gazdaságtörténet
Kulturális transzferek – Német porcelánfestők Herenden az 1920-as években
A két világháború között, különösen az 1930-as évek második felében több tízezer magyar mezőgazdasági idénymunkás dolgozott Németországban. Kevésbé ismert azonban hogy ezzel egyidőben a munkaerővándorlás, ha kisebb mértékben, de fordított
A magyar kerámiaipar második világháború utáni története
Önmagában a finomkerámiaipar története – nem kis részben ideológiai okokból – sosem számított preferált témának, mint ahogyan az is ideologikus megfontolások következménye, hogy az 1960-as években fellendülő üzemtörténeti monográfiaírás során
Globális küzdőtéren. A Magyar Királyság erőforrásai és piacai a spanyol Habsburg világbirodalom rendszerében (1558-1648)
Mohács után a középkori magyar állam nemcsak a formálódó közép-európai Habsburg Monarchia részévé vált, hanem a dinasztia egészének, így az V. Károly császár halála után évszázados európai hegemóniát kifejlesztő spanyol
Pécs-Baranya évszázadai – Országos helyismereti konferencia Pécsett
A Pécs-Baranya évszázadai címet viselő konferenciasorozat 2016 őszén indult útjára a Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye szervezésében, 2017-től a Pécs Története Alapítvánnyal, 2020-tól az MTA Pécsi Területi Bizottságával együttműködésben. A
Ünnep- és emléknapok, kerek évfordulók 2022-ben
Mikorra esnek Magyarország ünnep- és emléknapjai 2022-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? E kérdések megválaszolásához szeretnék segítséget nyújtani az alábbi áttekintéssel. Az adatok forrásául szolgáló weboldalakat feltüntettem a cikk végén. Az
A KRE Történelemtudományi Doktori Iskolájának 2021. évi műhelykonferenciája
A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Történelemtudományi Doktori Iskolája 2021. november 18-án műhelykonferenciát szervezett doktoranduszai részére. A hallgatói önszerveződés és oktatói segítség révén megvalósult rendezvényen 18–19. századi magyar és egyetemes
„Szegény preafectus meghala, már ő vele egy barátom híjával vagyok” – Teleki Mihály és Udvarhelyi György kapcsolata
A címben idézett szavakkal emlékezett meg Teleki Mihály, a 17. századi Erdélyi Fejedelemség emblematikus politikusa 1667-ben feleségéhez, Vér Judithoz intézett levelében az Apafi-korszak első éveinek gazdasági szakemberéről, Udvarhelyi György fejedelmi
Felsőoktatás Trianon után – A PTE Egyetemi Levéltár XVIII. levéltári napi konferenciája
A 2017-ben esedékes és nagy sikerrel megtartott jubileumi megemlékezését (PTE 650) követően újabb jeles évfordulóra készül a Pécsi Tudományegyetem. Az intézmény ugyanis 2023-ban ünnepli az – eredetileg pozsonyi – Magyar
Kényszerek és realitások – Konferencia az 1960–1980-as évek magyar vidékének társadalmáról
Kényszerek és realitások. Falvak és téeszek az 1960–1980-as években címmel rendezte meg idei konferenciáját a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) közös Vidéktörténeti Témacsoportja. A kutatók legutóbb
„A régi iratok rabul ejtik az embert” – interjú Kárbin Ákossal
Kárbin Ákos történész Wekerle Sándor és az Osztrák–Magyar Monarchia valutareformjának kezdeti lépései 1889–1893. Döntéshozatal és megvalósítás címmel 2015-ben megvédett doktori értekezését idén vehették kézbe könyv formában az érdeklődők. A 2008 óta