Nyomás alatt – A kádári Magyarország első két évtizede
Mindig öröm számomra, amikor kézbe vehetem a Magyar vidék a 20. században sorozat újabb kötetét. Most kettőt is kaptam az Újkor.hu jóvoltából, mivel vállaltam ezek bemutatását. Ezúttal a sorban immár hetedik, a Csikós Gábor és Horváth Gergely Krisztián által szerkesztett Lefojtva című könyvvel (és a kádári Magyarország első két évtizedével) szeretném közelebbről megismertetni az olvasókat, majd ezt hamarosan a nyolcadik is követi.
Az összes közül talán ezt a kiadványt vártam eddig a legjobban, legalábbis azóta, hogy megpillantottam a borítóját. A színes kép előterében a székesfehérvári Horvát István lakótelep óvodájának udvara látható játszó gyerekekkel, óvónőkkel, dajkákkal, mögötte két négyemeletes panelház, a háttérben pedig a Prohászka Ottokár-emléktemplom. Mivel fő kutatási területem a város 20. századi története, nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a kötet témája. Amint a postai csomag megérkezett, rögtön a tartalomjegyzékkel és a helynévmutatóval kezdtem az ismerkedést. Nem kellett csalódnom: Fehérvár mellett számos Fejér megyei település nevére rábukkantam, és néhány jelzett oldalszámot fellapozva elolvastam a kapcsolódó sorokat, bekezdéseket.
Ha már Fejér megye ilyen előkelő helyet kapott a könyvben, úgy gondolom, érdemes innen megközelítve bemutatnom a kiadványt, természetesen kihangsúlyozva: bárki, a korszak iránt érdeklődő bármely olvasó talál benne érdekességeket, máshol még nem olvasott vagy nem ennyire részletesen taglalt témákat a Kádár-kor 1957 és 1980 közötti történetét illetően. A majd’ 600 oldalas terjedelem négy fő fejezetre oszlik, ezekből hozok három példát ízelítőként, aláhúzva a szerkesztők megállapítását, miszerint „Az 1956 utáni kádári restaurációt követő két évtized a kommunista társadalomátalakítási kísérlet legmélyebb változásokat előidéző időszaka.” (7. oldal)
Az első, Pozíciók és miliők című fejezetben olvashatjuk Völgyesi Orsolya tanulmányát – Egy rendőrségi vizsgálat tanulságai –, amelyből Mezőfalva település hatvanas évekbeli viszonyait ismerhetjük meg. A főszöveg egy rendőrségi vizsgálat során keletkezett forrás elemzése. Ezt egy 6 tételből álló, ügynöki és rendőrségi jelentéseket, valamint egy jegyzőkönyvet és környezettanulmányt tartalmazó melléklet egészíti ki. A falu korabeli sorsát szemlélteti egykori szülötte, Lak István könyvéből származó idézet, amelynek megállapításait a kutató által leírtak és a rendőrségi vizsgálat anyagai megerősítik. Mezőfalvára akkor figyelt fel a rendőrség, amikor 1960. augusztus 22-ről 23-ra virradóra két, forradalmi szervezkedésre felszólító röpcédula jelent meg az utcákon. Ezekből körülbelül ötven darabot gyűjtöttek be, bizonyíték tehát volt bőven. A felvett vallomások alapján az akcióra éjjel került sor, szinte észrevétlenül. Augusztus 20-21-én vásár volt a faluban, ám sem ekkor, sem az ezt követő napokban nem volt járőrözés. Ezt utólag súlyos mulasztásként értékelte a hatóság. Persze rögtön megindult a bűnösök utáni nyomozás. A hatóság figyelmét felkeltette, hogy ugyanebben az időszakban három budapesti kerületben is hasonló röplapokat terjesztettek, így a figyelem kiterjedt a fővárosban dolgozókra és az ott kapcsolatokkal rendelkezőkre. A falubeliek reakciója változatos volt: egyesek a szeméttel együtt kidobták vagy elégették, mások átadták a helyszínre érkező járőröknek, maguk vitték be a rendőrségre, jelentették a tanácselnöknek, a téeszelnöknek vagy helyettesének, néhányan a munkahelyükre vitték. A rögzített vallomások alapján kirajzolódik a község helyzete. A kihallgatottak és családtagjaik döntő többsége a helyi gépállomáson, a téeszben vagy a közeli állami gazdaságban dolgozott. Többen Dunaújvárosba ingáztak. A falu képe ekkorra már erőteljesen megváltozott, nemcsak a munkavállalás, hanem a népesség összetétele szempontjából is. A hatóság által összeállított listán szereplők, a potenciális gyanúsítottak nagy többsége „a hatvanas évek elejére elvesztette a helyi közösségben betöltött korábbi társadalmi státuszát”. (95. oldal) Az ötvenes évekhez képest az ellenség köre országosan és helyi szinten is kibővült az 1956-os forradalomban szerepet vállaló személyekkel.
E fejezet végén Ritter György egy hosszabb lélegzetű, mintegy 80 oldalas tanulmányt közöl észak-dunántúli németek visszaemlékezései alapján. Kutatása során a második világháborútól az 1950-es és 1970-es évek között követte nyomon a német nemzetiség sorsát ezen a vidéken. Az oral history módszertanát használva saját felvételű életútinterjú-gyűjtést végzett. Ez alapján próbálta rekonstruálni, hogyan élték át adatközlői és a népcsoport más, itt élt tagjai a kommunista időszakot. Sorsukat a háború utáni elűzések és a főleg vagyoni jogfosztások megtörték. „Falvaikba és falvaikból nemcsak 1945 és 1948 között, hanem folyamatosan érkeztek és távoztak telepes családok”. (145. oldal) A faluközösségekbe csak lassan tudtak beilleszkedni, és ezt a folyamatot a kollektivizálás is visszavetette. A sorscsapások folytán az interjúalanyok közösségi alapú közlései inkább családi perspektívába mentek át. A gyűjtés nem megyei, hanem kultúrtáji – Dunakanyar, Gerecse, Vértes, Bakony, Balaton-felvidék, Moson, Burgenland – besorolás szerint zajlott. A visszaemlékezések a kitelepítések és jogfosztások mellett érintik a málenkij robotot, az álláskeresés nehézségeit, a származási alapú megkülönböztetést, a házasodási szokások és az életmód más területeinek átalakulását, az alkalmazkodási nehézségeket, mindazt az egymással szorosan összefüggő jelenséget és folyamatot, amelyek a hazai németség sorsához hozzá tartoztak.
A Parasztsors – téeszélet című fejezetben olvasható tanulmányában Czetz Balázs az új gazdasági mechanizmus Fejér megyei településekre gyakorolt hatásait vizsgálja. A megye parasztságának zömét 1961-re visszakényszerítették az újraalakított téeszekbe. A gyengébben teljesítő szövetkezetek megerősítésére gazdasági intézkedések történtek, míg a kevésbé hatékony gépállomási rendszert felszámolták. Szó sem volt azonban arról, hogy elérkezett a békés gazdálkodás ideje. Az új gazdasági mechanizmus alapjaiban forgatta fel a mezőgazdaság szereplőinek életét. A párt és állami szervek a gazdasági változások bevezetése előtt komoly káderátvilágításokat végeztek, a képzetlen vagy ideológiailag nem eléggé elkötelezett egyéneket igyekeztek kvalitásosabb vezetőkre lecserélni. A változásokat nem mindenki volt képes lekövetni, nem egy esetben súlyos anyagi veszteségekkel járó vállalkozásokba kezdtek, amelyek néha büntetőeljárást is maguk után vontak. Az első, 1961-es évhez képest az átalakításokkal a szövetkezetek száma 1967-re 135-ről 106-ra csökkent, ugyanakkor területük nőtt, és az alkalmazott szakemberek képzési szintje is jelentősen javult, például a tanfolyamok révén, illetve a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya is emelkedett. A szakmai minőség emelését szolgálta a káderátcsoportosítás, azaz a vezetők felülről irányított áthelyezése is. Az utánpótlást emellett a helyi munkaerő továbbképzésével kívánták biztosítani. A téeszek egy része többféle kiegészítő tevékenységet is folytatott, ez az összbevétel 10%-át biztosította. A melléktevékenység azonban nem volt mindenhol sikeres. Erre példaként a szerző a pákozdi 1848-as „Szabadságharcos” és a szári „Béke” téeszek esetét ismerteti. A tanulmány mellékletében egy megyei jelentés olvasható az új gazdasági mechanizmus bevezetésének tapasztalatairól.
A kötet átfogó elemzést ad a vidéki Magyarország 1957 és 1980 közötti életének alakulásáról, azokról a változásokról, amelyeket emberek tömegei jelentős sorsfordulóként éltek meg. A második kollektivizálás elvette a reményt azoktól, akik 1956-ban kiléptek a téeszekből, ugyanakkor komoly minőségi javulás történt vezetői szinten, például a szakértelemben és a képzettségben. A forradalom és szabadságharc után változott az államhatalom ellenségképe is. Gyanússá válhattak olyan személyek, akik a második világháború utáni változásokat lelkesen támogatták, ám tevékenyen részt vettek az „októberi eseményekben”, vagy kapcsolatban álltak ilyen személyekkel. A tanulmányok egyebek mellett ezekre a változásokra irányítják rá az olvasók figyelmét. A szövegek végén közölt irodalomjegyzék a témák iránt komolyabban érdeklődők további tájékozódását szolgálják, a helynévmutató pedig remek mankó azok számára, akik egy-egy település és környéke korabeli történetét kutatják, vagy arra kíváncsiak, mi történt falujukban, városukban a kádári Magyarország első két évtizedében.
Váczi Márk
A borítókép a kötet címoldalának és ennek a képnek a felhasználásával készült: Kádár János látogatása a budapesti Thälmann (ma Fiastyúk) utca 47-49. alatti 2. sz. Általános Iskolában (ma Hegedűs Géza Általános Iskola) 1985-ben (Kép forrása: Wikipedia)
Ezt olvastad?
