Akit Thököly is ki akart szabadíttatni. Esterházy Antal, a Héttorony foglya

Esterházy Antalnak (1676–1722) a Rákóczi-szabadságharc kuruc tábornagyának a szabadságharcot megelőző katonai karrierjéről sajnos mind a mai napig nagyon kevés információval rendelkezünk. Noha annak ellenére, hogy katonai pályája már jóval 1703 előtt, a török alóli felszabadító háborúk során kezdetét vette, ez az életszakasz még külön nem került mikrotörténeti vizsgálat alá. Cikkünkben Esterházy Antal 1698–1699-es Oszmán Birodalombeli fogságát mindeddig ismeretlen forrásokat alapján mutatjuk be.

Esterházy életével historiográfiailag Thaly Kálmán foglalkozott először, aki a Rákóczi-szabadságharc kapcsán vizsgálta a tábornagy tevékenységét, de itt is az 1703 utáni évek kerültek mélyebb elemzés alá. A családdal kapcsolatos oklevéltárakat a 19-20. század fordulóján Esterházy János publikálta. Legújabban pedig Rittling László vállalkozott doktori disszertációjában  a teljes életrajzának átfogó elemzésére.

Esterházy 1703 előtti életének egyik legérdekesebb epizódja, hogy a történettudomány a hírhedt Héttorony utolsó magyar foglyaként tartja számon. A császári-királyi hadseregben, pontosabban a Czobor Ádám gróf és Pálffy János gróf szervezte ezred ifjú kapitánya a nyugati (francia) hadszíntér után a Magyar Királyság déli részére lett átvezényelve s 1698. szeptember 19-én Temesvár közelében, sebesülten került a török csapatok kezére egy kisebb összecsapás eredményeként. Ezt követően szállították aztán a Héttoronyba (Jedikula), ahova az alábbi feliratot is véste:

„Kínos rabság gyötri testem, de nem törheti meg lelkem, mert azt királyomért szenvedem, írta Eszterházy Antal 1699.” (Eszterházy János: Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Bp. 1901. 139. Idézi: Rittling, 2016. 23.)

A szakirodalom ezt a fogságot eddig alapvetően az Esterházy Antal által nagybátyjának, Esterházy Pál nádornak küldött levelezésekből rekonstruálta. Ám ezekben – kellő források hiányában – mindeddig egy fontos személyről nem igazán esett szó, méghozzá az 1690 óta török területen tartózkodó Thököly Imréről és leveleskönyveiről.

Az Új Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj Program keretén belül Thököly Imre 1699. évi leveleskönyvének vizsgálatát kezdtem meg. A leveleskönyv zömével a Thököly Imre által írt levelek másolatait tartalmazza, amelyeket Komáromi János, Thököly udvari titkára végzett el. Emellett néhány olyan dokumentum is előkerült, amelyeket Thököly megbízásából más személyek írtak. Végül találhatunk néhány olyan levelet is, amelyeket Zrínyi Ilona fogalmazott meg. A datálási nehézségek ellenére elmondható, hogy a levelek Isztambulban (Konstantinápolyban) keletkeztek. Thököly és udvara már 1698 óta itt tartózkodott, egészen 1701 őszéig. A fennmaradt leveleskönyv ma a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Thököly-szabadságharc levéltárában (G szekció) található. Dercsényi Mór a 20. század közepén azonban lemásolta a leveleskönyvet, amely hagyaték a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában lelhető fel. Magáról Dercsényi Mórról, illetve történettudományi munkásságáról napjainkban igen keveset lehet hallani, ám a hagyatékából kiderült, hogy klasszika-filológiai végzettsége mellett a kuruc kor is erősen foglalkoztatta.

Esterházy Antal szempontjából a forrásegyüttesből mindenképp az év elején (1699. január) keltezett dokumentumokat kell kiemelni, hiszen szabadulása a karlócai békekötésig (1699. január 26.) kérdéses volt:

„Az mi az Janicsar Aga Rabsagaban levö rab eöcsemet illeti az Hat[almas] Vezér mind a Tatar H[an] altal [a Magjaroknak] meg igerte mind a kegyelmed elöt valo Tihaja [titkára] altal [s mind penig maga az irant olyan] kegyelmes valaszat [adata s hogj hozzam küldje eö Nagysága, illyen közel] leven [azert ezt a nagy igazi kegyelmesseget meg nem vonnya].” (MNL OL G 2 II. 2. 5. fol. 1. rv. 280.)

Ami először feltűnhet az olvasónak, hogy Thököly miért is nevezi „öccsének” Esterházyt? Milyen rokoni szál volt a két fél között? A lehetséges válasz a rokonsági fokban rejlik. Thököly Imre 4 felnőtt kort megért nővérének egyike, Thököly Katalin Esterházy Ferenchez ment feleségül 1670-ben. Három lánygyermeket követően pedig 1676, február 3-án megszületett első fiúgyermekük, Antal. Thökölynek tehát Esterházy Antal unokaöccse volt.

Ez a rokonság viszont Esterházy Pállal, Magyarország nádorával való kapcsolat miatt értékelődött fel Thököly szemében. Amellett, hogy Imre másik nővére, Thököly Éva révén sógorok is voltak Pállal, Thököly Katalin révén is rokonok voltak, hiszen Esterházy Ferenc és Pál testvérek voltak. A két testvér családjai közötti szorosabb viszonyra mutat rá, hogy Esterházy Ferenc halálát követően Pál magához vette elhunyt testvére gyermekeit, köztük Antalt is, akiket udvarában neveltetett. Ezt kapcsolatot akarhatta felhasználni arra, hogy egy lehetséges békekötés során Thököly Imre nevét kedvező körülmények közt foglalják bele az okmányba s így lehetősége legyen minél közelebb kerülnie (esetleg visszatérnie) Magyarországra. Noha annak ellenére, hogy a zernyesti csata után (1690) rövid ideig birtokolhatta az erdélyi fejedelmi címet, Badeni Lajos csapatainak közeledte miatt mégiscsak kénytelen volt a havasokon keresztül moldvai területre menekülni. Ezután Thököly számára (önerőből) nem volt lehetőség visszatérni Magyarországra. Még annak ellenére sem, hogy a korábbi szakirodalom az 1697. évi hegyaljai felkelés megindítását is összekapcsolta a nevével. Ekkor Thököly neve már csak „hívószó” volt.

Az első levél folytatása is érdekes, hiszen Thököly utalást tesz Esterházy elfogására:

„…hogj csak anÿ tekintetünk sincsen az Vezer elöt [ho]gj öcsenkent kit ugjan e [szadzatokon?] kuruczok fogtanak el […].” (MNL OL G 2 II. 2. 5. fol. 1. rv. 280.)

Ez a részlet azért szolgálhat érdekes adalékul, ugyanis eszerint Esterházyt a török katonai szolgálatban lévő kuruc csapatok fogták el. Az oszmán szolgálatban lévő kurucok jelenlétét a harcokban hitelesnek tekinthetjük, hiszen Seres István kutatásai szerint 1699-ben a karlócai békeszerződés ellenére a szultán engedélyt adott több mint 1000 kuruc katonának a bulgáriai letelepedésre (ezek az egységek zömével 1703-ban szöknek vissza a Királyság területére).

Thököly nemcsak a vezír tihájánál próbálta meg kieszközölni a szabadulást, hanem magához a vezírhez is intézett levelet:

„…az el mult napokbanis kuldöttem volt Suplicatioma [kérvényemet] az [Ja]nicsar Aga keze alat Rab eöcsem dolgaban de akkor az [v]alasz iranta haladot, azert ujjabban kerdezem meg az Suplicalo [le]velemmel Nagyságodat, remenkedven mint regi jo Uramnak Nagyságodnak [—]felöle [tett] igerete ide melto valo bocsatasa irant [Nagyságod ne halassa onnan] hozzam bocsatani meltoztassek […] had legjen inkab it Nagyságod Szolgaja mellet […].” (MNL OL G 2 II. 2. 5. fol. 1. rv. 280.)

Emellett a tatár kánt, II. Devlet Giráj is megkereste kérésével:

„Csokolasara az levelem meg ado hiteles Szolgamat, es hogj egj uttal köszönjem meg al[tala] hogj meltoztatot Nagyságod az Fényes Vezer[nek] jo szot szollani az en [—]Rabsagra eset eöcsem felöl is, anyira, hogj Nagyságod tekintete [—]meg igerte az Fenyes Vezer eő Nagysága, hogj mihelt Hatalmas Csaszar[nak] be mutatya nekem ajandekozza […].” (MNL OL G 2 II. 2. 5. fol. 1. rv. 280.)

Ebből a néhány idézetből is látható, hogy Thököly főképp az oszmán (fő)tisztviselőket igyekezett megkeresni Esterházy ügyével kapcsolatban. Így a korábbi években (évtizedekben) kialakított kapcsolati hálójára támaszkodhatott. Apró ám mégis fontos adatok kerültek elő a leveleskönyv vizsgálata során, hiszen Esterházy Antal eddig kevésbé kutatott biográfiáját tudták némiképp kiegészíteni. S látható, hogy az emigrációja során Thököly, igyekezett közbenjárni unokatestvére szabadulása érdekében. Korábban is közbenjárt az oszmán fogságba esett honfitársai érdekében, gondolva az török fogságba került gályarabok (elfogott magyar, keresztény katonák) érdekében tett erőfeszítéseire.

Összefoglalásként elmondható, hogy az eddigi munkák nem tettek utalásokat arra, hogy Thököly bármiféle kísérletet tett volna a rabságban szenvedő rokon kiszabadíttatására, itt viszont ez egyértelmű. Azonban Thököly supplikációi nem értek célba. Ezek a sikertelen kísérletek talán Thököly politikai erőhelyzetét is mutatják, hiszen Esterházy szabadulásához nem ezek a levelek, hanem a karlócai békeszerződés járult hozzá. Közvetlen kiszabadulása után (1699. április 10.), Esterházy még nem térhetett haza a Magyar Királyságba, előtte még Drinápolyban volt kénytelen időzni.

Esterházy további élete azonban már jóval ismertebb, hiszen a Rákóczi-szabadságharc idején tábornagyi rangig vitte. Ennek az időszaknak a legfontosabb forrása a Thaly Kálmán által közreadott,  a napi szinten kiadott parancsokat és levelezését tartalmazó tábor kis könyve (Gróf Eszterházy Antal kurucz generális tábori könyve 1706–1709). A harcok után Rákóczihoz hasonlóan nem fogadta el a szatmári békét, ezért 1711-et követően nem is kapott kegyelmet a királyi udvartól.

Az már csak a sors fintora, hogy a szabadságharc bukása után, a lengyel emigrációt követően oszmán szolgálatba került. 1717-ben volt utolsó nagyobb katonai művelete, hiszen török-tatár csapatokkal betört a mai Északkelet-Magyarországra, ám korábbi harcostársa Károlyi Sándor, a nemesi felkelőkkel egyetemben kiűzte. Ezután csatlakozott Rákóczihoz a törökországi emigrációban, ahonnét már élve nem tart haza, hiszen a pestis áldozata lett, s Rodostóban halt meg 1722-ben.  Földi maradványainak hazahozatal 1906-ban történt meg s Rákóczi Ferenchez Bercsényi Miklóshoz és Zrínyi Ilonához hasonlóan a kassai dómban helyzeték örök nyugalomra.

Molnár Attila

A Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-1 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült

Ajánlott irodalom

Eszterházy János: Az Eszterházy család és oldalágainak leírása. Bp. 1901.

Rittling László: Eszterházy Antal élete és szerepe a Rákóczi-szabadságharcban II. Rákóczi Ferenchez írt levelei tükrében. Doktori disszertáció. Szeged 2016.

Seres István: Thököly Imre és Törökország. Bp. 2006.

Seres István: Thököly Imre naplói és leveleskönyvei. Hadtörténelmi Közlemények 117. (2004) 2. sz. 637– 664.

Ezt olvastad?

Középkori és kora újkori metamorfózisok – A Ceræ 2024. évi első virtuális konferenciája

Április utolsó hetében mind tematikai sokszínűségét, mind technikai megvalósítását tekintve rendkívül izgalmas virtuális konferenciát szervezett a Ceræ, a középkori és

X