Az Örök tél című film történészszemmel
Szász Attila Örök tél című 2018-as filmje egyértelműen kivívta a filmszakma és a közönség elismerését, amiről több nemzetközi díj és pozitív kritika tanúskodik. A mozi történészi szemmel is kiválóan sikerült. Hogy miért? Rövid, kedvcsináló írásomból remélhetőleg kiderül.
Kis fáziskéséssel – három évvel a megjelenése után – ültem le megnézni az Örök télt, ugyanis általában nehezen szánom rá magam történelmi játékfilmek megnézésére. Ennek az az egyik oka, hogy nem szeretem a történettudományilag megkérdőjelezhető filmeket. Ez alatt nem azt értem, hogy árgus szemekkel figyelem a részletekben rejlő hibákat, például, hogy a tank alkatrészei létezhettek-e már a film cselekményének időpontjában, vagy csak egy hónappal később kezdték gyártani (az ilyenekhez sosem volt jó szemem…), hanem azt, hogy a film makrokörnyezete helyénvaló-e, át tudja-e adni a kor hangulatát, be tudja-e érzelmileg vonni a nézőt, és ezáltal segíti-e adott korszak jobb megértését. Ha ezek a kritériumok rendben vannak az adott alkotással, akkor jön a következő probléma: Magyarország 20. századi történelme tele van olyan eseményekkel, amelyeknek száraz, tényekre szorítkozó leírása is megrázó, így egy jól sikerült játékfilm az adott témában mélyen felkavaró lehet akkor is, ha egyébként nyomtatott dokumentumokból ismert eseménysort dolgoz fel. Tulajdonképpen ezért húzom-halasztom általában, hogy megnézzem az ilyen filmeket. Ha viszont végre leülök eléjük, és jónak bizonyulnak, akkor sokat kapok megtekintésük során. Így jártam az Örök tél című alkotással is.
Az Örök tél történelmi háttere
Szász Attila filmje a „málenkij robotnak” állít emléket. E kifejezés azt takarja, hogy a Magyarországot megszálló szovjet hadsereg 600 000 magyar állampolgárt ejtett fogságba, majd hurcolt kényszermunkára a Szovjetunióba a második világháború idején. Az elhurcoltak egy része hadifogoly katona volt, jelentős része viszont civil. A hazai német nemzetiséget kollektíven bűnösnek tekintették. A szovjet Állami Védelmi Bizottság 1944. december 16-án kelt 7161. számú határozatának értelmében 1945 januárjától több tízezer német származású (vagy annak minősített) magyar nőt és férfit indítottak útnak a szovjet lágerek felé fűtetlen marhavagonokban, ahol borzasztó körülmények között dolgoztatták őket. Ugyan az 1947-es békekonferencia döntése értelmében a hadifoglyokat mielőbb haza kellett volna szállítani, a szovjetek csak százezret engedtek el közülük. Átfogó hadifogolycsere-egyezmény sem született, hiszen a Szovjetuniónak – tekintetbe véve a „málenkij robotra” elhurcolt foglyok nagy számát – ez nem állt érdekében. Az emberhez méltatlan bánásmód ellenére életben maradó foglyok évekig tartó kényszermunka után, több ütemben kerülhettek vissza Magyarországra, azonban így sem bocsátottak mindenkit szabadon. A Rákosi-rendszer az ötvenes években „megoldottnak” nyilvánította a „hadifogolykérdést”, a „málenkij robotra” hurcolt civilekkel pedig nem foglalkozott, és e témát említeni sem volt szabad. A Szovjetunióba deportált magyarok kérdése a Kádár-korszakban is tabunak számított. A trauma feldolgozása csak a rendszerváltás után vált lehetségessé. A kutatások szinte azonnal meg is kezdődtek, és máig tartanak.
Az Örök tél története – minimális spoilerrel
Az Örök tél története 1944 decemberében, egy dél-dunántúli sváb faluban kezdődik. A főszereplő Irént innen hurcolják el „egy kis munkára”. A fiatalasszony szüleit és kislányát hagyja otthon, férje valahol a fronton harcol. Irén hamarosan egy szovjet munkatáborban találja magát, és a helyi szénbányában kell dolgoznia, ahol majdnem belehal a büntetésbe, amelyet egyik tettéért kap. Csodával határos módon felépülve egy Rajmund nevű férfi lesz segítségére a megpróbáltatások túlélésében, amely a hazatéréssel végződik. A hazatérés azonban nem hollywoodi típusú happy end, inkább jellegzetes közép-európai sorsjelenség: Irénnek éppen a túlélés egyik legfontosabb alapszabályát kell alkalmaznia Rajmunddal szemben, hogy hazatérhessen lányához – hogy mi ez, az kiderül a filmből.
Értékelés
A film kiválóan jeleníti meg azt a nyomasztó hangulatot, ami jellemezhette a lágereket. A karakterek élnek, jellemfejlődésük hihető, s egyben megrázó. A mozi nem azt a célt tűzte ki, hogy betű szerint előadjon egy fennmaradt történelmi forrást. Hitelessége nem ebből fakad, hanem abból, hogy kiválóan fogja meg a lényegét annak, amit a szovjet táborvilág jelentett. Erős, olykor agresszív jeleneteket láthatunk, az erőszak ábrázolása azonban nem túlhangsúlyozott, nem válik öncélúvá, hogy ezzel elrettentse a korszakban kevésbé jártas vagy egyszerűen csak nem ehhez szokott nézőt. Ez a bölcs mértéktartás a film előnyére válik – a fennmaradt visszaemlékezések alapján ugyanis annyira embertelen világ volt ez, amelynek túlzottan realista ábrázolása könnyen válhatna feleslegesen sokkolóvá. Az Örök tél, ahogy előzetesen sejtettem is, ennek ellenére nem könnyed alkotás. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy megnéztem – azt viszont igen, hogy nem korábban. Történészként és nézőként egyaránt csak ajánlani tudom a film megtekintését.
Ezt olvastad?
