A Rákosi-korszak ideológusa – Révai József pályája

Révai József (1898. október 12. Budapest – 1959. augusztus 4. Balatonaliga, Veszprém megye) kommunista politikus, író, a Rákosi-korszak meghatározó kultúrpolitikusa és ideológusa, a teljhatalmú „négyesfogat” tagja volt. A ma 125 évvel ezelőtt született Révai pályaképe eredetileg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Tudástárának Pártvezetők adatbázisában jelent meg. A cikket a NEB és az Újkor.hu együttműködésének keretében másodközöljük.

Révai József 1950-ben a Parlamentben. Képkivágás. A teljes fotót lásd lejjebb. forrása: Fortepan / Bauer Sándor
Révai József 1950-ben a Parlamentben. Képkivágás. A teljes fotót lásd lejjebb. Forrása: Fortepan / Bauer Sándor

Révai József főbb tisztségei

Az MKP, illetve MDP KV tagja

1944. november 7. – 1956. október 31.

Az MKP KV Titkársága tagja

1945. január 26. – 1946. október 1.

A Nemzeti Főtanács póttagja

1945. január 26. – 1945. május 11.

A Szabad Nép főszerkesztője

1945. március 25. – 1950. május 31.

A Nemzeti Főtanács tagja

1945. május 11. – 1945. szeptember 27.

Az MKP, illetve MDP PB tagja

1945. május 22. – 1953. június 28.

Az MDP KV Titkársága tagja

1948. június 15. – 1953. június 28.

Népművelési miniszter

1949. június 11. – 1953. július 4.

Az MDP KV főtitkárhelyettese

1950. május 31. – 1951. március 3.

Az Elnöki Tanács helyettes elnöke

1953. július 3. – 1958. november 26.

A Társadalmi Szemle főszerkesztője

1953. október – 1954. július

Az MDP PB tagja

1956. július 18. – 1956. október 31.

Az MSZMP KB tagja

1957. június 29. – 1959. augusztus 4.

 

Révai József pályája

Lederer József néven született, vezetéknevét 1916-ban magyarosította. Apja, Lederer Ignác porcelánügynök, anyja, Sidivers Laura képzett tanítónő volt, aki négy gyerekét nevelte. Felesége, Grünwald Lívia 1932-ben lépett be az illegális kommunista pártba, 1946–1947-ben a Magyar Kommunista Párt nőtitkárságát vezette.

Budapesten, az Alkotmány utcai Kereskedelmi Akadémia felsőkereskedelmi iskolájában érettségizett, majd a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban hivatalnoki munkát végzett. Már középiskolásként, 1917-ben tagja lett a Galilei Körnek, és részt vett annak háborúellenes megmozdulásain. Verseket és irodalmi problémákkal foglalkozó cikkeket írt, főként Kassák Lajos Ma című folyóiratában publikált. 1917 őszén néhány társával kivált Kassák köréből, a következő évben Szabadulás címmel György Mátyással, Komját Aladárral és Lengyel Józseffel közös irodalmi antológiával jelentkeztek. 1918 folyamán bekapcsolódott a forradalmi szocialisták szervezkedésébe, novemberben a Kommunisták Magyarországi Pártja alapító tagja, a Vörös Újság egyik legfiatalabb munkatársa lett.

1919. október végén Bécsbe emigrált, az osztrák fővárosban megjelent Proletár című lap cikkírója, 1921-től a Bécsi Vörös Újság munkatársa volt, miközben két féléven át rendkívüli hallgatóként filozófiát tanult az egyetemen. A párton belüli politikai harcokban a Landler-frakcióhoz tartozott. 1925 augusztusától a KMP Bécsben kiadott elméleti lapja, az Új Március egyik szerkesztője volt. A kommunista párt első, 1925. évi bécsi kongresszusán ellátta a titkári teendőket. 1926. júniusban Berlinben a KMP Központi Bizottsága póttagként kooptálta a testületbe. 1928 végén teljes jogú KB-tag lett. Többször járt különböző pártmegbízatásokkal Magyarországon, 1928-ban ő szervezte meg az illegálisan kiadott és terjesztett Kommunista című lapot. Az emigráció belső vitáiban a szociáldemokráciával és a szakszervezeti mozgalommal kapcsolatos békülékeny álláspont ellen érvelt, Lukács György magyarországi helyzetelemzésétől, az úgynevezett Blum-tézisektől, azok „opportunista” volta miatt szintén elhatárolta magát.

A KMP második, 1930. februári aprelevkai kongresszusán frakciózással vádolták, ezért kimaradt a KB-ból. 1930 végén újra Magyarországra jött, de letartóztatták, és 1931-ben három és fél év fegyházra ítélték. 1932. decembertől a szegedi Csillag börtönben raboskodott, illegális írásait kicsempészték. 1934. januári kiszabadulása után Prágán keresztül a Szovjetunióba utazott, ahol a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága munkatársa és a Nemzetközi Lenin Iskola tanára lett.

Farkas Mihály honvédelmi miniszter, Révai József népművelési miniszter és Kádár János belügyminiszter a Parlament folyosóján 1949-ben. Forrás: Fortepan / Album059

1937. márciustól Prága német megszállásáig a csehszlovák fővárosban a Dolgozók Lapja és a Magyar Nap című újságok munkatársaként dolgozott, emellett irányította a magyar pártszervezet ügyeit. Elméleti cikkeiben, tanulmányaiban a népfrontpolitika és a kommunista mozgalom kapcsolatát igyekezett tisztázni a kommunista párt új stratégiai irányvonalának megfelelően. (Ekkor született munkája Kállai Gyula neve alatt 1943-ban itthon is megjelent Marxizmus és népiesség címmel.) 1939 nyarától ismét Moszkvában élt. A második világháború idején a népfrontos összefogáson alapuló antifasiszta küzdelem aktív résztvevője volt: rendszeresen közölt írásokat az Új Hangban, szerkesztette a moszkvai Kossuth Rádió adásait és az Igaz Szó című újságot. Fontos szerepet játszott az 1944. szeptemberi és októberi értekezleteken, amelyeken megvitatták a kommunista párt új akcióprogramját, s amelynek szövegét Gerő Ernővel együtt ő véglegesítette.

1944. november 5-én érkezett Gerő, Farkas Mihály és Nagy Imre társaságában a szovjet csapatok által megszállt Szegedre, ahol november 7-én megalakították a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségét. Pártja részéről ő kezdeményezte a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front december 2-ai megalakulását eredményező tárgyalásokat a Magyar Frontban részt vevő többi párt képviselőjével (ún. szegedi kézfogó). A parasztpárti Erdei Ferenccel együtt elérték, hogy Balogh István szeged-alsóközponti plébános Délmagyarország című lapját a népfront szolgálatába állítsa, amelynek Révai november 19-étől formálisan 1945. áprilisig társszerkesztője volt. 1944. decemberben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjává választották, attól kezdve hat egymást követő ciklusban élete végéig parlamenti képviselő maradt. 1945. januártól a Nemzeti Főtanács póttagja, májustól szeptemberig a testület rendes tagja volt.

1945. január 26-án bekerült a párt Gerő vezetésével Budapesten létrejött ötfős Titkárságába. Március 25-én az immár legális Szabad Nép főszerkesztője lett, a májusi országos pártértekezleten az akkor felállított Politikai Bizottságba is beválasztották. Kezdettől fogva a kultúra és az ideológia első számú felelőse volt a pártban. 1947. szeptember 22–27. között Farkas Mihállyal együtt ő képviselte az MKP-t a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának a Wrocław melletti Szklarska Porębában tartott alakuló ülésén. A részt vevő kilenc kommunista párt tanácskozásán a szovjet formulát fogadták el, ezért a tanácskozáson elmondott „népfrontos” beszéde és a többpártrendszerrel hosszú távon számoló nézetei miatt önkritikára kényszerült. 1947–1948 fordulóján már az egységes munkáspárt, a Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata kidolgozását irányította. Az egyesített munkáspártban is megőrizte vezető tisztségeit. Az MDP szűkebb vezetőségéből egyedül neki voltak kétségei a Rajk-perrel kapcsolatban. 1950. május 31-én felmentették a Szabad Nép főszerkesztői posztja alól (neve június 2-áig szerepelt az impresszumban), az MDP KV főtitkárhelyettese lett (1951. márciusig). 1949. október 31-én az átszervezett MTA tiszteleti tagjává választotta, ugyanabban az évben megkapta a Kossuth-díjat is. Karrierje csúcspontján, 1949. június 11-étől 1953. július 4-ig népművelési miniszter volt.

Parlament. Az első sorban balra Farkas Mihály, jobbra Révai József, a második sorban bal szélen Veres Péter, jobb szélen Harustyák József. A felvétel 1950. december 8-án készült. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor
Parlament. Az első sorban balra Farkas Mihály, jobbra Révai József, a második sorban bal szélen Veres Péter, jobb szélen Harustyák József. A felvétel 1950. december 8-án készült. Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

Kormányzati funkciójában a kultúra teljhatalmú diktátoraként viselkedett, s ez kifejezésre jutott a Lukács-vitában (1949–1950), majd a Déry Tibor irodalmi munkásságát bíráló Felelet-vitában (1952) is. A moszkvai négyesfogat tagjaként a marxizmus–leninizmus diktátumszerű bevezetésére törekedett a kultúra területén.

Bukását előre jelezte, hogy a szovjet pártvezetés kihagyta az 1953. június 13-ára Moszkvába rendelt küldöttségből, akik előtt kijelölték a magyarországi politika új irányvonalát. Az MDP KV 1953. júniusi 27–28-i ülésén elfogadott határozatban név szerint elmarasztalták, mert minisztersége alatt kisajátította a párton belül az elméleti és a kulturális munka irányítását. Leváltották KV-titkári pozíciójából, kimaradt a PB-ből és a július 4-én Nagy Imre vezetésével megalakított új kormányból, s a hatalommal nem rendelkező kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács elnökhelyettesévé tették meg. 1954. októberben a Társadalmi Szemle, a párt elméleti folyóirata főszerkesztője lett. A Rákosi Mátyás leváltását hozó 1956. július 18–21-i KV-ülésen visszakerült a PB-be, amiben szerepet játszott, hogy már márciusban keményen bírálta az első titkár politikáját, és sürgette a törvényesség helyreállítását. A forradalom kirobbanása miatt 1956. október 23-án este összeülő, éjszakába nyúló KV-ülésen eltávolították a PB-ből. Október 31-én több bukott rákosista politikussal együtt a Szovjetunióba menekítették.

Miután az MDP utódaként életre hívott Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Intézőbizottsága 1957. februárban engedélyt adott rá, áprilisban hazatért az emigrációból. Külhonban írta meg Eszmei tisztaságot! című politikai helyzetértékelését, amelyben sérelmezte a Rákosi-rendszert ért – szerinte túlzott – kritikákat, s úgy látta, hogy Magyarországon nem új politikára van szükség, hanem a régit kell jól csinálni. Kádár János az 1957. júniusi pártértekezleten utasította vissza az ideológiai restaurációs kísérletként értékelt álláspontját. Mivel pártszerű magatartást tanúsítva meghajolt a többség véleménye előtt, az értekezleten beválasztották az MSZMP Központi Bizottságába. Az Elnöki Tanácsnak haláláig tagja maradt, 1958. november 26-ig az elnökhelyettesi tisztet is betöltötte. A törvénysértéseket lezáró, 1962. évi KB-határozat nem nevezte meg a felelősök között.

Díjai, kitüntetései

Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1946); Köztársasági Elnök Elismerésének Aranykoszorúja (1947); Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (1948); Kossuth Érdemrend II. fokozata (1948); Kossuth-díj arany fokozata (1949); Magyar Népköztársasági Érdemrend I. fokozata (1950); Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1953); Munka Vörös Zászló Érdemrendje (1958).

Révai József fő művei

Szabadulás. Versek. György Mátyással, Komját Aladárral, Lengyel Józseffel. Budapest, Krausz Nyomda, 1918.

Polgári forradalom – proletárforradalom. Budapest, Közoktatási Népbiztosság, 1919.

Népiség, demokrácia, szocializmus. Kállai Gyula nevén. Budapest, Téka, 1943.

Kossuth Lajos.Magyar szabadság, világszabadság. Két tanulmány. Moszkva, Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, 1944.

Munkásegység. Révai József előadása az MKP Politikai Akadémiáján. Budapest, Szikra, 1946.

A nemzeti összefogás politikája. Budapest, Szikra, 1946.

Marxizmus és magyarság. [Tanulmányok, cikkek. 1931–1946.] Budapest, Szikra, 1946.

Marxizmus és népiesség. Budapest, Szikra, 1946.

48 útján. [Tanulmányok, cikkek.] Budapest, Szikra, 1948.

A népi demokrácia kérdései. Budapest, MKP Oktatási Osztálya, 1948.

Élni tudtunk a szabadsággal. Válogatott cikkek, beszédek, 1945–1949. Budapest, Szikra, 1949.

Irodalmi tanulmányok. Budapest, Szikra, 1950.

Kulturális forradalmunk kérdései. [Cikkek, tanulmányok, beszédek.] Budapest, Szikra, 1952.

Megjegyzések egy regényhez. Déry Tibor: Felelet. Társadalmi Szemle, 1952/8–9. 741–761.

Marx és az 1848-as magyar forradalom. Budapest, Szikra, 1953.

Válogatott irodalmi tanulmányok. Budapest, Kossuth, 1960.

Ady. [Tanulmányok] Budapest, Kossuth, 1965.

Válogatott történeti írások. Budapest, Kossuth, 1966.

Petőfi. Tanulmányok. Budapest, Kossuth, 1973.

József Attila. Tanulmányok. Budapest, Kossuth, 1974.

Ifjúkori írások. 1917–1919. Budapest, Akadémiai, 1981.

Források és irodalom

Urbán Károly: Révai József (1898–1959). Párttörténeti Közlemények, 1978/9. 162–222.

Bodnár György: A szocialista irodalompolitikai fordulat ellentmondásai. Révai József pályája a felszabadulás után. Literatura, 1981/1–2. 164–183.

Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerkesztette Nyírő András. Budapest, Interart Stúdió, 1989. 309–310.

A Magyar Tudományos Akadémia tagjai. 1823–2002. I–III. köt. Főszerkesztő Glatz Ferenc. Budapest, MTA Társadalomkutató Központ-Tudománytár, 2003. 1071–1072.

Bölöny József – Hubai László: Magyarország kormányai, 1848–2004. Ötödik, bővített és javított kiadás. Budapest, Akadémiai, 2004. 427–428.

Az 1947. szeptember 16-ra összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16. – 1949. április 12. Főszerkesztők: Marelyn Kiss József, Vida István. Szerkesztette Horváth Zsolt és Hubai László. Budapest, Magyar Országgyűlés, 2005. 349–352.

Szabó Róbert

Ezt olvastad?

A valaha készült talán leghitelesebb történelmi sorozat. Ezzel az egy mondattal jellemezhető legjobban a 2001-ben az HBO által bemutatott Az
Támogasson minket