiterjedt. Coco az érdekességek között említette Jakov Iosifovič Džugašvili-ről, Sztálin fiáról szóló iratokat az 1940-es évek elejéről, pontosabban a hadifogsága időszakából. Az iratok között megtalálhatók a Szentszékhez a zsidók részéről számos országból jelentős számban beérkező kérések, továbbá a Szentszék intézkedéseinek dokumentumai a zsidók válságos helyzetének enyhítésére. Nem utolsó sorban Francesco Babuscio Rizzo, olasz tiszt és diplomata iratai között, főként az 1943-as évből, értékes információk találhatók a fasizmus bukásáról. Ezen kívül Roosevelt és XII. Piusz együttműködéséről is akadnak iratok a szentszéki gyűjteményekben.

Gianfranco Armando, Francesca Di Giovanni és Giuseppina Roselli közösen adták elő a La carità del papa azaz ‘A pápa jótékonysága’ című prezentációjukat. Armando, 2004 óta a Vatikán Apostoli Levéltár levéltárosa és kutatási tanácsadó, számos levéltári fond áttekintő inventáriumának elkészítéséért felelős, ezen kívül széles körben publikált egyháztörténeti és levéltárosi tematikájú tanulmányokat. Francesca Di Giovanni, a Pápai Államtitkárság államközi kapcsolatok részlegének titkárhelyettese és Giuseppina Roselli vatikáni munkatárs 2004-ben publikáltak egy jelentős kötetet a témában: Inter arma caritas. L’Ufficio Informazioni Vaticano per i prigionieri di guerra, istituito da Pio XII (1939–1947) [’Inter arma caritas. XII. Piusz által létrehozott Hadifoglyok Vatikáni Információs Irodája (1939–1947)’]. Di Giovanni és Roselli először is vázolták a hadifogoly információs iroda jelentőségét, és annak működését. Ez utóbbi iroda egy a segélyek elbírására szolgáló bizottsággal együtt működött a Pápai Államtitkárságon belül. Az 1939-es évtől az Államtitkárság ezek révén látott el főleg a világháború alatti és utáni időszakban segélyekkel különböző országokat, többek között Franciaországot, Belgiumot, Finnországot és Norvégiát. XII. Piusz pápa segélyszolgálata így sok országba eljutott. Az iroda 1947-ig működött, de egyes ügyek egészen 1967-ig elhúzódtak. Az iratanyag rendszerezését a Pápai Államtitkárság levéltárában 2008-tól kezdték meg, 1959-ig jutottak, feldolgozása jelenleg is zajlik. Az itt rendezett levéltári anyagból a háború sújtotta országoknak küldött segélyekről nyerhetünk képet, ami alatt nem csak pénzügyi segélyeket, hanem például gyógyszer szállítmányokat is érthetünk. Továbbá, az információs iroda foglalkozott a külföldi menekültek helyzetével is Olaszországban. XII. Piusz pápát rendkívül érzékenyen érintette a ki- és bevándorlók helyzete, olyan mértékben, hogy kutatásokat végeztetett a különböző nemzetközi és belföldi egyesületek révén. Összegezve, a Vatikáni Apostoli Levéltár Elemosineria Apostolica és Ufficio Informazioni Vaticano (Prigionieri di guerra, 1939–1947) fondjaiban számos ezekkel a témákkal kapcsolatos irat található.

Az előadás második felében Armando vette át a szót, aki főképp a Pontificia Opera Assistenza fondot ismertette. Ez a pápai segítségnyújtó szolgálat 1944-ben kezdte el a működését, elsősorban a „kivándorlók” helyzetével foglalkozott. Ezek között említhetjük az olasz kivándorlókat Amerikába, de a vándorlás egész Olaszország területén megfigyelhető volt. A háború alatt átrajzolódtak a frontvonalak és Dél-Olaszországból a lakosok kénytelenek voltak Róma felé menekülni, például Campania régióból, és sokan Lazio régió déli részéből, a Castelli Romani-ból is. Nem csak olasz hadifoglyok segítésével foglalkoztak a fent említett szervek, hanem például Magyarországra az 1956-os forradalom után fogságba esettek számára is érkezett segítség a Szentszéktől, melyhez e fondban található kiindulópont. Ezen kívül fontos kiemelni a Vatikán filmtárát, ahol számos felvételre akadhatnak a kutatók a háború időszakából.

Daniele De Marchis, 2005 óta a Vatikáni Apostoli Levéltár levéltárosa és tudományos munkatársa, L’arte sacra e la ricostruzione delle chiese [‛A szakrális művészet és a templomok helyreállítása’] címmel folytatta az előadások sorát. Marchis beszámolt a Commissione (Centrale) per l’Arte Sacra in Italia (Archivio Campane, Archivio generale, Capo I, Capo II) fond tartalmi jellegéről. A bizottság 1924. szeptember 1-én jött létre a Pápai Államtitkárság részeként, fő tevékenysége a háborúk alatti károk felmérése és a megsérült szakrális épületek rendbe hozása volt; a templomok, kápolnák, székesegyházak és bazilikák karbantartásának ellenőrzésével foglalkozott. A fent leírt fondban értékes forrásokat találhatnak a kutatók a templomok helyreállításáról a világháború utáni időszakban, de előfordulnak iratok az 1900-as évekből is. 1943. július 26-tól a Bizottság elnöke Mons. Giovanni Costantiti volt, aki egészen 1956-ig munkájával biztosította a szervezet működését, mindig ügyelt rá, hogy a szervezet beavatkozásai ne legyenek az olasz állami intézmények ellenére, sőt ezekkel jó kapcsolat fenntartására törekedett. Az irategyüttes 1944-ig 66 ezer szakrális helyről őriz információt, amely a bizottság széleskörű tevékenységét mutatja. 1945-ig 1400 templom restaurálásával kapcsolatban találhatók itt iratok, leírások, melyekből többek között tájékozódhatunk a támogatás mértékéről, s amelyeket többször híres építészek vagy szobrászok szignáltak.

Egyéb szentszéki levéltárak munkatársainak előadásai

A Vatikáni Apostoli Levéltár munkatársainak felszólalásait a Vatikán más levéltáraiban dolgozók előadásai követték.

A délutáni szekciót Mons. Assunto Scotti az Államtitkárság első részlegének vezetője előadása nyitotta, aki az Államtitkárság Általános Ügyek Szekciójának Levéltára képviseletében osztotta meg a tapasztalatait. Az említett levéltárban az 1935–1936-os évekig összesen 365 rubrika található, melyeket tárgykör alapján alakítottak ki és külön számmal rendelkeznek. A rubrika fasciculusokat tartalmaz, melyeket egészen a 14. századig egy „személyigazolvány” jellegű leírással láttak el. A rubrikákon belül a fasciculusok terjedelme nem oszlik el arányosan, néhány címszó alatt sokféle anyag lelhető fel, mások alatt pedig nagyon kevés. A Pacelli-pápa kezdeményezte a levéltár újrarendezését: az iratokat ezt követően időrendben csoportosították, melynek köszönhetően felgyorsult a beérkező iratok regisztrálásának módja is. Rubrika helyett az anyagot mutatók alá rendezték. Az utóbbiakból 25-öt alakítottak ki, ezen belül ábécé sorrendben találhatóak az iratok. Az előadó ezek közül többet megemlített. Például: Commissione [‛Bizottság’] – mely alatt a különféle szentszéki bizottságok iratai találhatók –, Corpo Armato [‛Fegyveres Testület’] – ebben a svájci gárda munkásságával kapcsolatban találhatók iratok –, Curia Romana [‛Római Kúria’] amely alatt az egyes kongregációk ügykezelését találjuk. További címszavakkal folytatva: Diocesi [‛Egyházmegyék’], Obolo  [‛Adományok’], Duplicazioni [‛Duplikátumok’] – ez például nem csak a pápának ajánlott kiadványokat, hanem az indexre került publikációkat is tartalmazza, Seminari [‛Szemináriumok’] – amely alatt például az ünnepi liturgiákról és az Eucharisztiához kapcsolódó eseményekről írnak –, de ide tartoznak például a Pontefice [‛Pápa’], a Stato della Città Vaticana [‘Vatikán Városállam’] és Varie [‘Egyéb’] címszavak is.

Johan Ickx, a Pápai Államtitkárság Államközi Kapcsolatok Szekciója Történeti Levéltárának igazgatója a levéltár helyzetéről beszélt. Először is hangsúlyozta, hogy ez az első olyan időszak a levéltár életében, hogy a fasciculosok digitális változatban lesznek elérhetők. Így a kutatók korlátozás nélkül tudják átnézni az iratokat a levéltárban található számítógépeken. Tehát nem lesz megszabva, hogy naponta hány fasciculusba tekinthetnek bele, hanem szabadon böngészhetnek majd a több százezer irat között. A második világháború idejéből 1790 doboz irat érkezett be a levéltárba. 1948-ig összesen 1 millió 300 ezer iratot digitalizáltak. Ezek többségéből az Államtitkárságnak a nemzetközi diplomácia színterén kifejtett tevékenységét, intézkedéseit ismerhetjük meg. Köztük például az Apostoli Szentszéknek a béke megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét. Nagyon sok ország külön levéltári egységgel rendelkezik, például Ungheria [‛Magyarország’] megjelölés alatt találhatják a kutatók a Pápai Államtitkárság magyarországi tevékenységével kapcsolatos iratokat. Ickx előadásában érdekességként azt is megemlítette, hogy 1943-tól a világháború ideje alatt a világ különböző országainak – például Egyiptom, Anglia, Olaszország – rádióadásait leírták. Ezek az átiratok a világon egyedülállók és jelentősen segíthetik a II. világháborús történelmi kutatásokat.

Mons. Alejandro Cifres, a Hittani Kongregáció Levéltárának igazgatója e levéltár szerkezetét ismertette. Elmondása szerint e levéltár közvetlen összeköttetésben áll a Vatikáni Apostoli Levéltárral és egészen 1920-ig zárva volt a nyilvánosság előtt. Nem digitális formában őrzik a levéltári egységeket, hanem papír alapon. Az iratanyag nagyobb témakörönként szekciókba szerveződik. Ha a kutató egy bizonyos évtized különböző eseményeinek forrásait szeretné kutatni, tisztába kell lennie azzal, hogy az iratok elrendezése nem követi az időrendet. Azért sem, mert például, ha az A) szekcióra gondolunk, abban olyan iratok is benne lehetnek, amelyek már a következő pontifikátus időszakához tartoznak. Amennyiben vannak egy bustában olyan fasciculusok, amelyek ilyen módon nem elérhetők, az egész busta nem hozzáférhető.  Mons. Cifres megemlítette a Le Serie Dubia Varia e Rerum Variarum Szekciót is, amelyben 1257 positio elérhető, összesen 505 bustában. Ezek a nem időrendben, hanem témakörönként vannak rendezve. Az előadó az egyes szekciókban a főbb témakörökre is példákat hozott. Az A) szekcióban például a Materie ecumeniche e interreliogiose [‘Ökumenikus és vallásközi témák’] megnevezés alatt az ökumenizmussal kapcsolatos főbb kérdések találhatók. E szekcióhoz tartoznak a Le Serie Dubia Varia e Rerum Variarum címszó alatt elhelyezett iratok is. A B) szekcióban a Questioni legate all’esperienza bellica e ai suoi postumi különböző témaköröket egyesít, mint például: foglyok lelki gondozása, rasszizmus a német kisebbség körében, zászló szentelések és a zászlók jelenléte a temetési menetekben. A C) szekcióban jelentősek a Questioni direttamente politiche o di commistione tra religione e politica alatt található témakörök, melyek a következők: a különböző politikai pártok keletkezése és tevékenysége Olaszországban a háború utáni időszakban, általános kérdések az állam és az egyház kapcsolatát illetően, politikai problémák más országokban (Spanyolországban, Németországban, Szlovéniában, Egyiptomban stb.).

Mons. Luis Manuel Cuña Ramos, a Népek Evangelizációja Kongregációja Történeti Levéltárának (de Propaganda Fide) levéltárosa a XII. Piusz pápa pontifikátusának idejére eső levéltári fondok megnyitásának előkészítő munkálatait ismertette az érdeklődőkkel. Előadása bevezető részében megemlítette, hogy a levéltár története 1622. június 22-ére nyúlik vissza, amikor XV. Gergely pápa megalapította a Sancta Congragatio de Propaganda Fide-t azzal a feladattal bízva meg, hogy terjessze a hitet az egész világon. Az iratok először az Apostoli Palota épületében kaptak helyet, majd a hitterjesztési kongregáció Piazza di Spagnán található palotájában, végül legújabban a 2000-es évek elejétől a Vatikánhoz közeli Via Urbano VIII, 16 alatti épületben kutathatók. 1893 és 1958 között összesen 2308 kötet érkezett be a levéltárba. Az 1622 és 1892 közötti levéltári iratok több szériára oszlanak. Az első sorozatba tartoznak az 1–417. kötetek, amelyeket földrajzi szempontok alapján rendeztek, míg a 418–1044. köteteket magába foglaló második sorozatot már időrendi szempontok alapján csoportosították. Szintén külön sorozatot alkot a Congregazioni Particolari [a Propaganda Fide bíboros tagjai tanácskozásainak az anyagai] 163 kötete, a ‛Levelek és Rendeletek’ 388 kötete, a ‛Kisebb jelentőségű fondok’, és a Scritture riferite nei Congressi [a kongregáció heti ülésein tárgyalt ügyekhez kapcsolódó iratokat tartalmaz] 1408 kötete. Ez utóbbiban található egy régebbi sorozat, ami földrajzi szempontból osztja fel a levéltári egységeket. 1893-tól 1958-ig a levéltári iratanyag egy egységet alkot, ebbe illeszkedik bele a XII. Piusz pápa idején keletkezett iratanyag. A már említett 2308 kötet tehát egy új sorozatot képez, ezen belül rubrikákra oszlik, amelyek 1893 és 1922 között keletkeztek és megkönnyítik a levéltári források keresését. Az 1923-as évek után egészen 1958-ig a már meglévő rendezést alrubrikákkal egészítették ki.

Gianpaolo Rigotti, a Keleti Egyházak Kongregációja Történeti Levéltárának levéltárosa a levéltárat képviselve előadásában az itt található fondokról beszélt, főleg azokat a fasciculusokat említve, amelyek 1939 után keletkeztek. 1939 és 1958 között összesen 1200 busta érkezett be, ami azt jelenti, hogy a levéltárban 120 folyóméter iratot helyeztek el a polcokon. Az iratanyag különböző nemzetiségeket jelölő sorozatokra oszlik. Például Albanesi [‛Albánok’] név alatt 6 bustát, Armeni [‛Örmények’] alatt 47 bustát, Bulgari [‛Bolgárok’] alatt 16 bustát, Greci [‛Görögök’] alatt 22 bustát találunk. Az összesen 28 sorozat rendszere már 1917 és 1928 között kialakult. Rigotti azt is kiemelte, hogy nincs köztük magyarokra vonatkozó különálló egység, mivel ez a része a levéltárnak egyesült a Ruteni [‛Rutének’] sorozattal.

Ugo Taraborrelli, az Apostoli Penitenciária Levéltárának munkatársa az ebben a levéltárban található bustákban rejlő iratokról számolt be. Ebben az Apostoli Penitenciária főbb feladatköreihez kapcsolódóan találunk információkat: búcsúk engedélyezéséről és jóváhagyásáról, gyóntatási kérelmek elbírásáról, ennek szabálytalanságairól és akadályairól, a gyónási titkok megsértéséről. Sőt, még bizonyos házassági ügyekbe is volt beleszólása ennek a szervnek. A levéltár 1983-tól nyitotta meg kapuit a kutatók előtt, azonban mivel többségében titkos lelki ügyekről van szó, az iratok kutathatósága a mai napig nagyon korlátozott. Egy jelentős példát említve, a Facoltà címszó alatt Notificazione Perspectis rerum adjunctis (10 giugno 1938) címmel egy olyan egységet is találunk, amely a magyar ügyekkel foglalkozik. (bár az alcímben szereplő dátumban 1938 szerepel, a magyar egység elnevezése: Ungheria 1943). Más országokról is találhatunk értékes forrásokat, mint például: Germania 1939 [‛Németország 1939’], Francia 1939 [‛Franciaország 1939’], Inghilterra 1939 [‛Anglia 1939’], Svizzera 1941 [‛Svájc 1941’], Italia 1943 [‛Olaszország 1943’], Romania 1943 [‛Románia 1943’], Filippine 1943 [‛Fülöp-szigetek 1943’], Jugoslavia 1944 [‛Jugoszlávia 1944’], Slovacchia 1944 [‛Szlovákia 1944’], Spagna 1944 [‛Spanyolország 1944’], Portogallo 1944 [‛Portugália 1944’], Irlanda 1944 [‛Írország 1944’], Albania 1944 [‛Albánia 1944’].

Simona Turruziani és Assunta Di Sante, a Szent Péter-bazilika Építése Történeti Levéltárának levéltárosai, ebben a kevesek számára ismert levéltárban rejlő potenciálról beszéltek. Értékes forrásokat találhatunk benne a bazilika épületének restaurálásáról, dekorálásáról, a bazilikában dolgozó őrökről és az ide érkező zarándokokról. A levéltár 1579-ben kezdte meg működését és 1984-ben nyert elhelyezést a Szent Péter-bazilika kupolája alatt, ahol jelenleg is található. A levéltár egyik ablakából a hatalmas bazilika belső terére láthatunk rá. Az itt őrzött fondok kétezer folyóméternyi iratanyagot tartalmaznak. Ezek jelentős része kutatható.  Ilyen fondok például, a Fondo Fabbrica di San Pietro in Vaticano, amely 1506-tól és a Fondo dell’Arciconfraternita del Santissimo Sacramento nella Basilica di San Pietro, amely 1540-től tartalmaz iratokat, valamint a Fondo Margherita Accossato e Roberta Manto, amelyet 2009-ben hoztak létre. Ami a kutatókat leginkább érdekelheti, az a bazilika alapjainak építése, ezek feltárása, a kapcsolódó ásatások és a padló süllyedésével kapcsolatos iratok. Turruziani és Di Sante kijelentették, hogy az 1941-es mauzóleum előtt végzett régészeti ásatásokról szóló források nem szolgálnak a köztudatban nem élő új információkkal. A levéltárosok arra is kitértek, hogy 1939 és 1949 között fontos munkálatokat végeztek a bazilika bronz kapuján, ezzel kapcsolatban több látványterv is megtalálható a levéltárban a sok pályázótól. Az előadók érdekességképpen megemlítették az 1944-től a bazilikában dolgozó idegenvezetők levéltárban őrzött igazolványait is.

A konferencia lezárása

Összegezve az elhangzottakat Mons. Sergio Pagano, 1995. január 30-tól a Vatikáni Titkos Levéltár helyettes prefektusa, majd a Vatikáni Paleográfiai, Diplomatikai és Levéltári Iskola alelnöke, 1989 és 2001 között a Római Barnabita Szerzetesek Történeti Tanulmányi Központjának igazgatója, és egészen 1997-től a mai napig, a Vatikáni Titkos/Apostoli Levéltár prefektusa, megható szavakkal ösztönözte a kutatók munkáját. A püspök felhívta a kutatók figyelmét arra, hogy nem lesz könnyű dolguk, mivel a levéltárakban számtalan olyan forrás található, amely az újonnan megnyitott iratanyaghoz tartozik, amely lehetővé teszi, hogy egy témát több szemszögből is megközelíthessenek. Ez azonban nagyon időigényes feladat, különösen, hogy több helyen, a Vatikáni Apostoli Levéltár különböző levéltári egységeiben fogják az egy-egy eseményről szóló forrásokat megtalálni. A konferencia zárásaként arra is kitért felszólalásában, hogy véleménye szerint bár a megnyitott forrásanyag nem rejt az eddig ismert történelmet megváltoztató új felfedezéseket, de biztos benne, hogy a részletekben számos újdonságot fognak hozni ezek az iratok. Mons. Pagano hangsúlyozta, hogy az egyház nem törekszik a történelmi források elrejtésére, hozzátéve, hogy a levéltárakban nem is lehet elrejteni a történelmi valóságot.

 Nagy Katalin

(Ez úton köszönöm Tusor Péter és kiváltképpen Tóth Krisztina lektorálását, Kanász Viktor segítségét.)

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

Az Árkádia online folyóirat új sorozatba kezdett az Árkádia Kiskönyvtár megjelentetésével. Korábban Szeghő Patrik írt Az abszolutizmus kora című kötetről