Szőts Zoltán Oszkár bejegyzései
történész (PhD), az Újkor.hu főszerkesztője. Honlap: http://www.szotszoltanoszkar.hu
Augusztus 20. jelentésváltozásai – az ünnep története 1038-tól napjainkig
Magyarország alaptörvénye három ünnepet tart nyilván nemzeti ünnepként. Ebből kettőn szabadságharccal egybekötött forradalomra emlékezünk: március 15-én az 1848/49-esre, október 23-án az 1956-osra. Augusztus 20. tartalma teljesen más: nemzeti, állami és
Öt (plusz egy) kedvenc történelmi dokumentumfilmünk – 1. rész
Az Újkor.hu Mozgókép rovatának vezetője, Árvai Tünde körkérdést intézett szerkesztőségünkhöz azt kérve, hogy szedjük össze öt kedvenc történelmi dokumentumfilmünket, és írjunk róluk egy rövid ismertetőt. Eleget tettem a kérésnek, és
Szabadulószínház – magyar hősök a színpadon
Március végén sok más sajtótermék mellett portálunk is hírt adott arról, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), a Millenáris és az Ülj Közelebb Produkció együttműködésében új színpadi mű született a
Ordass Lajos evangélikus püspök naplófeljegyzései 1948-ból és 1956–1957-ből
Ordass Lajos evangélikus püspök naplóját évtizedekig rejtegette a család az állambiztonság nyomozói elől. Csak akkor kerülhetett közkézre – egész pontosan az Ordass Lajosról elnevezett alapítvány birtokába –, amikor már nem
Ordass Lajos és a magyar evangélikusság 1945 után – interjú Isó Gergellyel
2021 végén érdekes kötetet vehettek kézbe a naplók, a Magyarországi Evangélikus Egyház története, illetve az 1945 utáni magyar történelem iránt fogékony olvasók: Ordass Lajos evangélikus püspök 1948-as, valamint 1956–1957-es naplóját.
Ordass Lajos evangélikus püspök és a pártállam
Ordass Lajos evangélikus püspök 1948-as, valamint 1956–1957-es naplóját könyv formájában 2021 végén vehették kézbe az olvasók. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Luther Kiadó és az Ordass Lajos Alapítvány közös gondozásában
Kivégzések Magyarországon 1945 és 1988 között
Magyarországon 1990-ben eltörölték a halálbüntetést. Az utolsó halálos ítéletet 1988. július 14-én hajtották végre, így elmondhatjuk, hogy közel 34 éve nem történtek kivégzések Magyarországon. Az 1945 és 1988 között eltelt
Minden történelmi helyzetben van felelősség – A koronatanú című dokumentumfilmről
A második világháborút követően törékeny demokrácia bontakozott ki. A kommunista párt emberei már a Vörös Hadsereg bejövetelével, a folyó harcokkal párhuzamosan megkezdték a közigazgatás irányításának átvételét, amelyben a szovjetek hathatósan
Magyarok a kommunista világpártban – virtuális kiállítás a Komintern magyar vonatkozásairól
Magyarok a kommunista világpártban címmel izgalmas online kiállítás nyílt 2021-ben. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján közvetlenül elérhető tárlat Magyarországon eddig nagyrészt publikálatlan, orosz levéltárakban őrzött iratok és képek segítségével mutatja
Könyvbemutató Mindszenty József bíboros peréről Rómában
Az 1940-es évek végén sorra indultak az egyházak és a vallásosság ellehetetlenítését, a kommunista diktatúra kiépítését elősegítő koncepciós perek. Szimbolikus jelentőséggel bírt a Mindszenty József ellen indított eljárás, amelynek hetvenedik