Az izsáki tanítóból lett irredenta bűnöző? – A dínárhamisítók nyomában

A L’Harmattan Kiadó múlt évben megjelent könyvének címéből (A dínárhamisítók nyomában) kiindulva izgalmas bűncselekményre számítunk (melyekben a korszak igencsak bővelkedik), ám még az elvártnál is érdekfeszítőbb történet bontakozik ki az olvasó előtt, ha kezébe veszi a most ismertetett munkát. A Horthy-korszak másik, politikai felhangot és jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó ügyéhez, a frankhamisítási botrányhoz képest ugyan eltörpül a délszláv államban leleplezett hamis dínárok története, az eset mégsem tanulságok nélküli, s a bevezető tanulmányt és bőséges forráskiadást tartalmazó kötet segítségével betekintést nyerhetünk nemcsak a nyomozati részletekbe, hanem valósággal feltárul előttünk a korabeli Magyarország: a vörös- és fehérterror tépázta társadalom, a konszolidáció időszaka, az irredentizmus gondolata vagy épp az Ébredő Magyarok Egyesületének az ügyhöz ezer szállal kapcsolódó szervezete.

„Bicskey Eleknek hívnak, 1898. szeptember 30-án Topolyán születtem, nemzetiségemre nézve magyar vagyok, a foglalkozásom tanító, római katolikus vallású vagyok, nős, feleségem Sárközy Erzsébet, három gyermekem van, magyar állampolgár vagyok. Mivel Topolyán születtem, 1920-ban kérvényt intéztem a topolyai járás elöljáróságához, hogy áttelepülhessek Magyarországra, mivel tanítóként odahaza nem tudtam elhelyezkedni.” – kezdődött a húszas évek egyik nagy pénzhamisítási ügyének fő- (és egyben egyetlen) vádlottjának vallomása 1928. október 7-én. A peranyag szerint a férfi annak az évnek a szeptemberében és októberében Újvidéken tizenkét, Szabadkán (Subotica) kilenc, Újverbászon (Vrbas) pedig három alkalommal fizetett hamis százdinárossal; letartóztatásakor 132 darab hamis bankót találtak nála, amely mai értékén nagyjából egymillió forintnak felelne meg. Bicskey a trianoni béke és azt azt követő, délvidéki magyarságot érintő B-listázás következtében vesztette el állását, ezért Izsákra költözött, ahol tanítóként dolgozott tovább. Évente meglátogatta otthon maradt rokonait, s az egyik ilyen alkalommal bukott le a nála lévő hamis pénzzel.

Bankóhamisításokról Európa-szerte értesülhetünk a korszakban (ahogy dínárhamisításról is), például a korábban említett, a magyarországi felső politikai vezetést is súlyosan érintő frankhamisítás ügyében. Bicskey Elek esete azért válhatott felkapottá a korabeli sajtóban és nemzetközi politikában, mert a vádlott a tanúvallomásában nem rejtette véka alá, hogy tette összefüggött a trianoni béke utáni magyar revíziós tevékenységgel, irredenta cselekedetként beállítva a hamis bankók terjesztését. „Azokban az időkben az Ébredő Magyarok Egyesülete részéről a faluban és a környező falvakban nagy zsidóüldözések folytak, és mivel akkoriban a szervezet igen nagy hatalommal rendelkezett, úgy éreztem, hogy igaz magyarként és állami alkalmazottként csatlakoznom kell hozzájuk. Ebből az indíttatásból beléptem hát a szervezetbe, melynek azóta is tagja vagyok.” – mondta el Bicskey a tanúvallomásában. A szerb-horvát-szlovén hatóságoknak érdekében állt felgöngyölíteni az ügyet, a tettestársakat azonban nem voltak képesek előkeríteni. A vádlott állítása szerint a bankókat egy ismeretlen férfi adta át neki, tanúvallomásában személyeket is megnevezett a konspirációban való részvétellel, akik nyomára még a  mai történészek sem bukkantak rá, s ráadásul (akár érintett volt, akár nem, érthető módon) az Ébredő Magyarok Egyesülete is tagadta a kapcsolatát Bicskeyvel.

A tények azonban önmagukért beszéltek, s a tárgyi bizonyítékok a délszláv állam hatóságának és bíróságának kezében elegendőnek bizonyultak. A forráskiadvány elé írt tanulmányban a szerzők nem valószínűsítik, hogy koncepciós eljárásról vagy erőszakkal kicsikart vallomásról lett volna szó. Kémkedéssel, konspirációval nem vádolták meg végül Bicskey Eleket, az Újvidéki Fellebviteli Bíróság végül 1929. szeptember 2-án – jóváhagyva az elsőfokú ítéletet – öt évre ítélte a pénzhamisítót, s a mai Horvátország területén található lepoglavai börtönbe zárta. (Érdekesség, hogy az intézményt a 19. században a heliy pálos kolostor épületéből alakítoptták ki, és az Osztrák-Magyar Monarchia idején a legveszélyesebb bűnözőket tartották fogva a falai között.)

Egy kalandos szökési kísérlet után Bicskey Eleket végül 1932 júliusában bocsátották feltételesen szabadlába. A rákövetkező évben visszatért Magyarországra, tartalékos honvéd főhadnagyként részt vett a második világháborúban. Ausztriában hadifogságba került, megkapta a hadirokkant státuszt, s 1947-ben fejezte be életét a budakeszi tüdőszanatóriumban. Magával vitte a sírba titkát, hogy milyen szálak kötötték őt a magyar politikai élet akkori ismert szereplőihez.

S itt kerül a képbe a történész, amikor az elérhető források alapján megpróbálja rekonstruálni a múltat, s a lehető legtöbb kérdésre megkeresni a választ ebben az igencsak szerteágazó és szövevényes bűnügyben.

A dínárhamisítók nyomában című könyv korrekt munka. Olvasóként különösen izgalmas látni, ahogy a bevezető tanulmány szerzői próbálják feltárni a múltat, s történelmi szakmunkához képest szokatlanul izgalmas, nyomozásszerű élményt adnak ezzel nekünk. Hiszen a kérdés valóban elgondolkodtató: miként lesz egy, a trianoni határok mögé került, majd repatriáló tanítóból dínárhamisító? Nyilvánvalóan nem egyedül hajtotta végre a tettet, de mikor és milyen körülmények között került a magyarországi irredentamozgalom és az Ébredő Magyarok Egyesületének vonzáskörzetébe? Mekkora része volt a dínárhamisításban a hazai titkosszolgálatoknak? Vajon Bicskey önként, „hazafias meggyőződésből” vállalta a feladatot, hogy tudatosan próbálja destabilizálni a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság gazdaságát (ahogy a frankhamisítási ügynél is megvolt a revansszál Franciaországgal szemben), vagy kényszerítették, esetleg zsarolták? Ismerte-e Bicskey Héjjas Ivánt, aki a Kecskemét környéki ellenforradalmi kozgalmak egyik szervezője és vezetője volt, s akinek különítményesei épp ott és akkor tevékenykedtek, amikor Bicskey az anyaországba települt? A múlt kutatói sajnos ebben a könyvben sem tudnak mindenre választ adni a források, visszaemlékezések szűkössége miatt, de a gondolatkísérlet és az apró mozaikokból összeállított, feltételes megállapítások önmagukban is impozánssá teszik a végeredményt.

A dínárhamisítók nyomában tudományos igénnyel íródott, de az érdeklődő, „laikus” közönség számára is bátran ajánlható. Ez elsősorban abból adódik, hogy a lábjegyzetapparátus noha szembetűnően részletes és olykor kimerítő, mégsem zavarja a főszöveg megértését, ha valaki nem kíván levéltári jegyzetek vagy továbbvezető irodalmak sűrű kavalkádjába belemerülni. Komoly erénye a könyvnek, hogy kitér a korszak néhány alapvető kérdésére – a bevezető tanulmány nem csupán a bűneset és annak lehetséges motivációját tárgyalja, hanem részletesen ismerteti Héjjas és különítményeseinek alföldi tevékenységét, az Ébredő Magyarok Egyesületének vagy éppen a korabeli magyar és szerb-horvát-szlovén titkosszolgálatnak a működését, de izgalmas például az a körkép, melyben a korszak pénzhamisítási ügyeit ismertetik röviden.

A kötetet az abban szereplő személyek adatainak gyűjteménye és szakirodalmi jegyzék zárja, s természetesen a legértékesebb részt maga a forrásközlés képezi. Megtalálhatjuk benne Bicskey Elek vádlott tanúvallomását, az ítélet teljes szövegét, a korábban említett kalandos szökési kísérlet kapcsán született ítéletet s egy meglehetősen széleskörű lapszemlét a korabeli hazai és határon túli sajtóból. Ezen kívül számos képi forrás is segít visszarepíteni az olvasót ebbe a majd száz évvel ezelőtti, igencsak különös esetnek a korába. Ahol aztán az olvasó megpróbálhatja maga felgöngyölíteni az esetet – a dínárhamisítók nyomában érezve magát, mindössze két lépéssel lemaradva tőlük és a rejtély megfejtésétől.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

Gyilkosság a panel tetején

Dulai Péter Gyilkosság a panel tetején című puhatáblás könyvének címében már benne rejlik, hogy nem egy könnyed olvasmányt tart az

X