Az Elbrusz meghódítása – Az alpinizmus szerepe a második világháborús német propagandában

„Meghódítottuk az Elbruszt! Hegyivadászaink ezzel pedig nemcsak hadi, hanem alpinista értelemben is vett hőstettet hajtottak végre.” A német filmhíradó, a Deutsche Wochenschau az előbbi mondattal adta hírül, hogy a második világháború hadi eseményei közepette a német hegyivadászok megmászták a Kaukázus hegység legmagasabb csúcsát, az 5633 méter magas Elbruszt. Az 1. és 4. hegyi hadosztály együttes hegymászó csapata 1942. augusztus 21-én érte el a csúcsot, és ott kitűzte a birodalmi hadilobogót, illetve a két hadosztály szimbólumaival, a havasi gyopárral és tárnics virággal díszített zászlókat. Ez a teljesítmény pusztán hegymászói sikerként értelmezhető, mivel a Kaukázusban harcoló német hadsereg számára semmiféle hadi értékkel nem bírt.

Joggal vetődhet fel utóbbi tény tudatában a kérdés, hogy miért fektettek a hegyivadász csapatok ennyi energiát, erőforrást és időt egy olyan vállalkozásba, amely a háború kimenetelét semmilyen módon nem befolyásolta. Jelen cikkben a Harmadik Birodalom és az alpinizmus kapcsolata kerül bemutatása a kaukázusi vállalkozás példáján keresztül.

Bergfilm – hősiesség a filmvásznon

Mai szemmel nézve az Elbrusz megmászása irracionális tettnek tűnik. Azonban mélyebb rétegeiben megvizsgálva az eseményt és annak ideológiai hátterét, kijelenthető, hogy a német társadalmat számos olyan propagandisztikus hatás formálta – már a weimari köztársaság idején is ­–, amely azt eredményezte, hogy a hegymászást, illetve annak extrém formáit a hősiességgel és a hazáért tett szolgálattal kapcsolták össze. Az, hogy az alpinizmust miért hatotta át fokozatosan a nacionalizmus, illetve ebből kiindulva a fasizmus eszméje, számos aspektusból vizsgálható.

A német társadalmat számos irányból érték hatások a hegymászással kapcsolatban, még ha többségük nem is volt része ennek a közegnek. Az alpinista expedíciókról rendszeresen beszámoltak a napilapok, vagy akár könyvek is megjelentek egy-egy ilyen vállalkozásról. Az alpinizmus heroizálásában nagy szerepet játszott a szépirodalom is. Ezek az első világháború után megjelent, főleg a vidéki életet tipikus német környezetben bemutató könyvek romantikus módon ábrázolták a civilizációtól való elfordulást, az anti-intellektualitást és az időtlenséget. Ezek a rövid történetek, novellák és regények széles körben terjesztették a korszak toposzait: mint a hegyen történő hosszú harc és nehéz győzelem, vagy a halálos hegyoldalak mítoszait.

Az alpinizmus mozgóképi bemutatása az úgynevezett Bergfilm műfajban csúcsosodott ki. Ez a filmtípus a weimari időszak népszerű alkotása volt, amely azonban több szakértő szerint is a nemzetiszocialista felfogás előfutárának számított, és széles körben formálta a közönség hegymászásról, a német tájakról és szülőföldről alkotott véleményét. A hegyifilmek jellemzője volt a gyönyörű magashegyi környezetben játszódó történet, ahol a lélegzetelállító látvány mellett a maga a cselekmény is fokozott érzelmeket mutatott be. Gyakran már-már erőltetett jelenetekben hangsúlyozták az alkotók által elképzelt hegymászói hitvallást, amely az irracionális tetteken, a természet hatalmas és erős törvényeibe vetett hiten és a civilizáció, illetve városi életforma megvetésén alapult. A narratíva a szereplők hősiességében csúcsosodott ki, amely sokszor az önfeláldozást is jelentette. Ez utóbbi pedig a nemzetiszocialista szellemiséggel rokon elképzelés volt. A filmek népszerűségének csúcsa is a 1920–1930-as években a fasiszta ideológia felemelkedésével tehető egy időszakra.

A Bergfilm témái – a felfedezés és győzelem, túlélés és kitartás, veszteség és vereség, halál és áldozat, férfiasság és bajtársiasság – mind rokonságot mutattak a nemzetiszocialista ideológiával. Maga Leni Riefenstahl, aki a hitleri Németország filmes világában jelentős befolyással rendelkezett, is számos Bergfilmben szerepelt. Első rendezése, a Das Blue Licht is ebbe a kategóriába tartozott.

Hitler és a sport

Adolf Hitler már a Mein Kampf című könyvében is kifejtette a sport és a testnevelés fontosságát. Ezen elvek alapján a fasiszta rezsim hatalomra kerülése után a sportélet átszervezését is megkezdte. A sport az új nemzetideál megteremtésének eszköze lett. A test edzése a nemzet tagjai számára kötelezettségnek számított, ugyanis a nemzet egészségének megőrzése állampolgári feladattá vált. Alfred Baeumler filozófus fontos szerepet játszott ebben az új sportéleti ideológia kialakításában. Baeumler a német társadalom tagjainak testét politikai üggyé változtatta a fentebb leírt szemlélet alapján, hiszen a nép kollektív testének (Gesamtleib) fitten tartása nem egyéni elköteleződés volt, hanem közüggyé vált.

A korszak sportpolitikájának három pillére volt: a faji felsőbbrendűség, a nép kollektív egészsége és a katonás oktatás gondolata. Emellett a testi esztétika kérdése is fontos szerepet játszott. Ezen alapján az egyén nem dönthette el szabadon, hogy mit csinál a testével, ugyanis az állami beleszólás miatt a sport politikai feladattá vált, és a fasiszta ideológia hatására szorosan összefüggött a rasszista ideológia koncepciójával. A rendszer a legértékesebb testi ideálnak az ’északi típust’ tartotta, és a test edzésével ennek a kialakítására törekedett.

Ezen faji elképzelések nyomán a testnevelés célja a német nép biológiai életerejének és harcos jellemzőinek, mint a bátorság, akaraterő, fegyelem és összetartozás trenírozása volt. Baeumler elképzelése egy misztikus hősiességen alapult, amely egyszerre ötvözte az ókori görögök testkultuszát és a germán népek harcos szellemiségét.

A sportpolitikán belül a hegymászás mint kiemelkedő sportteljesítmény fontos szerepet töltött be a Harmadik Birodalom ideológiájában. Ebben az időszakban vált maga a sportág is önálló részévé a német sportszervezetnek, hiszen korábban a turista mozgalmak részét képezte. A nemzetiszocialista rendszer tudatosan használta ki a hegymászók idealizált elképzeléseit a hazaszeretetről, természetről és küzdelemről, és igyekezte ezt minél gyakrabban a saját nézeteivel párhuzamba állítani. Ennek eszközeként szolgáltak a nyelvi, retorikai hasonlóságok is, ugyanis a hadi, katonai és a sportbéli szavak, kifejezések sokszor megegyezők. Egy jó hegymászó erényei megegyeztek a nemzetiszocialista felfogás szerint egy jó katona erényeivel, aki hősiesen küzd a céljáért, bajtársaival együtt éri el a sikert, testi és szellemi erejének teljében.

A hegymászás ilyesmódon történő értelmezése már a háború kirobbanása előtt elkezdődött. 1934 áprilisában Hans von Tschammer und Osten, aki Reichsportführerként a Harmadik Birodalom sportért felelős politikusa volt, az alpinizmust harcként határozta meg. Egy harcként a természet ellen, amely során nemcsak a fizikai test, de a szellem is fejlődik, azzal a céllal, hogy győztes váljon az emberből.

Nemzetiszocialista alpinizmus

Mind a Bergfilmek, mind a sportteljesítmények fasiszta értelmezései oda vezetettek, hogy az alpinizmus több szempontból is misztifikált hősies cselekvéssé változott. A hegymászás egy szabad és bátor életformává vált, ahol a városi ember a természet örök törvényeivel szembesülve hősies és önfeláldozó tetteket hajt végre. A hősiesség egyik formája volt az egymást biztosító mászópárok mint közös társak a halálban való értelmezése is. Bár a hegymászás erősen egyéni élmény, a mászótársak szerepének hangsúlyozása fontos volt, hiszen a két, az életben és a halálban is párt alkotó hegymászó közös küzdelme a célért, az egész német nép közös küzdelmének metaforájává is válhatott.

A háború közeledtével egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a politikai vezetés konkrét hadi feladatokat is szánna az alpinista egyesületeknek. Paul Bauer, a német hegymászó és turista egyesület elnökeként 1935-ben a hegymászás értelmét a haza védelméért tett szolgálaként határozta meg. Szerinte a hegymászók joga és egyben kötelezettsége tevékenységük során a hazájuk szabadságát és sérthetetlenségét szolgálni.

Az alpinizmus fokozatosan a haza „védelmének” egyik lehetséges eszközévé vált a rendszer kommunikációjában. A tényleges intézkedések között pedig egyre nagyobb hangsúly helyeződött arra, hogy a német ifjúságot a sportegyesületeken és a Hitlerjugenden keresztül ezekkel a gondolatokkal befolyásolják. A jól felépített ideológiai alapok nyomán a háború kitörésekor a fiatal német és osztrák hegymászók többsége készen állt hadba vonulni.

Alpinisták a háborúban

A háború kitörésével az egyesültek élete is megváltozott. A hegyi menedékházakat a Wehrmacht rendelkezésére kellett bocsátaniuk, az egyesületek tapasztalt tagjai kiképzőként szolgáltak a hegyivadász csapatoknál, vagy maguk is a frontra vonultak. A hegymászók tapasztalataik miatt eleve elrendeltetetten frontkatonák lettek. Ahogyan az akkori ideológia kifejtette, a hegymászók és katonák egymáshoz tartoztak, hiszen mindkettő harcos és küzdő természet.

A német és osztrák egyesületek a hegyivadász csapatok utánpótlásaként szolgáltak. Ezeket a csapatokat azonban nemcsak azokon a frontokon vetették be, amelyek hegyvidéken húzódtak, hanem minden olyan területen, ahol a táj valamilyen módon kihívást jelenthetett.

Egy propagandakiadványban a következőképpen festették le a hegyivadászok katonai hozzáállását: „tudják [a hegyivadászok], amikor a fronton állnak, hogy mily’ csodálatosan szép hazát védelmeznek – ezt pedig valahol a sík vidéken állomásozva gyakran elfelejtheti az ember.”

Harc a Kaukázusban: az Elbrusz meghódítása

A német hadi vezetés 1940 júliusa óta tervezte a Szovjetunió lerohanását, többek között azzal a céllal, hogy a háború folyatásához nélkülözhetetlen kőolajlelőhelyeket megszerezze. Így a Barbarossa tervként elnevezett támadás egyik fő iránya az ipari központok elfoglalása volt. A meghódítandó területen fekszik a Kaukázus is, ahonnan egyébként a háború kezdetéig a szovjet nyersolaj 90 százaléka származott. A Blau hadművelet célja a kőolajlelőhelyek biztosítása mellett a Szovjetuniónak jutatott amerikai fegyver- és segélyszállítmányok elvágása is volt.

Habár a megnevezett területen több hegyivadász hadosztály is állomásozott, magának az Elbrusznak a megmászása egyáltalán nem volt magától értetődő vállalkozás. Ugyanis – mint már a bevezetőben szó esett róla – a csúcstámadás semmilyen taktikai, hadi értékkel nem bírt a hadművelet egészét nézve. Hubert Lanz, az 1. hegyihadosztály tábornokánál merült fel az ötlet, hogy a német csapatoknak hiba lenne kihagyniuk egy ilyen, a propaganda számára jól használható alkalmat.

A csúcstámadás előkészületeivel Hauptmann Max Gämmerlert, a 94. hegyi tüzérségi ezred tisztjét bízták meg. Gämmerler Münchenbe utazott, ahol a hegymászó egyesület könyvtárában minden fellelhető információt elolvasott az Elbruszról. Saját szavaival élve:

„Amikor két hét után visszatértem a hadosztályomhoz, már egy sétáló ’Kaukázus-Lexikon’ voltam.”

A feladatra kiválasztott katonák augusztus 12-én kezdték meg útjukat az Elbrusz felé. A málhás állatokból, főleg kistestű kaukázusi szamarakból és teherautókból álló menetoszlopot egy hegyivadász zászlóalj biztosította. Az utolsó nagyobb település, Kurszuk elhagyása után a csapat elérte az Ullu-Kam völgy végét, ahol az általuk Hütte tábornak nevezett helyen, 2241 méter magasságban letáboroztak. Innen augusztus 17-én hajnali négykor indultak tovább a 4200 méter magasan lévő Elbrusz-házhoz. Gyorsan haladva fél nyolckor már elérték a Chotju-Tau hágót, ahol egy gleccsertenger várta őket. A málhás állatok eddig a pontig tudtak feljönni, innen a felszerelést a résztvevők között szétosztva kellett folytatni az utat, személyenként körülbelül 20–30 kilogrammos terhet cipelve.

A csúcs előtt még egy kiépített pihenőpont, az úgynevezett Elbrusz-ház várta az alpinistákat. Ez a menedékház egy jól felszerelt, körülbelül 40 szobás és 100 férőhelyes épület volt. Az egész ház érdekes kinézetű volt, ugyanis kívülről teljes egészében alumínium lemezek borították. A főépület mellett külön konyha és egy meteorológiai állomás is tartozott a létesítményhez.

A hegymászók első, Hauptmann Heinz Groth által vezetett csoportját azonban egy kellemetlen meglepetés várta az Elbrusz-házban. Az épületben szovjet katonák állomásoztak. Ezen a ponton a források sajnos csak ködösen írják le az eseményeket. Valószínűleg minden nagyobb harci összecsapás nélkül foglalták el a németek a menedékházat. Az Elbrusz-ház német birtokba vétele után a főépületet a hegyihadosztály tábornoka után General-Lanz-Hüttének, a meteorológiai állomást pedig Edelweißhüttének, azaz havasi gyopár menedékháznak keresztelték át.

Augusztus 18-a a hegymászók számára az akklimatizáció jegyében telt. Az Elbrusz-házban körülbelül negyven hegyivadász tartózkodott, akik közül másnap, augusztus 19-én 19 hegymászó indult meg az első csúcstámadásra. A csapat hajnalban, fél négykor hagyta el a menedékházat Groth vezetésével. Az időjárás azonban ezen a napon különösen kegyetlennek bizonyult. 4800 méteres magasságban a hóvihar és köd miatt Groth visszavonulást rendelt el. Hauptmann Gämmerler ennek ellenére pár társával megpróbált tovább menni, viszont mivel az időjárás nem javult, végül ők is visszatértek a táborba.

Az időjárás másnap sem kedvezett, augusztus 20-án a viharos időben nem vállalkoztak újabb csúcstámadásra. Azonban a következő nap már sokkal ígéretesebbnek tűnt az időjárás. Augusztus 21-én hajnalban ismét elindultak a hegymászók a csúcs felé. Tizenegy órakor pedig elérték az Elbrusz tetejét, ahol a német birodalmi hadilobogót és a havasi gyopárral és tárnics virágokkal díszített hadosztályi zászlókat is kitűzték. Később, a leereszkedés után, tiszta időben azonban észrevették, hogy a zászlók nem pontosan a csúcs legmagasabb pontján kerültek elhelyezésre. A hibát gyorsan javítandó, egy újabb mászásra került sor, amely során propaganda felvételek is készültek egy keskenyfilmes kamerával.

Lanz tábornok a sikert a horogkereszt és havasi gyopár győzelmének nevezte a szovjet csillag fölött, és kívánságára a „jövő Európájának legmagasabb csúcsát Adolf-Hitler-Spitze-nek hívják.”

A siker fogadtatása

Hiába mutatták ki hűségüket a Führerhez a hegyivadászok a róla elnevezett csúccsal, mégsem aratott a vállalkozás sikert Hitlernél. Albert Speer építész és Hitler bizalmasa szerint a Führer kifejezetten negatívan fogadta a hírt.

„Gyakran láttam Hitlert dühösnek; azonban ritkán tört ki annyira, mint ennél a hírnél. Órákon át tombolt, mintha az egész haditerve ez által a vállalkozás által tönkre ment volna. Még napokkal később is folyton panaszkodott mindenkinél ezekről az ’őrült hegymászókról’, akiket ’hadbíróság elé kellene állítani’. A háború közepén az idióta nagyravágyásuk után mennek – mondta felháborodottan – meghódítanak egy csúcsot, mikor ő megparancsolta, hogy mindenkinek Szuhumira kell koncentrálnia.”

Ugyan Hitler véleménye kezdetben nem volt kedvező, a nemzetiszocialista propaganda azonnal felhasználta az Elbrusz megmászásának tényét. A német sajtó széles körben beszámolt a sikerről, annak hősiességét hangsúlyozva.

Összegzés

Bár az utókor számára nem tűnik ésszerű vállalkozásnak, a korabeli hegymászó ideológiát és a nemzetiszocialista alpinizmus történetét vizsgálva, megállapítható, hogy az Elbrusz meghódítása logikus következménye volt annak a kultusznak, amelyet a Harmadik Birodalom rendszere épített a hegymászás köré. A hősiesség és egyéb erények hangsúlyozása, a hegyekhez kapcsolódó hazaszeretet eltúlzása, valamint a katonai, illetve hegymászói attitűd párhuzamba állítása mind abba az irányba vezetett, hogy a rezsim tudatosan használta ki saját céljaira a hegymászó társadalmat.

Vojcsik M. Johanna

Felhasznált irodalom és források:

Speer, Albert. Erinnerungen. Frankfurt am Main, 1993.

Die Deutsche Wochenschau Nr. 627. (1942.09.09). Letöltve: 2023.03-12. https://archive.org/details/1942-09-09-Die-Deutsche-Wochenschau-627

Amständer, Rainer. Der Alpinismus. Kultur–Organisation–Politik. Bécs, 1996.

Bernett, Hajo. Nationalsozialistische Leibeserziehung. Eine Dokumentation ihrer Theorie und Organisation. Schorndorf, 2008.

Braun, Julius. Enzian und Edelweiß. Die 4. Gebirgs-Division. 1940–1945. Bad Nauheim, 1955.

Hoberman, John M. Sport and Political Ideology. Austin, 1984.

Kaltenegger, Roland. Gebirgsjäger im Kaukasus. Die Operation „Edelweiß” 1942/43. Graz/Stuttgart, 1997.

Mailänder, Nicholas. „Spitzenbergsport.” in Berg Heil! Alpenverein und Bergsteigen 1918–1945, ed. by Deutsche Alpenverein and Österreichischer Alpenvertein, 87-174. Köln/Weimar/Wien, 2011.

Mierau, Peter. Nationalsozialistische Expeditionspolitik. Deutsche Asien-Expeditionen 1933–1945. München, 2006.

Rentschler, Eric. „Mountains and Modernity: Relocating the Bergfilm”, New German Critique no. 51. (1996): 137-161.

Wilms, Wilfried. „From ’Bergsteiger’ to ’Bergkrieger’: Gustav Renker, Luis Trenker, and the Rebirth of German Nation in Rock and Ice”, Colloquia Germanica 42, no. 3. (2009): 229-244.

Zebhauser, Helmuth. Alpinismus im Hitlerstaat. Gedenken, Erunnerungen Dokumente. München, 1998.

Ezt olvastad?

Az „európai óriás” – Habsburg Ottó 99 évének 99 fotódokumentuma

„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az

X