Pázmány Péter 1632-es császári követsége Rómában (Kiadatlan vatikáni forrásokkal)

Pázmány Péter neve hallatán leginkább a róla elnevezett egyetem, az utcanevek és a magyar barokk jut eszünkbe, azonban diplomáciai tevékenységeiről, munkásságáról sokkal kevesebb információval rendelkezünk. Ezt az űrt kívánja betölteni a “Negozio del S.r Card. Pasman”. Péter Pázmány’s Imperial Embassage to Rome in 1632 (With Unpublished Vatican Documents) című kötet.

Mielőtt ismertetem a vonatkozó munka szakmai részét, szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni a borítóhoz, mely igényesen megválasztott kompozíció, a könyv háttérszíne összhangban áll a metaadatok színével, a címnek pedig figyelemfelkeltő hatása van. Olaszul és angolul íródott, hangsúlyozza a mögötte lévő nemzetközi kooperációt. A könyv struktúrája szintén ezt a szellemet tükrözi; három nagy egységre osztható: A Pázmány bíboros 1632-es római látogatása körüli botrány a nunciusi jelentések tükrében, Azzolini államtitkár feljegyzései Pázmány római tárgyalásairól, valamint az Iratok, mindegyik rész több alfejezetre oszlik, s végül a Tanulmány rész végét, egy összefoglaló és egy epilógus zárja.

A kötettel Georg Lutz a Barberini-pontifikátus szakérőjére (1935–2004) emlékeznek, és a kutatás lezárásának időpontja szimbolikus jellegű, a harmincéves háború (1618–1648) kitörésének négyszázadik évfordulójának állít emléket. A tanulmányok szerzői ─ Rotraud Becker regensburgi történész és Tusor Péter az MTA-PPKE Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoport vezetője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója ─ átfogó jelleggel ismertetik Pázmány 1632. évi császári követségének értelmezését, kiadatlan források segítségével.

Az első tanulmány, A Pázmány bíboros 1632-es római látogatása körüli botrány ─A nunciusi jelentések tükrében öt alfejezeten keresztül ábrázolja a bécsi nunciatúra és a pápai Államtitkárság levelezésének legfontosabb aspektusait: Pázmány Péter diplomáciai és politikai szerepét, az audienciákat és a tárgyalások menetét, Pázmány diszkreditálását, illetve magyarországi és római hatásait.

A vatikáni források rávilágítanak, hogy Pázmány követjárása 1632-ben a vallásháború fordulópontján történt, amikor a Kúria véleménye abba az irányba változott, hogy a háború inkább az európai hegemóniáról szól és nem a vallásról, és hogy Pázmány erősen császári befolyás alatt áll.

A kötetben sokszor hangsúlyozzák Pázmány kiválasztásának okát: „Pázmány a császári ház megbízható híve volt, egyúttal pedig egyik legelismertebb főpap a Habsburgalattvalók között, akinek elvitathatatlan érdemei voltak a reformáció, az oszmán hódítás és a Magyarország három részre szakadása következtében egzisztenciális veszélynek kitett katolicizmus megerősítésében. Hosszú évek politikai tapasztalata volt a háta mögött, nyelvileg és retorikailag képzett volt, és az is előnyére vált, hogy még tanulóéveiből jól ismerte Rómát, mindazonáltal nem a Barberini-dinasztia Rómáját.”; illetve hogy Pázmány negatív megítélésében fontos szerepet kapott a spanyol követ, Gaspare Borgia bíboros 1632. március 8-án a titkos konzisztóriumban tett ünnepélyes protestálása VIII. Orbán franciabarát politikája ellen. A fejezet kulcsgondolata a II. Ferdinánd környezetében végbemenő bécsi nunciusok tekintélyének és befolyásának folyamatos csökkenésének ismertetése, melynek Pázmány vált „áldozatává”, és minek eredményeként végül nem térhetett vissza az Örök Városba.

A tanulmány második fejezete (Azzolini államtitkár feljegyzései Pázmány római tárgyalásairól) Tusor Péter nevéhez köthető, aki összegezi Becker témával kapcsolatos munkásságát, majd kitér az Azzolini-féle jegyzőkönyvek kutatásának lényegére. Felhívja a figyelmet a forráskritikai észrevételekre: megbeszéléseihez olykor, visszaemlékező képességének köszönhetően magyarázatot is fűzött VIII. Orbán tájékoztatása céljából; ezek betekintést engednek az Apostoli Palotában történt római tárgyalások színfalai mögé. A kúriai narratíva kerül előtérbe, méghozzá olasz nyelven:

 „A pápai követjelentések 17. századi kiadása ugyanis önmagában emberfeletti kihívás a források egyre szaporább bőségé miatt. Nem elhanyagolható szempontot hoz maga az államtitkár, Lorenzo Azzolini. Két alkalommal is elnézést kér VIII. Orbántól írása olvashatatlansága miatt, melyeket frissiben, sietősen vetett papírra.” A szerző összeveti Azzolini és Pázmány feljegyzéseit a vizsgált időszakról.

Az 1632. április 6-ai audiencia (Iratok, 1. sz.) alfejezet központi eleme az aktuálpolitikailag lényeges mozzanatok kiemelése: a császári méltóság bajorokra való átruházása, a genovai és mantovai iratok, a Borgia-protestáció hatása, a spanyol királyhoz fűződő viszony, a németországi általános politikai és hadihelyzet bemutatása, az 1629-es restitúciós ediktummal kapcsolatos szentszéki állásfoglalás vitatása, a császári követi címmel kapcsolatos problémák.

Az április 9-ei, 12-ei és 26-ai tárgyalás jegyzőkönyve (Iratok, 3., 4. és 12. sz.) alfejezetben helyet kap a liga lehetséges felépítése, a segély kérdése, a regionális viszonyok, a hangulat bemutatása, Pázmány magyar identitásának erőteljessége.

A fejezet olvasása során körvonalazódik, hogy a feljegyzések keltezései nem mindig esnek egybe, továbbá láthatjuk, hogy bizonyos érvek, kifogások többször ismétlődtek a tárgyalások során, leginkább a pápa franciabarát politikájával kapcsolatban. Azonban Azzolinél csak az április 26-i feljegyzésében olvasható, hogy Magyarország prímásának közlésében kiváltképpen a korábbi egyházfők hozzáállásával összevetve ítélik el a kortársak VIII. Orbán magatartását. Bepillantást kapunk a kor kiélezett diplomáciai vitáiba Azzolini megnyilvánulásaiban, melyeket a bécsi nunciatúrára párhuzamosan írt utasításaiba. A források pedig egyértelműen rámutatnak, hogy nagyon komolyan vették a feladatukat, kitapinthatóvá válik a szentszéki döntéshozatal taktikája: minél kevesebb lehetőséget adni a magyar bíborosnak a pápa előtti felszólalásra.

Az április 24-ei audiencia szakértői anyagai című rész hangsúlyozza a pápa félelmét Pázmánnyal kapcsolatban, hogy minden eshetőségre fel akart készülni. Pázmány nem elégszik meg a felolvasott válasszal, és vitát nyitna a segély kérdéséről. Felmerül a Németországnak nyújtandó, általánosan értelmezett pápai segítségnyújtási kötelezettségek teológiai megközelítésből bibliai példákkal alátámasztva.

A május 10-ei tárgyalás Azzolinivel című alfejezet középpontjában Pázmány szerepvállalásának értékelése áll, aki mindvégig bízott abban, hogy komolyabb sikereket tud majd elérni, annak ellenére, hogy ismerte az erőviszonyokat:

“A szentszéki döntéshozatal mesterien élt az épp kifejlődő, premodern diplomáciai tárgyalási technikákkal. Az egy hónappal korábban felolvasott válasz kézbesítése, a már korábban eldöntött segély megadásának írásbeli megerősítése, valamint a pontos összeg közlésének és kézbesítésének Grimaldi rendkívüli nunciusra bízása az inganno politico professzionális betetőzése volt. Pázmány diplomáciai küldetésének tökéletes dezavuálását jelentette, méghozzá úgy, hogy VIII. Orbán mindeközben tökéletesen „védve” volt: õ már április végén közölte, hogy ha nem is a kért mértékben, de jelentős segítséget ad.”

Az Összegzés, kitekintés rész keretbe fogalja a kutatás célját:

“Történeti vizsgálatunk célja mindössze annyi volt, hogy az e kötetben Rotraud Beckerrel közösen közreadott államtitkársági iratok: kihallgatási, tárgyalási jegyzőkönyvek, szakértői anyagok alapján részleteket nagyítsunk ki Pázmány Péter római császári követjárásából. Kiegészítsük azt a tárgyilagos és világos képet, folytassuk azt a modern elemzést, melyet a pápai Államtitkárság és a bécsi nunciatúra levelezése alapján Becker – eleget téve az egyetemes történetírás régi adósságának és elvárásának – megalkotott.” 

Végezetül az Epilógusban felkeltik az olvasó figyelmét, hogy Pázmánynak és Lorenzo Azzolininek egyaránt nehezére esett a döntés államérdek és vallásérdek között.

Összességében szívből ajánlom a kötetet mindazoknak, akik úgy érzik, szeretnének több tájékoztatást kapni Pázmány Péter diplomáciai tevékenységéről autentikus források kísértében, hogy átérezhessék a kor hangulatát, feszültségét és az állam és az egyház viharos kapcsolatát. Nem mellesleg történészhallgatók számára forráselemzés, nyelvgyakorlás szempontjából is hasznos mű lehet. Ezen kívül ajánlom, hogy a Fraknói Intézet honlapján tekintsék meg a kötet bemutatóján készült prezentációt, illetve az előadásról készült videófelvételt.

Buzás Enikő

Ezt olvastad?

Az egyházak kultúraközvetítő szerepe Északkelet-Magyarországon – Régiótörténeti konferencia Egerben

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézete 2023. április 4–5-én immár negyedik alkalommal rendezte meg régiótörténeti tudományos konferenciáját. Az idei

X