Globális küzdőtéren. A Magyar Királyság erőforrásai és piacai a spanyol Habsburg világbirodalom rendszerében (1558-1648)

Mohács után a középkori magyar állam nemcsak a formálódó közép-európai Habsburg Monarchia részévé vált, hanem a dinasztia egészének, így az V. Károly császár halála után évszázados európai hegemóniát kifejlesztő spanyol Habsburgok globális rendszerébe is betagozódott.

Egy új modell alapvetései

Bécs “megalázó függőségben” érezte magát Madriddal szemben a 17. század első felében – írta John H. Elliott, a globális történetírás doyenje egy 2020-as tanulmányában. A kora újkori európai levéltári anyagok egyik legkiválóbb ismerőjének álláspontja sarkosnak tűnhet, mégis jól adja vissza a két Habsburg-ág közötti pénzügyi, katonai, politikai, diplomáciai, kulturális erőviszonyok természetét az 1600-at követő évtizedekben, egyben visszhangozza a korabeli (velencei, brüsszeli, római vagy épp spanyolországi) forrásokat. Ezek gyakran a kézi vezérlés, vagy épp a diktátori hatalom képeivel festik le a Spanyol Királyság uralkodójának meghosszabbított kezeként a császári udvarban (de iure diplomataként) dolgozó, és az uralkodóház globális vagy spanyol Habsburg érdekeit képviselő spanyol államtanácsosok napi működését és módszereit.

Ami a német, angol, spanyol, francia történetírásban evidencia, azt természetesen más nézőponttal és hangsúlyokkal ugyan, de (az elsősorban a közép-európai és itáliai iratokat ismerő) cseh és magyar historiográfia is elkezdte beépíteni szintéziseibe. Ami az utóbbit illeti, az elmúlt évtizedek elsősorban a szakirodalom feldolgozásának és a strukturális kérdések felvetésének, az alapkutatások megindításának jegyében teltek Hiller István, majd Korpás Zoltán vizsgálódásaitól a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében folyó kutatásokig. Erre annál is inkább szükség volt, mert az 1990-es évekre a 16–17. századi spanyol–magyar kapcsolatok jelentőségének megítélése (összetett okokból) az egzotikum és az irrelevancia határára süllyedt.

Europa regina – a 16-17. században népszerű térképtípus, amely Európát királynőként ábrázolta. Ennek feje Hispania volt. (Forrás: wikimedia.org)

A tucatnyi kérdésfelvetés közül a legfontosabbnak a következőt tartjuk: vajon a gyarmatbirodalmak felemelkedésének milyen megfogható és mérhető hatása volt a Magyar Királyság történeti fejlődésére? Ennek megválaszolásához a kezdetektől két, radikális nézőpontváltást tartottunk szükségesnek, kutatásainkat az ezekből következő rendezőelvek mentén szerveztük, és modellünket ezekre építettük.

Egyrészt, noha nem érdektelen az a gyakorta vizsgált tárgykör, hogy a Spanyol Monarchia egyes európai területein milyen kép élt a Magyar Királyságról, annak népeiről és berendezkedéséről, ennél fontosabb annak megértése, hogy a korabeli Európa legerősebb állama és annak tudásbázisa, civilizációs ereje milyen transzformatív, akkulturációs hatással volt az állam modernizációjára, a magyarországi arisztokráciára, a művelődés fejlődésére. Egy olyan korban, amikor Cervantes és Velázquez alkotott, a spanyol udvari etikett meghódította az európai udvarokat, a spanyolországi alapítású jezsuita rend számos államban állammá változott, a spanyol Habsburg gyalogság legyőzhetetlennek bizonyult, és az úttörő spanyol jogi, teológiai és politikai gondolkodás hatása virágkorát élte.

Másrészt, bár szintén izgalmasnak tartjuk annak kutatását, hogy a Spanyol Monarchia ibériai, németalföldi, németországi, franciaországi és itáliai területeiről milyen emberi és anyagi erőforrások, milyen számban és milyen tevékenységek mentén szerveződve érkeztek Magyarországra (legyenek azok üzletemberek, zsoldoskatonák, szerzetesek, hercegnők, diplomaták, művészek, tudósok vagy pénz és fegyverek), a történetírásnak először arra a kérdésre kell választ adnia, hogy a Magyar Királyság területéről milyen emberi és anyagi erőforrások érkeztek a Spanyol Monarchia központjaiba, és ott hatással voltak-e egy globális hatalom stratégiai döntéshozatalára.

A fenti kérdések megválaszolása nélkül korlátok közé szorul annak megértése, hogy a Magyar Királyság milyen helyet foglalt el a 16–17. századi Európa gazdasági, politikai, kulturális rendszerében, és (ami hasonlóan fontos) ezt milyen fejlettségi szinten tette.

Gazdaság- és pénzügytörténet

Az új nézőpont termékeny hatással bír a besztercebányai réz kereskedelem-történetében. Ezen a területen a historiográfia eddigi tudása úgy foglalható össze, hogy a Magyar Királyság éves bevételeinek mintegy negyede származott a nyersanyag bányászatából, kereskedelméből és a pénzverés jövedelmeiből (például a 16. század második felében); a rézbányákat Közép-Európa nagyvállalkozói bérelték, és az érc még Velencéig, a Balti-tengerig, Németalföldig is eljutott. Az újonnan feltérképezett nemzetközi kontextus és adatok arra engednek következtetni, hogy a 16–17. századi rézexport legalább 30 százaléka a Spanyol Monarchiába érkezett, és az osztrák Habsburg ág a globális dealek egyik aktora volt csupán. Az ibériai gyarmatbirodalmak saját érdekeik mentén szivattyúzták ki Közép-Európából az elérhető nyersanyagokat, jelentős keresletet támasztva. 1574/1575-ben a német-római császár a teljes rézkitermelést bérbe kívánta adni a portugál és spanyol királyoknak, sikertelenül.

A kereslet oka igen prózai volt: a rézpénzek verése mellett a Pireneusi-félsziget öntödéiben, például Sevillában ezernél több bronzágyú- és löveg készült a besztercebányai érc felhasználásával, és azokat az újvilági és afrikai partmenti erődítményekben, a kereskedelmi flottán és az Ezüstflottán helyezték üzembe. A magyarországi réz annak kiváló minősége és a megbízhatóan érkező szállítmányok miatt a Spanyol Monarchia hadiiparának egyik kulcsfontosságú nyersanyagává vált. Egyes esetekben az időszakos hiány és az amortizáció kérdései elérték az Indiák Tanácsa és az Udvari Haditanács döntéshozóit.

A besztercebányai réz nyugat-európai exportja valójában zökkenőmentesen váltott át a késő középkori mennyiségekről magasabb fokozatba a tengeri felfedezések és gyarmatosítás kezdeti időszakában. Ennek példája a Bom Jesus, egy 1533-ban Namíbia partjainál elsüllyedt, Afrikába tartó portugál kereskedőhajó. A 2008-ban felfedezett roncs híre bejárta a világsajtót, és egy 2016-ban publikált archeometriai-régészeti cikk bizonyította a rajta szállított ezernyi rézöntecs besztercebányai eredetét.

Mind többet tudunk meg a határokon átívelő pénzügyek természetéről. Az Újvilágból érkező ezüstszállítmányok például számtalan csatornán jutottak el Közép-Európába, hozzájárulva a dinasztia helyi uralmának védelméhez és az oszmánellenes harcok kiadásaihoz. 1595/1596-ban II. Fülöp király 300, majd újabb 100 ezer dukátot küldött II. Rudolf császárnak a törökellenes háború költségeire. Utóbbit az Ezüstflottával érkező ércből utalták át, a sevillai Szerződések Háza (Casa de Contratación) vezetőinek engedélyével, Fugger-ágensek segítségével. 1635-ben a spanyol pénzen toborzott horvát–magyar huszárezredeket és ellátásukat Madrid bonyolult hitelügyleteken keresztül fizette, amelynek egyik fedezete az ezüstszállítmányok voltak. A már említett sevillai öntödét speciális bérleti szerződés, asiento formájában üzemeltető és a rezet végimportáló flamand származású kereskedőgenerációknak az érc beszerzéséért részben szintén közvetlenül az Ezüstflottával járó ezüstből fizettek.

Sevilla, az Indiák kikötőjének látképe a Guadalquivir partján a 16. század végén. A Magyar Királyság 16-17. századi történetére nagyobb hatással volt a város világgazdasági és hadiipari szerepe, mint korábban gondoltuk. (Forrás: wikimedia.org)

A 17. század egyes évtizedeiben felértékelődött a könnyűlovasság szerepe a nyugati hadszíntereken. A fent említett katonafogadásokon túl két horvát–magyar lovasezred az 1630-as évek második felében közvetlenül is a neves Flandriai Sereg, és így a spanyol uralkodó szolgálatába lépett. Évtizedes németalföldi jelenlétük nyomán valószínűleg kisebb diaszpóra is kialakulhatott.

Modernizáció és akkulturáció

A Mohács utáni magyar állam modernizációjának és megmaradásának értelmezése ma már elképzelhetetlen anélkül, hogy figyelembe vegyük a dinasztia nyugati főágának civilizációs hatását, tudástranszferének és a közép-európai ágnak nyújtott politikai, katonai, diplomáciai védőhálójának következményeit.

A példák hosszú sorában itt nem említjük az oktatási rendszer jezsuita modernizációját, a döntéselőkészítő-tanácsi rendszer burgundi eredetét, vagy a Magyar Királyságot vezető osztrák ág pénz- és hadügyeinek madridi lélegeztetőgépre kapcsolását a harmincéves háború idején.

A magyar végvárrendszer megújításában fontos szerepet játszottak a Spanyol Monarchia itáliai (milánói és nápolyi) területeiről érkező építőmesterek. 1541 és 1592 között az Itáliából érkező főbeosztású mesterek fele volt ilyen: Filippo Tornielli, Francesco de Spazio, a Specia Casa család, Pietro Ferrabosco, Bernardo Magno, Francesco de Pozzo, Carlo Theti, és Paolo Cattaneo de Novara.

A 17. század első felének legműveltebb arisztokratáinak könyvtáraiban többszörösére duzzadt a hispanika-állomány, azaz spanyol Habsburg szerzők által írt, vagy a Spanyol Monarchia területén (például Antwerpenben) megjelent művek. Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek magánkönyvtárának eddig fellelt kötetei közül 30-40, elődje, Forgách Ferenc 1614. évi, 200 kötetes frankfurti könyvrendelésének 30 százaléka ilyen hispanika. Mind jobban kezdjük megismerni Pázmány politikai és társadalmi eszmerendszerének spanyol Habsburg szerzők általi meghatározottságát, a nőneveléstől az iszlámmal és a protestantizmussal szembeni misszión át az államelméletekig.

Még az 1660-as években katalogizált Zrínyi-könyvtárban (modern nevén Bibliotheca Zriniana) is 15 százalék a hispanika aránya, köztük a korabeli politika- és neveléselmélet, humanizmus, természettudományok, földrajz, hadügy és egyházi irodalom ikonikus alkotásai.

Jelenlegi tudásunk alapján nem tekinthető véletlennek, hogy a kora újkor egyik kimagasló nyelvtörténeti hatású magyar nyelvű kiadványa egy spanyol aranykori mű fordítása. Antonio Guevara fiktív Marcus Aurelius-életrajzát Prágai András református lelkész I. Rákóczi György erdélyi fejedelem megbízásából 1628-ra fordította le latinból (Fejedelmeknek serkentő órája). Ez nemcsak a magyar nyelvű politikai diskurzus szókészletét újította meg, de félezer új szó megalkotásával vagy első használatával évszázadokra hatóan a magyar nyelvet is. A választás valószínűleg nagyon is tudatos volt: ahogy Prágai ugyanekkor készült másik művének (Sebes agynak késő sisak) spanyolellenes motívumai és háttere mutatja, azt az V. Károly-féle monarchia universalis felélesztésétől való németországi félelem is motiválhatta. A protestáns hatalmak Angliától a Pfalzi Fejedelemségen át Erdélyig szerte Európában egészen az 1630-as évekig a legerősebb katolikus államkonglomerátummal, így a Habsburgokkal szemben határozták meg magukat, és annak vezető ága ekkor a spanyol volt.

Antonio Guevara fiktív Marcus Aurelius-életrajzát Prágai András református lelkész I. Rákóczi György erdélyi fejedelem megbízásából 1628-ra fordította le latinból (Fejedelmeknek serkentő órája). Megújította nemcsak a magyar nyelvű politikai diskurzus szókészletét, de magát a magyar nyelvet is.

Politikai keretek, döntéshozatal és “integráció”

Egyedülálló, de legalábbis ritka lenne a világtörténelemben, ha egy politikai szövetség egyik, öt-tízszeres anyagi túlerőben lévő tagja ne kontrollálta volna szorosan és a helyszínen a másik lényegesebb politikai manővereit. Az 1630-as években például négy olyan spanyol államtanácsosról tudunk, akik Bécsben (külön-külön és időben egymást követően, saját diplomáciai hatáskörükben) szupradinasztikus tanácsokat hívtak össze, jellemzően a Titkos Tanács és az Udvari Haditanács elnökei és (alkalmanként) egyes hadvezérek részvételével, ahol a lényegesebb, a két dinasztikus ág együttes közép-európai mozgását és fellépését igénylő külpolitikai és hadügyi döntéseket készítették elő, amelyeket aztán a császár többnyire el is fogadott. Ezek a legfrissebb eredmények jobbára még az osztrák történetírás előtt is ismeretlenek.

Az V. Károly korára jellemző dezintegrációt, majd a némileg gyengébb kapcsolatrendszert követően a 17. század első felét az integrációs törekvések jeleit mutató dinasztikus egymásra utaltság jellemezte. A réz példáján láttuk egyfajta gazdasági érdekközösség kialakulását. Hadügyben a két ág területei között valóságos “zöld folyosók” éltek, a katonai együttműködés, a tudás megosztása és összdinasztikus terítése szintén általánosan jellemzőek voltak. Mindez az 1630-as és 1640-es években titkos családi szövetségekben, közös diplomáciai fellépésekben és hadjáratokban tetőzött, majd a spanyol Habsburg világbirodalom meggyengülésével és Franciaország felemelkedésével elvesztette elsődleges prioritását.

A Magyar Királyság erőforrásainak értéke, a keresztény Európa államrendszerében betöltött gazdasági, hadügyi, kulturális szerepe az új eredmények tükrében kezd világosabban kirajzolódni. Az oszmán hódítás miatt meggyengült és csonka magyar állam szellemi és anyagi ereje és geopolitikai helyzete számos alkalommal kerültek előtérbe a Spanyol Monarchia stratégiai döntéshozatala során.

Pázmány Péter 1632. évi római követségének háttere, a rézimport fontossága, a horvát–magyar könnyűlovasság felértékelődése, Forgách Péter és Somogyi Márton nyugat-európai karrierjei mellett mára az is nyilvánvalóvá vált, hogy a spanyol Habsburg uralkodók soha nem mondtak le (az egymással konfliktusban álló trónöröklési rendek és megközelítések erdejében) a magyar trónról. Igényükkel legalább egy alkalommal, az 1610-es években éltek is. A spanyol jogfelfogást tükrözik a spanyol Habsburg főhercegnők sorozatos, formális és ünnepélyes lemondó nyilatkozatai a 16–17. századból.

Forgách Péter koronaőr. 1637-ben huszárezredesként spanyol Habsburg szolgálatba lépett. (Forrás: npg.hu)

A Magyar Királyság Mohács, és még inkább V. Károly halála után, a spanyol Habsburg állam megerősödésével és meggazdagodásával egy szuperbirodalom hétköznapjaiba csöppent. A magyar állam transzkontinentális tudástranszferek, globális erőforrás-átcsoportosítás, masszív akkulturáció, katonai-politikai védőháló és egy kora újkori dinamikus, összdinasztikus integrációs kezdemény sodrásában és árnyékában fejlődött, amely folyamatokat természetesen sokszor a kortársak sem értettek. Ez persze nem mindig volt így: a kor legnagyobb presztízsű jelvényének, a spanyol uralkodó által adományozott Aranygyapjas Rendnek a szimbolikus és politikai aprópénzre váltható értékét a magyar arisztokrácia nagyon pontosan ismerte, és általa (is) igyekezett integrálódni a globális Habsburg-elitbe.

Egy új szintézis

Globális történeti modellünk arra próbál rávilágítani, hogy összeurópai értelemben az osztrák Habsburg-ág a két szuverén dinasztikus ág politikai szövetségének keretében uralkodott a Magyar Királyságban is. Az évszázadokra ható, korábban alig ismert vagy rendszerezett civilizációs erő az ibériai Habsburgok 16. századi felemelkedésével párhuzamosan felrázta, modernizálta és bizonyos értelemben újrastrukturálta és újraértelmezte Közép-Európa megmaradt keresztény államait – és akkor az Oszmán Birodalom elleni többfrontos (kontinentális és mediterráneumi) küzdelem és a katolikus megújulás kérdéseit alig érintettük. Mindez megjelenik a katonai és mérnöki tudástól az arisztokrata könyvtárakon át az oktatásügyig és a kereskedelmi tárgyalásokig.

A hazai történetírás jellemzően had-, politika- és egyháztörténeti szempontból próbálja meg megragadni és modellezni a nagy kora újkori birodalmakat. Érdemes hangsúlyozni, hogy a mindenkori hegemónia, erőfölény és befolyásolási képesség alapja és kiváltó oka legtöbbször a gazdaság- és társadalomszervezési innovációban és a civilizációs tudásbázisban keresendő. A had-, politika- és egyháztörténet általában a másodlagos megjelenési formákat kutatja. Éppen ezért az előbbieknek a történeti szintézisek bevezetőiben is helyet kell kapniuk.

Az európai levéltárakban folytatott kutatások révén folyamatosan gyűlnek az ezt alátámasztó adatok. Ha a korabeli történeti földrajzi terminológiát, művelődéstörténeti és politikai-jogi realitásokat figyelembe vesszük, akkor merőben új megvilágításba kerülnek a Kárpát-medence irat- és könyvtárainak egyes anyagai is. Annak, hogy a spanyol Habsburg civilizációs hatás magyarországi nyomai miért nem még nyilvánvalóbbak, triviális okai vannak: Madrid számára ebben az időszakban ritkán volt prioritás Közép-Európa, és a dinasztia historikusan Magyarország irányítását egyébként is delegálta az osztrák ágnak. A földrajzi és nyelvi barrierek látványosan nagynak számítottak.

A 16. század elején a Magyar Királyság a teljes “Habsburg-csomagot” megkapta: miközben integrálódott a Habsburg Monarchiába, része lett a spanyol Habsburgok önálló rendszerének is; elsősorban a közép-európai ág közvetítésével, de gyakran közvetlen kapcsolódással. Mindennek tükrében biztonsággal kijelenthető, hogy a spanyol Habsburg világbirodalom jelentős mértékben hozzájárult a Magyar Királyság fennmaradásához és történeti fejlődéséhez a keresztény Európában.

Monostori Tibor

A cikk a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében, a „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport workshopján és könyvbemutatóján (2021. október 19.) elhangzott előadás szerkesztett változata. Tanulmány formájában (Hungaria Hispanica: resilient Hungary and its integration into the Spanish Habsburg system) 2022-ben jelenik meg a Palgrave kiadónál.

Ezt olvastad?

Az amerikai Georgetown Egyetem professzoraként dolgozó Ágoston Gábor rendszeresen publikál angol, magyar és török nyelven. Tizedik, ezúttal magyarnyelvű könyve a