Szőts Zoltán Oszkár bejegyzései
történész (PhD), az Újkor.hu főszerkesztője
Ordass Lajos és a magyar evangélikusság 1945 után – interjú Isó Gergellyel
2021 végén érdekes kötetet vehettek kézbe a naplók, a Magyarországi Evangélikus Egyház története, illetve az 1945 utáni magyar történelem iránt fogékony olvasók: Ordass Lajos evangélikus püspök 1948-as, valamint 1956–1957-es naplóját.
Ordass Lajos evangélikus püspök és a pártállam
Ordass Lajos evangélikus püspök 1948-as, valamint 1956–1957-es naplóját könyv formájában 2021 végén vehették kézbe az olvasók. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Luther Kiadó és az Ordass Lajos Alapítvány közös gondozásában
Kivégzések Magyarországon 1945 és 1988 között
Magyarországon 1990-ben eltörölték a halálbüntetést. Az utolsó halálos ítéletet 1988. július 14-én hajtották végre, így elmondhatjuk, hogy közel 34 éve nem történtek kivégzések Magyarországon. Az 1945 és 1988 között eltelt
Minden történelmi helyzetben van felelősség – A koronatanú című dokumentumfilmről
A második világháborút követően törékeny demokrácia bontakozott ki. A kommunista párt emberei már a Vörös Hadsereg bejövetelével, a folyó harcokkal párhuzamosan megkezdték a közigazgatás irányításának átvételét, amelyben a szovjetek hathatósan
Magyarok a kommunista világpártban – virtuális kiállítás a Komintern magyar vonatkozásairól
Magyarok a kommunista világpártban címmel izgalmas online kiállítás nyílt 2021-ben. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapján közvetlenül elérhető tárlat Magyarországon eddig nagyrészt publikálatlan, orosz levéltárakban őrzött iratok és képek segítségével mutatja
Könyvbemutató Mindszenty József bíboros peréről Rómában
Az 1940-es évek végén sorra indultak az egyházak és a vallásosság ellehetetlenítését, a kommunista diktatúra kiépítését elősegítő koncepciós perek. Szimbolikus jelentőséggel bírt a Mindszenty József ellen indított eljárás, amelynek hetvenedik
Egy fajvédő főispántól a vármegyei archontológiáig – interjú Fábián Mátéval
Fábián Máté fiatal kora ellenére több kutatócsoportot vezetett már. 2021-ben új projektje Politikai átmenetek és rendszerváltások – Az észak-magyarországi vármegyék tisztviselőinek társadalomtörténeti vizsgálata (1944–1950) címmel elnyerte az NKFIH OTKA-támogatását. Fábián
Ünnep- és emléknapok, kerek évfordulók 2022-ben
Mikorra esnek Magyarország ünnep- és emléknapjai 2022-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? E kérdések megválaszolásához szeretnék segítséget nyújtani az alábbi áttekintéssel. Az adatok forrásául szolgáló weboldalakat feltüntettem a cikk végén. Az
Évvégi köszönet és három évzáró Top20-as lista
Lassan véget ér 2021. Az évet köszönetnyilvánítással, és immár szokásosan Top20-as listákkal zárjuk. Köszönetnyilvánítás Dolgos év áll mögöttünk: oldalunkon összesen 434 cikk jelent meg, amelyért köszönet illeti valamennyi szerzőnket. Mindez
A fogság évei – Olbitz Ferenc emlékei a Szovjetunióban végzett kényszermunkáról
Olbitz Ferenc egyike azon százezreknek, akiket a Vörös Hadsereg kényszermunkára (közkeletű nevén „málenkij robotra”) hurcolt a Szovjetunióba. Nyolc és fél éves fogság után, 1953-ban szabadult, majd hazatérve évtizedekig hallgatott arról,