Ö. Kovács József
Beszámoló a Sors mint tapasztalat (1945–1989) című műhelykonferenciáról
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia társrendezésében 2023. május 18–19-én Sors mint tapasztalat (1945–1989) címmel műhelykonferenciát tartott Sárospatakon. A témacsoport
„A bürokratizált diktatúra tárgyiasulása” – A kommunista településpolitika víziói és gyakorlata című konferenciáról
Az 1971-ben kodifikált minisztertanácsi rendelet, az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (OTK) 50. évfordulójának alkalmából 2021. december 7-én rendezte meg A kommunista településpolitika víziói és gyakorlata című konferenciáját az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A szovjet lágerbirodalom kutatásának új mérföldkövei – Létrejött a Gulág- és Gupvikutató Intézet
A 2009 óta működő Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága (GKNT) fennállásának történetében 2021. november 24-e két okból is komoly mérföldkőnek számított. Egyrészt sor került a társaság „GUPVI, GULAG – Magyarok
Az Egyháztörténészek VII. Országos Találkozója
A Magyar Egyház- és Teológiatörténeti Akadémia (META) Egyesület és a Történészcéh Egyesület 2021. május 27–28-án immár hetedik alkalommal rendezte meg az Egyháztörténészek Országos Találkozóját. A 2014-ben Pécsről induló egyháztörténeti konferencia
A legvidámabb barakk erőltetett mosolya – a vidéki Magyarország a hatvanas években
Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években című kötetben vizsgált 1960-as évekre általában vibráló, izgalmas, paradigmaváltó jelentőségű évtizedként emlékeznek, hiszen ez az a politika- és eszmetörténeti szempontból egyaránt
„Mi, a rendszer ellenségei” – internálás, kényszermunka és kitelepítés a Rákosi-korszakban
Idén hetven éve nyitották meg a recski kényszermunkatábort. Ez a szomorú évforduló adta az ötletet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) számára, hogy rendezvénysorozatot indítson Magyar gulág címmel, amelyen a magyarországi
„A herendi porcelán közel kétszáz éves történetében szinte mindenre volt példa” – interjú Szűts István Gergellyel
Szűts István Gergely történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának főlevéltárosa, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont–Nemzeti Emlékezet Bizottsága Vidéktörténeti Kutatócsoport, a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport és a Magyar Kerámia Szövetség a
Apáink földje – filmen a magyarországi kényszerkollektivizálás
A magyar paraszti társadalom felszámolása valójában már 1945-ben elkezdődött, ennek leglátványosabb fejezete a paraszti gazdaságok 1948 és 1961 közötti kollektivizálása. Ennek során a kommunista hatalom tömeges erőszakot alkalmazva termelőszövetkezetbe kényszerítette
„A tabusított történeteket igyekszem megtalálni” – Interjú Ö. Kovács Józseffel
Ö. Kovács József az év eleje óta a Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese. Tudományos pályáját a 19. századi zsidóság kutatásával kezdte, neve mégis inkább a kommunista diktatúra tapasztalattörténeti kutatása kapcsán