Autodidakta régész és lelkes adományozó – Az Ásatás című filmről

Január 29-én jelent meg a Netflix saját gyártású történelmi filmje, az Ásatás. A film készítői számára minden adott volt a sikerhez: nagy költségvetés, kiváló színészi gárda és egy izgalmas háttértörténet. A magyarországi közönség is várta a film megjelenését, több portálon is nagy érdeklődéssel írtak az Ásatásról, ennek ellenére a várt siker nem következett be. Hosszasan lehetne tárgyalni, hogy mik lehettek az okai annak, hogy a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legnagyobb probléma talán az volt, hogy a rendező, Simon Stone túl sokat akart elmondani, csapongott a műfajok között (néhol egy háborús melodrámát, néhol tudományos ismeretterjesztő filmet látunk), és éppen ezért keveset markolt, szájbarágóssá váltak a motívumok és a mondanivaló is.

Jobbra a rendező, Simon Stone (Forrás: edp24.co.uk)

A történet alapkeretét a sutton hoo-i első, 1939-es feltárások adják. Az ásatás, noha a film is erről az eseménysorról kapta a nevét, mégis fokozatosan elveszítette a történet folyamán központi jellegét, a játékidő második felére már nem a régészeti eredményekre, hanem a szereplők sorsára terelődött a hangsúly. Hibája a filmnek, hogy pont a témaadó ásatásról alig tudunk meg valamit tudományos szempontból, szó esik a hajóról és néhány olyan ikonikus leletről, mint például a Meroving pénzérmék és arany ékszerek, de igazán nem ismerjük meg az ásatás tudományos jelentőségét, illetve nem tudunk meg semmit a kora középkori angol világról.

A film elején Basil Brown amatőr régész a tehetős özvegyasszony Mrs. Edith Pretty birtokára érkezik, aki azzal bízza meg, hogy ássa ki a földjén lévő mesterségesen létrehozott halmokat, melyekről úgy gondolja, hogy azok régi korok embereinek sírjai. A régész a környékbeli ipswichi múzeumnak dolgozik, ám nem képzett szakember, csak családi hagyományt követve választotta ezt a hivatást. Basil Brown 1939-ben, két segéddel kezdte meg a környék feltárását, először csak a kisebb halmokat nyitotta fel, melyek feltehetőleg angolszász előkelők temetkezési helyei voltak, de mivel a sírok többségét már korábban kifosztották, ezért Brown nem vehette biztosra, hogy a lelőhely valóban a kora középkorra datálható-e. Ezután érkezett a csapat a legnagyobb földhalomhoz, amelynek vizsgálatára Edith Pretty hívta fel a figyelmet. A halomhoz érve Brown egyik segédje egy fémszegecset talált, majd kiásták a terület legikonikusabb tárgyát: a temetkezési hajót.

Basil Brown az ásatáson, korabeli amatőr felvétel (Forrás: edp24.co.uk)

A hatalmas siker és öröm után a régészeknek egy újszerű akadállyal kellett szembesülniük: a fa az idők folyamán elkorhadt és csak egy pici homokréteg mutatta a hajó eredeti formáját, ezért a régészek árkot ástak, majd elhordták a sírhalom homokrétegeit. Basil Brown csapatához a későbbiekben csatlakozott a British Museum néhány régésze is, az ásatás vezetője Mr. Phillips lett. Phillips régészcsapata tovább folytatták a munkát valamint megtalálták a hajóban a temetkezési kamrát, illetve aranyékszereket, bronzkardokat, valamint egy Meroving pénzérmét, melynek segítségével bizonyíthatóvá vált, hogy a feltárt emlékek valóban az angolszászokhoz kötődtek. Az ásatás még ugyanabban az évben befejeződött a második világháború kitörése miatt, a katonaság a területet hadgyakorlatozásra használta.  Mrs. Pretty ekkor a British Museumnak adományozta az ásatás kincseit. Sok év után 1965-ben végeztek újból ásatásokat Sutton Hoo-ban, melyek főképpen a hajó méreteinek rekonstruálására irányultak. A legfontosabb leleteket ma a British Museumban őrzik, az ásatást végző régészek között azonban (a közelmúltig) nem tüntették fel Basil Brown nevét.

A lelőhelyen feltárt sisak (Forrás: edp24.co.uk)

A sutton hoo-i ásatások kétségkívül fontosak és érdekesek, de magának az eseménysorozatnak a történései átlagosak: semmi rendkívüli esemény nem hátráltatta a régészek munkáját, és nem ez volt az egyedüli ásatás a korszakban, amelyet a háború miatt be kellett fejezni. Feltehetőleg a rendező is szembesült ezzel a problémával (vérszegény alaptörténet), és talán éppen emiatt próbálta több mellékszállal színesíteni a történetet, de ezek is meglehetősen sablonossá sikeredtek. Ha a régészetet játékfilmekben jelenítik meg, az alkotók azt általában két toposszal teszik: az első a hős kincskereső régésztípus, aki hihetetlen kalandokba keveredik (Indiana Jones vagy Lara Croft), a második pedig egy líraibb régészkép, ahol a régészek a múlt emlékeinek feltárói, akiknek köszönhetően az átlagember is megtalálhatja saját gyökereit és építheti jövőjét (lásd pl. a Hosszú alkony című filmet vagy a magyar Provincia rövidfilmet). Az Ásatás az utóbbi képet jeleníti meg, a régészek és Mrs. Pretty családtagjai megismerik a leleteknek köszönhetően a múltjukat, a történet végére pedig mindenki megtalálja saját hivatását, életsorsát és szerelmét. A film azonban többnyire klisékkel dolgozott, és nem igazán bontotta ki a szereplők egyéniségét, jellemfejlődését. Mrs. Pretty megmaradt búskomor és beteg özvegyasszonynak, Brown a megnemértett zseninek, Mr. Phillips a gonosz ásatásvezetőnek. Csak Edith Pretty fia, Robert esetében történik meg a jellemfejlődés bemutatása, aki kezdetben nem tudja, hogy miként viszonyuljon beteg édesanyjához, ezért Basil Brown társaságát keresi, de később elfogadja anyja betegségét és segít neki feldolgozni az elmúlást. A jellemek kibontatlansága mellett hiba, hogy igen sok az elvarratlan szál: a film elején kibontakozóban van egy románc Mrs. Pretty és Brown között, de a kapcsolatból végül nem lesz semmi, ugyanígy nem tudjuk meg, hogy mi lesz az ásatáson dolgozó régésznő, Peggy új szerelmének sorsa.

Lorax és Peggy (Forrás: edp24.co.uk)

A film ahelyett, hogy a cselekményre helyezné a hangsúlyt, az érzelmekre kíván hatni a játékidő nagy részében: egy halálosan beteg özvegyasszony szomorú sorsa, a fülemüle éneke alatt összemelegedő szerelmesek, a csillagokat kémlelő, elrévedező régész és a háború közeledtének réme. Utóbbi jelzésére mindössze néhány elhangzó mondat, illetve egy a birtokon lezuhanó repülőgép utal. A vízből kihúzott megfulladt pilóta látványa és leginkább megrázni akar. Az alkotást a fentebb említett hiányosságok teszik feledhetővé. Központi cselekmény hiányában unalmasan, vontatottan telik a közel kétórás játékidő.

A jelentős költségvetés két dologra volt pozitív hatással: a megkapóan szép fényképezésre és lehetőségre, hogy neves színészeket vonultassanak fel. Ralph Fiennesnak jól áll a középkorú amatőr régész szerepe, egész jellemével szemben áll a korabeli régésztársadalomra jellemző sznobizmussal, mellette még érdemes megemlíteni a Mrs. Prettyt játszó Carrey Mulligan és a Peggyt megformáló Lily James alakítását, ők még a forgatókönyv látványos hibáit is valamennyire feledtetni tudták.

Az igazi Basil Brown (Forrás: edp24.co.uk)

Az Ásatás kétségkívül olyan alkotás, amely meg fogja osztani a nézőközönséget, lesznek a filmnek kedvelői és kritikusai is, annak megítélése az egyénre hárul. Számomra a film nem hozta azt a bizonyos nagy durranást, leginkább egy langyos kosztümös filmnek tekinthető, de kétségkívül pozitív, hogy általa jobban megismerhettük egy nagyon híres régészeti felfedezés történetét, valamint egy kiváló régész, Basil Brown nevét. A film hatására a laikus nézőben árnyalódhat a kép a régész szerepéről, a régészeti ásatás kihívásairól és arról, hogy milyen kalandos módon kerülhet elő egy tárgy, amit aztán egy múzeum kiállításán tekinthetünk meg.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

Számos újító, sokszor merész vagy meglepő Shakespeare-adaptációval találkozhattunk már a filmvásznon – elég csak Kenneth Branagh Hamletjére, vagy Ralph Fiennes