A legvidámabb barakk erőltetett mosolya – a vidéki Magyarország a hatvanas években

Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években című kötetben vizsgált 1960-as évekre általában vibráló, izgalmas, paradigmaváltó jelentőségű évtizedként emlékeznek, hiszen ez az a politika- és eszmetörténeti szempontból egyaránt forradalmi időszak, amely a második világháborút követően újradefiniálta a társadalmak és a mindenkori politikai elit és ideológia viszonyát. Az megint más kérdés, hogy mit jelentettek a hatvanas évek a szocialista tábor legvidámabb barakkjának „vidéki társadalma” számára. Ahogy az is kérdés, hogy Szabó Csaba „hosszú hatvanas évekről” alkotott politikatörténeti megközelítését vesszük alapul (lásd Ólmosi Zoltán–Szabó Csaba (szerk.): Amikor „fellazult tételben fogalmazódott meg a világ” – Magyarország a hatvanas években. Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára–L’Harmattan Kiadó, 2013.), vagy a kötet szerzőinek a „hosszú ötvenes éveket” követő „rövid hatvanas évekről” szóló társadalomtörténeti koncepcióját fogadjuk el. Utóbbi periodizáció az MSZMP 1962-es VIII. Kongresszusát és a „szocializmus alapjainak lerakását”, valamint az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciónak (továbbiakban: OTK) az átmeneti bizonytalan reformintézkedések 1971-es lezárását, a kisebb települések községi tanácsainak és termelőszövetkezeteinek a mérethatékonyság jegyében történő központosítását jelöli.

Az alcímben szereplő tanulmánykötet többek között az említett köztes időszakot, vagyis az „érett Kádár-rendszerrel” kapcsolatos eddigi kutatási eredményeket, s nem kevésbé az erről kialakított társadalmi közgondolkodást kívánja árnyalni, illetve újraértelmezni. A tanulmányok alapjául a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportjának 2018. november 8-ai budapesti (Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország az 1960-as években), valamint november 29-ei kecskeméti („Konszolidáció” a mindennapokban. Magyar vidék a hatvanas években) a konferenciáin elhangzott előadások szolgáltak. Ezen előadások kötetbe szerkesztett változata az ötödik része az MTA BTK–NEB Vidéktörténeti Témacsoport által írt és szerkesztett Magyar vidék a XX. században című sorozatnak.

A Magyar vidék a 20. században című sorozat kötetei. Forrás: A Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapja (http://btk.mta.hu)

A szerkesztői-kiadói előszóból kibontakozik a kötet koncepciójának lényege: a Kádár-rendszerről alkotott hivatalos kép (konszolidáció, rendszerkorrekció, jóléti intézkedések) és a társadalmi valóság (kétlaki életmód, elnéptelenedés, demográfiai válság, társadalmi devianciák) közötti súlyos ellentmondások bemutatása anélkül, hogy az említett időszak negatívumait egyoldalúan kidomborítanák (8.). A magyar vidéknek a rendszerváltásig tartó társadalmi-kulturális dezintegrációs folyamatait bemutató tanulmányokat három nagyobb tematikus egységben különíthetjük el:

I. Kádár-rendszer társadalomtörténeti makrokontextusa.

II. Termelőszövetkezetek hétköznapi valósága.

III. Pártállam regionális képviselőinek és egyéb – ellenzéki – társadalmi közösségek viszonyrendszere.

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke megnyitja Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország az 1960-as években című konferenciát 2018-ban. Forrás: NEB-fotó

Horváth Gergely Krisztián összefoglaló jellegű összehasonlító gazdaságtörténeti tanulmányában kijelöli a téma periodizációs kereteit, egyúttal rámutat az ötvenes évek nyílt politikai erőszakhullámait követő, alapvetően paraszt- és vidékellenes társadalompolitika szofisztikáltabb körülmények között történő folytatására. A szerző által végzett kvantitatív kutatások alapján az állami beruházási politika és újraelosztás egyoldalúságából, a mezőgazdaságnak a csekély részesedése a nemzeti jövedelemből, az agrárium szándékos kirekesztése a településfejlesztési- és infrastrukturális beruházásokból, a termelőszövetkezeti alkalmazottak munkajogviszonyának és szociális juttatásainak diszkriminatív meghatározásából többek között a kétlaki életmód és a faluról való tömeges elvándorlás következik. A demográfiai szempontokon túl pedig mindennek kulturális és mentális következményeit tekintve a kádári konszolidáció sikertörténetének mítosza mögött az MSZMP továbbiakban implicit módon létező osztályalapú elnyomása húzódott meg.

Ö. Kovács József tanulmányából a paraszti társadalom történetében sorsfordító jelentőséggel bíró kényszerkollektivizálás traumatikus következményeinek országos és regionális léptékű mennyiségi és minőségi mutatóiról kaphatunk átfogó képet. A szerző által „téeszneurózisnak” nevezett pszichológiai jelenség fogalmi kereteit meghatározó társadalmi-kulturális viselkedésformákból, valamint a diktatúra nyelvezetének szemantikai jellegzetességeiből kiderül, hogy a kolhozosítás ideológiai célkitűzései és a kortárs társadalmi tapasztalatok között feszülő kognitív disszonancia a parasztság földhöz és munkához való viszonyának átértékelésére redukálódott. A forrásokban szereplő eufemisztikus kifejezések – például. „gyenge téeszek” – a rendszerszintű hibák elpalástolására szolgáltak, mely azt a választ is megadja, hogy miként válhatott az állami politika részévé a saját egzisztencia elvesztéséből következő hanyag munka és adminisztráció.

Fodor Pál, a(z akkor még MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója megnyitja Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország az 1960-as években című konferenciát 2018-ban. Forrás: NEB-fotó

Oláh Sándor kutatásai további, határokon átívelő összehasonlító perspektívákat jelentenek, melyek megmutatják a kollektivizált Székelyföld képében a román agrárium strukturális sajátosságait: a kollektívák tevékenységét és életritmusát meghatározó hatalmi viszonyok, döntéshozói hatáskörök, a termelés logisztikájának, valamint az elosztás szabályozásának dinamikáját. A változatos forrásbázisnak köszönhetően kibontakozik a tanulmányból a színlelt alkalmazkodás anatómiája: a valóságos munkaviszonyokat determináló tényezőket szükségszerűen negligálta a tervszámokhoz való igazodási kényszer, mely rejtett földtartalékokat és a termelési költségek eltitkolását jelentette. Így mind a pozícióikat féltő káderek, mind a megélhetésüket féltő téesztagok részéről kimondatlan alkuként megszületett a közös tudás: a megváltozott életvilágban a korrupció egzisztenciális létszükséglet.

Káli Csaba Zala megye térségében folytatott kutatásai a korabeli jogszolgáltatási – főként járásbírósági –szervek által termelt iratok forrásértékének kritikáját kísérli meg a „történeti tény” rekonstruálásának kontextusában, két részletesen bemutatott büntetőper kapcsán. Az esettanulmány egyszerre informatív és szórakoztató. Azontúl, hogy a szerző bevezet az alacsonyabb közigazgatási szintű jogszolgáltatási szervek enyhén szólva is hiányos iratkezelésének rejtelmeibe, a „téesz elleni izgatás” mint a szovjetizált igazságszolgáltatási intézmény által konstruált új bűncselekmény-kategória jogi definiálhatóságáról, a tanúvallomások forrásértékéről és a pártállam fegyvertényeként használt bíróságoknak a kollektivizálás sikere érdekében történt felhasználásáról nyerhetünk átfogó képet.

Czetz Balázs tanulmánya árnyalja a rendszer által „cserbenhagyott vidék” képét: amellett, hogy bemutatja a kollektivizált Fejér megye gazdasági viszonyait, képet kaphatunk a „megszilárdítás” során a pártállam által tett erőfeszítésekről az omladozó agrárszektor egybetartására, hogy elejét vegyék a téeszek munkaerejének további elvándorlásának. A mezőgazdaság helyzetének javítása érdekében a rendszer által állított korlátokat feszegető gazdasági premizálások, a vezetőség szakképzése, a jogi patronálás az állami gazdaságok részéről és a háztáji részesművelés engedélyezése – bár ezen intézkedések megteremtették az új gazdasági mechanizmus alapjait – a nemzetgazdaság más ágazatainak éves hozamával összevetve mégsem tekinthetőek eléggé sikeresnek, hiszen a termelési forma strukturális hibái ilyen módon nem voltak orvosolhatóak (187.).

Vassurány, 1965. Magyar–Szovjet Barátság TSz, kézi kaszás aratás esőzések után, a víz borította szántóföldön. Fortepan / Bojár Sándor

Csikós Gábor tanulmánya felettébb érdekes vállalkozás. A szerző pszichológiai jártasságát felhasználva a „konszolidáció” mögötti kulisszatitkokba nyerhetünk bepillantást egy jászsági termelőszövetkezet életvilágának konfliktusmezőin keresztül. A tanulmány a téeszesítés kollektív tabusításának pszichés szövődményeiről szól. A munkafegyelmi problémákkal küszködő tagságtól kezdve a kifogásolható személyi állományú párttagságon át a tagokkal kapcsolatot sem tartó, egymással is rivalizáló vezetőségig bezárólag, ha csak a téeszen belüli részvételi demokrácia sikertelen elbábozására, vagy a vezetőségnek a községi tanács vb-től való függésére gondolunk, látható, hogy a rendszer strukturális hibáinak megnevezhetetlensége miatt a mikroközösség tagjainak színlelt szociális szerepekbe kellett bújniuk. Minden reformintézkedés ellenére közösen kellett működtetniük egy olyan diszfunkcionális rendszert, amelyben már rég nem hitt senki.

Szulovszky János tanulmánya voltaképpen a Vakvágány c. kötetben szereplő írásának folytatása. Vincze Mihály memoárja azon túl, hogy az olvasók lehetséges reakcióiról alkotott képzete mentén konstruálta újra korabeli tapasztalatait, tagadhatatlanul fontos lenyomata a „létező szocializmus” hétköznapjainak. A nagyhegyesi Vörös Október-téesz életében egykor főszerepet játszó parasztember narratívája magyarázatot adhat a Kádár-rendszer és a többségi társadalom tagjai között köttetett status quo legitimációs alapjára (255.) A rendszer iránt elkötelezett, de becsületesen dolgozó ember elbeszéléséből kirajzolódik a nagy társadalmi paradoxon: a „kádárizmus” teremtette mobilitási és innovációs lehetőségek egyfelől mutatják a rendszer „emberarcú” jellegét, másrészt pont eme „vajszívűség” okozta a rendszer bukását. Ugyanis olyan technokraták kerültek így vezető pozícióba, akik az egykori kulákok fiaiként nem is hittek a kommunizmusban, ily módon ábrándítva ki a nyolcvanas évekre a Szulovszky által közreadott ego-dokumentum szerzőjét.

Jobst Ágnes tanulmánya az állambiztonság vidéki ügynökhálózatának újraszervezését tárja fel. A kutatás vizsgálati terepe az előző kötetekből is ismert Vas megyei falu, Csepreg. Érdekes látni, ahogy egy, a Rákosi-diktatúra évei alatt a rendszerellenes megnyilvánulásai miatt stigmatizált településen a BM Mezőgazdasági Szabotázselhárító Osztálya hogyan hasznosította az informátorokat a téeszszervezés utolsó hullámának sikeressége érdekében. Az egyes ügynökök beszervezésének hátterében meghúzódó személyes okokon és motivációs tényezőkön túl betekintést nyerhetünk az állambiztonsági munka vonatkozó módszertani sajátosságaiba.

Székesfehérvár, 1965. Szedik a sárgarépát a Szabad Élet TSz-ben. Fortepan / Bojár Sándor

Bognár Szabina írása egy történeti földrajzi kontextusban bemutatott közigazgatás-történeti áttekintése két Győr-Moson-Sopron megyei község egyesítési törekvéseinek. A tanulmány bemutatja a trianoni határmódosítások óta fel- feltörő községegyesítési kísérleteket, az 1950-ben bevezetett tanácsrendszerre való különös tekintettel. Bepillantást nyerhetünk a centralizált, bürokratikus döntési mechanizmus működésébe: a településeket illető legfontosabb kérdésekben a központi járási szervek túlsúlya tapasztalható. A községi tanácsszervek azért vitatkoztak annyit az új település nevén, mert ez volt autonómiájuk utolsó védvonala. A híd szimbolizálta községegyesítés a körzetesítéseknek a méretgazdasági hatékonyságot előtérbe helyező országos politikai koncepciójába illeszkedett, ugyanakkor az infrastrukturális fejlesztések és a kedvezőbb beruházási lehetőségek modernizáló tendenciái ellenére sem tudta teljesen felszámolni a térség hagyományos, nemzetiségi alapú társadalmi törésvonalát.

Völgyesi Orsolya írása a kötet egyetlen egyháztörténeti tanulmánya. Forrástani szempontból a szerző Mezőfalva plébánosának Historia Domusát használja a személyes megélés hétköznapi narratívájának kortárs egyházi megjelenítésére. A mikrotörténeti tanulmány bemutatja egy falusi plébános perspektíváján keresztül a Magyar Katolikus Egyház huszadik századi történetének alapvető, strukturális változásait a klasszikus népegyházi modell szétverésétől a „kétvágányú egyház” kialakulásáig. A saját szociokulturális közegéből kiszakított pap beszűkült cselekvési lehetőségeivel analóg az egyház és a népi vallásosság visszafordíthatatlan térvesztésének traumatikus tapasztalata.

Sántha Istvánnak a Dél-Vértes térségében végzett szociálantropológiai kutatásai az egykori pusztai emberek korabeli életvilágának megszűnését igyekszik feltárni az egykori uradalmi puszta felszámolásának, s a lakosok faluba költöztetésének körülményeit illetően. Azon túl, hogy ami itt történt, az szintén az OTK jegyében zajlott, külön érdekesség, hogy mind a lebontásban főszerepet játszó állami gazdaság szállítási részlegvezetője, mind az egykori csikós elbeszéléséből kibomlik a helyi tanácsi vezetés és a pusztaiak konszenzusa. Az építőanyag szabad felhasználásának lehetőségével a hatalom a helyiek többségét érdekeltté tette a költözésben, megkérdőjelezve ezzel a pusztai miliő elvesztésének traumatikus megéléséről kialakított kutatói prekoncepciót; másrészről életszerű látleletet nyújt a kádári „létező szocializmus” működéséről.

Szima Viktória művelődéstörténeti tanulmánya a Kádár-rendszernek az 1956 utáni megváltozott politikai körülményekhez igazodó, konszolidációs törekvéseket előtérbe helyező kultúrpolitikájának, a Fejér megyei intézményi hálózat kiépítésének és szakigazgatásának történetével foglalkozik, egészen az 1976-os közművelődési törvény megszületéséig. A konszolidáció társadalompolitikai koncepciójába illeszkedően képet kaphatunk a Művelődésügyi Minisztériumnak felelős Népművelési Intézet feladatköréről, a területen dolgozó káderek képzési és műveltségi hátteréről, valamint a hatvanas évek vidéki Magyarországának lassan, de fokozatosan bővülő kulturális lehetőségeiről.

Kis József tanulmánya hiányt pótol: a Kádár-rendszer radikális szélsőbaloldali ellenzékének tevékenységéről nemhogy borsodi, de országos viszonylatban sem tudunk sokat. A tanulmányban szereplő aktivisták valószínűleg nem ismerték a maoizmus ideológiai alapvetéseit. Politikai állásfoglalásukat a sértettség motiválta, mivel a konszolidálódó rezsim a „kétfrontos harc” jegyében a társadalmi legitimáció megteremtésének akadályozóit látta bennük, ami miatt elmozdította őket pozícióikból. A szervezkedők álláspontja szerint az állampárt a szovjetek revizionista vonalát követte, vagyis a párt reformszárnya a szocialista vállalatok menedzsereivel kiegészülve szembefordult a kommunizmus meghirdetett tanaival. A tanulmány állambiztonsági dokumentumokat felhasználva mutatja meg a kínai és albán vonalat éltető ortodox sztálinisták illegális politikai szervezkedésének kiépítését, annak felgöngyölítését, s végül a fegyelmi eljárást követően a résztvevők további életútját.

Vassurány, 1965. Magyar–Szovjet Barátság TSz lovaskocsija. Fortepan / Bojár Sándor

Összegzésül elmondható, hogy rendkívül értékes kiadvány született, amely olvasmányos stílusával és kimerítően részletes, rendszerezett tényanyagával további kutatásokat alapozhat meg, főleg a határon túli magyar területek vizsgálatával, a „szocialista testvérországok” viszonyait illetően. Kronológiai szempontból legfeljebb annyi kifogásolható, hogy némelyik tanulmány inkább a „hosszú ötvenes évekhez” tartozik, s a Fejér megye kultúrpolitikájával foglalkozó írás kapcsán az intézményrendszer hálózatának áttekintésen túl pont ezen kultúrpolitika helyi szintű közvetítésének módjáról nem tudunk meg sokat – bár igaz, nem is ez volt a koncepció középpontjában.

Annyi bizonyos, hogy a társadalommal való kiegyezést célzó kádári „szövetségi politika” társadalmi megítélése alapos revideálásra szorul, úgy a hazai tudományos életben, mint a magyar közgondolkodásban. A hivatalos kép szerint a rezsim kimerítette a lehetőségeket a szocializmus keretein belül, ezáltal válva piacképes áruvá a nemzetközi politika tőzsdéjén. Remélhetőleg a fent említett kötet tanulmányainak példája pont emiatt ösztönöz hasonló regionális szintű kutatásokat, mely társadalomtörténeti mozaikokból új képet kaphatunk a rendszer arculatáról, elgondolkodva arról: valóban annyira vidám volt az a barakk, vagy csak innen tűnik úgy?

Az ismertetett kötet adatai: Csikós Gábor–Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Az árnyékos oldalon. Vidéki Magyarország a rövid hatvanas években. (Magyar vidék a 20. században, 5., Sorozatszerk.: Fodor Pál, Horváth Gergely Krisztián, Kiss Réka, Ö. Kovács József). Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont–Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2020, 430.p. ISBN: 978-963-416-211-7

Sulák Péter Sándor

Borítókép: Vassurány, 1965. Magyar–Szovjet Barátság TSz lovaskocsija. Fortepan / Bojár Sándor

Ezt olvastad?

Nikolai Robert Maximilian Freiherr von Ungern-Sternberg, a bolsevikok ellen harcoló, monarchista, ám kegyetlenségéről is híres katonatiszt 1886. január 10-én látta