20. század
A Dunába lőtt apáca – Salkaházi Sára
Szabadelvű, önálló, modern nő volt, aki végül szociális munkát végző apácaként találta meg hivatását. Salkaházi Sára megtapasztalta a kisebbségi lét megbélyegzettségét, mellőzöttségét és kitaszítottságát, s hamar megmutatkozott, hogy érzékeny a
„Győzni kellett azoknak az erőknek, amelyeknek zászlajára a szabadság és a haladás volt írva” – Hogyan ünnepelték a munkáspártok 1945. május 8-át?
A második világháború európai szakaszát lezáró fegyverszünet aláírásának alkalmából 1945. május 8-án a baloldali pártok egy jelentős létszámú tömegdemonstrációt szerveztek Budapesten. Az alábbiakban a tüntetésen elhangzott beszédek és a későbbi
In memoriam Lukács László (1950–2023)
Professzor dr. Lukács László néprajzkutató, egyetemi tanár az óesztendő végén, 2023. december 29-én befejezte alkotó földi életét. Sok szenvedés utáni, döbbenetes halálával családját, Székesfehérvár szellemi életét és a magyar néprajztudományt
„A zsidók félve néznek körül akkor is, ha egymás között beszélgetünk” – A holokauszt Kárpátalján (1944)
Vincze András az Északkeleti Hadműveleti Terület – Kárpátalja – kormánybiztosa 1944 nyarán így nyilatkozott az egyik helyi napilapnak: „Rend, fegyelem, gyorsaság, munka! Keresztény és feltétlenül jobboldali politika” (Kárpáti Magyar Hírlap,
Egy régi polgár a népi demokráciában – Az Apám néhány boldog éve című film
Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az ún. népi demokrácia éveinek (1945–1948) és egy embertípusnak, a kisvállalkozó
Képben a hidegháború – podcastajánló
Milyen archívumokat kell mindenképpen felkeresnünk, ha a hidegháború korában készült fényképeket szeretnénk vizsgálni? Miként használták fel a fotókat a politikai eszközként? Miként váltak a propaganda fegyvereivé? Hogyan manipulálták a fotókat?
NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban
2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A csatlakozás 25. évfordulójára összehívott beszélgetés vendégei Dunay Pál (Eötvös Loránd
Solymossy Sándor, a néprajz első rendes tanára
Solymossy Sándor 1864. augusztus 28-án született tanár és folklorista. Már fiatal korában érdeklődni kezdett a néprajz iránt, élete nagy részét mégsem gyűjtőmunkával, hanem tanítással töltötte. Az ország első néprajzi tanszékének
Közel 80 éve történt… – bemutatták a Gulág- és Gupvikutató Intézet első kiadványát
2024. február 24-én, a Kárpátaljai Szövetség székházában mutatták be a Közel 80 éve történt című tanulmánykötetet, a Gulág- és Gupvikutató Intézet első kiadványát. A kötet a Kárpát-medence teljes területéről, így
Magyarország útja a NATO-csatlakozásig
Történelmi léptékkel mérve nem tűnik hosszúnak az az alig egy évtized, mire Magyarország a NATO tagjává válhatott, onnantól kezdve, hogy felmerült a csatlakozás igénye a rendszerváltás után. Hiszen talán alig