Pécs-Baranya évszázadai – Országos helyismereti konferencia Pécsett

A Pécs-Baranya évszázadai címet viselő konferenciasorozat 2016 őszén indult útjára a Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteménye szervezésében, 2017-től a Pécs Története Alapítvánnyal, 2020-tól az MTA Pécsi Területi Bizottságával együttműködésben. A program, amely országosan ismert szakmai fórummá vált, azt a célt tűzte ki, hogy körképet nyújtson a kurrens helyismereti kutatásokról, másfelől pedig találkozási pontot biztosítson az akadémiai berkekben, a közgyűjteményekben és az intézményes műhelyeken kívül dolgozó kutatók számára, alkalmat teremtve a különböző tudományterületek képviselői közötti eszmecserére. Az érdeklődők a konferencia két napja során nyolc szekcióban összesen 32 előadást hallgathattak meg Pécs és Baranya történetéről a késő középkortól napjainkig.

A konferencia plakátja

Miszler Tamás könyvtárigazgató és Pilkhoffer Mónika kuratóriumi titkár köszöntője után az első szekció a közgyűjtemények helyismereti tevékenységét tárgyalta, országos kitekintésben. Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár vezetője intézménye múltját tekintette át, s bemutatta, milyen rögös út vezetett ahhoz, hogy e különleges egyházi gyűjtemény méltó körülmények közé kerülhessen. Az egyházi szakkönyvtár jelenlegi, közel ötvenezer dokumentumot tartalmazó állománya a nyomtatott könyvek mellett periodikákat, a Klimo Könyvtár kódex- és ritkasággyűjteményét, egy kisebb régi könyves gyűjteményt, kéz- és gépirattárat, kottatárat, liturgikus könyvek kollekcióját, valamint az aprónyomtatványgyűjteményen belül – igazi kuriózumként – imalap- és szentkép-gyűjteményt is őriz. Állománya mintegy 70%-ban vallástudományi munkákat, kisebb részt történettudományi, helytörténeti és egyházmegyetörténeti, illetve egyéb tudományterületről származó köteteket tartalmaz.

Sándor Tibor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének osztályvezetője főként az intézmény digitális tartalomszolgáltató tevékenységét mutatta be. Bár a digitalizációt a gyűjtemény nem tekinti elsődleges feladatának, a megújuló igényeknek azonban igyekszik elébe menni könnyen felhasználható, szemléletes adatok közzétételével. A tartalomszolgáltatás alapvető sajátossága a szoros együttműködés más közgyűjteményekkel, tartalomszolgáltató cégekkel és a közönséggel.

Munkájuk egyik zászlóshajója a képadatbázis (Budapest Képarchívum), amely az online katalógusból és a Hungaricana felületéről egyaránt elérhető.

Lényeges, hogy a metaadatok szorosan összekapcsolódnak a dokumentumokkal, így egyrészt a Google is rájuk talál, másrészt a képek letöltésekor is megőrződnek. A képadatbázis összekapcsolódik a digitalizált budapesti címtárak adataival, valamint a Hungaricana felületén elérhető térképekkel, így az érdeklődő akár egy-egy épület teljes történetét is visszakeresheti. A szofisztikált rendszer arra is lehetőséget ad, hogy a felhasználók maguk is kiegészíthessék, pontosíthassák a meglévő adatbázist.

Galla-Csiki Éva és Károlyi Kálmán, a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár Helyismereti Gyűjteményének munkatársai bemutatták gyűjteményük majd hetvenéves történetét, s az olyan kuriózumokkal bíró állományukat, mint a földrajzi képgyűjtemény, vagy Csányi László újságíró, költő, író és irodalomtörténész hagyatéka. Helyismereti munkájuk fontos eleme a könyvkiadás. A jelenlegi feladatok közül kiemelték többek között a digitális tartalomszolgáltatást, egy podcast-sorozatot Tolna megye jeles személyeivel, a helytörténeti vetélkedőket, valamint egy könyvtártechnológiai kiállítást. A tervek között szerepel Tolna megye webarchívumának elkészítése az Arcanum Adatbázis Kft-vel történő együttműködésben. A szekció zárásaként Lang Tünde történész, PhD-hallgató a pécsi közgyűjtemények múzeumpedagógiai kínálatáról adott körképet.

Faragó Dávid előadása

A második szekció Baranya kora újkori és újkori művelődéstörténetéből vonultatott fel négy pillanatképet. Faragó Dávid történész, PhD-hallgató, segédlevéltáros imponáló forrásismereten alapuló előadása a Mekcsei család 15–16. századi leszármazását tisztázta. Az aprólékos munkával összegyűjtött adatok alapján a família a térség deákos műveltséggel rendelkező kisbirtokosi rétegéből származott, tagjai regionális kapcsolati hálóval rendelkeztek, és a Báthory, Perényi és Szapolyai családok szolgálatában törekedtek feljebb jutni a társadalmi ranglétrán. A jómódú megyei birtokosok közül kiemelkedtek, ám a valódi bárók soraiba már nem tudtak bekerülni. A család 1566–1567 fordulóján azzal a Mekcsei Lászlóval halt ki, aki az erdélyi ítélőmesteri posztig vitte.

Gőzsy Zoltán történész, megyei levéltárigazgató Klimo György püspök pécsi egyetemalapítási kísérletét mutatta be. Klimo 1768 őszétől átgondolt újításokat hajtott végre a szemináriumban, amelyet regionális jelentőségű felsőoktatási intézménnyé kívánt fejleszteni. Az 1769 februárjában kelt felterjesztés érvelésében hangsúlyosan szerepelnek a középkori hagyományok, mintha a török hódítással megszűnt egyetem jogfolytonossága helyreállítható volna.

Jóllehet az universitas, az academia és a collegium studiorum kifejezések váltakoznak az iratokban, a püspök ténylegesen egyetem felállításában gondolkodott.

Bár Klimo terve illeszkedett mind a Szentszék papképzést illető céljaihoz, mind az uralkodó társadalompolitikai elgondolásaihoz, a bécsi oktatáspolitikai irányváltás – a partikuláris bővítéssel szemben a centralizáció került előtérbe – megakadályozta a kivitelezést.

Gombor László geológus, mérnök Pécs, Siklós és Bellye újkori vesztőhelyeinek lokalizálását végezte el. A munka során régészeti adatokra (a kivégzettek nyughelye a csontok sajátos elhelyezkedéséről könnyen felismerhető), a vesztőhelyek ismert telepítési szempontjaira (az elrettentés kedvéért többnyire forgalmas utak mellett állították fel őket), valamint a helyi emlékezetet is őrző dűlőnévanyagra támaszkodott. Központi forrásbázisát az Első Katonai Felmérés georeferált adatai jelentették, amelyeket – jól felismerhető terepalakulatok alapján, a kor technikai adottságainak ismeretében – helyi kutatók sokban pontosíthatnak. A munka távlati céljaként egy teljes vesztőhelykataszter összeállítása fogalmazódott meg.

Erdős László ökológus egy különleges növény, a Balkánon őshonos csőrös boglárka magyarországi elterjedését vizsgálva jutott érdekes művelődéstörténeti megállapításokhoz. A Dél-Baranyában ismert 26 populáció közül egy esetében szinte bizonyos az őshonos jelleg (a Szársomlyó déli oldala), kilenc viszont kimondottan emberi létesítményhez, zömmel szakrális helyszínekhez kötődik (a siklósi temető, Siklósi Szent István göntéri síremléke, a máriagyűdi zarándokhely, a villányi Kálvária-domb és a Jammertal-dűlőben álló feszület környezete). Mindezek alapján a térségben a csőrös boglárka egyszerre tekinthető őshonos és telepített, dísznövényként is használt növénynek.

Gőzsy Zoltán előadása – a kamerák kereszttüzében

A harmadik szekció Baranya megye 19–20. századi településhálózatának egyes részletkérdéseit tárgyalta. Szélpál Lívia Klára egyetemi adjunktus Pécs, Szeged és Debrecen helyét vizsgálta a 19. századi városhálózatban. A szakirodalmi kiindulási pontok felvázolása után az előadó új módszertani perspektívát javasolt a magyar városhálózat tanulmányozásához, s kultúrtörténeti aspektusra koncentrálva mutatta be a három város regionális központi szerepét. Az előadás a korabeli helyi sajtó és a meghatározó irodalmi és kulturális társaságok – a Pécsi Műkedvelők Egylete (1896), a debreceni Csokonai Kör (1890) és a szegedi Dugonics Társaság (1892) – kultúraközvetítő és társadalmi kohéziós szerepét vizsgálta.

Az előadás konklúziója, hogy a szóban forgó debreceni és szegedi társaságokkal Pécs esetében a Janus Pannonius Társaságot lehetne összehasonlítani, amely azonban már a következő korszakban alakult meg.

A Háló Krisztián közgazdász, PhD-hallgató és Vörös Attila helyismereti kutató közös munkájából született előadás az aprófalvas Ormánság vasútvonalait tárgyalta elsődlegesen gazdaságtörténeti szempontból. Bár a közlekedés alapvető fontosságú, a prezentáció rámutatott, hogy az 1895 és 1912 között, uradalmi igényeknek megfelelően kiépült (így a településektől távol eső) Szentlőrinc–Szlatina, illetve Barcs–Kiskőszeg (Drávavölgyi HÉV) szakaszok az első világháború után elvesztették gazdasági jelentőségüket. Noha az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció még életben tartotta az ormánsági szakaszokat, de a rendszerváltást követően 2009-ig a Sellye–Szentlőrinc vonalat kivéve minden mást bezártak. Ez negatív hatással volt az egyébként is komoly gazdasági és szociális problémákkal küzdő térségre.

Ha tehát egy térség fejlődése egyetlen gazdasági szektorra (jelen esetben az uradalmakra) épül, s az a szektor megszűnik, akkor a vasútvonal érdektelenné válik, de a térség felzárkóztatásának lehetősége érdekében szükséges az egyébként veszteséges szakaszok fenntartása.

A Ragadics Tamás, Boros Julianna és Bucher Eszter szociológusok által közösen jegyzett prezentáció családközpontú megközelítésben vizsgálta Téseny – jobbára a szegregáció és a szegénység köré csoportosuló – társadalmi problémáit. A munkanélküliség és az elvándorlás mellett egy fiatalos, a cigányság dominanciáját mutató korstruktúra figyelhető meg a településen, ahol az önkormányzat már az 1990-es években jelentős hiányt halmozott fel. Az ezredforduló után továbbra is gond a munkanélküliség, sorra szűnnek meg az intézmények s a közösségi összefogás sem működik. 2014-ben szélesedett ki a közfoglalkoztatási rendszer is. Emellett országos szociális programok igyekeznek segítséget nyújtani a településnek. Összességében úgy tűnik, hogy a településen megmaradt egyfajta uradalmi jelleg (az emberek felülről várják a segítséget), a szegregáció, a korai iskolaelhagyás, a negatív közhangulat, továbbá jelen vannak a hitelgondok, az egészségügyi és a családon belüli problémák, melyet a koronavírus-járvány szintén tovább rontott.

A nap utolsó szekciója egy egyházi struktúra, egy közhivatal, egy szakmai szervezet és végül egy kulturális jelenség társadalmi beágyazottságát mutatta be. Borsy Judit főlevéltáros a Miasszonyunk rend leányiskoláinak történetét kísérte végig az alapítástól az államosításig. A szigorú elzártságban élő közösség rekrutációjára jellemző, hogy tagjai fele részben árva, félárva származásúak voltak, és meglepően kevés pécsi származású nővérrel találkozunk.

A rend ingyenes és igencsak színvonalas képzést nyújtó intézményei a pécsi nőnevelés meghatározó szereplőivé váltak. Megbecsültségüket jelzi, hogy az iskolák épületeit – a mai Leőwey Klára Gimnázium épületegyüttesét – az uralkodó, továbbá több művelődési miniszter is meglátogatta.

Kiss Márton PhD-hallgató, segédlevéltáros előadásában a kataszteri felmérés pécsi szervezetének megalakulását és működésének egyes vonatkozásait mutatta be a dualizmus utolsó évtizedeiben. A dolgozók körében nagy volt a fluktuáció és a mobilitás, ennek ellenére a mérnökök meglepően jól integrálódtak a város társadalmába; az előadó példaként az író Várkonyi Nándor édesapját, valamint Schöner Hugót említette, aki bárzongoristaként is ismertté vált a városban.

Pilkhoffer Mónika történész, egyetemi docens a Magyar Mérnök- és Építész Egylet pécsi osztályának felépítését, működését tekintette át. A dualizmus idején csak a technikusok asztaltársasága létezett; alighanem vezetőinek gyakori változása miatt nem került sor formális szervezet megalakítására. Bár a pécsi az Egylet vidéki osztályai közül az utolsók között, 1929-ben jött létre, hamarosan a legnagyobb vidéki szervezetté vált, tagjainak száma elérte a 140-et. A város kulturális életét előadások, szakmai kirándulások, szórakoztató rendezvények szervezésével gazdagította. Vámos Eszter történész, PhD-hallgató prezentációja – amely a programterv szerint Vörös Attila független kutató Park Moziról szóló, a járványhelyzet miatt elmaradt előadásához kapcsolódott volna – a hangosfilm pécsi hőskoráról szólt.

Az 1920-as évek pécsi filmszínházait a csökkenő nézőszám jellemezte, és ezt csak fokozta a gazdasági válság. A mozik az előre menekülést választották: 1930 végén az Apolló, majd a Park és a Kobold mozi is bevezette a hangosítást.

A közönség ízléséhez a német filmek stílusa állt közel, az első igazi sikert pedig a Hyppolit, a lakáj aratta; a pécsi sajtó szerint „nem csak magyar, de emellett jó is”. A hangosfilm fogadtatására Arató Jenő táblabíró olykor ugyancsak vitriolos, a középosztály ízlését tükröző naplóbejegyzései utalnak.

Hangulatkép

A konferencia második napját egy egyháztörténeti szekció nyitotta meg. Bacsó Benjámin tanársegéd a kisegyházak (baptisták, metodisták, adventisták) azon törekvéseit vizsgálta, hogy a Tanácsköztársaság bukása után közjogi helyzetüket a századfordulós állapotoknak megfelelően rendezzék; ezt fejezte ki, hogy magukra következetesen a szabadegyház terminust alkalmazták. Bár a törvényi keretek elvileg biztosították a szabad vallásgyakorlást, a kormányzat rendeleti szinten csorbította e jogukat, a helyi rendvédelmi szervek beavatkoztak közösségi rendezvényeiken (az előadó példaként egy metodista temetést említett 1937-ből), illetve a szabadegyházi vallási meggyőződés a nyomozati eljárásokban is súlyosbító körülménynek számított.

Csibi Norbert történész, egyetemi adjunktus a drávaszögi plébániák 1921–1923 közötti történetét elemezte. A szerb megszállást követő átmeneti években a pécsi püspökség komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy joghatósága alatt tartsa a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság által elfoglalt területet, ugyanakkor a berendezkedő államalakulat is saját egyházszervezetébe kívánta integrálni azt. A püspök a folyamatos összeköttetés érdekében a megszállt területek igazgatásával provikáriust bízott meg, ám az, hogy Zichy Gyula püspök nem látogathatta meg a drávaszögi és Dráván túli egyházközségeket – illetve az, hogy az itteni plébánosok sem kereshették fel a pécsi püspöki székhelyet – már az elcsatolást vetítette előre. Zichy a működésképesség érdekében javasolta is a plébánosoknak, hogy vegyék fel a délszláv állam állampolgárságát. 1923-ban a diakóvári püspök fennhatósága alatt két apostoli kormányzóságot szerveztek meg.

Dezső Krisztina muzeológus, könyvtáros szintén az egyház- és a diplomáciatörténet határvidékére vezette a hallgatóságot. Miután részletesen bemutatta August Hlond lengyel bíboros pályaképét és szoros magyar kapcsolatait, rátért három magyarországi látogatásának ismertetésére.

A főpap utolsó, az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó útja során járt Pécsett. Fényes külsőségek között fogadták, a Dóm téren díszelőadást rendeztek a tiszteletére, de az ő nevéhez fűződik a pálos templom főoltárának felszentelése is.

A város művelődéstörténetének egy-egy momentumát tehát az előadás korábban nem ismert kontextusba, a lengyel–magyar diplomáciai és kulturális kapcsolatok összefüggéseibe illesztette.

Somodi Imre – kapcsolódva Borsy Judit rendtörténeti előadásához – a pécsi jezsuiták utolsó éveit mutatta be. A rendház háború utáni újjáépítését a szovjet katonák beszállásolása nehezítette, és az sem volt könnyű, hogy az atyák beilleszkedjenek az új politikai miliőbe. A Pius Gimnázium államosítását tiltakozó megmozdulások, a másik oldalon pedig lejárató kampány és atrocitások előzték meg. Az államosítás után a rendház és a templom maradt a jezsuiták kezelésében, emellett létrehozták a pécsi jezsuita lelkészséget, és az atyák – az új alkotmány hatályba lépéséig kötelező hitoktatás mellett – korábbi diákjaikkal, illetve cserkészcsapatokkal is igyekeztek informális kapcsolatot tartani. A rend pécsi jelenlétének az atyák elhurcolása vetett véget 1950-ben.

A második szekció a két világháború közötti évtizedekbe kalauzolta az érdeklődőket, a társadalmi élet és a társadalmi kapcsolatok politikai, közigazgatási, valamint katonai vonatkozásaira irányította a figyelmet. Várdai Levente történész-muzeológus a leventeintézmény baranyai történetébe vezette be a hallgatóságot. Az országos szervezet 1921 és 1924 között épült ki; Pécsett igencsak megkésve alakult meg az alapszervezet, Baranyában azonban országos viszonylatban is a legsűrűbb hálózat alakult ki.

Horthy kormányzó 1923-ban itt tartotta első leventeszemléjét, 1926-ban pedig sor került a járási, majd megyei leventeversenyre. Az esemény reprezentativitására jellemző, hogy tízezer fős közönséget vonzott, a díjakat pedig József Ferenc herceg adta át.

A következő előadás a politikai eszmetörténet területére vezette át a résztvevőket. Míg előző nap Dezső Krisztina a lengyel–magyar, addig Pap Dávid Zoltán helyismereti osztályvezető az olasz–magyar kapcsolatok pécsi vonatkozásait mutatta be. A Dunántúl és a Pécsi Napló – valamint a Budapesti Hírlap és a Délmagyarország kontrollforrásként elemzett – cikkanyagában Mussolini gyakran szerepelt kedvező beállításban (éles ellentétben Hitlerrel és a nemzetiszocializmussal), a pécsi közélet Mussolini iránti kiemelt szimpátiájára pedig több jel is utal. 1934-ben háromnapos fasiszta ankétot tartottak a városban, egy év múlva pedig a jogi kar Nobel-békedíjra terjesztette fel a Ducét. A fasizmus iránti rendkívüli szimpátia az előadó feltevése szerint alighanem az egyetem olasz lektorátusának köszönhető.

Nagy Imre Gábor főlevéltáros előadása a két világháború közötti Pécs önkormányzatiságáról szólt. A szerbek kivonulása után a szociáldemokraták vezetőinek nagy része emigrált, így főként számukra volt hátrányos, hogy a helyhatósági választásokat ismételten elhalasztották. A kor felfogása szerint az önkormányzat nem a politizálás helye, a testület tagjainak a város érdekében közös munkát kell folytatni. Az 1929-ben megalakult, alapvetően konzervatív szellemiségű testület (a kormányzópárthoz közel álló Városi Párt kényelmes többséggel rendelkezett) rekrutációját tekintve nem volt teljesen homogén. A többséget értelmiségi, tisztviselői és iparos-gyáros származású, illetve római katolikus tagság alkotta, de feltűntek a munkásság soraiból származó, illetve protestáns felekezetekhez, és (1941-ig) a zsidósághoz tartozó képviselők is.

A második világháború éveihez közeledve Mohr Szilárd neveléstörténész, PhD-hallgató a háborús fenyegetésnek kitett Pécsre kalauzolta a résztvevőket. A Széchenyi Gimnázium az országos szabályozásnak megfelelően 1942-ben készítette el légoltalmi tervét, amely a következő években egyre részletesebbé vált. Az iskola rossz állagú épülete légoltalmi szempontból jó minősítést kapott, köszönhetően vastag falainak, szűk ablakainak, masszív gerendázatának és a teljes tanulólétszámot befogadni képes pincéjének. Az oktatói munkára az épület egyre kevésbé bizonyult alkalmasnak, ezért az 1944–45-ös tanévet már a ciszterci gimnázium épületében kezdte meg az iskola, így annak légoltalmi terve vált irányadóvá.

Márkus Beáta történész, egyetemi tanársegéd a Waffen-SS dél-dunántúli sorozásairól beszélt, ami a magyarországi németség történetének leginkább elhallgatott, ám baranyai viszonylatban Füzes Miklós munkájának köszönhetően valamelyest feltárt fejezetét jelenti.

A Waffen-SS 1940-től illegálisan, 1942-től államközi egyezmény alapján törvényesen toborzott a soraiba „népi németeket”, 1944. március 19-e után pedig kényszersorozással egészítette ki a létszámot; a Waffen-SS kötelékében összesen 100–120 ezer magyar állampolgár szolgált. A toborzás, majd a sorozás súlyos konfliktusokat okozott a helyi közösségekben és a hatóságokkal is összetűzésekhez vezetett.

Az önkéntes belépőket motiválhatta a német összetartozás érzése, az antiszemita ideológia és a bolsevizmus elleni harc propagandája, olykor pedig a kalandvágy vagy a várt anyagi előnyök is szerepet játszhattak a csatlakozásban. Megint mások egyszerűen igyekezték elkerülni a magyar honvédségbe való sorozást, ahol sokszor akcentusuk miatt gúnyolták a német fiatalokat.

A rendezvény utolsó két tematikus egysége a Rákosi- és a Kádár-korszak történetének egyes szegmenseit vizsgálta. Szoták Attila törvényszéki tisztviselő előadásában 1956 vajszlói történéseinek állított emléket. Előadásában visszaemlékezésekre (Dani Lajos), irodalmi művekre (Bencze János), továbbá peranyagokra támaszkodott. A vajszlói események kapcsán kiemelte, hogy bár felvonulások voltak, Nemzeti Bizottság, majd Nemzetőrség alakult a rend fenntartása és a tulajdon védelme érdekében, de halálos áldozatot nem követeltek az események. A bírósági eljárások célja a példastatuálás volt, az ítéleteket egyértelműen a pártközpont irányítása alatt szövegezték meg, s az elítéltek évekig rendőrségi megfigyelés alatt álltak. Az előadó a forradalmi események résztvevőit egyszerre tekinti hősöknek és áldozatoknak. Történetük kutatásának és ismertetésének célja a helyi értékőrzés, az identitás erősítése, a múlt ismerete és annak továbbörökítése.

Bedő Zsigmond Áron egyetemi hallgató szintén az 1956-os eseményekhez kapcsolódó előadást tartott, melyben a Mecseki Láthatatlanok és a Márciusban Újra Kezdjük (MÚK) mozgalom koncepciójában mutatkozó párhuzamosságokra mutatott rá, illetve betekintést nyújtott az 1956 miatti megtorlások logikájába és jellegzetességeibe. Egy pécsi esettanulmány alapján érzékeltette, miért válhatott Petrus József és köre kiváló bűnbakká a megtorló rezsim számára, s miért használhatták fel koncepciós perüket arra, hogy elvegyék a pécsi fiatalság kedvét a fegyveres ellenállástól.

Pucz Péter sportújságíró és Szalánczi Krisztián történész az idén 45 éves Lauber Dezső Sportcsarnok történetét mutatta be. A nagy közönségsikert arató, értékes képanyaggal illusztrált előadás rámutatott a szocialista érát sokszor jellemző építészeti értelmetlenségek egyik pécsi megvalósulására, a kivitelezés fonákságaira, az alapvető funkciójának nem maradéktalanul megfelelő épület tervezési hibáira (a nézőtér több pontjáról nem látható be a küzdőtér). A sportcsarnok adottságai a következő korszakban sem javultak: az 1997-es átépítés alkalmával egy olyan épületrésszel bővült, mely a később nem megvalósult uszodával kötötte volna össze az épületet.

Bár sok hibája van a Sportcsarnoknak, mégis az egyetlen pécsi sportlétesítmény, mely évtizedek óta otthont ad valamennyi teremsportnak, és amelyet minden pécsi sportrajongó megszeretett.

Sipos Balázs PhD-hallgató az 1960-ban meghirdetett 15 éves lakásépítési program pécsi eredményeit tekintette át. A tervezés során – melyben Dénesi Ödön játszott meghatározó szerepet – a családi házas övezetek mellett négy városrész (Uránváros, Szigeti városrész, Déli városrész, Lvov-Kertváros) nagylakásépítési programja élvezett elsőbbséget, míg néhány terület (így a Diós-dűlő és a Makár-hegy) rendezése nem valósult meg. Az állami építkezések mellett egyre nagyobb jelentőségre tettek szert a szövetkezeti, az OTP- és a magánberuházások, ezzel párhuzamosan a lakásállomány minősége pedig fokozatos javulást mutatott.

Szijártó Zsolt válaszol a hozzá intézett kérdésre

A szekció második felének első előadójaként Cseh László István kormányhivatali szakügyintéző egy rendkívüli ember, Hotter József pályaképét rajzolta meg. Hotter az 1950-es évek elején a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club tornászaként ért el jelentős eredményeket, majd 1957-től a Pécsi Nemzeti Színház operatársulatának magánénekeseként dolgozott. Egy személyes konfliktus miatt 1967 után kizárólag a családi könyvkötő műhely vezetésének szentelte életét. Professzionizmusára jellemző, hogy 1983-ban a Kner Nyomda két másik mester mellett őt kérte fel a szakma bemutatására. Az előadás azzal együtt is egy érdekes színfolttal gyarapította a helyi társadalomról szóló tudásunkat, hogy a kortörténeti háttér éppen csak felsejlett a portrévázlat mögött.

Ezt a művelődéstörténeti, kultúrpolitikai miliőt vizsgálta – a Zsolnay Negyedben rendezett kiállításhoz kapcsolódó – prezentációjában Szijártó Zsolt médiakutató, egyetemi tanár. Megállapítása szerint a művelődési házak a kulturális integráció színterei, a nyilvánosság fórumai, amelyek egyidejűleg rezonálnak a politikai hatalomra és a társadalom mélystruktúrájában zajló változásokra. Az előadó a Doktor Sándor – Zsolnay Művelődési Ház, a DoZso 1947-től 1996-ig ívelő történetéből említett három példát, amelyek egy-egy mediális, kulturális és intézményi váltáshoz kapcsolódtak.

A példák a monolit államszocialista kultúrpolitikától az ifjúsági szubkultúrák integrálhatóságáról szóló vitákig, avagy a népműveléstől a közművelődésen át a kapitalizmus kulturális logikájáig vezető folyamat szakaszait fémjelzik.

Ezekben az időszakokban a társadalmi nyilvánosság szerkezete és a mediális infrastruktúra átalakult, és ez olyan kulturális és társadalmi folyamatokat indított el, amelyekre a közművelődési intézményrendszernek, s tágabb értelemben a kultúrpolitikának is valamilyen módon reflektálnia kellett. A DoZso bezárásához a művelődési ház szerepének újradefiniálhatatlansága, a kapitalizmus logikájának érvényesülése vezetett; szerepét részben piaci alapú kezdeményezések vették át.

Szijártó gondolatmenetéhez szervesen kapcsolódott Havasréti József médiakutató, egyetemi docens előadása. A késő Kádár-korszakban, amikor az erodálódó ellenőrzés egyre nagyobb teret engedett az alternatív kulturális mozgásoknak, Pécs kiváló hátteret nyújtott ezen jelenségek számára. Az előadó kitért az új művészeti irányzatok megjelenésére (a zenében a posztpunk és a new wave irányzatokra), továbbá helyi plakátpéldákkal érzékeltette a képzőművészetben a posztavantgárd és az „új szenzibilitás” megjelenését. A város számos alternatív színtérrel rendelkezett, a művelődési házak között munkamegosztás alakult ki a befogadott rendezvények jellege, közönsége szerint: a kicsit elitisztikus Ifjúsági Ház mellett a külvárosi Puskin Művelődési Házban punk és rock bandák léptek fel, míg a DoZsóban alapvetően a new wave irányzat érvényesült. A DoZso zenei repertoárjából az Apró Antal Zoltán népművelő hagyatékában fennmaradt plakátanyag alapján adott ízelítőt az előadó, röviden kitérve az egyéb DoZsós rendezvényekre, például Czakó Zsolt kiállítására. A DoZso irodalmi kínálatából kiemelte Esterházy Péter Fuharosok című művének ősbemutatóját. Összegzésként megállapítható, hogy az underground/alternatív törekvések itt is a szokásos modellt követték: egy hivatalos intézményre rátelepülve érvényesültek.

A szekció végén a gazdaság- és technikatörténet vizeire evezve Bércesi Richárd történész, PhD-hallgató a pécsi bányavasutak történetének utolsó két évtizedét dolgozta fel. Az adatgazdag előadás a mecseki széntermelés és -szállítás működési feltételeinek változásait mutatta be, elsősorban a műszaki kérdések összefüggésében. Az előadó kiemelte a pécsi bányavasút jelentőségét az ipar- és közlekedéstörténet, valamint a bányász hagyományőrzés szempontjából; ezeken a területeken folyamatban vannak az országos és közép-európai összehasonlító vizsgálatok.

A rendezvény szakmai programjához minden évben egy-egy művészeti rendezvény kapcsolódik. Az előadások sorát idén Haraszti Pál vajszlói festőművész, tanár, iskolaigazgató (1913–1987) kiállításának megnyitója szakította meg.

Nagy András esztéta, a Janus Pannonius Múzeum osztályvezetőjének megnyitójában Harasztit a baranyai művészettörténet szerves, sajátos értéket képviselő részeként aposztrofálta. Brechtet idézve arra utalt, hogy a kiemelkedő egyéniségek és a kismesterek csak egymás komplementereiként értelmezhetőek: amit Goethe tudott, azt nem tudta Lenz – de ugyanez fordítva is igaz. Haraszti esetében tipikus rajztanári mentalitással találkozunk, munkáiban rendre kipróbálta, megvalósította mindazt, amit az egyes irányzatokról, technikákról tanított.

Haraszti Pál kiállításának megnyitója (Szeifer Csaba felvétele)

A Pécs-Baranya évszázadai című konferenciasorozat immár hat alkalma lehetőséget ad néhány szervezési és szakmai következtetés levonására. A konferencia tematikai súlypontját az eddigiekhez hasonlóan a 20. század második fele jelentette, míg az ókori, közép- és kora újkori kutatások alulreprezentáltsága kezdettől fogva probléma. Az előadások túlnyomó része Pécshez és környékéhez kapcsolódott, a vidéki városok és falvak jóval kisebb figyelemben részesülnek. Ami a résztvevők státusát illeti, az előadók felerészben a tapasztalt kutatók közül kerültek ki, felerészt pedig egyetemi hallgatók, PhD-hallgatók, vagy más szakmák képviselői, akik – a legjobb értelemben vett – amatőrként kapcsolódtak be a helyismereti kutatásokba. Az ő érdemük, hogy nemcsak önálló eredményekkel járulnak hozzá a közös munkához, hanem sajátos forrástípusokra is felhívják a szakma figyelmét.

A konferenciasorozat az alcímben szereplő, általánosabb tartalmú helyismeret megjelölés ellenére elsősorban történettudományi fórummá vált, a kínálatnak több klasszikus irányzat és módszertan (köztörténet, intézménytörténet, gazdaság- és művelődéstörténet) állandó részét képezi. Örömteli, hogy emellett időről időre más szakterületek képviselői is remek előadásokat tartanak: idén szociológiai és növénytani előadás színesítette a programot, és az első, közgyűjteményi szekció megszervezése is a tematikai horizont tágítását szolgálta.

Wéber Adrienn – Erdős Zoltán

A konferencia absztraktfüzete elérhető a Csorba Győző Könyvtár honlapján, az előadások pedig megtekinthetőek az intézmény YouTube-csatornáján.

Ezt olvastad?

Látványos műsorral nyitotta meg legújabb kiállítását a Múzeumok Éjszakáján, 2022. június 25-én a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Volt jelmezes felvonulás