Pázmány Péter 1632-es császári követsége Rómában (Kiadatlan vatikáni forrásokkal)

Pázmány Péter neve hallatán leginkább a róla elnevezett egyetem, az utcanevek és a magyar barokk jut eszünkbe, azonban diplomáciai tevékenységeiről, munkásságáról sokkal kevesebb információval rendelkezünk. Ezt az űrt kívánja betölteni a “Negozio del S.r Card. Pasman”. Péter Pázmány’s Imperial Embassage to Rome in 1632 (With Unpublished Vatican Documents) című kötet.

Pázmány Péter (Kép forrása: Wikipedia)

Mielőtt ismertetem a vonatkozó munka szakmai részét, szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni a borítóhoz, mely igényesen megválasztott kompozíció, a könyv háttérszíne összhangban áll a metaadatok színével, a címnek pedig figyelemfelkeltő hatása van. Olaszul és angolul íródott, hangsúlyozza a mögötte lévő nemzetközi kooperációt. A könyv struktúrája szintén ezt a szellemet tükrözi; három nagy egységre osztható: A Pázmány bíboros 1632-es római látogatása körüli botrány a nunciusi jelentések tükrében, Azzolini államtitkár feljegyzései Pázmány római tárgyalásairól, valamint az Iratok, mindegyik rész több alfejezetre oszlik, s végül a Tanulmány rész végét, egy összefoglaló és egy epilógus zárja.

A kötettel Georg Lutz a Barberini-pontifikátus szakérőjére (1935–2004) emlékeznek, és a kutatás lezárásának időpontja szimbolikus jellegű, a harmincéves háború (1618–1648) kitörésének négyszázadik évfordulójának állít emléket. A tanulmányok szerzői ─ Rotraud Becker regensburgi történész és Tusor Péter az MTA-PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoport vezetője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója ─ átfogó jelleggel ismertetik Pázmány 1632. évi császári követségének értelmezését, kiadatlan források segítségével.

Az első tanulmány, A Pázmány bíboros 1632-es római látogatása körüli botrány ─A nunciusi jelentések tükrében öt alfejezeten keresztül ábrázolja a bécsi nunciatúra és a pápai Államtitkárság levelezésének legfontosabb aspektusait: Pázmány Péter diplomáciai és politikai szerepét, az audienciákat és a tárgyalások menetét, Pázmány diszkreditálását, illetve magyarországi és római hatásait.

A vatikáni források rávilágítanak, hogy Pázmány követjárása 1632-ben a vallásháború fordulópontján történt, amikor a Kúria véleménye abba az irányba változott, hogy a háború inkább az európai hegemóniáról szól és nem a vallásról, és hogy Pázmány erősen császári befolyás alatt áll.

II. Gusztáv Adolf (Kép forrása: Wikipedia)

A kötetben sokszor hangsúlyozzák Pázmány kiválasztásának okát: „Pázmány a császári ház megbízható híve volt, egyúttal pedig egyik legelismertebb főpap a Habsburgalattvalók között, akinek elvitathatatlan érdemei voltak a reformáció, az oszmán hódítás és a Magyarország három részre szakadása következtében egzisztenciális veszélynek kitett katolicizmus megerősítésében. Hosszú évek politikai tapasztalata volt a háta mögött, nyelvileg és retorikailag képzett volt, és az is előnyére vált, hogy még tanulóéveiből jól ismerte Rómát, mindazonáltal nem a Barberini-dinasztia Rómáját.”; illetve hogy Pázmány negatív megítélésében fontos szerepet kapott a spanyol követ, Gaspare Borgia bíboros 1632. március 8-án a titkos konzisztóriumban tett ünnepélyes protestálása VIII. Orbán franciabarát politikája ellen. A fejezet kulcsgondolata a II. Ferdinánd környezetében végbemenő bécsi nunciusok tekintélyének és befolyásának folyamatos csökkenésének ismertetése, melynek Pázmány vált „áldozatává”, és minek eredményeként végül nem térhetett vissza az Örök Városba.

II. Ferdinánd (Kép forrása: Wikipedia)

A tanulmány második fejezete (Azzolini államtitkár feljegyzései Pázmány római tárgyalásairól) Tusor Péter nevéhez köthető, aki összegezi Becker témával kapcsolatos munkásságát, majd kitér az Azzolini-féle jegyzőkönyvek kutatásának lényegére. Felhívja a figyelmet a forráskritikai észrevételekre: megbeszéléseihez olykor, visszaemlékező képességének köszönhetően magyarázatot is fűzött VIII. Orbán tájékoztatása céljából; ezek betekintést engednek az Apostoli Palotában történt római tárgyalások színfalai mögé. A kúriai narratíva kerül előtérbe, méghozzá olasz nyelven:

 „A pápai követjelentések 17. századi kiadása ugyanis önmagában emberfeletti kihívás a források egyre szaporább bőségé miatt. Nem elhanyagolható szempontot hoz maga az államtitkár, Lorenzo Azzolini. Két alkalommal is elnézést kér VIII. Orbántól írása olvashatatlansága miatt, melyeket frissiben, sietősen vetett papírra.” A szerző összeveti Azzolini és Pázmány feljegyzéseit a vizsgált időszakról.

Az 1632. április 6-ai audiencia (Iratok, 1. sz.) alfejezet központi eleme az aktuálpolitikailag lényeges mozzanatok kiemelése: a császári méltóság bajorokra való átruházása, a genovai és mantovai iratok, a Borgia-protestáció hatása, a spanyol királyhoz fűződő viszony, a németországi általános politikai és hadihelyzet bemutatása, az 1629-es restitúciós ediktummal kapcsolatos szentszéki állásfoglalás vitatása, a császári követi címmel kapcsolatos problémák.

Az április 9-ei, 12-ei és 26-ai tárgyalás jegyzőkönyve (Iratok, 3., 4. és 12. sz.) alfejezetben helyet kap a liga lehetséges felépítése, a segély kérdése, a regionális viszonyok, a hangulat bemutatása, Pázmány magyar identitásának erőteljessége.

A fejezet olvasása során körvonalazódik, hogy a feljegyzések keltezései nem mindig esnek egybe, továbbá láthatjuk, hogy bizonyos érvek, kifogások többször ismétlődtek a tárgyalások során, leginkább a pápa franciabarát politikájával kapcsolatban. Azonban Azzolinél csak az április 26-i feljegyzésében olvasható, hogy Magyarország prímásának közlésében kiváltképpen a korábbi egyházfők hozzáállásával összevetve ítélik el a kortársak VIII. Orbán magatartását. Bepillantást kapunk a kor kiélezett diplomáciai vitáiba Azzolini megnyilvánulásaiban, melyeket a bécsi nunciatúrára párhuzamosan írt utasításaiba. A források pedig egyértelműen rámutatnak, hogy nagyon komolyan vették a feladatukat, kitapinthatóvá válik a szentszéki döntéshozatal taktikája: minél kevesebb lehetőséget adni a magyar bíborosnak a pápa előtti felszólalásra.

VIII. Orbán pápa (Kép forrása: Wikipedia)

Az április 24-ei audiencia szakértői anyagai című rész hangsúlyozza a pápa félelmét Pázmánnyal kapcsolatban, hogy minden eshetőségre fel akart készülni. Pázmány nem elégszik meg a felolvasott válasszal, és vitát nyitna a segély kérdéséről. Felmerül a Németországnak nyújtandó, általánosan értelmezett pápai segítségnyújtási kötelezettségek teológiai megközelítésből bibliai példákkal alátámasztva.

A május 10-ei tárgyalás Azzolinivel című alfejezet középpontjában Pázmány szerepvállalásának értékelése áll, aki mindvégig bízott abban, hogy komolyabb sikereket tud majd elérni, annak ellenére, hogy ismerte az erőviszonyokat:

A szentszéki döntéshozatal mesterien élt az épp kifejlődő, premodern diplomáciai tárgyalási technikákkal. Az egy hónappal korábban felolvasott válasz kézbesítése, a már korábban eldöntött segély megadásának írásbeli megerősítése, valamint a pontos összeg közlésének és kézbesítésének Grimaldi rendkívüli nunciusra bízása az inganno politico professzionális betetőzése volt. Pázmány diplomáciai küldetésének tökéletes dezavuálását jelentette, méghozzá úgy, hogy VIII. Orbán mindeközben tökéletesen „védve” volt: õ már április végén közölte, hogy ha nem is a kért mértékben, de jelentős segítséget ad.”

Az Összegzés, kitekintés rész keretbe fogalja a kutatás célját:

Történeti vizsgálatunk célja mindössze annyi volt, hogy az e kötetben Rotraud Beckerrel közösen közreadott államtitkársági iratok: kihallgatási, tárgyalási jegyzőkönyvek, szakértői anyagok alapján részleteket nagyítsunk ki Pázmány Péter római császári követjárásából. Kiegészítsük azt a tárgyilagos és világos képet, folytassuk azt a modern elemzést, melyet a pápai Államtitkárság és a bécsi nunciatúra levelezése alapján Becker – eleget téve az egyetemes történetírás régi adósságának és elvárásának – megalkotott.” 

Végezetül az Epilógusban felkeltik az olvasó figyelmét, hogy Pázmánynak és Lorenzo Azzolininek egyaránt nehezére esett a döntés államérdek és vallásérdek között.

“Negozio del S.r Card. Pasman”. Péter Pázmány’s Imperial Embassage to Rome in 1632 (With Unpublished Vatican Documents), szerk. Rotraud Becker és Tusor Péter, Budapest–Róma, 2019, 482 oldal.

Összességében szívből ajánlom a kötetet mindazoknak, akik úgy érzik, szeretnének több tájékoztatást kapni Pázmány Péter diplomáciai tevékenységéről autentikus források kísértében, hogy átérezhessék a kor hangulatát, feszültségét és az állam és az egyház viharos kapcsolatát. Nem mellesleg történészhallgatók számára forráselemzés, nyelvgyakorlás szempontjából is hasznos mű lehet. Ezen kívül ajánlom, hogy a Fraknói Intézet honlapján tekintsék meg a kötet bemutatóján készült prezentációt, illetve az előadásról készült videófelvételt.

Buzás Enikő

Ezt olvastad?

A Magyar Nemzeti Levéltár és a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány közös rendezvényen mutatta be 2021. szeptember 13-án Molnár Tibor