Indiana Jones az Afrika Korps ellen – a Call of Duty 2 videojátékról történész szemmel

Az egyik legismertebb videojáték sorozat a Call of Duty, még talán azok is hallottak róla, akiket egyáltalán nem érdekelnek a videojátékok. Kezdetekben a játék a második világháborúba kalauzolta el a játékost, aki különböző hadszíntereken vetheti bele magát a küzdelembe a tengelyhatalmakkal szemben. Cikkemben a sorozat talán legismertebb és legnépszerűbb epizódját, a Call of Duty 2-őt mutatom most be.

Konkurencia

1999. november 10-én került a boltok polcaira az Electronic Arts kiadó Medal of Honor című játéka azzal a céllal, hogy szórakoztató módon állítson emléket a második világháború amerikai hőseinek. A játék nagy siker lett és folytatást is kapott, hamarosan pedig már nem csak a PlayStation konzolok birtokosai, de a PC játékosok is élvezhették, ugyanis a 2002 Allied Assault epizód már kizárólag számítógépekre készült.

Hogy ennek mi köze a Call of Dutyhoz? Az Electronic Arts sikerét elirigyelte az Activision kiadó, mely egy saját második világháborús széria készítésébe fogott, s a Call of Duty címet adta játékának. Az Activison ambiciózusabb projekttel vágott bele a munkába, céljuk nem csak, hogy az amerikai, de a másik két nagy szövetséges nemzet (Nagy-Britannia és a Szovjetunió) áldozatának is emléket állítson, így már az első játékban is egy szovjet, egy brit és egy amerikai kampányt játszhatott végig a játékos. A próbálkozás nagy siker lett, az első, 2003-ban megjelent epizódot 2005-ben követte a Call of Duty 2 névre keresztelt folytatás.

Játékmenet

A Call of Duty 2 – ha az egyjátékos kampányt nézzük – egy klasszikus történetvezérelt belsőnézetes lövöldözős (first-person shooter, FPS) játék. Ez azt jelenti, hogy a játékos az általa irányított – egyébként a játékban nevesített – katonát irányíthatja a bevetéseken, azonban belőle leginkább a kezét és az általa „forgatott” fegyvert látja. A bevetés során különböző feladatokat kell teljesítenünk, melyek első sorban pontok elfoglalását, megvédését, ellenséges katonák épületekből való kifüstölését vagy járművek, tüzérségi eszközök megsemmisítését jelentik. Azt, hogy a feladatok ne váljanak gyorsan ismétlődővé és így unalmassá, a játék azok kombinálásával, illetve a kampány ügyes elosztásával, így a környezet időnkénti váltakozásával éri el.

A három kampány, és azon belül az egyes küldetések, a háború egyes csatáit mutatják be, történelmi tényeken alapuló, de számos fikciós elemet is tartalmazó módon. Ennek az egyik leglátványosabb megjelenése az általunk alakított karakter, aki amellett, hogy mindenhez ért – például nem okoz számára problémát, hogy az egyik pillanatban még a bakák tömegével rohamoz, a következőben mesterlövésszé avanzsál, majd percekkel később már, mint robbantási szakértő tevékenykedik. A másik ilyen maguk az egyes pályák (bevetések) és az ott teljesítendő küldetések – ezek is sokszor eltúlzottak.

Ezek azonban nem kis mértékben visszavezethetők a játék fajtájára és annak zsánerelemire, illetve arra, hogy nem dokumentumfilm, vagy dokumentarista alkotásnak szánták, hanem egy a játékos számára is izgalmas és élvezhető alkotás elkészítése volt a cél. Azonban a történeti kontextus megteremtéséért is sokat tesz a játék: az egyes küldetéssorozatok előtt dokumentumfilmes bevágásokat tekinthetünk meg, melyek bemutatják a helyzetet, amibe csöppenünk és a háború addigi menetét.

Vaszilij, Indiana Jones és „Rangerek az élen!”

A játék, mint említettem, a három fő szövetséges hatalom egy-egy kampányára oszlik. A szovjeteknél Vaszilij Koszlov közlegény, a briteknél John Davis őrmester, míg az amerikaiaknál Bill Taylor tizedes bőrébe bújhatunk. A három név nem véletlen, a készítők igyekeztek hétköznapi neveket választani, és nem egy létező személyről mintázni a főhősöket. A legrövidebb a szovjet kampány, itt először Moszkva határában, illetve Sztálingrádban harcolhatunk. Ez a kampány remekül mutatja be az utcai harcokat, amit mindenki az utóbbi ütközethez társít. Természetesen itt is van csak a játék kedvéért kitalált, látványosan őrült hősiesség: a városba behatoló tankokra kell időzített bombákat sajátkezűleg felraknunk.

A brit kampány nagy része Észak-Afrikában játszódik, azonban egy kisebb küldetéssorozat a Caen körüli harcokba is elkalauzol. Sajnos ez az észak-afrikai kampány a játék mélypontja. Egyrészt, bár elméletben a 7. páncéloshadosztály, a „Sivatagi Patkányok” tagja vagyunk, tulajdonképpen az SAS elődje, a Long Range Desert Group tagjainak érezhetjük magunkat. Szintén ehhez a kampányhoz kapcsolódik a játék minden tekintetben legborzalmasabb része is, amikor harckocsizóként harcolhatunk brit Crusader páncélosokkal német tankok ellen – a játék szerint Panzer III és IV-esek ellen, de kinézetre inkább régebbi, Panzer II-esekkel kerülünk szembe. Ráadásul az egyik küldetésben egy páncélkocsival randalírozunk egy városban, amiről nagyon nehéz nem az Indiana Jones (vagy más kalandfilmek) autóval, lóval, tankkal száguldozós és arról lövöldöző jeleneteire asszociálni. Az európai kampány szerencsére már jobb a britekkel, s itt találkozhatunk az egyik legérdekesebb jelenettel is, amikor a német katonák megadják magukat egy udvaron, ahol korábban ellátták az elfogott amerikai sebesülteket.

A harmadik kampány az amerikai, ahol egy ranger bőrébe bújhatunk, és a D-nap egy talán kevésbé ismert bevetésében vehetünk részt, a Point-du-Hoc magaslat elfoglalásában, majd ezt követően az elfoglalt állások német ellentámadással szembeni védelme a feladatunk. Ez talán a játék legtörténelemhűbben ábrázolt része. Ezt követően a Hürtgen erdőben vívott harcot élhetjük át, ami nagyrészt az előző küldetés megismétlése, majd egy utolsó városi ütközetben vehetünk a rajnai átkelési műveletek részeként. Hogy az amerikaiaknak is jusson túlzó hősiesség: az utolsó két csatában legalább négy Tigris tankot semmisítünk meg, tulajdonképpen segítség nélkül.

Összegezve

Azt természetesen kijelenthetjük, hogy a játék történelmi hitelessége több ponton sem tökéletes, ez azonban nem is várható el egy videojátéktól, ami első sorban egy szórakoztatóipari termék. A kérdés azonban az, hogy alkalmas-e a játék ismeretterjesztésre és az érdeklődés felkeltésére? A válasz pedig egyértelműen igen!

Az eltúlzott hősiesség és más zsánerelem ellenére a háborút sok esetben remekül mutatja be, s ha az észak-afrikai kampányt nem nézzük, akkor az egyes hadszíntereket, ütközeteket is sikerült jól megragadnia a készítőknek. Az egyébként szintén a készítőket dicséri, hogy az orosz kampányt és El-Alameint leszámítva nem a legismertebb csataterekre kalauzol el a játék, hiszen már Point-du-Hoc sem tartozik épp a világháború legismertebb ütközetei közé, hogy Caenról vagy mondjuk a 400-as magaslati pontról ne is beszéljünk!

Éppen ezekért azt gondolom, hogy ismeretterjesztő, népszerűsítő célra a játék tökéletesen alkalmas.

Lengyel Ádám

*

Ha felkeltette érdeklődését a cikk, a játék kampányának végig játszását megtekintheti kollégánk YouTube csatornáján:

Ezt olvastad?

„Olvassanak el mindent, hallgassanak meg minden véleményt, amit csak lehet!” – Interjú Vonyó József történésszel. 2. rész

Két héttel ezelőtt közöltük Vonyó Józseffel készített interjúnk első részét, amelyben főként az oktatás és a pályaválasztás motivációja, körülményei kerültek

X