A szovjet lágerbirodalom kutatásának új mérföldkövei – Létrejött a Gulág- és Gupvikutató Intézet

A 2009 óta működő Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) fennállásának történetében 2021. november 24-e két okból is komoly mérföldkőnek számított. Egyrészt sor került a társaság „GUPVI, GULAG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 – 2019/20” című új konferenciakötetének bemutatására. Másrészt szintén ezen a napon testet öltött a társaság közel tíz éve dédelgetett álma a Gulág- és Gupvikutató Intézet (GGKI) képében, melynek megalakulásáról sajtótájékoztató keretében tett hivatalos bejelentést a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, amelynek égisze alatt a kutatóintézet működik.

A Gulág- és Gupvikutató Intézet tagjai; balról jobbra: Makra Mónika, Dán Vanda, Bognár Zalán, Bárdonicsek Dominika és Cservenka Ferdinánd.

A november 24-én megrendezett, sajtótájékoztatóval egybekötött kötetbemutatónak és kerekasztalbeszélgetésnek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épülete, azon belül is annak Kiállító- és konferenciaterme adott otthont. A sajtótájékoztató koordinátora Fényes Erika, a Magyar Nemzeti Levéltár sajtó- és kommunikációs referense volt, aki elsőként Szabó Csabát, a Levéltár főigazgatóját kérte fel gondolatai megosztására.

Szabó Csaba beszédében elmondta, hogy bár az ismét súlyosbodó járványhelyzet miatt csökkent a rendezvény befogadóképessége, a sajtónyilvánosságnak köszönhetően azonban sokakhoz eljutnak az eseményen elhangzottak. Köszönetét fejezte ki a hallgatóságnak a téma iránti érdeklődéséért, majd kifejtette, hogy „ez egy nem lezárt története, illetve területe a magyar élettérnek, itt a Kárpát-medence magyarságára gondolok. (…) Kezdettől, amikor mi Gulágról, Gupviról beszélünk – mint ahogy a Magyar Nemzeti Levéltár küldetéstudata is nem kizárólag a jelenlegi Magyarország területére terjed ki –, nemzetben gondolkozunk, és mindenképpen a határokon túli területekre is kitekintünk.”

Sajtótájékoztató a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében. Az asztalnál ülnek (balról jobbra): Bognár Zalán, Latorcai Csaba és Szabó Csaba.

Ezt követően Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közigazgatási államtitkára vette át a szót, aki hangsúlyozta, hogy november 24-e több szempontból is történelmi napnak számít; egyrészt azért, mert egy új kötet kerül bemutatásra. Elmondta, hogy a kiadvány egy olyan, 2019. november 25-én lezajlott GKNT-konferenciához kötődik, amelynek lebonyolítására az Országház épületében került sor. Ezek után hozzátette, hogy „azért is történelmi ez a pillanat, mert a Magyar Nemzeti Levéltár keretében immáron egy Gulág- és Gupvikutató Intézet kezdi meg a működését.”

Kiemelte, „hosszú út vezetett odáig, hogy egyáltalán merjünk beszélni arról, hogy 1944–1945-ben mit műveltek Magyarországon a szovjet csapatok és a bolsevikok. Hosszú út vezetett odáig, hogy feltárjuk, mennyi áldozat volt. Majd, hogy mindezt rendszerbe foglalva, konferenciákon meg lehessen vitatni.”

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy mindez az ismeretanyag „kilépjen a tudományos közeg diskurzusából, és váljék ez a téma nemzeti témáink részévé.”

Latorcai ezt követően az áldozatokról is beszélt, kiemelve, hogy sokan közülük sosem tértek vissza az anyaföldre; ám azok, akik hazatértek, szinte életük végéig hordozták magukban a stigmatizációt. Felhívta a figyelmet a 2015-ös év fontosságára, amely a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve lett. Úgy véli, ez volt az az esztendő, amikor sikerült áttörést elérni abban a tekintetben, hogy nem csupán a tudományos közeg, hanem „a nemzet szívéig hatolt ez az emlékév”.

Pályázatokon keresztül mozdultak meg civilek és szakmai szervezetek, és sokszínű programokat hoztak létre mind az ország, mind a települések szintjén. Emlékműveket emeltek a magyarországi és határon túli Gulág- és Gupvi-áldozatok emlékére – jelenleg megtekinthető például Budapesten a Málenkij Robot Emlékhely, illetve folyamatban van Cegléden a Gulág-Gupvi Emlékhely létrehozása. A fiatalok is megszólításra kerültek országos tanulmányi versenyek, rendhagyó történelemórák keretében, és mára a nemzeti alaptanterv részeként a történelemórák megkerülhetetlen részévé vált a Gulág-téma.

Latorcai ezután hozzáfűzte, hogy a magyar kormány legutóbbi tárgyalásainak köszönhetően a Magyar Nemzeti Levéltár közel 700.000, többségében a szovjetunióbéli lágerekben regisztrált magyar fogoly kartonját, annak digitalizált másolatát vásárolta meg az Orosz Állami Hadilevéltártól. Ennek feldolgozása már megkezdődött, amely a felállított Gulág- és Gupvikutató Intézet (GGKI) keretében további löketet kaphat.

Kiemelte, hogy fontos cél egy olyan emlékezetpolitika kialakítása Magyarországon, amely egyaránt törekszik a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatának méltó megemlékezésére. A cél az, hogy „itthon és külföldön is a két diktatúrát egyenlő mércével mérjék, azok minden máig ható következményével együtt. Mert meggyőződésünk, hogy csak ez az emlékezetpolitika járulhat hozzá a magyar közösségek identitásának megerősítéséhez, egészséges önbecsülésünk kimunkálásához, ezáltal a nemzet lelki egészségének megőrzéséhez is.”

Sajtótájékoztató a Gulág- és Gupvikutató Intézet létrejöttéről

A továbbiakban Bognár Zalán, a Gulág- és Gupvikutató Intézet (GGKI) igazgatója mondta el gondolatait. Először köszönetét fejezte ki az Intézet megalakulása kapcsán, majd elmesélt egy rövid történetet:

„Emlékszem, mikor annak idején, ’90-ben én még a Hadtörténeti Levéltárban dolgoztam, és odakerültem a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának az iratanyagához, és ott megtaláltam nagyanyámnak a levelét, amiben nagyapámat kérte ki. Ez egy lavinát indított el bennem. Ami addig egy családi történet, legenda volt, az kőkemény valósággá vált, és azt láttam, hogy itt nem egy ember, nem tíz ember, hanem több száz, illetve több tízezer, több százezer emberről van szó, hiszen 347 doboz csak róluk szólt, listákkal tele.”

Hozzátette, hogy a GGKI létrehozása komoly mérföldkő a téma kutatásában. Egyfajta adósságtörlesztésről van szó, hiszen a 20. századi traumákban a holokauszt mellett ez a másik, legtöbb áldozatot követelő történelmi tragédia. Kifejtette, hogy „mind a mai napig alig tudunk erről valamit; a holokausztkutatással szemben 40 éves lemaradásunk van. Ezt megpróbáljuk behozni.” Hatalmas a munka, a feladat, és óriási a társadalmi igény – ezt mutatja az is, hogy a 2015-ben meghirdetett emlékév egészen 2017-ig elhúzódott.

„Már most 10 adatbázis található a Szovjetunióba elhurcoltakra vonatkozóan az MNL honlapján, (…) még számos adatbázis létrehozható, ez részben a mi feladatunk, a létrejött GGKI feladata.[1] Részben az a feladatunk, hogy segítsük a Levéltárnak a munkáját abban, hogy minél több emberhez eljussanak ezek az információk, minél több publikálható, a honlapon is megjelent információ kerüljön napvilágra, és az egész kérdéskört a maga teljességében feldolgozzuk.” Majd röviden bemutatta a GGKI további munkatársait – Bárdonicsek Dominika, Cservenka Ferdinánd, Dán Vanda és Makra Mónika tudományos munkatársakat –, akik szintén régóta végeznek a témába vágó kutatásokat, közülük ketten pedig már könyvet is letettek az asztalra.

Egy rövid szünet után a kerekasztalbeszélgetéssel egybekötött kötetbemutató következett. A beszélgetés – melynek moderátora Ö. Kovács József (tudományos igazgató, MNL) volt – résztvevői között Szabó Csaba (főigazgató, MNL), Cseh Gergő Bendegúz (főigazgató, ÁBTL), Bognár Zalán (igazgató, GGKI; elnök, GKNT; tanszékvezető docens, KRE BTK) és Dupka György (titkár, Szolyvai Emlékparkbizottság) foglalt helyet.

Ö. Kovács József felvezető beszéde után először arról kérdezte a beszélgetés résztvevőit, hogy szerintük mi okozhatja a téma kutatásának megkésettségét. Cseh Gergő Bendegúz szerint részben az indokolja ezt, hogy egyre nehezebb a volt Szovjetunió területén lévő levéltári anyagokat elérni, illetve kutatni, valamint Oroszországban szigorodik a kutatási szabályzat, a levéltárak pedig nem feltétlenül adnak ki az állammal szemben negatív következtetésekre alkalmat adó forrásokat.

Dupka György kiemelte, hogy Sára Sándor dokumentumfilm-sorozata volt az első nagy tabudöntő megmozdulás, ami arra késztette a kutatókat, hogy utánamenjenek a témának.

Majd áttekintést nyújtott arról, hogy mely magyarországi levéltárak számítanak a szovjet kényszermunkatáborok történetének kutatásában zászlóshajóknak, illetve, hogy a Szovjetunió összeomlása után Kárpátalján milyen jellegű lépések, vizsgálódások indultak meg. Többek között kiemelte például, hogy szerződések útján dokumentumokat kértek ki Oroszországból, emlékparkot építettek fel (közel 12.000 áldozat nevét vésték fel márványtáblára, falvanként gyűjtötték össze a nevüket), több mint 15 kötetes, egyenként négy–ötszáz oldalas emlékkönyvet jelentettek meg (amelyek a holokauszt, illetve a sztálini korszak áldozatainak nevét tartalmazzák) stb. Dupka is hangsúlyozta a 2015-ös év mint komoly választóvonal jelentőségét, hiszen onnantól gyorsultak fel igazán a kutatások.

Szabó Csaba szerint a megkésettséghez a már említetteken kívül hozzájárult a korábban jellemző magyar közönyösség, valamint a félelemérzet. A civil szféra, a magyar kormány és az időközben létrejött társaságok jelentős lépéseket tettek a kutatások elvégzése felé.

Bognár Zalán hozzáfűzte az elhangzottakhoz, hogy problémát jelent az is, hogy nem egy hadifogoly-iratanyag eltűnt, emellett a szovjet források sokszor nem azt tartalmazták, tükrözték, ami történt, hanem a torzított valóságot (azt, amit felsőbb szintről elvártak).

A kerekasztalbeszélgetés résztvevői (balról jobbra): Cseh Gergő Bendegúz, Dupka György, Szabó Csaba, Bognár Zalán, illetve a beszélgetés moderátora, Ö. Kovács József.

A továbbiakban Bognár Zalán bemutatásában az újonnan megjelent tanulmánykötet eredményei kerültek napirendre. A „GUPVI, GULAG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 – 2019/20” című kötet a 2019. november 25-én – a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján – az Országház Felsőházi üléstermében szervezett nemzetközi GKNT-konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza tanulmányok formájában.

A kötetből információt szerezhetünk többek között a tömeges és egyéni elhurcolásokról (ezek ideológiai hátteréről, illetve lebonyolításáról is), az áldozatokról (kiket vittek el kényszermunkára, közülük hányan maradtak életben és tértek vissza otthonukba, családjuk körébe, a hazatérők milyen fogadtatásban részesültek), emellett pedig olvashatunk a hozzájuk kapcsolódó emlékezetről is.

Utóbbi kapcsán Bognár Zalán kiemelte a kötetből Makra Mónika Velünk élő történelem – Tapasztalatok a Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij Robot Emlékhelyen című tanulmányát.

A GKNT új konferenciakötete, a „GUPVI, GULAG – Magyarok a szovjet lágerbirodalomban 1944/45 – 2019/20”.

A kötetbemutatót követően a hallgatóság soraiból Bertalan Péter (KRE, VERITAS, GKNT), a kötet lektora gratulációját fejezte ki minden olyan intézmény felé, amely felvállalja a Gulág- és Gupvi-kutatások misszióját. Hozzátette:

„érző emberek vagyunk, és a történelmet érezni kell, (…) ezt a gyerekekhez, a hallgatókhoz csak érzelemmel lehet tovább vinni. És ebben a kötetben benne van az érzelem.”

Emellett annyi kiegészítést tett a kerekasztalbeszélgetés résztvevői által elmondottakhoz, hogy mindig kritikus szemmel kell nézni az internetre feltöltött forrásokat, ebben pedig a konferenciák és publikációk nagyon komoly segítséget képesek nyújtani.

Bárdonicsek Dominika

[1] Az MNL hadifogoly (szovjet táborok magyar foglyai) adatbázisában többek között a fent említett fogolykartonok is elérhetőek: https://adatbazisokonline.hu/gyujtemeny/szovjetunioba-elhurcoltak.

***

Fotók: Csákvári Zoltán

A sajtótájékoztató és a könyvbemutató itt nézhető vissza.

Ezt olvastad?

Az Újkor.hu Mozgókép rovatának vezetője, Árvai Tünde körkérdést intézett szerkesztőségünkhöz azt kérve, hogy szedjük össze öt kedvenc történelmi dokumentumfilmünket, és