Tóth Dominik bejegyzései
Jánošík – Hogyan vált Rákóczi katonájából híres szlovák betyár?
Problematikus-e, hogy ha „A” nemzet hősét, akit egyébként „B” nemzet is beemelt a folklórjába, „C” nemzet színésze jeleníti meg a filmvásznon? Konkretizálva a dolgot: zavaró-e az átlag szlovák néző számára,
Nagy Lajos – Egy birodalom ura. Egy lovagkirály uralkodása 28 percben
Februárban sem maradtunk történelmi ismeretterjesztő film nélkül. Bár nagyságrendekkel kisebb figyelmet kapott (eddig), és televíziós bemutatója sem volt, mégis figyelmet érdemel az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány és a Történelemoktatók Szakmai
Medieval – A félszemű cseh zsoldos esete a magyarok királyával
Miközben a 2022-es év második felében elkezdtek szállingózni a hírek a készülő magyar történelmi filmekről, a csehországi mozikban szeptember 8-án debütált Petr Jákl rendező új filmje, a cseh–amerikai koprodukcióban készült
Győr a haza szolgálatában
A Győri Ipartörténeti Alapítvány a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen tartott konferenciát Győr a haza szolgálatában címmel 2021. november 11-én. Az esemény a Győr-Moson-Sopron megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában
„A kurucok nem csak sör-, de boresteket is tartottak.”
2019. szeptember 20-án hatodik alkalommal rendezték meg a HadTörténész Sörestet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében. Mivel 2019-et Rákóczi-emlékévvé nyilvánították, szinte magától értetődő módon az est témája is a szabadságharchoz,
„A szittyológusoktól ments meg Uram minket!” – avagy a történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai
A történelem iránt nagyon sokan érdeklődnek. Mi alapján és hogyan választják ki az olvasók, hogy mit vegyenek a kezükbe? A történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai című kérdőív eredményeinek elemzése. Bevezetés