A filmes népi hős típusa – A Tenkes kapitánya

Az 1950-60-as években a népi hősök mozgóképre „költöztek”: a francia Tulipános Fanfan, a spanyol-kaliforniai Zorro, a flamand Thyl Ulenspiegel, a svájci Tell Vilmos, a skót Rob Roy MacGregor, az olasz Rinaldo Rinaldini, és persze minden törvényen kívüli hősfigura ősatyja, Robin Hood. Bár a fenti karakterek a 18. században élt skót jakobita lázadó, Rob Roy kivételével fiktív alakok voltak, mégis, idővel egyszerű irodalmi és filmes karakterekből egy regionális vagy nemzeti közösség identitásának kifejezői lettek. Ezen hősök sorába illeszkedik Eke Máté, azaz a Tenkes kapitánya is. Az 1963-ban készített és 1964-ben bemutatott sorozatot többször elemezték különböző szempontokból, leginkább a történelmi hitelesség alapján. Ebben az írásban arra keresem a választ, hogy milyen mértékben hasonlított Eke Máté figurája az 1950-60-as évek nyugat-európai és észak-amerikai kosztümös filmjeinek hőseihez.

(forrás: imdb.com)

„Könnyed hangvételben, megoldásaiban a népmesékre emlékeztető, zömmel kitalált történetet filmesítettek meg, amelynek történeti magva igen sovány. Elképzelésük az volt, hogy, az igazságtevő népmesék hangulatát idézve, kicsúfolják az országot dúló-sanyargató labancokat, felhasználva a népi fortély minden leleményét.” Vadász Sándor és Tóth Sándor történészek így összegezték A Tenkes kapitánya című sorozat lényegét a magyar történettudomány szakfolyóirata, a Századok 1964. évi 3. számának hasábjain. A szocialista rendszerben ritkán fordult elő, hogy egy történettudományi folyóirat helyet adott olyan írásnak, amelynek szerzőpárosa történészi szempontból elemez egy könnyed hangvételű ifjúsági kalandfilmet.

A Tenkes kapitánya, amelyet a Magyar Televízió 1964-ben vetített, a témája (a Rákóczi-szabadságharc, illetve ennek helyi, Siklós környéki vonatkozásai) okán joggal váltotta ki az érdeklődést a széles közönség mellett a történészek részéről is. Összességében a reakció nem volt túl pozitív. A szerzők elmarasztalták a sorozatot az egyenetlen szerkezet, a stílusok keveredése (történelmi film, kalandfilm, történelmi mese, vígjáték), és különösen a labancok ábrázolása miatt, de megtalálták a mentséget a sorozat fenti hibáira: nevezetesen azt, hogy a forgatókönyvíró (Örsi Ferenc) és a rendező (Fejér Tamás) meseelemként kezelték a szabadságharc történetét.

(forrás: imdb.com)

A kritika szerzői jól vették észre, hogy a sorozatban a labancok kétbalkezes figurák, akiken Eke Máté, azaz a Tenkes kapitánya vezetésével a maroknyi kuruc bujdosó könnyen diadalmaskodik. Mindez persze nem csodálható, mert az ekkoriban vetített nyugati sorozatokban is általános, hogy az ellenséges katonák (akár a nottinghami bíró rendfenntartói, akár a Zorrót üldöző spanyol dragonyosok) lefokozódnak a Tom és Jerry rajzfilm macskájának színvonalára: hiába tesznek bármit, minden cselekedetük visszaüt rájuk. Ugyanakkor ezek a sorozatok az ifjúság számára készültek, ezért vért ritkán látunk. A hősök inkább ésszel, ügyes cselvetésekkel boldogulnak, mintsem erővel.

Talán nem túlzunk, ha megállapítjuk, hogy a Magyar Televízió első sorozata alapvetően befolyásolta azt, ahogyan a közvélemény a kurucokra gondol. Ahogyan a 18. századi skót folklór, majd az irodalom mozgóképre vitelével a „jakobita” (azaz az elűzött Stuart-ház híve) vált az „igazi” skóttá, és ennek megtestesítője a sokszor megfilmesített Rob Roy volt, úgy Magyarországon az irodalom és a mozi a „kuruc”, mint magyar hazafi kultuszát építette (egyoldalúan háttérbe szorítva a császárpárti magyar nemeseket, akik semmivel nem voltak rosszabb hazafiak).

A „kuruc” és „labanc” fogalmak kapcsán követte el a sorozat az egyik csúsztatást: noha ezek politikai kategóriák voltak a korban, amelyekkel nemzetiségi és társadalmi helyzettől függetlenül illették a császár ellenfeleit és híveit, a sorozatban mindvégig magyar parasztok és segítőik (diák, cigánylány) álltak szemben a szürke kabátos, parókás, kalapos német zsoldosokkal. Vagyis a filmsorozat a politikai szituáció helyett egyrészt a társadalmi hierarchiára (civil vs. megszálló katona ellentét) fókuszált, másrészt az ezzel egybevágó nemzetiségi ellentétre. Utóbbit azonban enyhítette, hogy a magyar és német helyett következetesen a „kuruc” és „labanc” jelzőket használják a sorozatban. A sorozat a kuruc–labanc konfliktust mesemotívumként kezelte, hasonlóan, mint ahogyan az angol Robin Hood-sorozatokban a szász-normann ellentét is elveszítette a korabeli politikai mondanivaló jellegét.

(forrás: port.hu)

A Tenkes kapitányát gyakran éri az a kritika, hogy átplántálta az 1960-as évekbe a Rákosi-korszak talmi, hamis függetlenségi pátoszát. Ám Eke Máté kalandjait másként is lehet szemlélni, lehántva az aktuálpolitikai, aktuális eszmei réteget. Ha a filmsorozatot összevetjük az ezen időben készült nyugati sorozatokkal, nem találunk nagyobb mértékű túlzásokat.

Már A Tenkes kapitánya születésének körülményei is elválaszthatatlanok a nyugati filmsorozatoktól. Nem véletlen a sok dramaturgiai hasonlóság a Robin Hood-balladákkal (pl. Eke Máté és Buga Jakab úgy botlanak egymásba, mint Robin Hood és leendő hadnagya, Little John, Béri Balogh Ádám és az angol király sorozatvégi megjelenése). Ugyanis az 1961-ben a Magyar Televízió által bemutatott Robin Hood kalandjai című angol sorozat inspirálta a Gyermek és Ifjúsági Műsorok Főszerkesztőségének vezetőjét, hogy megkérdezze Örsit, nem tudna-e hasonló történetet írni, amely magyar környezetben játszódna. Az anekdota szerint a kérdésre Örsi Ferenc azonnal előhúzta a táskájából A Tenkes kapitánya szinopszisát. Ugyanis az író kisfia szintén régóta rágta apja fülét, hogy írjon valami hasonlót, mint a Robin Hood kalandjai vagy a szintén népszerű Tell Vilmos című sorozat. A két népi hős mellett Ludas Matyit is Eke Máté ősei közé sorolhatjuk, mert Eke több alkalommal álruhában leckézteti meg a siklósi vár urát, Eberstein Eckbert ezredest.

(forrás: port.hu)

Eberstein Eckbert tipikus megtestesítője az osztrák katonai bürokráciáról kialakult magyar sztereotípiának: egyszerre fenyegetően nagyhangú, ugyanakkor komikus balfácán, akinek semmi nem jön össze. A katonái képtelenek elcsípni a kurucokat. Az osztrákok újabb és újabb csapdákat állítanak Eke Máténak, aki leleményességgel és társai segítségével túlél minden alattomos fondorlatot.

Önmagában nem csoda, hogy a filmsorozatban a bujdosó figurája morális és olykor fizikai fölénybe kerül a hatalmaskodó katonával, zsandárral, általában a zsarnokság rendfenntartó erőivel szemben. E tekintetben A Tenkes kapitánya nem tér el az 1930-60-as évek nyugati filmsorozataitól. Zorro, Robin Hood, Tell Vilmos, a francia Parittyás Thierry és a vörös Pimpernel szintén lóvá teszik az elviselhetetlenül arrogáns és gőgös, a lakosságot sanyargató katonákat, akikről mindig kiderül, hogy paprikajancsik. Legyen szó akár Kaliforniát megszálló spanyolokról vagy oroszokról, esetleg Spanyolországot megszálló napóleoni franciákról (Zorro), akár az angolszászokat elnyomó normannokról (Robin Hood), akár a százéves háború angoljairól (Parittyás Thierry), akár a robespierre-i diktatúra idején a király híveit üldöző köztársaságiakról (a vörös Pimpernel esetében). Mi lehetne irritálóbb a néző igazságérzetének, mint a fizikai (katonai, csendőri, rendőri) erőszakra és technológiai erőfölényre támaszkodó gőg és butaság keveréke? S mi lehetne méltóbb elégtétel, mint az, ha a kisember-hős keményen visszavág az éppen aktuális hatalomnak és erőszak-szervezeteinek?

(forrás: port.hu)

A hősök egy része Eric Hobsbawm angol történész fogalmával élve „szociális bandita”, vagyis bűncselekményeket követ el, ám ezek találkoznak a lakosság széles rétegének igazságérzetével, ugyanis a lakosság a fennálló hatalmat tekinti valamilyen okból illegitimnek, jogtiprónak. A legtöbb filmsorozat az ifjúságot célozza, ezért nem állt az alkotók érdekében, hogy mentegessék a bűnelkövetést. Általában azzal árnyalják a főhős és társai tetteit, hogy egy zsarnok (akár helyi, akár régiós vagy országos) bűnéből a rend felfordult, és a hősnek helyre kell állítania ezt a morális és tényleges rendet. A rendfenntartók vagy idegen megszállók (normannok, angolok, osztrákok), vagy a saját népből származnak ugyan, de politikailag elnyomók.

A skót Rob Roy és az itáliai Rinaldo Rinaldini foglalkozásszerűen zsiványok. Filmhőssé válásuk történelmileg érthető, hiszen a „déliek”, az angolok uralmát nehezen tűrő, és a pre-kapitalista viszonyok által elnyomorodásra ítélt skót felföldi klánok, valamint a politikailag széttagolt Itália részben idegen (délen spanyol, északon osztrák és francia) uralom alatt élő parasztjai egyaránt glóriával övezték a zsiványokat, akik sajátos eszközökkel képviselték a részben vagy teljesen idegen hatalomnak való ellenállás szellemét. Skóciában az angolok (és a délskótok) által primitív marhatolvajoknak és barbároknak tartott felföldiek, Itáliában a hegyekbe menekült, és ott banditalétet folytató szegényparasztok testesítették meg a vágyott függetlenséget. Az írók és költők, akik megörökítették tetteiket, megmagyarázták a cselekedeteik ösztönzőjét, és leválasztották a személyeket a bűnöző életmódról (ahogyan például Walter Scott írta Rob Roy című regénye végén, szép jellemzését adva a hősnek: „Nem elég jó, hogy tiszteljük, nem elég rossz, hogy megvessük – ez Rob Roy.”)

(forrás: mult-kor.hu)

Robin Hood, minden zsivány őse, szintén a nép szemében legitimnek tekinthető célért, Oroszlánszívű Richárd király visszatérése érdekében küzd a legtöbb filmfeldolgozásban. Zorro ugyan nem bandita, éppenséggel számos filmben harcol a zsiványok ellen, ám alakját számos híres banditáról mintázták. Eke Máté azon hősök sorába tartozik, aki nem bandita, hanem bujdosó katona (más kérdés, hogy a „labancok” szemében, részben eszközei miatt, részben mert nem támaszkodhat külső fegyveres segítségre, kriminalizált figura).

A hősöknek a természet nyújt menedéket: akár a sherwoodi erdő, akár a Skót-felföld hegyei, a svájci Alpok vagy a Tenkes-hegy erdei és barlangjai. A hegy és erdő a szabadság és függetlenség szimbóluma a romantika idején, nem csoda, hogy a civilizációtól nem érintett hegyi népeket tekintették a szabadság hordozóinak (a svájciakat, a skótokat és a Balkán népeit), szemben a síksági városlakókkal. A magyar kultúrában a 19. század óta a puszta töltötte be a szabadság hona szerepet, mert a hegyvidék lakosai általában nem magyarok (szlovákok, ruszinok, érchegységi románok). A Tenkes kapitánya e tekintetben is közel állt a nyugati filmekhez, mert nem a pusztában, hanem hegyvidéki területen és erdőségben játszódott.

A hősök bevált fegyvere a kard, ezért nevezik a 16-18. században játszódó kosztümös kalandfilmeket „kard és köpeny” típusú filmeknek. Azonban a kard mellett bravúroson használják a helyi társadalomra jellemző fegyvereket: Robin és Tell az íjat, Thierry a parittyát, Eke Máté pedig a fokost meg az ostort.

Az álcázás visszatérő eleme A Tenkes kapitányának. Az átöltözés szinte az összes nyugati sorozathőst jellemzi, van olyan (Zorro), aki egyenesen kettős identitással rendelkezik: nappal unatkozó, léha ficsúr, éjszaka pedig a fekete maszkos és köpönyeges igazságosztó. Rinaldo Rinaldini, az itáliai bandita gyakran arisztokratának álcázza magát, kihasználva előkelő születéséből fakadó műveltségét és jólneveltségét, Robin Hood álruhában vesz részt a nottinghami íjászversenyen. Eke Máté mindegyiküket felülmúlja, hiszen hol marhakereskedőként, hol fürdőmesterként lépi át fő ellensége, Eberstein Eckbert ezredes lakosztályának küszöbét. Az álöltözet alkalmazása abból fakad, hogy – mivel elsősorban az ifjúságnak készítették ezeket a filmeket – a hős inkább furfanggal, mintsem erőszakkal éri el célját. Álruhában tud legkönnyebben beférkőzni az ellenség bizalmába.

Ami az ellenségeket illeti, gyakran kétféle karakter jelenik meg: az elviselhetetlenül gőgös, népnyúzó, ám ostoba katona, és a kapzsi főúr. Az előbbit láthatjuk olyan figurákban, mint Los Angeles katonai kormányzója, Monastario kapitány, Zorro fő ellensége (a Disney Stúdió által rendezett 1957-es Zorro sorozatban), a gonosz szállásmester az 1952-es Tulipános Fanfanban (Magyarországon Királylány a feleségem címen adták), Pityik őrmester A Tenkes kapitányában. Az utóbbit pedig olyan alakokban láthatjuk feltűnni, mint az 1953-as és 1995-ös Rob Roy antagonistája, Montrose hercege. Gyakori azonban a népnyúzó katona és kapzsi főnemes közös metszete, mint az 1958-as Tell Vilmos sorozat Hermann Gessler helytartója, az 1968-as Rinaldo Rinaldini Cavalcanti márkija, vagy maga Eberstein báró. Megint a sorozatok célközönségéből (ifjúság) fakad, hogy a főellenség nem mindig hal meg a filmvásznon, és ha mégis, akkor egyrészt ritkán mutatnak vért, másrészt az antagonista általában saját balfékségének és /vagy egy cinkosa, embere ármányának következtében hal meg. Eberstein báró A Tenkes kapitánya sorozat végén egy lőporos hordót akar dobni az ünneplő kurucok közé, és Eke Máté önvédelemből (illetve a többiek védelmében) lövi szét a hordót, az ezredes halálát okozva. Azonban itt az látható, hogy egyrészt a negatív – egyébként szerethető – hős önnön hibájának esik áldozatul, másrészt a főhős csak kényszerből öl.

(forrás: port.hu)

Az ellenségek mellett barátok és szövetségesek is bőven vannak a sorozatban. A főhős, legyen bármilyen leleményes, olykor csapdába kerül, és sokszor hű társai segítik ki. Vadász Sándor és Tóth Sándor kritikája kiemelte, hogy a sorozat felvonultat szerethető alakokat, mint amilyen Siklósi bácsi. Buga Jakab karakterét megfeleltethető az angol Robin Hood-mondakör Little John hadnagyának. Mintegy ők képviselik a fizikai erőt az észt használó hős mellett. A Zorro történetekben Bernardo, Rinaldo Rinaldini történetében Cintio a hős állandó jobbkeze.

Összességében véve A Tenkes kapitánya semmivel sem marad el a nyugati sorozatok mögött a cselekményszövést és a fő karaktereket tekintve. A megszálló katonát, hatóságot kicsúfoló, lóvá tevő, foglyul ejtő népi hős valószínűleg azóta létezik az irodalomban, amióta katonai megszállások léteznek. A politikai, katonai helyzet bonyolultságának megismerését nem ettől a sorozattól kell várni, mint ahogyan a 12. századi Anglia vagy a 18. századi Skócia és Itália viszonyai is bonyolultabbak annál, mintsem, hogy egyszerűsítsük egy népi ellenálló történetére. Ugyanakkor szerethető, emberséges figurákat ábrázolnak, sok humorral, és megerősítik a hitet abban, hogy a „jó” mindig győzedelmeskedik a fizikai és katonai–technológiai erőfölénnyel szemben.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

Lengyelország első, 1772. évi felosztását követően a lengyel uralkodó, II. Szaniszló Ágost (1764–1795) hiába bízott a nyugat-európai államok támogatásában. Többek