Miről árulkodnak a csontok? – A régészeti állattanról

A régészeti korú emberi maradványokat az antropológusok vizsgálják, na de mi a helyzet az állatcsontokkal? A régészeti állattan, vagyis az archaeozoológia tudománya az ásatásokon feltárt állati maradványok kutatásával foglalkozik. A feltárásokon az egyik legnagyobb mennyiségben előkerülő leletanyag az állatcsont, melyek talán elsőre nem tűnnek annyira érdekes régészeti leletanyagnak, azonban nagyon sok információt szolgáltatnak, nem csak a múltban élt állatokról, hanem magukról az emberekről is.

A kutatás tárgya

A régészet az ember megjelenésétől kezdve vizsgálja a múltat, a régészeti állattan pedig a régészeti korok gerinces emlőseit vizsgálja. Így az archaeozoológia nem foglalkozik az ember előtt élt dinoszauruszok és egyéb őslények kutatásával. A régészeti lelőhelyek esetében az ember által háziasított és vadászott fajokkal találkozunk, azonban ritkán olyan nem mindennapi állatok is előkerülhetnek, mint például az oroszlán vagy épp a teve. Ugyanis az oroszlán a rézkorban még jelen volt a Kárpát-medencében, a tevék pedig később a római- és a török-korban érkeztek hazánk területére.

Az írás megjelenése előtti hosszú időszak kutatásában igen fontos információkkal szolgálhatnak az állatcsontok az állatok háziasításáról, az emberek táplálkozási szokásairól (a húsfogyasztás tekintetében) vagy épp az állattartásról. Azonban a régészeti állattan nem csak ennek az időszaknak a kutatásában hasznos: ugyanis a római kori vagy középkori írásos források, képi ábrázolások, valamint a régészeti állatcsontanyag által kapott információk összevetése is új adatokat nyújthatnak számunkra. Ezen források által még részletesebb képet kaphatunk az adott korok állatairól, például a kinézetüket illetően, amelyre a csontok alapján nem tudnánk következtetni.

Manapság már számos természettudományos vizsgálati módszer is segíti a régen élt állatok kutatását, mint például DNS vizsgálatok.

A csonthatározás

Az állatcsontok vizsgálatával, értelmezésével az archaeozoológusok foglalkoznak. Ők egyesével megvizsgálják az előkerült csontokat és feljegyeznek minden információt, amit megtudhatunk azokról, például: melyik csont(töredéke) került elő, milyen fajhoz tartozik, milyen korú állaté és ha lehetséges akkor az állat nemét is megállapítják.

Ezután még különböző méréseket is végeznek a csontokon, valamint meghatározzák, hogy milyen oldali (bal/jobb) az adott csont. Ezekből az adatokból később különböző számításokat (például az állatok marmagasságának kiszámítása) és statisztikai elemzéseket végezhetnek. A méretek alapján például később elkülöníthetőek lehetnek fajon belüli típusok is.

A csontok meghatározását nehezíti, hogy azok a legtöbb esetben nem egyben kerülnek elő, gyakran csak kis töredékeit találjuk meg egy-egy csontnak.

Miről árulkodnak a csontok?

A régi korok embereinek életében az állatok igen sokrétű szerepet tölthettek be. Jelentős élelemforrásnak számítottak, de a húshaszon mellett más élőhaszon is származott az állatok tartásából: tejet, gyapjút vagy igaerőt is szolgáltathattak az embereknek.

Ezeken túl megjelenhettek társként, embert segítő állatként, vagy akár különböző vallási hiedelmek részeként: a különböző népességek hiedelemvilágáról árulkodhatnak például az állatáldozatok, de temetkezések esetében is találkozhatunk állati maradványokkal. A sírok esetében az állat jelen lehetett, mint ételmelléklet (vagyis az elhunyt mellé helyezett útravaló), mint jelkép vagy mint útitárs.

Mindezekről az állatcsontok is tanúskodnak, melyek vizsgálatával képet kaphatunk például között a korabeli gazdaságról, a táplálkozásról és húsfogyasztási szokásokról.

Milyen háziállatokat tartottak és milyen arányban? Milyen állatokra vadásztak? Mekkora szerepet töltött be a vadászat, halászat az élelemszerzésben? Mit ettek, az állatok melyik részeit preferálták? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk egy-egy lelőhelyen jelenlévő fajok és azok vázrészeinek beazonosítása alapján.

Az állatok hasznosítását illetően árulkodó lehet az állatok életkora, például, ha egy idősebb korú szarvasmarha csontjaira bukkanunk, akkor felmerülhet, hogy a tejéért tartották – míg a húsért leölt állatok fiatalabbak.

Van, hogy a csontokon betegségek okozta elváltozások, valamint vágás- és darabolásnyomok is láthatóak. Az egyedek betegségei és azok gyógyulása árulkodhat az állattartási viszonyokról, míg a vágásnyomokból következtethetünk a feldolgozás technikájára és eszközeire is.

 Bár az ásatásokon előkerülő állatcsontok többségében emberi tevékenységek lenyomatai, ezért ezek inkább árulkodnak az emberek életéről, mint magáról a környezetről. Azonban korabeli környezet rekonstruálásában is segíthetnek a régészeti lelőhelyek állatmaradványai. A mikrofauna vizsgálata, vagyis a kisállatok maradványai alkalmasak lehetnek környezeti információk szerzésére, ugyanis ezek az állatok nem emberi hatásra kerültek oda, valamint a kisállatok érzékenyebbek a környezeti változásokra is.

A régészeti állatmaradványok egy külön csoportját képzik a megmunkálás nyomait hordozó darabok. A kemény állati nyersanyagok (mint a csont, az agancs vagy akár a fog) népszerű alapanyagai voltak különböző tárgyaknak, már az őskortól kezdve. Sokféle eszköz és dísztárgy készülhetett csontból. Ezen nyersanyagok népszerűségének oka a könnyű hozzáférhetőség és az egyszerű megmunkálhatóság lehetett. A csonteszközök készítéstechnikájának, használatának megismerését néprajzi párhuzamok és kísérleti régészeti kutatások is segítik.

A régészeti állattani kutatásoknak számos lehetséges iránya lehet. A fenti példákból is jól látszik, hogy mennyire sokrétű információ szerezhető az állatcsontok vizsgálatával. A csontok természet- és társadalomtudományi információkat is hordozhatnak magukban és végső soron nem csak a korabeli állatokat, hanem általuk az adott kor embereinek életét is jobban megismerhetjük.

Erdős Olívia

Felhasznált irodalom

Bartosiewicz László: Régenvolt háziállatok. Bevezetés a régészeti állattanba. Budapest, 2006.

Csippán Péter: Zoológia régész módra, avagy mi fán terem a régészeti állattan? In: Határtalan Régészet 2/1. (2017) 70-73.

Renfrew, Colin – Bahn, Paul: Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Budapest, 1999.

Vörös István: Vadászott állatok. In: Visy Zsolt (szerk.): Magyar Régészet az Ezredfordulón. Budapest 2003, 56-60.

A cikkben felhasznált képeket a szerző készítette.

Ezt olvastad?

A második Szidra-öböl feletti incidens

1989. január 4-en két amerikai F-14 Tomcat vadászrepülőgép lelőtt két líbiai MiG-23 Flogger vadászrepülőgépet. Az esemény diplomáciai és sajtóbotrányt kavart,

X