Észak Szemirámisza és a félszemű Alkibiadész – A Nagy Katalin sorozatról

2019-ben jelent meg a Nagy Katalin című angol dráma minisorozat Philip Martin rendezésében. A sorozat Katalin uralkodásának arra az időszakára koncentrál, amikor Grigorij Patyomkin jelen van a cárnő életében. Katalin cárnőt A királynő, a Red filmekből is ismert Helen Mirren, Grigorij Patyomkint pedig Az elnök végveszélyben, Majmok bolygója filmekben szereplő Jason Clarke alakítja.

(Nagy) Katalin cárnő a Nagy Katalin sorozatban (Forrás: Pinterest)

A cikkben nem csupán magával a sorozat történéseivel ismerkedhet meg az olvasó, hanem kontextusba helyezve – feltéve, hogy kevésbé járatos Nagy Katalin cárnő és az uralma alatt történt események terén – háttérinformációkat szerezhet például magáról a cárnőről és a kegyenc létről. Úgy gondolom az alkotók címválasztása nem volt a legmegfelelőbb, mivel a cím azt sejteti, hogy Nagy Katalin cárnő életéről, uralkodásáról lesz szó, esetleg részletes képet kaphatunk a korabeli gazdasági, társadalmi viszonyokról, a felvilágosodásról, Oroszország terjeszkedéséről. Ám ezekkel csak érintőlegesen ismerkedik meg a néző, sok fontos eseményre még utalás sincs, mindvégig leginkább Katalin szerelmi élete marad előtérben, különös tekintettel Patyomkinnal való viszonyára. Célszerűbb lett volna erre a fókuszra utalni a címadáskor is.

Porosz hercegnőből az Orosz Birodalom cárnője

Sophie Friederike Auguste von Anhalt Zerbst (1729–1796) egy családi ünnepen, Kielben ismerkedett meg harmadfokú unokatestvérével, az ifjú Karl Peter Ulrich von Holstein-Gottorp herceggel, a későbbi III. Péter cárral. 1744-ben lett a trónörökös menyasszonya, felvette a Jekatyerina Alekszejevna nevet és a pravoszláv hitet. 1745-ben frigyre léptek. Péter himlős lett, így az addig sem túl vonzó férfi külseje még inkább veszített megnyerőségéből. A férj fitymaszűkülete gátat vetett házaséletüknek. Péter szívesebben játszott ólomkatonáival, naponta hússzor átöltözött stb. Műtétje után bár megszületett a várva várt trónörökös, Pál – ekkor kezdődtek Katalinról a pletykák, egyes feltételezések szerint a fiú genetikai apja valójában Szergej Szaltikov gárdatiszt volt –, nem mélyült el hitvesi kapcsolatuk. Péter gyakran hajkurászott más nőket, köztük szolgálólányokat, valamint nyíltan kapcsolatot tartott fenn Jelizaveta Voroncova udvarhölggyel, akiről a kortársak nem voltak jó véleménnyel közönséges viselkedése, káromkodásai miatt, illetve azért, mert férfiakat megszégyenítő módon vedelte a vodkát. Mindezek miatt Katalin sem volt rest, szerelemre vágyva az udvari gárdisták közül többekkel viszonyt folytatott. Katalin szabadidejét emellett intellektuális élményekkel töltötte, felvilágosult írók műveit olvasgatta.

Katalin és Péter (Forrás: Wikipédia)

Erzsébet cárnő 1761-ben bekövetkezett halálát követően Katalin férje került a trónra III. Péter cár néven. 186 napos uralkodásának gárdapuccs vetett véget. Voltak, akik úgy vélték, hogy Katalinnak köze volt halálához. Volt szeretőjének, S. A. Poniatowskinak 1762. augusztus 2-án írt levelében – de valószínűsíthetően a szélesebb európai közvéleménynek szánva – azzal magyarázta férje halálát, hogy:

„Pétert aranyeres kólikaroham fogta el agyvértolulással együtt. Két napig ebben az állapotban volt (…). Attól tartottam, hogy tisztjeim mérgezték meg, felboncoltattam, de semmi kétség, (méregnek) legkisebb nyomát sem találták; gyomra teljesen egészséges volt, a belekben fellépő gyulladás és gutaütés következtében halt meg. Szíve rendkívül kicsiny volt, és teljesen meg volt ráncosodva.” (III/1. Katalin elbeszélése trónra lépéséről 2006, 76.)

Katalin világosan látta, hogy jogilag nem illeti meg a trón. Idegen származású volt, és csupán özvegye az elhunyt III. Péternek, akitől született törvényes fiát, Pált illette volna meg a korona. Rá legfeljebb a régenség hárulhatott volna. Nagy sietséggel zajlottak koronázási előkészületek. Katalin azt akarta, hogy feledésbe merüljenek férje halálának körülményei, és el akarta kerülni új ál-Péterek feltámadását. II. Katalin 1762. június 28-án átvette a hatalmat. A koronázást a moszkvai Uszpenszkij-székesegyházban, az orosz cárok koronázó-templomában tartották meg. Uralma alatt (1762–1796) igyekezett I. (Nagy) Péter örökségét folytatni, az Orosz Birodalomhoz csatolta a Fekete-tenger partvidékét és a Krím félszigetet. Grúziát cári protektorátus alá helyezte, részt vett Lengyelország három felosztásában, létrehozatta az alaszkai Orosz–amerikai Kereskedelmi Társaságot, mintegy százötven várost alapított, benépesíttette a dél-oroszországi területeket, továbbá kikötőket, templomokat, iskolákat, fővárosi és kormányzósági középületeket, patikákat, árvaházakat, közutakat és csatornákat építtetett. Ő adatott ki először papírpénzt, engedélyezte új nyomdák felállítását, külföldi könyvek terjesztését, felállította az Orosz Akadémiát. Miként a Nagy Katalin sorozatban is látjuk, bár szavaiban, leveleiben, szociális intézkedéseiben megjelentek a korabeli nyugat– és kelet-európai felvilágosodás és felvilágosult abszolutizmus bizonyos elemei, despota is tudott lenni, ha az Orosz Birodalom érdekei azt kívánták – lásd például a jobbágyokról szóló beszédét az első részben; VI. Iván, Mirovics-halála. Ezt az összetett jelenséget szokás „Katalini paradoxonnak” nevezni.

(Forrás: imdb.com)

Ahogy a sorozatban is látjuk, Katalin igyekezett késleltetni fia, – a Nagy Katalinban Joseph Quinn által alakított – Pál trónra való alkalmasságának kimondását, kitolta a házasságkötés időpontját, amely a jogosultság megszerzésének feltétele volt, majd hosszú külföldi utakra küldte őt. Mindez azt a célt szolgálta, hogy elkerülje, hogy még az ő életében tegyék fiát cárrá. (Emellett azt sem szorgalmazta, hogy Pál háborúba menjen harcolni. Ahogy a sorozatban is látjuk, Pálnak többnyire annyi maradt, hogy katonáit gyakorlatoztatta, ugráltatta. Többszörös kérése után Katalin annyit engedett meg csupán, hogy rövid időre a svéd frontra mehetett parancsnoki jog nélkül.) Idővel azonban Katalin sürgetni kezdte a dinasztia fennmaradásának biztosítását, ezért törekedett fiát kiházasítani. Ahogy a sorozatban is megismerjük, az első asszony (1773–1776) Hessen-Darmstadt-i Wilhelmine hercegkisasszony volt, aki később a Natalja Alekszejevna nevet viselte. Az ara akaratosnak és becsvágyónak bizonyult, akinek állítólag egy korábbi baleset során megsérült a medencéje, ám anyja arról mélyen hallgatott, hogy a baleset miatt talán sosem tud kihordani gyermeket. Natalja Alekszejevna 1776 áprilisában elvetélt. Ahogy a Nagy Katalinban is fény derül rá, a gyermek vérszerinti apja igazából Pál gyerekkori barátja, Andrej Razumovszkij volt, akivel az asszony a Pétervárra való utazása során ismerkedett meg. Katalin felfedte a titkos viszonyt Pál előtt, aki csalódottságában nem is vett részt a halott asszony temetésén. Katalin nem hagyta, hogy Pál búnak eressze fejét, új feleségjelöltek után nézett. A választás a 17 éves Sophie-Dorothea württembergi hercegnőre esett, aki magas termetű, kissé teltebb, de megbízható volt. A Maria Fjodorovna nevet vette fel, és 1777 decemberében világra hozta a későbbi Sándor cárt.

Pál (Forrás: imdb.com)

Arról is képet kapunk, hogy a szokásoknak megfelelően miután megszületett Pál, Erzsébet elvitte őt Katalintól, illetve, amikor Katalin karjában tartja Pál második feleségétől született gyermekét, Szásenkát – a későbbi I. Sándort –, azt mondja, hogy „azzá nevelem, akivé akarom”. Erzsébet mellett ott állt Pál cárevics oldalán Nyikita Ivanovics Panyin gróf is, ám amikor igyekezett saját elképzelései szerint kiházasítani őt, Katalin, sérelmezve a családi ügyekbe ilyen mértékű beavatkozási szándékot, felmentette nevelői szolgálatai alól. Bár a sorozatból nem derül ki, Pálnak Sándoron kívül más gyermekei is születtek, köztük a későbbi I. Miklós cár.

„Egy napot sem tudok szerelem nélkül élni.” Katalin és a kegyencek

Sok tévhit kering Nagy Katalin orosz cárnő szerelmi életéről. Mindazonáltal, ahogy Bebesi György A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin című írásában említi: „Katalin (…) nem volt leszbikus, nem volt szodomita, nem volt nimfomániás, csupán egy asszony volt, korabeli nőideál, aki úgy élt, ahogy akkoriban a felivilágosodás korának uralkodói általában. Nem szervezett orgiákat, sem „gárdapartikat”, egyszerre sohasem volt több férfival kapcsolata. Ha férfi lett volna, akkor az a tény, hogy uralkodóként szeretőket tart, a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Az utókort az hökkentette meg, hogy ezt nőként tette.” (Bebesi 2021) Ezzel szemben a Nagy Katalin című sorozat némiképp nimfomániásnak mutatja be Katalin cárnőt.

De hogyan is nézett ki a cárnő, aki megannyi férfi szívét meghódította? Francia titkára, Favier úgy írta le külsejét, hogy
„szépnek nem lehet nevezni; alakja karcsú és jó kiállású, de merev, tartása előkelő, de járása mesterkélt és kecstelen, keble nem dús, arca hosszúkás, különösképpen az álla, szüntelenül mosolyog, szája fintort vág (…) – inkább csinos, mint csúnya, de nem ébreszt heves érzelmeket; termete közepes és meglehetősen sovány.” (Ziegler 1999, 172.)

Katalin általában egy-két évet töltött együtt aktuális szeretőjével. Patyomkinnal viszont – aki a sorozatban is szerepel – még szerelmi viszonyuk után is szoros, baráti kapcsolatot ápolt (1774–1791). II. Katalin a szerelem mellett egyaránt kereste a családi légkört, az otthon meghittségét kedveseinél. Szeretőit egy „Kis-Ermitázsnak” nevezett lakosztályban helyezte el, közvetlenül saját lakosztálya mellett. A két helyiséget egy titkos lépcső kötötte össze. Ennek a „posztnak” külső jele a főhadsegédi cím és a vezérőrnagyi rang odaítélése volt. A szerető „beiktatásakor” nagy összegű pénzajándékot – általában százezer rubelt, birtokokat, ékszereket, ajándékokat, például prémköpenyeket, díszkardokat stb., hazai és külföldi kitüntetéseket, rendjeleket és címeket – kapott. Mindezek miatt kötelességei közé tartozott a cárnő melletti állandó szolgálat, nem hagyhatta el engedély nélkül a palotát, nem folytathatott intim beszélgetést más nőkkel, nem viselkedhetett bizalmasan a cárnővel mások jelenlétében.

Egy kegyenccel a színházban (Forrás: imdb.com)

Grigorij Orlov és Vaszilcsikov

A Nagy Katalin sorozat elején az orosz cárnő kegyeinek megtartásáért még „az éjszaka cárja”, a hétéves háború hőse, az öt évvel fiatalabb Grigorij Orlov küzd, akit – a Mission Impossible 2-ből, Van Helsingből stb. ismert – Richard Roxburgh testesít meg. A sztrelec nagyapával rendelkező Orlov magastermetű, jó fizikumú, bátor férfiú volt, aki népszerűségnek örvendett a katonák körében. Ez Katalin számára sem volt közömbös, hiszen általa megszerezte a gárda tagjainak támogatását. Miután egyre ismertebb lett Péter válási szándéka, Katalin előtt nyilvánvalóvá vált – ahogy a sorozatban többször utalást is tesz rá –, hogy kolostor, száműzetés vagy halál vár rá. Emiatt Katalin részéről nem talált negatív fogadtatásra, amikor a gárda és az orosz társadalom többsége szembefordult Péterrel, részben külpolitikai baklövései, jellemvonásai, feleségével, szeretőivel való viszonya miatt, és inkább a jó orosszá vált, alkalmazkodó, uralkodói erényekkel rendelkező Katalin mellé állt. Az államcsínyben fontos szerepet töltöttek be az Orlov fívérek, valamint a gárda. Az Orlov fivérek elnyerték jutalmukat, grófi címhez jutottak, palotákat, földeket kaptak. Grigorij – ahogy a sorozatban is megjelenik – csak nehezen törődött bele, hogy csupán szerető legyen (1759–1772), házassági szándékot dédelgetett. Noha Katalin olykor eljátszott a házasság gondolatával, tudta, hogy úgy nem uralkodhat. Orlov egyébként többször gorombán viselkedett a cárnővel, gyakran lusta volt, gyarapodó vagyona és birtokai sem tették boldoggá, így, ahogy a sorozatban is látjuk, gyakran futó kalandokban keresett vígaszt – szexuális kapcsolatot ápolt Golicin hercegnővel is. Igaz, Katalin is el kezdett közeledni Patyomkin felé. Noha a sorozatból nem tudjuk meg, Katalin nem csak Pál anyja volt, ugyanis több gyermeke is született, köztük Orlovtól Alekszej Bobrinszkij és két lány. Ám a nyilvánosság előtt csak egy gyermeke volt, Pál.

Ahogy a sorozatban is, Katalin végül arra az elhatározásra jutott, hogy szakít Orlovval, mert az olyasmit akar, amit nem adhat meg neki, hatalomra vágyik, továbbá félrelép. 1773-ban eltávolította őt a cári udvarból, az orosz–török háború idején Focșaniba küldte, hogy a békedelegációt vezesse. Mire Orlov visszatért, addigra a „Kis-Ermitázsnak” új lakója volt, mégpedig a 28 éves, nemesi családból származó, szelíd természetű, franciául jól beszélő, ám nem intellektualitásáról, szellemességéről ismert lovasgárda-hadnagy, Alekszandr Vaszilcsikov – a sorozatban már annak menesztése után tér vissza. Katalin ekkor 43 éves volt, jóval fiatalabb, mint az őt alakító, közel 30 évvel idősebb Helen Mirren. Orlov többek között 6000 jobbágyot, egy palotát és évi 150.000 rubel „kárpótlást” kapott (cserébe egy 460.000 rubel értékű gyémánt ékszert vett a cárnőnek). Vaszilcsikov két évet töltött Katalin mellett. Kapcsolatuk alatt főhadsegédi kinevezésre és évi 12.000 rubel járadékra tett szert. Ahogy a sorozatból is kiderül, Katalint nem lelkesedett különösebben a viszonyért, gyakran untatta a fiatalember. Távozásakor a cárnő 100.000 rubelt, 7000 jobbágyot, valamint gyémántot, életjáradékot adott neki.

Az „orosz Alkibiadész”

Katalin kedvesei közül az egyik legismertebb a Szmolenszkből, egy eloroszosodott lengyel nemesi családból származó Grigorij Alekszandrovics Patyomkin volt. Ő is tagja volt annak a gárdacsapatnak, amely az államcsíny során letartóztatott III. Péter cárt Oranienbaumtól (ma Rambov) Ropsáig kísérte, ahol Péter július 6-án meghalt. Az akkor 23 éves Patyomkin a 33 éves II. Katalintól 10.000 rubelt, egy ezüst étkészletet, továbbá 400 jobbágyot kapott a moszkvai kormányzóságban. Az udvarba az Orlovok vezették be, Katalinnak is ők mutatták be. 1762-ben a cárnő megbízásából Stockholmba utazott, hogy a trónváltozásról tájékoztassa a svéd udvart.


Patyomkin 35 éves korában (Forrás: Wikipédia)

„Grigorij Alekszandrovics akkoriban huszonharmadik évében járt; szép, szabályos, intelligens arcú, barna hajú, feltűnően magas, karcsú ifjú volt. Igazi Alkibiadész, ahogyan a kortársai jellemezték. Sokban megegyezett ókori alteregójával: ő is kitűnt testi szépségével, ragyogó szellemi adottságaival, erős akaratával és bátorságával, amely időnként féktelenségbe csapott át. Az udvarhoz az öt Orlov testvér jóvoltából jutott be, akik szerették, mivel nagyszerűen tudta mulattatni a társaságot. Hangjával és mimikájával utolérhetetlen ügyességgel utánzott mindenkit. Még a cárnőt is megnevettette, amikor kicsúfolta annak németes kiejtését, rossz akcentusát. Hallatlan merészségnek számított ez, de vakmerőségét Katalin tetszéssel fogadta, és felfigyelt a szellemes, vidám, zeneértő gárdatisztre.” (V. Molnár 2019, 121.)

Patyomkin állítólag már akkor szerelmes volt Katalinba, amikor ő még Grigorij Orlovval tartott fenn viszonyt. Ám Orlov után nem ő „következett a sorban”, hanem Vaszilcsikov. Emellett – miként a sorozatban is látjuk – egy kiprovokált, az Orlov-fivérekkel kialakult verekedésben még bal szemét is elvesztette – bár más elmélet szerint az orvosok nem kezelték megfelelően a szemén keletkező gyulladást –, innentől fogva mindenki „félszemű Alkibiadész”-ként – a sorozatban gyakran „félszeműként” – vagy Küklopszként emlegette. Bár a sorozatból nem derül ki, mindez annyira megviselte, hogy visszavonult az udvari élettől, és tizennyolc hónapon át szinte remeteként élt egy kolostorban, ahol olvasással és elmélkedéssel töltötte idejét.

Patyomkin és Katalin (Forrás: imdb.com)

Karrierje nagyszerűen ívelt felfelé, 1764 elejétől a Szent Szinódus felügyelője, az 1767. évi Törvénykönyv-szerkesztő Bizottság tagja, 1768 szeptemberétől udvari kamarás volt (excellenciás címmel), grófi rangot, kitüntetéseket – külföldieket is (!), például Poroszországtól a Fekete Sas- és a Szent Szaniszló-rendet, Svédországtól a Szent Szerafin-keresztet, Német-római Birodalomtól hercegi rangot – kapott. Az 1768–1774 közötti orosz–török háborúban Katalin beleegyezésével önkéntesként részt vett – a sorozatban úgy hangzik el, hogy Katalin küldte el őt a háborúba. Noha a sorozat második részének elején látjuk Patyomkint a földön fekvő holttestek, valamint a még életben lévő katonái körében, látjuk, amint megöl egy török katonát és amint a halottakat egy hatalmas árokba temetik, halljuk, hogy hosszú idő telt el azóta, hogy Patyomkin elment harcolni, a háborúból egy jelenetet sem látunk, és nem tudunk meg sok konkrétumot. Bár megtudjuk, hogy a (kücsük–kajnardzsi) béke révén az Orosz Birodalom olyan területeket szerez meg, amelyek korábban a krími kánok kezében voltak, hogy az orosz kereskedelmi flotta szabadon hajózhat a Fekete-tengeren és tengerszorosokon, azt nem tudjuk meg, hogy az Orosz Birodalom protektori jogot szerzett, azaz szót emelhetett a Porta területén élő görögkeleti (ortodox) keresztények érdekében.

1772-ben egyébként Patyomkin rövid időre visszatért Pétervárra, állítólag akkor egy külön kihallgatáson megvallotta Katalinnak érzéseit, így onnantól kezdve már személyes leveleket írhatott a cárnőnek. A sorozatban erre vonatkozó utalás nincs, csupán azt látjuk, hogy a törökökkel vívott háborúban egy sátorban ül, és levelet vált Katalinnal.

Katalin és Patyomkin a sorozatban (Forrás: pinterest)

Vaszilcsikov menesztése után a cárnő kérésére visszatért az udvarba – a sors fintora, hogy Katalin éppen G. Orlovot bízta meg Patyomkin visszahívásának megszervezésével. Szerelmük hajnalán Katalin 45 éves volt, Patyomkin pedig 35, tehát a valóságban jóval fiatalabbak, mint a sorozatban – a két színész, Helen Mirren akkor 74., Jason Clarke pedig 50. életévében járt. Sok fiatal hölgy irigyelte a cárnő arcbőrét és szenvedélyességét – ahogy udvarhölgye fogalmaz a sorozatban: „adottsága van a szerelemhez, a vad és kiismerhetetlen fajtához” –, valójában az orvosai szerint gyomra, vérkeringése ekkor már nem volt az igazi, és súlya egyre inkább kezdett gyarapodni – ezzel szemben a sorozatban Katalin cárnő nem kelti ilyen nő benyomását.

Nagy Katalin (Forrás: Wikipédia)

Patyomkin és Katalin két évet töltöttek együtt nagy szerelemben, Katalin szerelmét többek között Grisenkának, arany fácánnak, büszke kozáknak, dzsungelek királyának hívta, Patyomkin pedig „Anyácskának” vagy „Madame”-nak becézte álmai asszonyát. Meg nem erősített feltételezések szerint 1774 decemberében titokban Pétervár egyik külvárosi, Szent Sámson nevét viselő templomában, Marija Perekusina udvarhölgy, továbbá két tanú, Alekszandr Nyikolajevics Szamojlov, Alekszandr Csertkov és a pravoszláv pópa jelenlétében még össze is házasodtak – a sorozatban csupán az eskető pópát látjuk, tanúkat nem. Ez a feltevés természetesen nem bizonyítható egyértelműen, annak ellenére sem, hogy Katalin leveleiben olyanokat írt Patyomkinnak, hogy „Nem a legszentebb kötelék fűz-e Hozzád esztendők óta?”, illetve „Csókollak és ölellek egész testemmel és lelkemmel, drága férjuram!” (Ziegler 1999, 179.; Massie 2018, 477.)

A titkos szertartás (Forrás: imdb.com)

Ahogy a sorozatban is érzékeljük, Patyomkin nemegyszer jeleneteket rendezett, gyakorta megkérdőjelezte Katalin iránta való érzéseit – a Nagy Katalin sorozatban lényegében szóvá teszi, hogy ő csak egy a sok közül, csak egy kegyenc, a palota számára nem otthon, csupán egy ház, nem szereti lakosztályát, hiszen azt korábban már sokan lakták. Katalin a sorozatban leül Patyomkinnal, hogy tisztázza a kérdést (csak 5 férfi volt az életében, a kicsapongás nem érdekli, csak a szerelem és az őszinteség) – a valóságban a cárnő „Őszinte vallomás” címmel levélben adott magyarázatot: „Feltételezem, elégedetten fogja látni, hogy nem tizenöt volt, csupán harmadannyi.” Leírja, hogy nem a frivolitás, züllöttség az oka, némelyiknél csupán a szükségszerűség vagy kétségbeesés vitte rá a viszonyra. Ha szerető férjjel áldotta volna meg a sors, örök hűséget fogadott volna. Bár a sorozatból nem derül ki, de tudjuk, hogy olyankor, amikor Patyomkinon a depresszió lett úrrá, kolostorba vonult, és vallásos elmélkedéssel töltötte idejét. Ugyanakkor jól tudta, hogy a cárnő bármikor elküldheti őt is, mint elődjeit, így előkészítette „a terepet esetleges jövőbeli életének”. Így bár 1776-ban szakítottak, útjaik nem váltak el véglegesen. Patyomkin a cárnő közelében maradt, tanácsadója lett, sőt ő maga választotta ki és küldte el a későbbiekben szeretőit. Katalin általában 100.000 rubellel hálálta meg Patyomkin segítségét.

A későbbi szeretők közül megismerjük a „kis feketét”, Pjotr Zavadovszkijt, a 37 éves ukrán ezredest, aki Patyomkin titkárságán dolgozott – a Nagy Katalinban Thomas Doherty a megformálója. Miként a sorozatban is látjuk, Zavadovszkij szenvedélyes szerető volt, szerelméért nem várt ellenszolgáltatást, és féltékenység lett úrrá rajta Patyomkinnal szemben. Két év után azonban Patyomkin nyomására arra kényszerült, hogy elhagyja az udvart, mert az úgy érezte, hogy pozícióját veszélyezteti. Bár a sorozatban nem kerülnek bemutatásra, a szeretők sorában megjelent például Gavrilovics Zorics (32 éves szerb származású katonatiszt, mohó, szenvedélyes kártyás), Ivan Ny. Rimszkij-Korszakov (24 éves, tehetséges a zenében; több nővel is megcsalta a cárnőt, köztük a sorozatból is ismerős Bruce grófnővel, Katalin első számú udvarhölgyével), Alekszandr Lasznkoj (22 éves, kisnemes) stb. Rimszkij-Korszakovtól kezdve azonban Katalin és kegyencei között egyre jobban kiütközött a korkülönbség, a cárnő egyre kevésbé tudta megtartani az ifjakat.

Az utolsó szerető, a sorozatban is megjelenő 22 éves Platon Zubov gárdatiszt volt, akit nem Patyomkin ajánlott be a cárnőnek, mint kegyencet. Viszonyuk létrejöttekor 1789-et írunk. Zubov jóképű, becsvágyó ifjú volt, aki kihasználta, hogy a komoly korkülönbség miatt a cárnő igencsak vonzódott hozzá. Patyomkin próbálta Zubovot eltávolítani az udvarból, ám ez nem sikerült, Zubov a cárnő mellett maradt, egészen annak 1796-ban bekövetkezett haláláig.

Patyomkin halála, Katalin utolsó évei

Amellett, hogy a „félszemű Alkibiadész” Katalin közelében maradt és segítséget nyújtott magánéletét illetően, közreműködött a hadsereg fejlesztésében. Bár a sorozatban nincs rá utalás, megváltoztatta az egyenruhákat (bő nadrág, rövid szárú csizma használata), megtiltotta a varkocs és a haj rizsporozását, csökkentette a büntetések szigorát, ellenezte az újoncok megkorbácsolását, emberségesebb bánásmódot szorgalmazott, elrendelte önálló kaukázusi és szibériai hadsereg felállítását, illetve a lovasság és gyalogság létszámának emelését és új egészségügyi szabályzat bevezetését a hadseregben.

Miként a Nagy Katalinban is látjuk, Patyomkinnak komoly szerepe volt a Krím bekebelezésében, a fekete-tengeri partvidék megszerzése után városok, kikötők, erődök építéséhez fogott, fontosnak tartotta a vidék benépesítését, megalapította Herszont (1778), Szevasztopolt (1784), Jekatyerinoszlavot („Katalin dicsőségét” – a mai Dnyepropetrovszkot – 1786), megrendezte a cárnő orosz délvidéki utazását, kiválasztotta az ünnepségek helyszíneit, palotákat és szálláshelyeket emeltetett a cárnő és udvari kísérete számára, hajókat építtetett, zeneműveket komponáltatott stb. Az viszont nem derül ki a sorozatból, hogy Herszon előtt II. József és Szaniszló Ágost is csatlakozott az úthoz, és hogy ekkor kapott szárnyra a „Patyomkin-falvak” létezéséről szóló hír, azaz, hogy olyan festett díszleteket emeltek a Dnyeper partján, amelyek házak illúzióját keltették, és hogy a jobbágyok igazából beöltöztetett „statiszták” voltak – idővel a „Patyomkin-falu” kifejezés önálló értelmet nyert. A cárnő Patyomkint a krími szolgálataiért a Taurisz (Krím) hercege címmel tüntette ki, és emlékérmet veretett tiszteletére.

1791. július 24-én elhagyta Pétervárt, Iaşi-ba hajtott, hogy a tárgyalások vezetését átvegye. Ez idő alatt epebaj és lázroham kínozta – a sorozatban betegségéből annyit látunk, hogy gyengélkedik, többször köhög, és halála előtt leesik a lóról. Mikor érezte halála közelségét, megkapta az utolsó kenetet, és azt kérte, hogy vigyék Nyikolajevbe (mai Odessza közelébe), hogy ott szenderülhessen örök álomba. Karosszékben a hintóhoz vitték, de útközben rosszabbul lett, így azt kérte, hogy fektessék a földre, hogy ott hunyhassa le végleg szemét.

Patyomkin halála (Forrás: imdb.com)

1791. október 5-én örök nyugovóra tért, szemére rézpénzt helyeztek. Egy futár elvitte a halálhírt Katalin cárnőnek, aki állítólag a hír hallatára elájult. Amikor már jobban érezte magát, azt mondta volt kedveséről:

„Rettenetes csapás ért tegnap. Ebéd után, hat óra tájban futár hozta a szomorú hírt, hogy tanítványom, barátom, életem hű társa, Patyomkin herceg meghalt Moldáviában, egy hónapi szenvedés után. Nincs fogalma róla, mit érzek. Nem tudja senki, mennyire lesújt ez engem… Szenvedélyes odaadással szolgált, de haragosan és őszintén megmondta, ha valamit nem talált helyesnek. Amint idősebb és tapasztaltabb lett, mindjobban leszokott hibáiról… Patyomkin nincs többé.” (V. Molnár 2019, 133.)

Az utolsó részben több utalás is van a francia forradalomra, megtudjuk, hogy XVI. Lajost és Marie Antoinettet kivégezték. Arról viszont alig tudunk meg valamit, hogy milyen út vezetett odáig, hogy francia könyveket gyújtanak fel a palotánál. Látjuk, hogy Katalin odalép az égő könyvhalomhoz, kezébe veszi Voltaire egyik könyvét. Udvarhölgye tesz említést arról, hogy a cárnő régen szerette Voltaire-t, aki több ízben is megnevettette őt. Arra pontos utalás viszont nincs, hogy Katalin levelezett az őt Észak Szemiramiszának nevező Voltaire-rel.

Katalin 1796-ban halt meg. Bár a sorozatban még utalás sincs rá, Katalinnak két agyvérzése is volt, egyik a halála előtt két hónappal – csak annyit látunk, hogy sokat fáj a feje a vége felé. Valamennyi információt megtudunk arról, hogy fia, Pál követte a trónon, aki a Péter-Pál székesegyházba, közös sírba helyeztette szüleit. Törvénybe iktatta, hogy nő többé ne uralkodhasson Oroszország élén, eltörölte azt a törvényt, miszerint a trónöröklésről kizárólag a cár dönt – így a közvetlen trónutódlás lépett hatályba ismét. Bel– és külpolitikáját átgondolatlanság, következetlenség, ellentmondásosság, zűrzavar jellemezte. Patyomkin nyomait el kívánta tüntettetni, megszüntette az általa bevezetett egyenruhát, emlékművét leromboltatta, testét kihantoltatta és várárokba vetette. Ám Pál uralkodása 1801-ben véget ért, a nemesség és a gárda ellene fordult. Uralmának megdöntésében legidősebb fia is részt vett, aki I. Sándor néven (1801–1825) követte őt a trónon.

A sorozatnak – a már említetteken kívül – több hiányossága, gyengesége is van. Egyrészt az idő kezelése, hiszen nem mindig lehet tudni, hogy időben hol járunk, egyes események mennyivel követik egymást. Például nem teljesen lehet érzékelni, hogy hány évig tartanak az orosz–török háborúk, hány év telik el Patyomkin és Katalin halála között – csupán azt látjuk Katalin arcán, hogy hirtelen megöregedett. A hátrányok közé tartozik, hogy amikor Katalin levelet ír Patyomkinnak, azt mindig angolul teszi meg (lásd levél címzése: „Darling…”). Emellett egyes személyek, társadalmi, hadi események csak érintőlegesen, pár percben kerülnek bemutatásra – lásd Schlüsselburg erődben sínylődő VI. Iván (Nagy Péter bátyjának leszármazottja) és Vaszilij Mirovics; orosz-török háborúk; Krím megszerzése stb. –, vagy csak utalás van rájuk – Katalin és Péter házassága, Katalin hatalomra kerülése –, aki nem annyira járatos a korszak Oroszországot érintő eseményeiben, az nem feltétlenül érti mindig, hogy mi miért történik, nem tud meg további részleteket a társadalmi kérdésekkel, hódításokkal, háborúkkal kapcsolatban. A Jemeljan Pugacsov-féle 1773–1775 között zajló felkelésről – melyet róla „Pugacsovscsinának” neveztek el – csupán töredékes információkhoz jut a néző, hiszen annyit megtud, hogy a felkelés kozákok, parasztok körében alakult ki; hogy Pugacsov magát III. Péter cárnak vallja, akit felesége elüldözött, börtönbe záratott, és most vissza akarja szerezni a trónt; hogy földesurakat végeztet ki; Katalin először nem veszi komolyan a felkelést. Az viszont nem derül ki a sorozatból, hogy pontosan mi is volt a kiváltó ok, ki volt pontosan az a Pugacsov, hogy Michelson tábornok 1774 szeptemberében megsemmisítő vereséget mért a felkelőkre Szareptánál, hogy Szuvorov és Pjotr Panyin ott marad a helyszínen még egy évig az esetleges további lázadások felszámolására.

Sok eseményre – például Lengyelország felosztásaira, az Ermitázs létrehozására –, törvényre pedig még utalás sincs a sorozatban, így aki nem ismeri kellően a cárnő életét, a sorozat alapján nem tudja meg, hogy Katalin miért kapta a Nagy jelzőt. Emellett bár intrikák veszik körül Katalint, többen nem nézik jó szemmel, hogy egy nő ül a Birodalom trónján, kibontakozik a Pugacsov-felkelés, a sorozat négy része alatt nemigen érezzük azt, hogy Katalin koronáját komolyabb veszély fenyegetné. Ugyanakkor a zene, a díszletek, a kosztümök jól sikerültek, Helen Mirren és Jason Clarke színészi játéka nagyszerű.

Pomázi-Bárdonicsek Dominika

Válogatás a téma irodalmából

Katalin elbeszélése trónra lépéséről. In: Filippov Szergej: Az újkori orosz történelem forrásai. XVIII. század. Egyetemi segédkönyv. Pannonica, Bp., 2006. 7–76.
Bebesi György: A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin. Múlt kor Történelmi Magazin. 2021. május 6.
Bebesi György: Az Orosz Birodalom 1725–1801. Nagy Pétertől I. Pálig. In: Bebesi György – Lengyel Gábor (szerk.): Európa peremén. Válogatott írások Oroszország és a Szovjetunió történetéről. Kutatási füzetek 18. MOSZT Könyvek 6. PTE Interdiszciplináris Doktori Iskola – MOSZT Kutatócsoport, Pécs, 2013.
Bodnár Erzsébet: Orosz-osztrák együttműködés és vetélkedés a keleti kérdésben a 18. században és a 19. század első felében. 
Dinnyés Patrik: Az orosz külügyek irányítója: Nyikita Ivanovics Panyin (1718–1783). In: Bene Krisztián – Kolontári Attila – Csurgai Zoltán: Új nemzedék. MOSZT Könyvek 11. PTE BTK TTI MOSZT Kutatócsoport, Pécs, 2018.
Heller, Mihail – Nyekrics, Alekszandr: Orosz történelem I-II. Osiris, 2003.
Kamenszkij, Alekszandr – Niederhauser Emil: Nagy Katalin – Mária Terézia. Pannonica, 2000.
Massie, Robert K.: Nagy Katalin. Egy asszony portréja. Bp., 2018.
Niederhauser Emil, Krausz Tamás, Szvák Gyula, Font Márta: Oroszország története. Pannonica, 2001.
Molnár László: II. Katalin. In: Szvák Gyula (szerk.): A tizenkét legnagyobb orosz. Russica Pannonicana. 2009.
Molnár László: A társadalmi gondolat fejlődése és kudarca II. Katalin korában. Valóság. 58 évf. 11. sz. (2015. november)
Molnár László: Ruszisztikai és magyar-orosz kapcsolattörténeti írások (1711–1848). Válogatás tíz év cikkeiből (2008–2018). MOSZT Könyvek 12. Pécs, 2019.
Ziegler, Gudrun: A Romanovok titka. Az orosz cárok története és végzete. GABO, 1999.

Ezt olvastad?

Lengyelország első, 1772. évi felosztását követően a lengyel uralkodó, II. Szaniszló Ágost (1764–1795) hiába bízott a nyugat-európai államok támogatásában. Többek