Ordass Lajos és a magyar evangélikusság 1945 után – interjú Isó Gergellyel

2021 végén érdekes kötetet vehettek kézbe a naplók, a Magyarországi Evangélikus Egyház története, illetve az 1945 utáni magyar történelem iránt fogékony olvasók: Ordass Lajos evangélikus püspök 1948-as, valamint 1956–1957-es naplóját. A kötetet szerkesztő Isó Gergellyel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos munkatársával a sajtó alá rendezés kulisszatitkairól, Ordass Lajos életéről, az evangélikus egyház 1945 utáni történetéről és folyó kutatásairól beszélgettünk.

Újkor.hu: Néhány héttel vagyunk túl a szerkesztésedben megjelent Ordass Lajos naplókötet bemutatóján, ahol Fabiny Tamással, Mirák Katalinnal, Soós Viktor Attilával és ifj. Zászkaliczy Pállal beszélgettél a Magyarországi Evangélikus Egyház Üllői úti székházában. Hogyan érezted magad a rendezvényen? Úgy sikerült, ahogy eltervezted?

Isó Gergely: Igen, azt hiszem, összességében nagyon jól sikerült a könyvbemutató. Úgy gondolom, hogy a beszélgetőtársakkal sikerült kiegészítenünk egymást, mindannyian más-más szemszögből mutattuk be a kötetet, más-más hasonlóan fontos elemeit hangsúlyoztuk ki. Úgy érzékeltem, hogy a közönség is értékelte ezt a fajta sokoldalúságot, amely magának a naplónak – általában a napló műfajnak – is jellegzetessége. Legalábbis számomra ezt jelezte, hogy az érdeklődők megtöltötték a nézőteret, és ki is tartottak a rendezvény végéig. Úgy láttam, elsősorban az evangélikus illetőségűeket vonzotta be a könyvbemutató. Ez így volt jól, de én azért reménykedem benne, hogy lesz majd lehetőség egy a történész-egyháztörténész szakmának szóló könyvbemutatót is szervezni.

A könyvbemutatón így is sok történettudományi információ elhangzott, ami nem is csoda, hiszen a szereplők közül Mirák Katalin, Soós Viktor Attila és persze te is történészek vagytok. Mennyiben tért volna el a mondandód, ha kifejezetten szakmai közönség előtt zajlik a beszélgetés?

Szakmai közegben az embernek jobban készenlétben kell lennie, hiszen egy-egy véletlen pongyolaság vagy véletlen tárgyi tévedés jobban feltűnik, nem beszélve arról, hogy más kollégák más szakmai következtetésekre juthatnak, viták alakulhatnak ki. A közérthető ismeretterjesztő stílus, fogalmazásmód, amellyel az ember a nagyobb, nem szakmai közeget szólítja meg, másfajta szellemi kihívást nyújt, mint a belsős szakmai vita. Mind a kettő egyaránt fontos és szükséges. A mondandóm tartalma tehát nem hiszem, hogy különösebben eltérne, inkább az előadásmód változna. A mostani beszélgetésen is kitűnt, hogy vannak az Ordass-napló és az 1945 utáni egyháztörténet kapcsán olyan kérdések, amelyekben az említett kollégákkal, Soós Viktor Attilával és Mirák Katalinnal nem mindenben egyezik teljes mértékben a megítélésünk, nem mindig ugyanoda helyezzük a hangsúlyokat. Izgalmas volna ezeket egyszer részletesen kibeszélni, megvitatni.

Kíváncsi lennék, hogy miben különbözik a véleményed Mirák Katalintól és Soós Viktor Attilától, de nem lenne elegáns rákérdezni így, hogy ők nincsenek itt.

Véleménykülönbségek tudtommal nem különösebben vannak, inkább csak kutatási preferenciáink miatt nem mindig ugyanoda helyezzük a hangsúlyokat egyes kérdésekben.

Mesélted a könyvbemutatón, hogy édesanyádon keresztül találkoztál először Ordass Lajos naplójával. Összefoglalnád itt is, hogy miként kerültél kapcsolatba a kézirattal, illetve hogyan került annak idején édesanyádhoz?

Édesanyám, Isó Dorottya éveken át volt az Ordass Lajos Alapítvány kuratóriumának tagja, így első kézből értesülhetett, arról, amikor Dedinszky Gyula, Ordass Lajos veje átadta az általa őrzött naplóanyagot ifj. Zászkaliczky Pálnak, az Ordass Alapítvány elnökének. Az anyag digitalizálva került édesanyámhoz, jómagam is csak most, a könyvbemutatón vehettem kézbe először az eredeti kéziratot. Édesanyám vállalta, hogy a most megjelent, Ordass saját kézírásával fennmaradt aktív püspökévekben írt naplójegyzeteket begépeli. Ebben a munkában segítettem be én is még alapszakos történész hallgatóként 2013-ban. Ekkoriban az Eötvös Collegium bentlakójaként a Collegium akkori vezetősége részéről olyan – mondjuk úgy – élményekben részesültem, ami miatt Ordass püspök személye – meghurcoltatásai és helytállása miatt – különösen is közel került hozzám. Alapszakos diplomamunkám témájául már 1957. évi minneapolisi útját választottam. Hogy aztán Ordass püspök működése ténylegesen kutatási témámmá vált, abban szerepe volt Böröcz Enikő egyháztörténész és Ordass-kutató inspiráló tanácsainak és segítségének is. Enikő tragikusan korai, 2014-es halála után határoztam el, hogy Ordassnak az egyház- és köztörténetben betöltött rendkívül jelentős szerepe miatt életének tudományos feltárását folytatni kell. 2015-ben kaptam felkérést az Ordass Lajos Alapítvány kuratóriumától, hogy Mirák Katalin kollégámmal rendezzük kiadás alá a püspök naplófeljegyzéseit. Úgy döntöttünk, hogy először az aktív püspökévek idején írt feljegyzéseket adjuk ki, s úgy alakult, hogy ennek szerkesztését, kiadás alá rendezését végül én végezhettem el.

Ha már az egyetemi éveket említetted, tegyünk egy kis kitérőt. Engem minden interjúalanyom esetén nagyon szokott érdekelni, hogy miként lett belőle történész. A te utad hogyan vezetett az ELTE történelem szakára?

Gimnazista koromban vált a történelem a kedvenc tantárgyammá. A Balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnáziumba jártam, ahol Csizmazia Csaba volt a történelemtanárom. Rendkívül érdekfeszítő órákat tartott, laza, mesélős-sztorizós stílusban, de adat- és részletgazdag, átfogó tartalommal. Az itteni órai jegyzeteim később az egyetemi vizsgáimon is nagy segítségemre voltak. Emlékeim szerint elég kemény volt a követelményrendszer, nem sok tantárgyra kellett annyit tanulnom, mint a történelemre. A másik dolog, ami a történelem szak felé terelt engem, az a Magyar Történelmi Archívum címen futó sorozat volt, amelyre a nagyapám fizetett nekem elő. Az előfizetők számára minden hónapban küldtek egy igényes dossziét, amelyben a magyar történelem egy-egy témáját járták körbe (például áprilisi törvények, Trianon, aranybulla stb.) rövid, ismeretterjesztő stílusban megírt tanulmányok formájában. A tanulmányokat egyébként elismert magyar kutatók, szakemberek írták, mint azt később, már az egyetemen, a szakmával ismerkedve megtudtam. Az egyes témákhoz eredethű másolatokat, fakszimiléket is csatoltak. Az idegen nyelvű vagy a régies írásmód miatt nehezen olvasható dokumentumokhoz átiratokat, fordításokat küldtek. Nagyon szerettem, sőt szeretem a mai napig ezeket böngészgetni. Gimnáziumi tanárom és ez a sorozat mutatott először példát arra, s azóta – főleg az Eötvös Collegiumban tapasztalt szellemi közeg hatására – csak megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy milyen fontos, hogy a történész ne csak a szakmával tudjon szót érteni, hanem legyen közérthető, hiszen a történelmünk mindenkit érint, mindenkire tartozik, s ezért mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.

Teljes mértékben egyetértek veled, hiszen ezért is csináljuk az Újkor.hut. Ahogy korábban mondtad, Ordass Lajos életét történelem alapszakos egyetemistaként kezdted kutatni. Hogyan folytattad a vizsgálódást mesterképzésen?

Mesterképzésen kezdtem el magam igazán beleásni Ordass püspök életének – véleményem szerint – egyház- és köztörténeti szempontból legjelentősebb időszakába, második aktív püspökségének (1956–1958) eseményeibe. 2015-ben ezzel a témával indultam az OTDK-n, 2016-ban pedig az ide írt dolgozatomat kibővítettem és azt adtam le diplomamunka gyanánt. 2016-ban kezdtem el a doktori képzést, s disszertációmat is Ordass-témából írom: a most megjelent naplóknak az átfogó elemzését tervezem megírni. Remélhetőleg sikerül majd határidőre befejeznem.

Ezek szerint a készülő értekezésed nem teljes életrajz lesz, hanem Ordass Lajos életének egy jól behatárolt szakaszát dolgozod fel.

Eredetileg az volt a tervem, hogy egy átfogó Ordass-életrajzot írok, de a munka során be kellett látnom, hogy az ehhez megmozgatandó iratanyag olyannyira átfogó, hogy a disszertáció leadásának szűkös határidejébe sajnos nem fért volna bele.

Kisebb lélegzetű életrajzot viszont írtál már róla, gondolva például a Magyar hősök című kötetben megjelent tanulmányodra. Ennek alapján megkérhetlek, hogy foglald össze röviden Ordass Lajos jelentőségét azoknak az olvasóknak a kedvéért, akik esetleg nem hallottak még róla?

Ha Ordass püspök életét, jelentőségét szeretnénk értékelni, különböző oldalakról közelíthetünk a kérdéshez. Politikatörténeti szempontból azért volt jelentős, mert a pártállami diktatúra az ő személyére találta ki azt a szerepet, amelyet a kommunista állam a Szovjetunióhoz igazodó külpolitikai stratégiájában a Magyarországi Evangélikus Egyháznak szánt az egész Kádár-korban.

Miért éppen őt választották?

Ordass rendkívül szerteágazó külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkezett. Az ebben rejlő lehetőségeket fölfedezve döntött úgy a pártállam 1956-ban, hogy az 1948-ban koncepciós perben elítélt püspököt rehabilitálni fogja, s visszaengedi az evangélikus egyház élére. Azt remélték, hogy ha Ordass külföldi kapcsolatai révén nagy, nyugati dominanciájú nemzetközi egyházi szervezetekbe kerülhetne vezetői pozícióban, akkor e szervezetekben érvényre juttathatná a szovjet blokk érdekeit. Ez a várakozás csak részben jött be: Ordass tényleg vezetői pozícióba került (1957, a Lutheránus Világszövetség alelnöke), viszont a kommunista érdekek kiszolgálása terén igencsak gyönge eredményeket produkált. Emiatt távolították őt el 1958-ban újra a püspöki székből. Ezt az evangélikus egyházzal kapcsolatos külpolitikai célt az államhatalom azonban nem vetette el, s az Ordasst váltó Káldy Zoltán már maradéktalanul eleget tett a kommunista diktatúra elvárásainak.

Miért nem szolgálta ki Ordass a kommunista diktatúrát?

Az, hogy Ordass másodszorra sem volt alkalmas arra, hogy kiszolgálja a kommunista diktatúrát, rámutat jelentőségének arra az oldalára, amelynek erkölcsi vonatkozása van. A már említett 1948-as koncepciós perét megelőzte egy elhúzódó konfliktus az akkor már kommunista irányítás alatt álló kormányzattal szemben. A kommunisták 1948-ban határozták el, hogy államosítják a felekezeti iskolákat, s elvárták, hogy az egyházak ehhez nyilvánosan asszisztáljanak. Ordass Lajos egész életében hivatására nézve lelkipásztor volt. Élete minden cselekedetével az Istent szolgálta. Világosan látszódik ez naplóinak az oldalain is. A püspöki tisztségére is Istentől (és nem a választóktól) kapott megbízásként tekintett, s így az Isten parancsát tekintette kizárólagos fókuszpontnak. Az iskolák kapcsán pedig nagyon hasonlóan vélekedett Luther Mártonhoz, aki azt mondta „Isten az egyházat az iskolák révén tartja fenn”. Az iskolák megtartását, legalábbis az azért való küzdelmet tehát isteni parancsnak tekintette. Ezért volt e kérdésben az a hozzáállása, hogy ha kellenek az iskolák, akkor vegyétek el erővel, de önként semmiképp sem adhatjuk őket oda. Ordass ebben a szellemiségben védelmezte a későbbiekben, második püspöksége alatt is az egyház érdekeit, s emiatt szerepelhet ő úgy ma a magyar evangélikusság emlékezetében mint a „megállás szimbóluma”.

A kommunista hatalomátvételtől a rendszerváltásig eltelő bő négy évtized kifejezetten nehéz volt a keresztény felekezetek számára. Ennek az időszaknak az egyháztörténetét ma már szabadon lehet kutatni, így a Magyarországi Evangélikus Egyház története kapcsán is folynak kutatások. Mit gondolsz, melyek a legfontosabb eredmények a már publikált feltárások közül?

Jóllehet a hazai kutatások valóban a rendszerváltás után kezdődhettek meg igazán, mégis fontos megjegyeznünk, hogy már a nyolcvanas években megjelenhettek azok a munkák, amelyek mind a mai napig az evangélikus egyháztörténetírásnak a korszakról készült legjelentősebb eredményei közé tartoznak. Természetesen ezeket nem Magyarországon, hanem nyugaton publikálták. Ide tartozik a Szépfalusi István bécsi magyar evangélikus lelkész szerkesztésében 1982-ben megjelent Ordass Lajos: Válogatott írások, valamint ennek folytatásaként a két kötetben, 1985-ben és 1987-ben publikált Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. Ezeket hívja az evangélikus köznyelv – borítójuk színe miatt – lila köteteknek. Míg az előbbi Ordass püspök beszédeiből, előadásaiból, igehirdetéseiből nyújt válogatást, addig az utóbbi Ordass önéletrajzát és pro memoriáinak egy részét tartalmazza, továbbá számos vonatkozó újságcikkből, jegyzőkönyvből és más dokumentumokból nyújt egyedülálló szöveggyűjteményt. Szintén a nyolcvanas években jelent meg az Ordassról készült, máig legátfogóbb életrajz, Terray László: Nem tehetett mást című könyve először norvég, majd angol nyelven, a rendszerváltás után pedig magyarul. A rendszerváltás után itthon is megindulhatott a múltfeltárás. Élen járt e tekintetben az Ordass Lajos Baráti Kör, akik Keresztyén Igazság című folyóiratukban, illetve önálló kiadványaikban nemcsak Ordass életével, hanem az egyházi közelmúlttal kapcsolatos forrásokat, elemzéseket, tanulmányokat publikáltak. A Keresztyén Igazság egyébként mind a mai napig hangsúlyt fektet arra, hogy egyháztörténeti témájú munkákat jelentessen meg. A kilencvenes években jelent meg a „Nem voltam egyedül” című kétkötetes interjúgyűjtemény. Olyan lelkészekkel, egyháztagokkal készült interjúk szerepelnek ezekben, akiket a szocialista rendszerben meghurcoltak, parkolópályára állítottak. Szintén a rendszerváltás után jelenhetett meg Böröcz Sándor: Kiáltás a mélyből című önéletrajza. A gulágot megjárt evangélikus lelkész ebben vallja meg vorkutai rabságának szörnyű tapasztalatait. 1998-ban jelent meg Szépfalusi István negyedik lila kötete Ordass Lajos: Válogatott írások. Folytatás címmel. Ebben többek között a teljes Ordass-per iratanyagát olvashatjuk. Komolyabb, nagyobb lélegzetvételű történészi elemző munkák az új évezredben kezdtek megjelenni. 2005-ben megalakult az Evangélikus Tényfeltáró Bizottság. Úgy gondolom büszke lehet rá az evangélikus egyház, hogy e bizottság révén nem csak a többi egyházhoz képest, hanem a teljes magyar történetírásban úttörő módon dolgozta ki az úgynevezett „ügynökkérdés” kutatásának és publikálásának módszertanát. Munkájuk egyben szembenézés is az egyháznak a szocializmusban betöltött szerepével, és az egyház vezetőinek állambiztonsági kapcsolataival. Eredményeiket a Háló című, immár három kötetből álló, de bővíteni tervezett könyvsorozatban publikálják. 2012-ben jelent meg a Terray-kötet óta legjelentősebb Ordass-monográfia Böröcz Enikő tollából Egyházfő viharban és árnyékban címmel. A könyv a püspök aktív püspökéveinek eseménytörténetét mutatja be. Szintén érdemes megemlíteni egy amerikai teológusnak, H. David Baernek a munkásságát is, aki Kompromisszum vagy kollaboráció címmel teológiai megközelítésből foglalkozik az 1940-es és 1950-es évek evangélikus vezetőinek szerepével. A könyv egyébként 2018-ban jelent meg először magyarul. Természetesen ez a felsorolás szubjektív. Leginkább azokat az evangélikus egyháztörténeti eredményeket emeltem ki, amelyeket a saját kutatásaim során gyakran forgatok.

Ha már a saját kutatásaidat említed: vannak már terveid arra vonatkozóan, hogy milyen témákkal dolgoznál szívesen a doktori értekezésed befejezése után?

Az Ordass-naplóval folytatott munka keltette föl a figyelmemet és az érdeklődésemet az úgynevezett éndokumentumok kutatása iránt. Jelenleg ugyan még nem látok tovább a disszertációm leadási határidejénél, de elképzelhetőnek tartom, hogy ha lesz rá lehetőségem, e műfajjal szeretnék majd foglalkozni. Úgy látom, hogy az éndokumentumok (naplók, önéletírások, magánlevelezések) által egy történettudományban kevésbé képzett olvasó is sokkal könnyebben tud kapcsolatot teremteni a történelemmel, mint más hagyományosabb történelmi forrásokon (jogi dokumentumok, jegyzőkönyvek, hivatalos levelezések stb.) keresztül, s így ezeknek a történelmi emlékezet alakításában is kiemelt szerepük van. Emellett pedig a már említett tényfeltáró bizottság is fölkért, hogy egy-egy tanulmány erejéig kapcsolódjak be a munkájukba. Megtisztelő volna, ha ennek a felkérésnek eleget tudnék tenni.

Van olyan munka, amit feltétlenül ki szeretnél adni?

Igen. Ez Ordass Lajos: A napsugár bukfencet vet a tükrön című írása. Ez tulajdonképpen egy anekdotagyűjtemény, amely a ’30-as és ’40-es évek evangélikus egyházának mindennapjaiból tartalmaz mulatságos, mosolyt fakasztó történeteket. Ordass ezeknek a történeteknek a felidézésével igyekezett színt vinni a magánzárkában töltött napok közé. Saját bevallása szerint nem egyszer hangosan föl is nevetett a cellájában. Ezeket aztán később le is jegyezte, s mind a mai napig kiadásra vár. Sajnos egy baj van vele: a ránk maradt kézirat vége hiányzik, s nem tudni, hol kallódhatott el.

Szép tervek. Bízzunk benne, hogy esetleg tud a hollétéről valamelyik olvasónk. Marad szabadidőd ennyi kutatómunka mellett? Ha igen, akkor mivel töltöd szívesen?

A disszertáció leadásának határideje nagyon szorít, így az az idő, amit nem ennek írásával, vagy munkahelyi kötelezettségeimmel töltök, sajnos kevesebb, mint szeretném. Ezt leginkább a családommal töltöm, kislányommal (illetve nemsokára kislányaimmal) játszom, „feszültséglevezetésként” pedig újabban asztaloskodom.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Egy ’56-os mártír emlékezete – 100 éve született Brusznyai Árpád

A száz éve született Brusznyai Árpádra emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) az '56-os mártírnak az

X