Évvégi köszönet és három évzáró Top20-as lista
Lassan véget ér 2021. Az évet köszönetnyilvánítással, és immár szokásosan Top20-as listákkal zárjuk.
Köszönetnyilvánítás
Dolgos év áll mögöttünk: oldalunkon összesen 434 cikk jelent meg, amelyért köszönet illeti valamennyi szerzőnket. Mindez nem valósulhatott volna meg Árvai Tünde, Schvéd Brigitta, Szőts-Rajkó Kinga, Fekete Bálint, Fóris Ákos, Hevő Péter, Katona Csaba, Lengyel Ádám és Maróti Zsolt Viktor szerkesztői munkája nélkül – mindannyiuknak köszönettel tartozom.
Külön köszönetet szeretnék mondani együttműködő partnereinknek egész éves közös munkánkért, hiszen nélkülük mindez nem sikerült volna. Köszönöm tehát (ábécé-sorrendben) a Credo – Evangélikus Folyóiratnak, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontnak, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumnak, a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportnak, a Honismereti Szövetségnek, az I. Tóth Zoltán Körnek, Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozatának, a Magyar Nemzeti Levéltárnak, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézetének a tartalmi együttműködést, az Országos Széchényi Könyvtárnak az Újkor.hu archiválását.

Köszönöm olvasóink egész éves kitartó figyelmét – bízom benne, hogy jövőre is velünk maradnak! Boldog új évet kívánok!
Top20-as lista a 2021-es Facebook-aktivitás alapján
20. Kanász Viktor: Oroszlán a végvárban. Thury György históriája. 2021. 04. 02.
19. Sunyiverzum: Kibővülve, megújulva – Az impexek kora. 2021. 07. 07.
18. Szőts Zoltán Oszkár: „A régi iratok rabul ejtik az embert” – interjú Kárbin Ákossal. 2021. 11. 08.
17. Szőts Zoltán Oszkár: Baljós árnyak vagy egy új remény? – interjú Lengyel Ádámmal. 2021. 06. 05.
16. Monostori Tibor: „A nagy folyamatok is emberi történetekből szövődnek össze” – interjú Balogh Judittal. 2021. 12. 19.

15. Szuromi Kristóf: „A történész a nemzet pszichológusa” – interjú Mészáros Kálmánnal. 2021. 07. 24.
14. Szőts Zoltán Oszkár: Az Örök tél című film történészszemmel. 2021. 11. 22.
13. Papp Anna Fanni: ,,Tiltakozni nem tiltakozhattunk…” – Az 1946-os csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény. 2021. 02. 27.
12. Végső István: Zsidó nyilas suhancok esete – Mózes Ferenc és Grünberger György története. 2021. 10. 16.
11. Márkus Beáta: „Gyanúsítást megértettem, bűnösnek nem érzem magam.” – Németek Magyarországon 1950–1970. 2021. 01. 19.

10. Fekete Bálint: Rekonstruált múltunk: a Digitális Legendárium. 2021. 02. 25.
9. Máté Zsolt: Az orosz levéltárakban „néha meglepő dolgokkal találhatja szemben magát az ember” – interjú Kolontári Attilával. 2021. 03. 16.
8. Sterner Dániel: „Pécs török kori múltja is bizonyítja, hogy a történelmet nem nagy trendek, hanem mindennapi emberi döntések írják”. 2021. 02. 04.
7. Vargháné Szántó Ágnes: Női sorsok a 18–20. században – A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára XXII. Levéltári Napi konferenciája. 2021. 12. 02.
6. Ress Zoltán: Honvédnők az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban – interjú Gulyás Adriennel. 2021. 05. 21.

5. Gulyás Adrienn: A Honvédmenháztól az utolsó ’48-as honvédekig – interjú Ress Zoltánnal. 2021. 10. 01.
4. Fekete Bálint: Lásd a láthatatlant! – A Pazirik és a történelmi rekonstrukciók. 2021. 02. 19.
3. Haramza Márk: Hunyadi János hosszú hadjárata és a kísérleti régészet útjai. 2021. 02. 22.
2. Forisek Péter: Tegyey Imre (1930–2021) emlékére. 2021. 04. 10.
1. Szőts Zoltán Oszkár: Naplók az óvóhelyről – Budapest 1944/45-ös ostroma civil szemmel. 2021. 11. 27.
Top20-as lista a Google Analytics 2021-es adatai alapján
A következő húszas lista azt mutatja be, hogy a Google Analytics szerint melyik húsz cikk volt a legolvasottabb a 2021-ban megjelent írások közül.
20. Orsós Julianna: „Isten igéjének hallgatása mindenkinek jogában áll” – Luther Márton élete és emlékezete. 2021. 02. 17.
19. Fóris Ákos: Életképek a háborúból – A Természetes fény. 2021. 11. 18.
18. Gulyás Adrienn: A Honvédmenháztól az utolsó ’48-as honvédekig – interjú Ress Zoltánnal. 2021. 10. 01.
17. Szőts Zoltán Oszkár: Baljós árnyak vagy egy új remény? – interjú Lengyel Ádámmal. 2021. 06. 05.
16. Szőts Zoltán Oszkár: Nézőpontok a pokolról – az Egy nap Auschwitzban című dokumentumfilmről. 2021. 01. 27.
15. Máté Zsolt: Az orosz levéltárakban „néha meglepő dolgokkal találhatja szemben magát az ember” – interjú Kolontári Attilával. 2021. 03. 16.

14. Kanász Viktor: Oroszlán a végvárban. Thury György históriája. 2021. 04. 02.
13. Forisek Péter: Tegyey Imre (1930–2021) emlékére. 2021. 04. 10.
12. Haramza Márk: Hunyadi János hosszú hadjárata és a kísérleti régészet útjai. 2021. 02. 22.
11. Fekete Bálint: Lásd a láthatatlant! – A Pazirik és a történelmi rekonstrukciók. 2021. 02. 19.
10. Szücs Adél: Autodidakta régész és lelkes adományozó – Az Ásatás című filmről. 2021. 02. 02.

9. Fekete Bálint: Rekonstruált múltunk: a Digitális Legendárium. 2021. 02. 25.
8. Kaszás Károly: Magellán Föld körüli útja? 2021. 04. 27.
7. Fóris Ákos: A magyar megszálló csapatok első „partizánvadászata” – Buki, 1941. november 3–5. 2021. 11. 06.
6. Nánay Mihály: Megjegyzések a történelemérettségi új vizsgakövetelményeinek értékeléséhez. 2021. 03. 02.

5. Szende László: „Fiúutód vigasza nélkül…” – I. (Nagy) Lajos király és családja. 2021. 03. 05.
4. Végső István: Zsidó nyilas suhancok esete – Mózes Ferenc és Grünberger György története. 2021. 10. 16.
3. Szolnoki Nikoletta: A krími háború története. 2021. 02. 24.
2. Kanyó Ferenc: III. Béla, a legnagyobb Árpád-házi király. 2021. 04. 23.
1. Szőts Zoltán Oszkár: Háromszáz kerek történelmi évforduló 2021-ben. 2021. 01. 01.

„Alltime” Top20 a Google Analítics alapján (2014–2021)
Az utolsó toplista pedig azt a húsz cikket sorolja fel, amelyek a Google Analytics szerint a leglátogatottabbak voltak a portál indulása óta a mai napig bezárólag. (Megjegyzendő, hogy 2017 augusztusában integráltuk csak az oldalba, így szükségképpen csak az azóta mért adatok látszanak.)
20. Varga Zalán: Pol Pot és a kambodzsai népirtás. 2017. 10. 15.
19. Kanyó Ferenc: Boszorkányok márpedig nincsenek? – 900 éve hunyt el Könyves Kálmán. 2016. 02. 02.
18. Szőts Zoltán Oszkár: Miért pont 896-ot tekintjük a Honfoglalás évének? 2014. 07. 19.
17. Réfi Oszkó Dániel: Maximus bosszúja – A Gladiátor című filmről történészszemmel. 2018. 04. 03.
16. Udvarhelyi Nándor: IV. Béla nyomában Dalmáciában. 2015. 03. 12.
15. Patócs Viktor: Szesztilalom az Egyesült Államokban. 2017. 12. 19.

14. Szepesvári Zsuzsanna: Afrika gyarmatosítása és a nagyhatalmak szembenállása. 2018. 03. 18.
13. Szőts Zoltán Oszkár: Háromszáz kerek történelmi évforduló 2021-ben. 2021. 01. 01.
12. Balogh Ádám: Történelmi évfordulók 2019 minden hónapjára. 2019. 01. 02.
11. Galambosi Péter: A várkonyi egyezmény: a korona és kard mondája. 2017. 07. 28.
10. Kovács Emőke: „A szép akasztott” – id. Andrássy Gyula élete. 2017. 02. 17.
9. Nagy Dániel: A Forgószél hadművelet – az 1956-os forradalom leverésének története. 2015. 11. 08.
8. Krizsán Bálint: Az utolsó rendi országgyűlés fordulópontjai. 2018. 03. 23.

7. Kanyó Ferenc: Bebizonyosodott, hogy III. Béla nem finnugor eredetű volt? Amiről a hírek beszéltek, és amiről nem. 2018. 02. 23.
6. Balogh Ádám–Szőts Zoltán Oszkár: Háromszáz kerek történelmi évforduló 2020-ban. 2020. 01. 01.
5. Fekete Bálint: Köszöntő gyanánt: érettségi feladatok gyűjteménye (2005–2016). 2017. 09. 09.
4. Hornyák Árpád: A 20. század legnagyobb tömeggyilkosa: a spanyolnátha. 2020. 05. 27.

3. Tóth Judit: „Felboncoltam őket… igen, tényleg egészségesek voltak.” – Josef Mengele áltudományos kísérletei Auschwitzban. 2020. 04. 08.
2. Maróti Zsolt Viktor: Az orwelli világ – az 1984 rémisztő valóságai. 2015. 02. 17.
1. Fekete Bálint–Rigó Balázs: Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye történelemből (2005–2016). 2018. 09. 06.
Szőts Zoltán Oszkár
főszerkesztő, Újkor.hu
Ezt olvastad?
További cikkek
Történelmi kötetek és programok a 94. Ünnepi Könyvhéten
Az Ünnepi Könyvhetet idén 94. alkalommal rendezik meg. A 2023. június 8–11. közötti eseménynek Budapesten a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó terület fog otthont adni, de más […]
Tisztújító közgyűlés a Magyar Történelmi Társulatban
2023. május 13-án tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Történelmi Társulat. Nyolc év után leköszönt elnöki posztjáról Hermann Róbert, illetve a főtitkári pozícióról Csukovits Enikő. Az ülésen értékelték az elmúlt időszak […]
VallásCooltúra – Vallásokról, vallástudományról közérthetően
Mi köze van a Q-Anonnak és az összeesküvés-elméleteknek a valláshoz? Mi a különbség a vallási turizmus és a zarándoklat közt? Mi a helyzet a sorozatgyilkosokkal és az ő esetleges vallási […]
Előző cikk
A KRE Történelemtudományi Doktori Iskolájának 2021. évi műhelykonferenciája
A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Történelemtudományi Doktori Iskolája 2021. november 18-án műhelykonferenciát szervezett doktoranduszai részére. A hallgatói önszerveződés és oktatói segítség révén megvalósult rendezvényen 18–19. századi magyar és egyetemes […]