A Portré rovat tíz legolvasottabb cikke 2014-ben

Oszd meg másokkal is:

Portré

Portré rovatunkat azzal a céllal hoztuk létre, hogy a történettudományi szakma képviselőit közelebb hozzuk az olvasókhoz. Kortárs kollégákkal interjúkat készítünk, már nem élő kollégáknak pedig életrajzait közöljük. Évzáró cikkünkben az év legolvasottabb tíz cikkét tekintjük át.

A rovatban júliusi indulásunk óta összesen negyven cikk jelent meg, tizennégy életrajz és huszonhat interjú. A legolvasottabb tízbe csak interjúk kerültek be. Bízunk benne, hogy kollégáink bemutatása továbbra is közérdeklődésre tart majd számot. Köszönjük minden szerzőnknek, interjúkészítőnknek és interjúalanyunknak az éves munkát. Találkozunk jövőre!

 

10. A kassai hadszertártól a pozsonyi koronázásokig – interjú Pálffy Gézával

Ha a Habsburg Birodalommal, a 16–18. századi Magyarországgal, a királykoronázásokkal vagy a Szent Koronával foglalkozó szakértőt keresünk, neve biztosan az elsők között jut eszünkbe. Pálffy Gézával, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos tanácsadójával, a Lendület Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével Katona Csaba beszélgetett.

9. „A történelem nemcsak királyokról, hercegekről, vagy csatákról szól.” – interjú Mihalik Béla Vilmossal

Elkötelezetten kutatja a Magyarország oszmán megszállás utáni újjáépítését hozó XVII-XVIII. század történetét, rendszeresen megfordul a Vatikáni Titkos Levéltárban, és világi létére kiváló kapcsolatot ápol a jezsuita renddel. A ma harmincadik születésnapját ünneplő Mihalik Béla Vilmossal, a Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár vezetőjével, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének fiatal kutatójával Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

8. A „múlt hallucinációjától” a reális helyi értékekig – interjú Agócs Attilával

Néprajzkutató, a Füleki Vármúzeum igazgatója, a Magyar Néprajzi Társaság és a Národopisná spoločnosť Slovenska (Szlovákiai Néprajzi Társaság) tagja, a Szlovákiai Múzeumok Szövetsége országos választmányának tagja, a dél-szlovákiai Végvárklaszter elnöke. Agócs Attila mind a szlovák, mind a magyar néprajzi-tudományos körökben a szakma elismert kutatójának számít. Eddigi pályafutásáról, kutatásairól, elért eredményeiről és jövőbeli terveiről Kerényi Éva beszélgetett.

7. „Nem létezik abszolút igazság” – interjú Erdődy Gáborral

Erdődy Gábor hazánk volt németországi, majd vatikáni nagyköveteként egyedülálló diplomáciai megbízatásokat töltött be, mégsem feledkezett meg egy pillanatra sem történettudományi kutatásairól, melyet akadémiai doktori címe, időtálló könyvei bizonyítanak. Az ELTE BTK Történelemtudományok Doktori Iskola vezetőjével, az egyetem nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettesével életéről, kutatásairól, terveiről, az 1848-49-es szabadságharcról, Kossuth Lajosról, Herman Ottóról és nem utolsó sorban Antall Józsefről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

6. Mit mondanak a mának Mátyás corvinái? – interjú Zsupán Edinával

Mátyás király könyvtáráról mindannyian hallottunk, de nem mindannyiunknak adatott meg a lehetőség, hogy naponta láthassuk köteteit. Zsupán Edina corvinakutatóval, az Országos Széchényi Könyvtártudományos titkárával a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek corvináit feldolgozó új kötetének megjelenése kapcsán Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

5. A csatarekonstrukciótól a csataanimációig. Interjú Baltavári Tamással, a Történelmi Animációs Egyesület elnökével

Hároméves fennállása óta a Történelmi Animációs Egyesület több kiváló csataanimációval hívta fel magára a figyelmet. Elsősorban a középkor jelentősebb magyar hadi eseményeit feldolgozó animációik nemcsak szemléletesek és aprólékosan kidolgozottak, de átgondolt, érthetően megfogalmazott narrációjukkal a szélesebb rétegek számára élvezhetővé és áttekintetővé teszik a magyar hadtörténet egy-egy kiemelkedő szegmensét, amellyel az iskolapadokban ülve korábban mindenki biztosan találkozott. A magyar vonatkozásban egyedülállónak számító kezdeményezésről Baltavári Tamás történésszel, az egyesület elnökével Szeghő Patrik beszélgetett

4. „A régi iratok tükröt tarthatnak a mai viszonyok elé” – interjú ifj. Bertényi Ivánnal

Ifj. Bertényi Iván figyelme a rendszerváltás felpezsdülő szellemi élete hatására fordult a politikatörténet felé. Mára a századforduló elismert kutatójának számít. Az ELTE BTK egyetemi adjunktusával, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával pályájáról, a XX. század első két évtizedének politikai életéről, az első világháborúról és Tisza Istvánról Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

3. Legendák és mindennapok – interjú Katona Csabával

Ugyan munkahelyi feladatai miatt kevesebb ideje marad kutatásra, mégis a rendszeresen publikáló történészek közé tartozik, a 19. századi társadalom- és művelődéstörténet különösen közel áll hozzá. Katona Csabával, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont kommunikációs referensével, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársával Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett történészi pályájáról, Balatonfüredről, Deák Ferencről, Slachta Etelkáról és jelenlegi kutatásairól.

2. Középiskola és világháború – interjú Bihari Péterrel

A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára, a történettudomány doktora, számos tankönyv és több monográfia szerzője. Néhány héttel ezelőtt jelent meg 1914, a nagy háború száz éve – személyes történetek című kötete, amelyben az első világháborút mutatja be új megközelítésben. Bihari Péterrel erről a kötetről, pályájáról és terveiről Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

1. „Egy történésznek nem lehetnek illúziói” – interjú Kövér Györggyel

Történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Gazdaságtörténeti Albizottságának elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professzora, az MTA–ELTE Válságtörténeti Kutatócsoport vezetője. Kövér Györggyel pályafutásáról, kutatásairól és terveiről Katona Csaba beszélgetett.

Ezt olvastad?

Az utóbbi napokban rovatonként összesítettük idei legolvasottabb cikkeinket. Összesítettük a hat rovatot, zárásként közöljük a végeredményt. A top 15 az
Támogasson minket