Huszárvirtus a filmvásznon – a Hadik című film

Kukorica János, Háry János, Rontó Pál, Baradlay Richárd. Mi a közös ezekben az irodalmi alakokban? Az, hogy egytől egyig huszárok. Ahogyan eredendően huszár volt a Tenkes-hegy barlangjában és vadonjában bujdosó Eke Máté, azaz a Tenkes kapitánya is. És huszárok a mindmáig legrealistább huszárfilm, a Sára Sándor rendezte 80 huszár hősei.

(Forrás: Hadik facebook oldal)

A magyar köztudatban a huszárság vált a „legmagyarabb” fegyvernemmé, amelynek kisháborús, azaz a portyázáson, felderítésen és az ellenfél nyugtalanításán, a lesvetésen alapuló harcmodora szükségszerűen felértékel olyan jellemzőket, mint a merészség, leleményesség és fürgeség. Nem volt ez magától értetődő, hiszen a középkorban a magyar uralkodó seregében a könnyűlovasság soraiban a Magyarországon letelepedett keleti népek (kunok, jászok, besenyők) képviseltették magukat (még ha utóbbiak idővel asszimilálódtak is a magyar etnikumhoz), és a gurszár szó eredetileg a török elől menekülő balkáni délszláv népelemekre utalt. A 18. században a magyarságot már a könnyűlovas, kisháborús katonai tradícióval azonosították Nyugat-Európában, éppen egy olyan történelmi pillanatban, amikor a nemzeti ébredés megkezdődött. A keleti–törökös díszítéseket és ruhaelemeket tartalmazó huszáros öltözet vált a II. József centralizáló törekvései elleni tiltakozás szimbólumává.

Ekkorra végleg összekapcsolódott a huszárság a magyarsággal – ahogyan az orosz és ukrán kultúrában a kozák lett az igazi orosz vagy ukrán prototípusa, vagy a horvát kultúrában az uszkók. Közös mindezekben a katonaelemekben, hogy könnyű öltözetet és fegyverzetet viseltek, és harcmodoruk is hasonló volt: a portyázó, ellenséget nyugtalanító lovas vagy (mint a kozákság egy része és az uszkókok esetében) gyalogos harcmodor. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy nemcsak a Habsburg-uralkodók seregében, hanem az ellenoldalon is harcoltak magyar huszárok. Bercsényi Miklós gróf fia, László megszervezte a huszárságot Franciaországban. A Bercsényi-huszárok a kor minden háborújában kiemelkedően teljesítettek, Bercsényi pedig XV. Lajostól megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Szent Lajos-rendet, és elérte azt, amit egyetlen magyar sem: 1758-ban Franciaország marsallja lett.

Georg Weikert festménye Hadik Andrásról, 1783. (Forrás: Wikipedia)

Nem is kérdés, figyelembe véve a fenti tényeket, hogy Hadik András kiérdemelte azt, hogy filmet forgassanak róla. A magyar huszárok beszáguldozták a 18. században Európa harcmezeit, a spanyol örökösödési háborútól (1701–1713/1714) a napóleoni háborúkig, így sok haditett fűződik a magyar huszárokhoz, ám ezek közül is kiemelkedik Hadik András tette, Berlin 1757-es megsarcolása.

Szikora János filmje, a Hadik (2023) nem mutatja be hőse egész pályáját. Ugyanis Szikora filmjének műfaja nem életrajzi film, hanem egy vérbő romantikus kalandfilm, sok akciójelenettel. Aki tehát azzal a céllal ül be a moziba, hogy teljes életrajzot lát majd, csalódik. A film Hadik életének egyetlen eseményére, a Berlin elleni expedícióra és a város megsarcolására fókuszál. Hogy Hadik példátlanul fényes pályát futott be (grófi rangot, német birodalmi grófi rangot szerzett), majd Erdély kormányzója volt (1764–1768), utóbb az 1772-ben, Lengyelország első felosztása után a Habsburg Birodalomhoz került lengyel területek kormányzója, élete végén pedig olyan megtiszteltetést kapott, amelyet még magyar soha nem nyert el addig, vagyis Mária Terézia kinevezte az Udvari Haditanács elnökévé, nem tudjuk meg a filmből. Ám számos apró jelzéssel utalnak Hadik jellemére, amely alapján kikövetkeztethető a későbbi humanista, Erdély kormányzójaként a jobbágyfelszabadítást tervezgető Hadik politikája: az altábornagy mindvégig törődik az embereivel, és a filmben őszintén megsiratja egy öreg bajtársát. Számos apró jellel érzékeltetik, hogy Hadik nemcsak jó katona, hanem tisztességes ember is: családszerető, és nem szívesen hagyja el feleségét és gyermekeit egy újabb katonai megbízás kedvéért.

Szikora filmje történelmi kalandfilm, és nem történelmi film. A kettő közötti különbség, hogy míg a történelmi film törekszik arra, hogy bemutassa egy adott kor és társadalom erkölcsét és dilemmáit, addig a kalandfilmben a cselekményen van a hangsúly. A kalandfilm hőse a mesék hősének útját követi: ő is, ahogyan a legkisebb királyfi vagy a kiskondás, a szegénylegény, elindul, hogy teljesítsen egy küldetést, és végül sok akadály, intrika után győztesen tér haza – sokszor anyagilag, de ami fontosabb, lelkiekben gazdagabban, mint ahogyan elhagyta a szülőházat. Szikora filmjében a küldetés önmagáért beszél: Mária Terézia megbízást ad Hadiknak, hogy huszárjaival, no meg egy szász ezreddel vonuljon be Berlinbe, és hozzon néhány párat a híres berlini kesztyűkből.

(Forrás: Hadik facebook oldal)

A film, mint a kalandfilmek általában, számos fiktív elemet kever bele a történetbe. Míg a filmben a berlini portya Mária Terézia (Horváth Lili) fejéből pattan ki, hogy megszégyenítse II. Frigyes porosz királyt (aki, egyébként, kis híján a királynő férje lett), a valóságban Lotharingiai Károly hadseregparancsnok adott utasítást Hadik altábornagynak (Trill Zsolt) a porosz főváros elfoglalására. Fiktív a Hadik elleni ármánykodás, amelynek főszereplője Giovan Battista Serbelloni gróf (Lábodi Ádám). Természetesen lehetséges, hogy Hadiknak voltak ellenlábasai az Udvari Haditanácsban vagy a hadvezetésben. Ez eléggé hihető és érthető is lenne, mert mint magyar és homo novus nem mindennapi pályát futott be, és ez nyilván sokak szemét szúrta a birodalmi arisztokrácia túlnyomóan az örökös tartományokból származó, osztrák és cseh tagjai részéről. Ne feledjük el azt sem, hogy a kora újkorban járunk, az udvari ármánykodások világában, amikor a klikkek és érdekkörök egymást igyekeztek gáncsolni, nehogy kiessenek az uralkodó kegyéből. A Serbelloni-féle intrika tipikus példája annak, amikor a filmrendező egy kicsit érzékelteti a kor levegőjét. Nem tudjuk, megtörtént-e, de akár, ismerve a társadalmi közeget és a kort, meg is történhetett (volna).

(Forrás: Hadik facebook oldal)

Ugyanez a dramaturgiai fogás érvényes a porosz Von Bock ezredesre (László Zsolt), a filmben „halálfejesnek” nevezett porosz gárda parancsnokára, aki Hadik egyik fő ellenségévé lép elő. Kettejük összecsapása már a film első jelenetében megtörténik, és amikor Hadik megsebesíti (nem akarattal majdnem megvakítja) a porosz ezredest, Von Bock bosszút esküszik. Von Bock karaktere hasonlít a Roland Emmerich által forgatott A hazafi című film Tavington ezredesére: ugyanolyan hideg kegyetlenség jellemzi, és mániákusan, sőt ésszerűtlenül keresi az összecsapás lehetőségét a főszereplővel. Nem is lehet kétséges, hogy a porosz királyné jelenlétében vívott párbajban a magyar huszár vagy a porosz dragonyos lesz-e a győztes.

Azon nem lehet csodálkozni, hogy egy film univerzumában minden mellékszereplő a főhőshöz képest kap pozitív vagy negatív értékelést. Ha a film alkotói Hadikot választják főhősnek, akkor nyilvánvaló, hogy a poroszokat, esetleg az osztrák katonai bürokrácia tagjait negatívan ábrázolják. Az előbbit Von Bock, az utóbbit Serbelloni képviseli. Pozitívabb a berlini expedícióban részt vevő szász zsoldosok alakja, habár a film érzékelteti (a történelemhez hűen) a gyalogos német zsoldosok és a magyar huszárok kölcsönös ellenszenvét, amely mögött ugyan hajlamosak lehetünk nemzeti szembenállást sejteni, ám a konfliktus alapja inkább az eltérő harcmodorban, az eltérő motivációban, és ehhez kapcsolódóan az eltérő katonai mentalitásban gyökerezett. Ugyan utalnak arra, hogy a porosz hadsereg megszállta Szászországot („szász földet is a porosz csizma tapossa”, ahogyan elhangzik), de Ried ezredest (Szabó Győző), aki megtestesítője a durva modorú, kalandor természetű zsoldoskatonának, leginkább a pénz érdekli. Több összeszólalkozást láthatunk Ried és a makacs, szabadszájú, bohém huszár, Gvadányi József, a későbbi író (Molnár Áron) között. Végül Ried és Gvadányi, ahogyan a közhuszárok és a szász gyalogosok is, összecsiszolódnak az út során. A huszárok és a szász zsoldosok csapatát erősíti Thun (Reviczky Gábor), a kissé őrült tűzmester, aki leginkább Jókai Mór A névtelen vár című regényének Mátyás mesterére emlékeztet. Részben negatív II. Frigyes karaktere.

(Forrás: Hadik facebook oldal)

A felvilágosult abszolutizmus mintauralkodójának (mellesleg Mária Terézia fia, II. József példaképének) tekintett Frigyes még soha nem kapott szerepet magyar filmben. Szikorának sikerült néhány apró vonással felvázolnia a rideg, józan, zenekedvelő, cinizmustól nem mentes Frigyes portréját. Amikor Von Bock belép a sátrába, és jelentést tesz, a király a fuvoláján játszik. Később Erzsébet Krisztina porosz királynétól megtudjuk, hogy Frigyes utálja Bécset, ahol „minden csupa képmutatás”. Ez a vélemény nem állt távol a valódi Frigyesétől, aki nemcsak protestánsként (mert a vallással, felvilágosult uralkodók módjára, keveset törődött), hanem a racionalizmus híveként viszolygott a költekezéstől, a luxustól és a bigottságtól, amelyet azonosított a császárvárossal. Mindazonáltal Frigyes képes arra, hogy a film végén elismeréssel tekintsen a királynő mellett álló Hadikra.

Visszatérve a huszárokra, Hadik és Gvadányi karaktere akár kétféle huszármentalitásnak is megfeleltethető. Míg Hadik a megfontolt, embereivel törődő személyiség, addig Gvadányi azt a huszárt testesíti meg, aki iszik, káromkodik, szoknya után fut, de alapvetően jó cimbora és jó katona. Gvadányi köré a filmkészítők önálló sztorit költöttek: láthatjuk a fiatal huszártiszt nem túl sikeres, ám humoros diplomáciai küldetését Berlinben, és nem megtagadva önmagát, még a férje által elhanyagolt porosz királynéra is legényesen rákacsint.

(Forrás: Hadik facebook oldal)

Ha már Berlinhez értünk, érdemes felvázolni röviden a történteket. 1757. október 10-én Hadik kis létszámú seregével, vagyis négyezer katonával indult útnak. Nemcsak német, hanem horvát gyalogosok is voltak seregében. Hadik váratlanul megjelent Berlin falai alatt, és 300 ezer tallért követelt a városi tanácstól – és nem, miként a filmben láthatjuk, a férje által elhanyagolt Erzsébet Krisztina porosz királynőtől, ugyanis a királyi udvar a védhetőbb Magdeburgba költözött. Megfelel a valóságnak, hogy a harmadik ágyúlövés szétszakította a Spree-folyó hídját. Ezt követően ágyútűz törte be a Sziléziai kaput. Előbb a német és horvát gyalogosok törtek be a városba, majd Hadik követte őket a huszárjaival. Közelharcban legyőzték az 5000 főnyi, tehát enyhe túlerőben lévő őrséget. Mindez október 16-án történt. Frigyes október 13-án már tudomást szerzett a fővárosát fenyegető veszélyről, ezért Hadiknak kevés idő állt rendelkezésre. A berliniek nem tudták az egész hadisarcot (600 ezer birodalmi tallér) előteremteni, csak a felét, ezért Hadik nagylelkűen – és a közeledő poroszok miatt sietősen – eltekintett az egész összegtől. Berlin polgárai vállalták, hogy 75 ezer hadisarcot később fizetnek, erről váltót állítottak ki a parancsnoknak. Később annak rendje-módja szerint meg is érkezett a 75 ezer tallér Hadik kezéhez.

Végül, az anekdota szerint, Hadik magával vitt 24 darab kesztyűt, bár a kesztyűk számát meseszerűen minden forrás másként adja meg. S akkor jött a meglepetés, amikor Mária Terézia felpróbálta a kesztyűket: mindegyik balkezes volt. Állítólag ez volt a berlini kesztyűsök fricskája. A filmben is elsütik ezt az anekdotát, de Mária Terézia nem bosszankodik. Sőt, Gvadányi kijelenti, hogy azért balkezesek a kesztyűk, mert „minden porosz kétbalkezes”.

(Forrás: Hadik facebook oldal)

Nem kisebbítve Hadik érdemét, meg kell említeni, hogy természetesen a hétéves háború lezárulása nem a berlini portya eredménye. Sőt, még azt sem lehetne állítani, hogy Hadik volt az egyetlen, aki eljutott Berlinig. Három év múlva, 1760-ban az osztrák és orosz csapatok elfoglalták a porosz fővárost, igaz, nagyobb erővel (35 ezer fő), mint Hadikék, és alaposabban megsarcolták.

A zárójelenetben II. Frigyes és Mária Terézia aláírják a békeszerződést. A néző tanúja lehet a két uralkodó közötti évődésnek. Mikor a porosz király megjegyzi, hogy Mária Terézia csak a bal kezén visel kesztyűt, Mária Terézia azzal replikázik, hogy elküldi Hadikot ismét Berlinbe, ha fázik a keze. Bár dátumot nem látunk, de nyilvánvaló, hogy 1763-ban történik a béke aláírása, vagyis hat évvel a berlini expedíció után.

Összességében a Hadik egy kosztümös kalandfilm, amelyben a huszárromantika dominál, és kevésbé a nagytörténelem aprólékos felmondása. Sokban emlékeztet a 16-17. században játszódó „kard és köpeny” típusú francia kalandfilmekre, amelyek olyan népszerűek voltak az 1950-60-as években: a politika– és hadtörténet egy keret, amelyen belül a hősök – még a valós alapú személyiségek is – szabadon mozognak, cselszövéseket lepleznek le, királyi küldetéseket oldanak meg. Ez a szabadság teljesen helyénvaló, tekintettel a műfajra. Kár tehát a pontosságot számon kérni a Hadikon. Más kérdés, hogy Hadik élete olyan gazdag és rendhagyó, hogy egyszer megérdemel egy, a hőst a fiatalkorától az Udvari Haditanács elnökségéig ívelő életrajzi filmet.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

Tojásvadászat a Föld köldökén. Nem húsvéti cikk

A végtelen óceán „sivatagjában” fekszik egy sziget, mindentől elzárva. Az elpusztult civilizáció helyén talált életmód, kőszobrok és az őslakók kapcsán

X