Sulák Péter Sándor bejegyzései
„Allah a célja, a Próféta a példaképe, a Korán az alkotmánya: útja a dzsihád, és a halál Allah ügyéért a legnagyszerűbb vágya.” Az iszlamizmus politikai ideológiájának koncepciói
2023. október 7-én, a szimchat Tóra ünnepen a palesztin Hamász tagjai nagyszabású támadást indítottak Izrael ellen, melyre az 1973-as jóm kippur-i háború óta nem volt példa a térségben – sőt,
„Anyagiakban szegényebbek, lelkiekben gazdagabbak leszünk.” A Magyar Katolikus Egyház birtokainak felosztása 1945-ben
Kevés olyan 20. századi történeti esemény létezik, mely mind a gazdaság-, a társadalom- és a politikatörténet aspektusaiból tekintve ennyire megosztaná a témával kapcsolatos társadalmi közbeszédet és magát a történész-szakmát. Nincs
„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré…” A békepapi mozgalom létrejötte, szervezete és szerepe a Magyar Népköztársaság egyházpolitikájában (1950-1956)
A 20. századi kelet-európai egyháztörténet egyik legkényesebb fejezete a papi békemozgalom szerepe, a pártállam egyházpolitikai végrehajtói mechanizmusán belül elfoglalt szerepének feltárása, annak politikatörténeti, társadalomtörténeti és teológiai vonatkozásaival együtt. Ennek kutatását
A Miorița Pásztorától az Acélkoronás Sasig. A román nemzetfejlődés sajátos útja
Szűcs Jenő szerint a modern európai nemzetállam fő specifikuma, hogy az újkori polgári átalakulás hatására és igényeinek megfelelően a nemzetiség kérdése a társadalmi és a politikai szféra alapvető strukturális elemévé
Az „Aranyszabadság” földje – a Lengyel Nemesi Köztársaság
A 18. század elejére szállóigévé vált a mondás: „Lengyelországot az anarchia tartja fenn.” A politikai közbeszéd e közhellyé vált fordulata reprezentálta több mint egy évszázadon keresztül az államrezon bármiféle közigazgatási,
„A Sárkánygyíkkirály ceremóniája” – Jim Morrison arcai, pályafutása és hagyatéka
1971. július 3-án, mindössze huszonhét esztendősen elhunyt a mozgalmas hatvanas évek lázadó nemzedékének kulturális ikonjává avanzsált alakja, a Doors frontembere, Jim Morrison. Még élő családtagjai, egykori zenésztársai és üzleti partnerei,
A reneszánsz Itália államelméleti koncepciói – Machiavelli politikai gondolkodásának tükrében
A 15–16. századi Itália fordulópontot jelentett az európai eszmetörténet addigi keretrendszerében. Kivételes időszak volt, egy kivételes környezetben, ahol a szabad szellem, az antik hagyományok újraélesztése, a humanista emberképnek mint cselekvő
Az apparátus gépezete munka közben. Az Állami Egyházügyi Hivatal részvétele a kényszerkollektivizálásban
Cikksorozatunk előző részében megkíséreltük felvázolni egy első látásra bonyolultnak tűnő bürokratikus struktúra szervezeti kiépülését, a pártállami egyházpolitika végrehajtásáért felelős szakosztályok különböző feladatkörét, valamint a helyi szintű egyházügyi igazgatásnak az összes
A „befelé fordított civil hadsereg” – az Állami Egyházügyi Hivatal szakigazgatása az 1950-es években
Ha netalán a Terézváros legszebb környékén töltenénk a szabadidőnket és átsétálnánk a Lendvay utcán, az impozáns, szecessziós stílusban épült palotákat látva a helybéliek tudhatják, hogy valamikor itt volt a kormánypárt
A legvidámabb barakk erőltetett mosolya – a vidéki Magyarország a hatvanas években
Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években című kötetben vizsgált 1960-as évekre általában vibráló, izgalmas, paradigmaváltó jelentőségű évtizedként emlékeznek, hiszen ez az a politika- és eszmetörténeti szempontból egyaránt